Berta Sándor

Berlinben nyitott fejlesztői centrumot az Amazon

A kereskedelmi konszern kiaknázná a digitalizálásban rejlő lehetőségeket.

A vállalat közleménye szerint az új központban kereken 6000 négyzetméteres területen több száz szoftver- és webes fejlesztő, valamint rendszermérnök dolgozik majd új koncepciókon és technológiákon. A társaság a létesítmény mellett létrehozott egy úgynevezett Amazon Akadémiát is, ahol ötletcserére, új üzleti modellek és innovatív koncepciók kifejlesztésére invitálja az ügyfeleket, például a startupokat és az elektronikus könyvek szerzőit.

A digitalizálás alapvető változást indított el minden gazdasági és társadalmi területen. Már az Amazon sem csupán online kereskedőcég, hanem technológiai vállalkozás és infrastruktúra-szolgáltató. A digitalizálásnak köszönhetően az értékteremtő láncok radikálisan megváltoznak, miként az ügyfelek igényei is.


A helyszín nem véletlen, hiszen Berlin már évek óta Európa egyik IT-központja és startup-centruma, 20 óránként alapítanak egy ilyet, és ahogy Ralf Herbrich, az Amazon németországi fejlesztői központjainak ügyvezetője megjegyezte: profitálni akarnak a német fővárost jellemző vállalkozói kedvből. Összesen 450 új munkahelyet alakítanak ki, s a munka középpontjában a felhőtechnológia és nagy szövegmennyiségek algoritmusok segítségével való intelligens elemzése lesz. A vállalat gépi tanulást kutató európai csoportját is Berlinben helyezik el. A Bangalore és Seattle városában lévő hasonló részlegek feladata annak előrejelzése, hogy milyen nagy lesz a kereslet például egy bizonyos divatárura vagy hogyan valósítható meg az emberek és helyszínek automatikus összekötése az e-kötetekben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!