Berta Sándor

Okos­szemüveg-lázban az Intel és az Amazon

Az Intel felvásárolt egy kanadai szemüveggyártó-vállalkozást az Amazon pedig minden munkatársát kiterjesztett valóság szemüveggel látná el.

Mindkét cég egyre komolyabban veszi az okosszemüvegek piacát. Az Intel blogbejegyzésben jelentette be, hogy átveszi a Recon Instruments nevű kanadai vállalkozást, amely elsősorban a sportolóknak készít viselhető termékeket, köztük különleges szemüvegeket. A cég a társaság új eszközök részlegéhez kerül majd, de a termékportfóliója és a márka megmarad. Ezt Josh Walden, az Intel alelnöke és az új technológiák csoportjának vezetője is megerősítette.

A Recon Instruments nem volt ismeretlen az Intel előtt, ugyanis már 2013-ban - közelebbről meg nem nevezett összegért cserébe - részesedést szerzett a vállalkozásban, hogy elősegítse a termékfejlesztést, a marketingtevékenységet és a terjeszkedést. A cég eddig különleges szemüvegeket készített futók, kerékpárosok és síelők számára, a jövőben pedig kiterjesztett valóság szemüvegeket és más viselhető termékeket készíthet majd egy nagyobb célközönség számára. Emellett a Recon fejlesztői a jövőben támogatnák az okos eszközökhöz szükséges platformok kifejlesztését.

A chipgyártó több mint 175 millió dollárt fizethetett a vállalkozásért. A Recon szemüvegei megbízhatónak és jó minőségűnek számítanak a piacon, az áruk pedig ennek megfelelően magas. Az Intel ezzel folytatja az új technológiák felé fordulását, a jövőben a viselhető termékekre és a vezeték nélküli technológiákra fog koncentrálni. A vállalat már befektetett 24,8 millió dollárt a Vuzix nevű cégbe, amely elsősorban üzleti felhasználásra készít okosszemüvegeket, majd - közelebbről meg nem nevezett összegért - felvásárolta a Composyt Light Labs nevű svájci társaságot, amely a holografikus képek szemüveglencsére való lézeres kivetítésével foglalkozik.


Az Amazon felvásárlás helyett inkább saját maga vág bele egy kiterjesztett valóság szemüveg fejlesztésébe, melyet minden munkatársuk megkapna. Az eszköz hasonlóan működne, mint a Google Glass, csupán az lenne a különbség, hogy nem kerülne kereskedelmi forgalomba. A szemüvegek használatának elsődleges célja, hogy az alkalmazottak a kijelzőn megjelenített információknak köszönhetően az eddiginél sokkal hatékonyabban végezhessék a munkájukat.

Az Amazon fő célja, hogy ügyfeleinek minél kevesebbet kelljen várniuk a megrendeléseikre. Az új terjesztési módok mellett a társaság azon is dolgozik, hogy a munkafolyamatokat optimalizálja. A kiterjesztett valóság szemüveg segítségével a dolgozók a vállalat hatalmas raktáraiban gyorsabban megtalálhatják az egyes árucikkeket. A munkatársak további adatokhoz is juthatnak a termékekről csupán azzal, ha rájuk néznek: például hova kell szállítani őket vagy mi velük a következő teendő.

A kódok alapján egyszerűbben lehet majd azonosítani a csomagokat, megtudni a szállítási adatokat, ezáltal gyorsabban is lehet őket szétválogatni. Minden szükséges információ meg fog jelenni a kijelzőn, így az alkalmazottaknak nem kell majd további eszközöket magukkal vinniük és mindig szabad maradhat a kezük. A projekt egyelőre kísérleti jellegű, az Amazon megvizsgálja, hogy a szemüveg alkalmazása valóban növeli-e a hatékonyságot és kifizetődő-e a készülék gyártása.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Skylake #3
    Ó, ez a cargo kép, ez aztán odab*sz, majdnem ráköhögtem a teámat a monitorra!

    A hatékonyság! Az Amazonnál élvezni fogják a dolgozók! Így kevesebb dolgozót jobban lehet majd hajtani, és persze ellenőrizni is a Szent Hatékonyág jegyében. Dobálóznak itt sokan a hatékonysággal, azonban annak mindig két oldala van:

    - számodra, a te hasznodra-jólétedre teremt valaki hatékonyságot, ez élvezetes,
    - te, a személyedben vagy hatékonnyá téve, mégpedig azért, hogy más számára hasznot, vagy több hasznot és jólétet termelj, a te energiáid felhasználásával. Ez gyűlöletes. Nos, az Amazonnál amint az új szemüvegek felkerülnek a raktárban gályázók fejére, majd kapnak egy ismertetőt is, kb. a következő témakörökben:

    Idefigyeljetek emberek - szól a góré a raktári melódokhoz:

    - látni fogjuk, még jobban, ha nem vagy elég gyors. Az áruk kikeresésének normaidejét Bezos utasítására 50% -al csökkentjük holnaptól, akinek nem tetszik, kalap-kabát!
    - tévedéseket kizárja az új szemüveg. Így nem megfelelő áru összeállításából adódó tévedések a korábbiakhoz képest azonnali kirúgást eredményeznek, megszűnik a havi két tévedés lehetősége. Akinek nem tetszik, húzhat a p*csába!
    - látni fogjuk, időütemezésben nem optimális útvonalon közlekedsz a raktárban, ezt folyamatosan kiértékeljük. Akinél ez az érték x pont alá megy, helyből kirúgjuk. Ha nem tetszik, más most is léphetsz ki!

    Íme a hatékonyság kevésbé tetszetős fele, illetve az ilyen, valós idejű követési technológiákat lehetővé tevő megoldások emberi értelemben igazán gyűlöletes árnyoldala.

    Na, rendelek magamnak egy drónos pizzát!
  • Sir Cryalot #2
    illusztrálom mert ezer szót ér:
  • Sir Cryalot #1
    A start up-ok korunk "cargo cult" -jai , és még mielőtt olyan kínossá válnának mint a 90-es évekbeli tánczenék, jóesetben közbelép egy megmentő aki megment bennünket a kínos látványtól.