Gyurkity Péter

Már júniusban jön a Windows 8.1 előzetese

Már a nyár elején befut a következő Windows nyilvános előzetese, amelyben kipróbálhatjuk a főbb változásokat. A visszatáncolás még a Vista-Windows 7 pároshoz képest is látványos lehet.

A Wired Business Conference alatt elmondott beszédében Julie Larson-Green, a Windows részleg első embere, beszélt a soron következő Windows változat nyilvános előzeteséről, amely elmondása szerint már júniusban elérhető lesz. Hozzátette, hogy hallgattak a felhasználók visszajelzéseire, bár konkrétumokat nem árult el arról, hogy valóban visszakerül-e a jól ismert Start gomb az operációs rendszerbe - az erre vonatkozó igényt jól mutatja, hogy két népszerű helyettesítő app már több mint 8 millió példányban fogyott el.

Ezzel ellentétben azt már tudjuk, hogy a modern felület valódi fájlkezelő alkalmazással egészül ki, itt több opció áll majd rendelkezésünkre, hogy egyénire szabhassuk a kezelőfelületet, illetve frissülni fog a beállítások és több más panel is. A kijelentés megerősíteni látszik azon korábbi értesüléseket, miszerint a Blue (amely a 8.1 kódneve) valamikor a nyár vége felé kerülhet képletesen a futószalagra, nem sokkal ezt követően pedig jön a hivatalos megjelenés.


A Start menü hiánya sokkolta az embereket

Tami Reller pénzügyi igazgató eközben elárulta, hogy a Windows 8-ból eddig 100 millió licencet értékesítettek, ezt követően pedig rögtön megindult a véleményháború újabb fejezete. Néhányan úgy vélik, hogy ez ragyogó eredmény, míg mások kiemelik, hogy 100 millió példány tulajdonképpen egyenlő a nullával, tekintettel arra, hogy az új konfigurációkon eleve megtalálható a szoftver, ennek elődje pedig annak idején jóval gyorsabb ütemben terjedt el. Nem vitás azonban, hogy az új verzió kellemes bevételi forrást jelent a szoftvercégnek, ám itt valóban komoly módosításokra lesz szükség, hogy lépést tartsanak a riválisokkal.

A várható változásokat feszegeti a Financial Times is a vezetővel készített interjúban, a cég visszatáncolását a Coca Cola esetéhez hasonlítva, amelynek csaknem 30 évvel ezelőtti kísérlete a New Coke termékkel teljes kudarcként volt értékelhető. Hatalmas blama, hogy mindez megtörténhetett egy zászlóshajónak titulált fejlesztéssel, ám az égető kérdésekre majd csak akkor kapunk választ, amikor a kezünkbe vehetjük a nyilvános előzetest.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #49
    Oregem..mind2 velemenyalkotas a nagy budos semmire alapozva, hiaba ragozod...
  • A1274815 #48
    "Nem értem min vitázik mindenki,egy kis program segítségével start menü és u.a. asztal fogad mint a win 7-en"

    Classic Shell és a fizetős társa a Start 8 funkciónálisan gyengébb, mint a Win7-esé.

    A Win7 Explorer, meg időnként kiírtódik a rendszerből.
  • Vol Jin #47
    Szerintem neked még mindig nem eset le a pöttyös labda, hogy mi is a különbség a nem ismerem, ezért nincs róla negatív véleményem, de látott képek alapján esztétikailag tetszik, és a fene sem tudja milyen lenne élesben, valamint a soha az életben nem próbáltam, de szar mert csak között.

    Ha majd egyszer sikerül feldolgozni agyban a különbséget, akkor tapsold meg magad!
  • galocza #46
    én megértem ha valaki praktikusnak találja, sőt azt is elfogadom, ha tetszik.
    arra próbáltam rámutatni, mi lehet az oka annak, hogy vannak (vagyunk), akiknél már első blikkre kiverte a biztosítékot.
    de ezzel a felülettel jót is tettek velem: egyik oka, hogy nagyon vigyázok régi telefonomra, mert csempe nem, droid nem, alma nem, akkor meg mi marad? semmi. pontosabban marad a régi.
  • csimmasz #45
    Itt mindenkinek nehéz a felfogása?
    Miért az egyszerű felhasználóknak kell heggesztgetnie az új wint, hogy a megszokott módon használja.
    Nem a ujitaás a gond hanem, hogy elvették a régi használatát.

    Kíváncsi lennék a sok értetlen közül menyien használták a win 7et hagyományos felülettel, ugyan az a téma csak most nincs meg a régi.
    ott legalább nem kényszeritették rá az emberekre hanem párhuzamosan mehetett a két megjelenítés, ugy is előbb utóbb mindenki átállt az aerós felületre de nem volt kényszerítve.
    Itt sem az a gond, hogy Pistike ne tudná megoldani hanem, hogy nem ad a felhasználónak lehetőséget a választásra.
    Erthető?
  • szatir620 #44
    Nem értem min vitázik mindenki,egy kis program segítségével start menü és u.a. asztal fogad mint a win 7-en
  • cateran #43
    Durva...a win7 widgetek ilyet nem tudnak...ohh wait.

    Vol Jin:"Sokan úgy fikázzák, hogy életükben nem használták. Nekem tetszik, bár nem használtam."
    Ez igy, ebben a formajaban, maga a kettos merce. Azzal a bovitmennyel, hogy "Nekem kulsore tetszik, bar nem hasznaltam" kicsit mashogy hangzik, nem? De mindegy is, csak kis kekeckedes volt :D
  • sanyicks #42
    onnan lehet tudni hogy a win8-ról kamuzgatsz, hogy szerinted csak annyi a különbség hogy start képernyő és start menü. Nem! a "normál" felülethez tartozó menük is el lettek baszva, nem kicsit.
  • Vol Jin #41
    MegaLoL
  • Vol Jin #40
    :-)