Berta Sándor

Az új technológiák felé fordul az Intel

Az amerikai chipgyártónál alapvető átszervezés zajlik, a viselhető termékekre és a vezeték nélküli technológiákra koncentrálnak.

Utóbbiak a cég víziója szerint teljesen új piacokat nyithatnak meg, s egyúttal átvezethetik a jövőbe, ezért - a The Wall Street Journal információi alapján - létrehozták az úgynevezett új technológiai csoportot (NTG). Ebben ötvözik majd a kutatást és a fejlesztést, és az új részleg fogja átvenni az eddigi új eszközök csoport és az új üzleti kezdeményezések csoport feladatait. Az előbbit eddig Mike Bell alelnök vezette, aki korábban az Apple és a Palm munkatársa is volt. Szintén eldőlt, hogy az új technológiai csoportot Joshua Walden alelnök fogja vezetni, ő korábban a fejlesztésekért felelt.

Az Intel 2013 közepe, Brian Krzanich vezérigazgatói kinevezése óta próbál más területeken is megjelenni, a legjobb példa erre a viselhető termékek piaca. Az Intel korábban "átaludta" az okostelefonok és a táblagépek elterjedését, ezt a hibát pedig Krzanich újra nem akarja elkövetni. A cég megpróbálja átvenni a vezető szerepet az ARM által dominált okostelefon- és táblagép-piacon. Egyesítik a PC- és a mobilprocesszor-részlegeket, valamint feldarabolják a mobil és kommunikációs csoportot. A konszern ezenkívül megvetné a lábát az okosszemüveg-piacon és az adatok átvitele mellett a különböző eszközök feltöltését is vezeték nélkül tenné lehetővé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!