Hunter

A matematika szerint életet talált a Viking a Marson

Az amerikai Viking program 36 éves adatainak új elemzése szerint a NASA megtalálta az életet a Marson.

A tanulmányt egy matematikusokból és biológusokból álló nemzetközi csoport tette közzé online a International Journal of Aeronautical and Space Sciences oldalán. Mindemellett úgy vélik, a NASA-nak nem is kell emberi expedíciót küldenie a vörös bolygóra az állítás bizonyítására. "Ha bizonyítékot akarunk csupán egy videofelvételt kell készítenünk egy marsi baktériumról. Ehhez elég egy mikroszkópot feljuttatni és megfigyelni a baktérium mozgását" - nyilatkozott Joseph Miller a Dél-Kaliforniai Egyetem orvosi karának neurofarmakológusa és biológusa. "Annak alapján, amit eddig tettünk 99 százalékig bizonyos vagyok abban, hogy ott van az élet"

Miller magabiztossága nagyrészt az új tanulmányból ered, ami újraelemezte a NASA Viking egységeinek 1976-ban elvégzett életészlelési kísérletét. Akkor a kutatók többek közt az úgynevezett radioaktív bontás (LR) kísérlet lefuttatásával rágták át magukat a nyers adatokon, ami mikrobai anyagcsere jelei után kutatott a két Viking leszállóegység által kiemelt talajmintákban. Bár a Viking-kísérletek közül exobiológiai szempontból ez volt a legbiztatóbb, a tudósok végül arra az általános konszenzusra jutottak, hogy a kísérlet csak geológiai aktivitást talált, biológiait nem.

Az új tanulmány más irányból közelítette meg az adatokat, az elv az volt, hogy a kísérlet eredményeit kizárólag numerikus nézőpontból vegyék szemügyre. A kutatók számsorozatokká alakították az LR adatokat, majd az eredmények komplexitását kezdték vizsgálni, abból indulva ki, hogy az élő rendszerek összetettebbek a nem biológiai folyamatoknál. A matematikusok szoros összefüggéseket találtak a Viking kísérlet eredményeinek összetettsége és a földi biológiai adatsorozatok komplexitása között, ami szerintük inkább biológiai, mintsem tisztán fizikai folyamatok karakterisztikáira utal az 1976-os adatokban.

A kritikusok szerint a biológiai és nem biológiai folyamatokat megkülönböztető matematikai módszer hatékonysága még a Földön sem bizonyított, ezért korai bármilyen messzemenő következtetést levonni. "Ideális lenne, ha a marsi adatokon egy olyan technikát alkalmaznának, amit már a Földön megfelelően kalibráltak és kellően megalapozottnak bizonyult" - mondta Christopher McKay, a NASA Ames Kutató Központjának asztrobiológusa.

Miller maga is elismeri, hogy bizonyítékaik nem bombabiztosak, azonban úgy véli, hogy így is azt a nézetet erősíti, ami ellentmond a Viking eredményeiről kialakult általános véleménynek. Következő lépésként maga is újra elemzi az adatokat, hogy lássa, vannak-e változások, amikor a napfényt heteken át blokkolta egy porvihar, mivel elméletileg a biológiai rendszereknek a Marson is másként kellene reagálniuk a környezeti változásokra, mint a geológiaiaknak. A kutatás eredményei várhatóan augusztusban látnak napvilágot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • 12346 #342
    Elolvastam mind a 341 hsz-t, és rájöttem, hogy hívő akarok lenni. Frensys munkásságát én olvasni akarom, annyira bizarr.
  • immovable #341
    Kicsit már sajnállak.
  • TokraFan #340
    "pont azért is tartok én tovább és feljettebb tudományi gondolkodási módon"

    Feljettebb tudományi gondolkodási mód????? Az mi?

    Egyébiránt, Te nem "mást mondasz", hanem szimplán hülyeségeket beszélsz. Ráadásul ostoba, faragatlan, tanulatlan módon.
  • TokraFan #339
    Maximálisan egyetértek veled!
  • frensys #338
    megüti azt a szintet, pont azért is tartok én tovább és feljettebb tudományi gondolkodási módon, mint ti akik fejeteket a homokba dugjátok és azt nézitek hülyének aki már mást mond mint amit mindenki
  • frensys #337
    mobiltelefonrol irva nehez helyesen irni és ekezetekkel, a tartalmát néznétek inkább, ebből is látszik a minusz iq kötözködő kirekesztő hozzáállásotok, ennyit tudtok
  • Venom T #336
    Továbbá akkor birkázhatsz itt, ha felszedsz magadra némi alapvető tudásanyagot ami nem a Youtube tudományon alapszik. Milyen érdekes, hogy a számodra igen kellemetlen és agyi tevékenységet igénylő kérdésekre nem válaszoltál, illetve ha meg is tetted, akkor kimerült a tagadásukban, de érvelések hiányában.

    (#320)Doktor Kotász:

    "Szóval te régebben tényleg abban a hitben éltél, hogy a gravitáció a mágneses tér miatt van? Nem jöttél rá az ellentmondásra, hogy a gravitáció hat a fára, míg a mágnes nem? Például az sem szúrt szemet neked, hogy télged nem vonz a mágnes, de mégsem lebegsz, így a gravitáció hat rád, míg a mágnes nem?

    Ezek után valóban azt hiszed, hogy szellemi fölényben állsz itt bárkivel szemben is?

    Tehát a kérdés, hogy te:

    Valóban azt hitted, hogy a gravitáció a Föld mágneses mezeje miatt van?"

    (#303)immovable:

    Míg amikről én beszélek, azok egyik éjszakáról a másikra keletkeznek kietlen mezőkön ahol elhagyatott minden és ember sincs ....

    Akkor honnan vagy benne olyan biztos, hogy egyik napról a másikra lett, hisz ha a "madár sem jár arra" akkor honnan tudod, hogy nem két hónapja készült? hm?

    Továbbá a csordaszellem nem csak a tagadásnál jelentkezik, hanem akkor is, ha csorda egyik tagja nyilvánvalóan nem normális. Ez esetben a birkák kiközösítik, de nem azért, mert a struccpolitikát gyakorolnak, hanem mert egy nemnormálissal akire nem hatnak az észérvek, minek vitázni?!

  • gforce9 #335
    Miközben te, még odáig sem jutottál el, hogy hozzávetőlegesen helyesen írj, vagy alapvető fizikai fogalmakkal tisztában légy, mindeközben a többieket birkázod? Roppant érdekes. Magadba is nézhetnél kicsit. Egyébként, az hogy miben hiszel vagy miben nem, az a te szuverén jogod, de majd akkor kezdj el birkázni másokat, amikor a helyesírásod, illetve fogalmazásod megüti egy 8 osztályt végzett gyermekét.
  • frensys #334
    Csak azt az embert tamadjak meg tobbsegben ahol van valami jele a fénynek vagy tapasztalatnak. A vonzas energiaja az emberekre is vonatkozik ram is rad is, na ilyenkor amikor a (birka) szindroma fellep akkor ennek a forumnak a tagjai akik ismerik egymast elkezdik kikozositeni az uj tagot. Ha ok mocskolodtak az irasaidra azt az elso (benem) vallott felelembol teszik, ja es a legfontosabb az az, hogy arc nelkul. A tomeg márcsak ilyen ha van egy kakuktojas akkor azt azonnal olyanna kell tenni mint a birka nép.
  • Kensin #333
    Na, végre valami!
    Ennek sokkal több a valóságalapja mint amiket eddig felhoztál.