Gyurkity Péter

Már tesztelik a hibrid repülőgépet 

Brit mérnökök tesztelték a hibrid repülőt, amelynek akkumulátorai menet közben tölthetők.

Az elmúlt egy évtizedben egyre több autógyártó jelent meg a piacon saját hibrid megoldásaival, amelyek a hagyományos belsőégésű motorok mellett akkumulátorokkal (és ezáltal elektromos árammal) oldják meg a meghajtás problematikáját, egyszersmind jelentős mértékben csökkentve a benzinfogyasztást, a károsanyag-kibocsátást és az ezzel járó költségeket. Most a repülőknél jelenhet meg a technológia, további tökéletesítést követően.

A Cambridge Egyetem szakemberei már sort kerítettek az első tesztrepülésre, amelynek során egy kereskedelmi forgalomban is kapható, ám általuk némileg átalakított repülőgépet használtak fel. Elmondásuk szerint ez az évek óra forgalomban lévő, ám jelentős súlyuk és korlátozott kapacitásuk miatt eddig kizárólag autókban felhasznált lítium-polimer akkumulátorok fejlődésével vált lehetővé, az itt elvégzett komoly munka révén ugyanis sikerült csökkenteni a cellák súlyát, miközben kapacitásuk megnőtt. Ezzel a repülés terén is lehetséges alternatívaként jelent meg a hibrid meghajtás, amely menet közbeni töltéssel egészül ki.


A hagyományos erőforrást a Honda speciális négyütemű motorja szolgáltatja, amely a cirkálósebességnél nyújtja a legnagyobb hatékonyságot. A felszállás és az utazási magasságba történő emelkedéskor a szárnyba szerelt 16 cella is besegít, ezeket azonban az utazósebesség és a magasság elérésekor le is állíthatjuk, menet közben töltve azokat. Az egyetemi mérnökök által kifejlesztett elektronikai modul szabályozza az áram folyását, amivel – már amennyiben a meghajtásban is végig szerepet szorítunk az akkumulátornak – akár 30 százalékkal lenne csökkenthető a fogyasztás. A kizárólagos szerep megvalósításáról itt egyelőre nincs szó, hiszen a nagy utasszállító gépek esetében a teljes üzemanyag súlyának megfelelő akkumulátorok mindössze 10 percig biztosítanának elegendő meghajtást, a hibrid változat által ígért 30 százalékos csökkenés azonban vonzó lehet a repülőtársaságok számára.

Becslések szerint az emberi tevékenységből származó szén-dioxid-kibocsátás 2 százaléka származik a repülés területéről, itt a társaságok a növekedés megállításán, illetve a korábban vállalt 50 százalékos csökkenés elérésén dolgoznak. A jövőben a teljes súly csökkentése mellett a hibrid meghajtás is segítségükre lehet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Molnibalage #8
    Semmi értelme ennek az egésznek. Akkor sem érné meg ez, ha a 100%-os hatásfokkal hasznosítaná a napfényt egy gép és az egész szárnya fotovoltatikus cella lenne...
  • sola #7
    Szerintem lesz idővel napelem a gépek szárnyán csak még nem sikerült velük elérni azt a súly/energia-termelés rátát, aminél már határozottan megérné őket alkalmazni.

    Valamelyik elektromos repülő koncepción (Elektra One) már raktak a szárnyak egyrészére napelemet, de érdekes módon elég kevés felületre, úgyhogy az szerintem inkább csak olyan demó dolog lehetett.

    Persze a kevésbé hagyományos és ember nélküli repcsikre nagyobb arányban is raknak napelemeket (NASA Pathfinder, Helios)
  • kvp #6
    Ha jol ertem itt energiatarolonak szanjak az aksikat, tehat a gep onerobol tisztan csak a robbanomotort hasznalva nem tudna felemelkedni, de ha elotte feltolti az aksikat, akkor mar lesz eleg ereje, hogy felszalljon. A levegoben maradni pedig kisebb energiabefektetest igenyel, ezert ilyenkor nem kellene az aksis kisegito uzem. Ez kisebb motort es konnyebb gepet jelent es egy kis kesleltetest, amig a gep erot gyujt egy ujabb emelkedesre. A gond az, hogy az aksik sulya meg mindig joval tobb mint amennyitol mar megeri hasznalni oket, viszont folyamatosan fejlesztik oket.
  • barret #5
    Ez után mi jön? Hibrid űrrakéta? :D
    Szerintem is a napelem ér valamit,elég sok felület van egy utasszállítón.
    Néhány kilówattocska talán összejönne:)
  • ostoros #4
    Talán ha raknának napelemeket a gépre, még lenne értelme a töltésnek.
  • Vol Jin #3
    Ennek a szarnak semmi értelme. Az autóknál az tölti a hibridet, hogy lefékezünk a lámpa előtt. Ilyen a repülőn nincs. Menet közben tölteni semmi értelme, mert azzal még több üzemanyag fogyna, és mivel az átalakítás veszteséges, kevesebb zöldenergiát nyernénk vissza. Magyarán növelné a "károsanyagkibocsátást". Ha a reptéren töltenék konnektorból, az más tészta lenne. A repülőgépeknél az egyik legfontosabb paraméter az önsúly. Ez a szar csak növelné, amitől több lenne a fogyasztása az egész gépnek.
  • hartmano #2
    Nem vagyok szakértő,de ez viszonylag új területe a hibrid üzemnek és nem árt kíséretezgetni vele,még akkor sem,ha esetleg nem lesz belőle semmi,mint hibrid. Már csak azért sem,mert ha most direktbe egy nem hibridet küldenének fel,akkor ha gond van az problémásabb.
    Egyébként szerintem azért rövidebb szakaszokon ezek a gépek használhatóak lehetnek.
  • NEXUS6 #1
    Az utasgépek a repülés során 90%-ban egy adott üzemmódra (magasság/sebesség/fordulatszám) optimalizált paraméterekkel működtetik a hajtóműveiket ezen nem tud a hibrid segíteni.
    Ott van jelentősége, mint a kocsiknál, pl városban, ahol folyamatosan kell változtatgatni a motor üzemmódját. Alap esetben ezt gyak úgy érik el, hogy rengeteg üzemanyagot beletömködnek a motorba, majd reménykedünk, hogy ettől szép lassan növekszik a fordulatszám. A hibrid/villanyos kompresszoros rendszerekben a tárolt elektromos energiával gyak gyorsítjuk a kocsit, pörgetjük a motort, vagy csak annak egy fontos komponensét így nem benzint pazarolva kell átállítanunk a motort egy más fordulatszám tartományra. Lámpánál akár le is állítható. Ezzel tényleg rengeteget lehet spórolni. Mármint városban.

    De menjünk ki az autópályára, és az akksik a plussz hajtáslánc jelentette töme, a nagyobb fizikai méret jelentette ellenállás egyből megmutatkozik.

    Szal repülőre hibrid meghajtás!? Akkor amikor nem azért adnak fémkés helyett műanyagot, mert jön az alkaloida, hanem mert az sokkal könnyebb, akkor mit akarunk már egy bazi akksit, villanymocit bezsúfolni még a göbzibe?