Berta Sándor

Lassan terjed a Windows 8

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Microsoft új operációs rendszere, amelynek piaci részesedése először haladta meg az 5 százalékot és amely először utasította maga mögé a Vistát.

A NetApplications legfrissebb adataiból kiderült, hogy a különböző készülékek 91,51 százalékán fut valamelyik Windows-verzió, 7,20 százalékán Mac és 1,28 százalékán Linux.

Az operációs rendszerek egyes változatait tekintve továbbra is a Windows 7 van az élen 44,37 százalékos piaci részesedéssel. Az elavult Windows XP még az asztali számítógépek és a laptopok 37,17 százalékán található meg. A harmadik legnépszerűbb operációs rendszer ugyanakkor már a Windows 8, amelynek a piaci részesedése 5,10 százalék. Ez 0,83 százalékos növekedésnek felel meg májushoz viszonyítva és a Windows 8 így maga mögé utasítja a Windows Vistát (4,62 százalék). A sorban a Mac OS X 10.8 (3,14 százalék), a Mac OS X 10.6 (1,76 százalék), a Mac OS X 10.7 (1,73 százalék) és a Linux (1,28 százalék) következik.

Érdekesség, hogy a konfigurációk még 0,19 százalékán Windows NT, míg 0,10 százalékán Windows 2000 fut. A Windows 98 és a Windows Millennium ugyanakkor végérvényesen nyugdíjba vonult. A NetApplications adatait 40 000 honlap és 160 millió látogató bevonásával készíti el. A Microsoft új operációs rendszere iránti érdeklődés a Windows 8.1 kiadás megjelenésével a közeljövőben alighanem tovább nő majd.

Áprilisban a Windows 8 piaci részesedése 3,17 százalék, a Windows 8 Touch és a Windows RT Touch részesedése pedig 0,12, illetve 0,02 százalék volt. A Microsoft számára a legnagyobb problémát továbbra is az jelenti, hogy a Windows 7 rendkívül sikeres, stabil, gyors és kiforrott operációs rendszer, így aki azt használja, nem szívesen vált.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • usersg #10
    Lassan terjed, mert szar. Ha nem lenne szar, akkor gyorsan terjedne.. :)
  • mousee #9
    Nekem nem célom a trollkodás, csak leírtam a tapasztalataimat, nem kötelező elfogadni, le lehet írni a saját véleményedet, erre találták ki a fórumot. Nekem sem jön be a win8, főleg hogy most jött a hír hogy a 8.1-et eláraszthatja a reklám.

    Egyre hülyébb az MS, a windows vonalon egyelőre ott vagyunk hogy van egy hetes amit szeretnek, és itt vége, ami ezután jön, azt kb 90% elítéli, nem tetszik neki. XBone-al is volt egy nagy arcraesés, régebben bukdácsolt az azure is, szerver oldalon meg szintén nyomatják a "desktop experience"-et, mert nyilván a szerverre is csempe kell.

    Érdekes változásoknak néz elébe az MS: érzi hogy erősen csökken a befolyása, nem véletlenül próbálkozott saját HW-vel (surface), a winphone elterjedtsége több év után is csak hibahatáron van. Szívás, nem jött be az epül féle saját hw-sw kombó üzleti modell, és most megy a kaparászás a gugli hirdetős megoldása felé, de ez az MS jelenlegi helyzetében egyszerűen nem megengedhető. Meglássuk mit hoz a jövő.
  • Bari06 #8
    Stabilitás?! Hol van itt stabilitás, tönkrement a merevlemezem, se baj lett új, gondoltam kipróbálom a W8-at feltettem és egyből egy eget-rengető fagyással köszönt. Szerintem nem vészes (annyira), bár van hogy a start gombot keresem aztán a fejemhez kapva jót mosolygok magamon, de egész gyorsan átszoktam az új rendszerre. Az idegesítő az a Microsoft fiók szükségessége, de mindenhez, nem baj lemondok a pasziánszról, már csak azért se regisztrálok. :P
  • CairoJack #7
    Nahát, gratulálok. Egy évvel ezelőtt még én is ilyen kommenteket írtam, de azóta eltölöttem pár száz órát a W8-al, és írtam pár kommentet is, és hát alapvetően másképp állok már hozzá. Mivel a sok MS troll állandóan leugat/lehülyéz/lehazudtol/elbagatelizál, ezét már nem veszem a fáradtásgot, hogy ész évekkel támasszam alá, hogy mi is a probléma a W8-al. Nemes egyszerűséggel csak leírom a véleményem, miszerint egy hatalmas rakás fosch.

    Tény, hogy vannak benne értelmes fejlesztések (bár személyes tapasztalatom szerinte a gyorsasága és a "hihetetlen stabilitása" csak marketing duma. Egy combosabb gépen, SSD-ve semmivel sem gyorsabb, mint a W7 a stabilitása meg sehol nincs ahhoz képest.
    Összességében kb 10-szer annyit veszít az ember a sok baromsága miatt, mint amit nyer az értelmes fejlesztésekkel.

    Én azon csodálkozom, hogy egyáltalán ennyit sikerült eladni. Tudom a legtöbbet új gépeken adják el, nem egy vadi új laptopot hoztak már ismerőseim, hogy töröljem róla a W8-at, és tegyem vissza rá nekik a 7-et.

    Szerintem minden idők legidegesítőbb, leghasználhatatlanabb OS-e. Iszonyatosan gagyi.
  • mousee #6
    Ismerős, amikor teszteltem az én gépemen, akkor is voltak driver gondok. Játékok alacsonyabb FPS-el futottak, a suspend nem működött rendesen (lement a gép sleepbe, majd kb fél perc múlva újra felkelt, win7 alatt tökéletes a cucc).

    Jó lesz ez, csak még fejleszteni kell dögivel, szerintem a jelenlegi állapotában a win8 maximum sok jó indulattal egy béta OS egy átgondolatlan, félkész felülettel.
    Ameddig van memória alatta, addig nagyon ügyes, és gyors, de ha kifogy, akkor félelmetesen belassul. Viszont ha tartottam a netbookon a chromeba max 2, de inkább csak 1 tab szabályt (nyilván weboldaltól is függ), plusz csak 1-2 program megnyitva, amikkel pedig nem dolgozom, azokat bezárva, akkor nagyon pörgős volt, atomhoz képest le a kalappal tempót futott. Ubuntu alatt ezzel szemben simán nyitva lehetett több office doksi, TB, skype, pidgin, minden marhaság, igaz a programok között picit lassabban váltott, de sose fagyott be. Win8 alatt ha elfogy a memória, akkor szevasz, fél percre megáll az egész. Kíváncsi leszek a ram duplázás mennyit javít majd rajta, remélhetőleg nagyon sokat.

    Várjuk a windows 8.1/2/3/4/stb-t, esetleg a 9-et, amikor végre telepítéskor ki lehet választani hogy classic vagy csempe felület, mindkét felületen lesz korrekt beállításfelület kavarás nélkül, és remélhetőleg elérhetőek lesznek 1024*600-on is a metrós appok. Vagy csak én vagyok ilyen hülye és logikátlan gondolkodású, hogy a fullscreen appok pici kijelzőn jók, nagyon meg tök értelmetlenek?
  • Ayma #5
    Win8-al nekem csak annyi problémám volt, hogy két gépen egyik hangkártyával sem ment jól. Recsegések, kihagyások. És mindez egy "kötelező" update után. Lehet driver hiba is, de két gép más gyártó, plusz hallottam mástól is, kicis rá a sansz. Amúgy bejövős otthonra, melóhelyen lehet megőrülnék tőle:d
  • Mekong Delta #4
    remélem csődbe mennek!
  • AxxE #3
    A leírásod cikknek is elmenne. Köszi! Nekem hasznos infók voltak benne. :)
  • mousee #2
    Anyám netbook-jára próbáltam rá hétvégén, és eléggé vegyes a tapasztalat.

    Ami nagyon király: A rendszer tényleg gyors, tempóra semmi panasz, pedig a kis gépbe atom proci van, és 1 giga ram, ami azért nem sok (majd kap még egy gigát, egy ezrest még megér). Ha csak néhány programot akarok futtatni (pl chrome és egy word, plusz háttérben az outlook), akkor teper, rá sem ismertem a gépre, még a 13.04-es ubuntut is elkente tempóban. Office 2013 pöccre indul, az indítás picit döcögős, de ha elindult a rendszer, akkor tényleg minden okés, csak legyen alatta memória dögivel, mert azt nagyon szereti (melyik rendszer nem?).

    Ami kevésbé király:
    Első helyen az idióta charms bar. Sokkal idegesítőbb mint az egész csempés hókamóka. Ha valaki tud végleges kiiktatási módszert, ne tartsa magában. Értelme nulla, de legalább idegesítő. Vicc.

    Második hely: Start screen. Anno amikor nagy képernyőn próbáltam a rendszert, akkor a metro-ról az volt a véleményem mint anno a linuxos giccsparádéról. Az első 10 percben szórakoztató, jó dolog az időjárás meg az izgő-mozgó csempék, de utána az agyamra ment, és ki is irtottam őket a francba. Most itt picit változott a felállás, lévén netbook-ról van szó, ezért az alacsony felbontás miatt ugye nincsenek metrós appok. Arcon csapott a redmondi logika, miszerint ilyen pici kijelzővel nem lehet zenét hallgatni, amin jót derültem, majd szépen leradíroztam az egész start képernyőt, majd újra összeraktam fix ikonokkal. Ezen a gépen konkrétan két "csoport" született, az egyikben volt a sajátgép, lomtár, dokumentumok/zenék/videók/dropbox mappák, a másikban pedig az office (outlook, word, excel, ppoint), és az alapvető programok: chrome, vlc, foobar, skype, pidgin, teamviewer.

    Harmadik hely: Ugrálás metro és desktop között. Ha keresek egy beállítást, akkor fele itt, fele ott, nagyon idegesítő (állítólag 8,1-el javítva lesz).

    Negyedik hely: Fájl társítások kezelése. Itt is ilyen vegyes metrós-desktopos felületen próbál variálni, egyszerűen ronda, és nem esik kézre.

    A win8 egy jó oprendszer, de van pár olyan idegesítő húzása, amivel nem csoda hogy kiverte az olvadót a nagyátlagnál, nem alaptalanul.
    Ha pl telepítéskor megkérdezné, hogy asztalt akarsz, vagy csempéket, akkor azzal a vevők jelentős százalékára vigyort csaltak volna, mert maga az OS azonos vason érezhetően gyorsabb mint a 7-es, főleg ha gyenge a cucc alatta. Egy ilyen egyszerű opcióval, és egy retkes start menüvel már rég 30%+ részesedése lenne, és mindenki tapsikolna örömében, hogy milyen tök klafa OS, és a fórumon max azon menne a háborúzás, hogy akkor most csempe avagy klasszik felület.

    A metrós appok továbbra is vicc kategóriásak, ahol lenne értelmük (pici kijelző), ott tiltva vannak, ahol meg semmi értelmük sincs, ott belimitálnak, hogy egyszerre max 2 lehet belőlük nyitva, de majd jön a megváltó 8,1, ahol ha elég nagy a monitorod, akkor már akár 4!! is futhat belőlük egymás mellett... Komolytalan.

    Aki jelenleg jól működő hetest használ, az ne váltson, felesleges, és ha megszoktad, akkor sanszos hogy idegbajt kapsz a nyolcastól. Produktív munkás gépen én még nem ajánlanám használni, mert szokni kell, idő kell amíg megismered, az meg a melóból vesz el.

    Aki viszont szeret kísérletezni, és van otthon egy olyan gépe, amin csak játszik, és semmi kritikus dolgot nem művel vele, az nyugodtan tegyen egy próbát (akár a most ingyér elérhető 8.1-el is). Aztán vagy bejön, vagy nem, ízlés szerint classic shell, és hasonló programokkal fűszerezhető. Én spec az otthoni játékos gépemen tuti nem cserélem le a 7-est még egy darabig, de pl a fent említett netbook-on már a 8-as marad.
  • csimmasz #1
    Mert anno valami kreténnek szabadkezet adtak.
    Kapott az asszony egy uj laptopot win 8 al.
    Fol kellett raknom a regi megszokott programjait, majnem idegbajt kaptam, semmit nem talàltam, se egy leiràs a csomagban,semmi.
    Mar azon voltam win7 re cserélem mert valami katasztròfa, minden szarhoz MS account holott nem akarok .
    Se pendrive se dvd nem volt epp otthon így mondom adokneki egy utolsò esélyt masnapig.
    Végulis ha folteszunk egy startmenu imitalo appot akkor egész hamar hasznalhatò rendszernek tunik.
    A csempek nem zavaròak bár a tapipad szelenek oldalra huzasara az oldalsò menu allandoan idegesitoen beugrik.
    A startmenu hianya pedig nem azert rossz mert nem lehet az ujat megtanulni hanem mert minek?
    Egy win7 en tudom hova nyuljak 10 perc alatt elntezem amit akarok, a win 8 on meg barkopazni kell elotte vayg fel orat, minek.
    Mintha a kocsiban valami kreten atrendezne a pedalokat meg a bajuszkapcsolok funkcionalitasat.
    A tetves ezkoz szolgaljon ki engem es ne forditva.