Hunter

Félmillió dollárral a Marsra

Elon Musk, a SpaceX alapítója szerint körülbelül félmillió dollárból megváltható lenne egy retúr jegy a Marsra. Musk, aki saját fejlesztésű rakétájával és űrkapszulájával a NASA egyik új kereskedelmi partnere, a BBC-nek adott interjújában az év végére, vagy a következő év elejére ígért részleteket.

A SpaceX Falcon 9 rakétája és Dragon űrjárműve a tervek szerint április 30-án kezdi meg utazását a Nemzetközi Űrállomásra, első kereskedelmi járműként dokkolva be az ISS-re. Musk a BBC Radio 4 egyik tudományos műsorában nyilatkozott a Marssal kapcsolatos elképzeléseiről.

A műsort vezető Kevin Fonggal lezajlott beszélgetésben a kaliforniai vállalkozó elmondta, hogy a műszaki áttöréseknek köszönhetően drasztikusan csökkennek a világűr elérésének költségei, egy olyan pont felé közelítve, amin egy Mars-küldetés nagyon hamar valós pénzügyi távlattá válik.

"Az én elképzelésem egy teljes egészében újrahasznosítható rakéta szállítási rendszer a Föld és a Mars között, ami képes megtankolni a Marson - ez nagyon fontos - így nem kell a visszatéréshez szükséges üzemanyagot magunkkal vinnünk" - mondta. "A teljes rendszernek újrahasznosíthatónak kell lenni, semmit nem dobunk el. Ez ugyancsak nagyon fontos, mivel akkor csak az üzemanyag költségével kell kalkulálni. Feltehetőleg már az év vége felé egy kicsit részletesebben is bemutathatjuk stratégiánkat, azonban biztos vagyok a működésében, és abban, hogy egy olyan körutazást tudunk ajánlani a Marsra, amit egy átlagember is megengedhet - mondjuk inkább úgy, hogy egy átlagember, akinek van megtakarítása"

Musk az árat megközelítőleg félmillió dollárban határozta meg, ami még nem az első repülések tarifája lesz, sokkal inkább egy már kiforrott, bejáratott rendszeré, amit a vállalkozó szerint 10, legfeljebb 15 éven belül vezethetnek be. "Leszállás a Marson, egy retúr jegy, mindez félmillió dollár. Megoldható" - tette hozzá.

Eltekintve attól az apróságtól, hogy ki kit nevez átlagembernek, a félmilliós bejelentés az űrrepülés jelen állapotában igen ígéretesnek, ugyanakkor rendkívül merésznek tűnik. Összehasonlításként a NASA is egy saját Mars-küldetésekre alkalmas rakéta és kapszula rendszeren dolgozik, jóval nagyobb múltú cégekkel. A több milliárd dolláros rendszer egyes elemei újrahasznosíthatók lesznek, az első repüléssel pedig a Holdat céloznák meg, a tervek szerint valamikor a 2020-as évek elején. A NASA által kivitelezett első emberi Mars expedícióra 2030-nál előbb aligha kerül sor, ami egy felettébb optimista becslés.


Elon Musk

Többen csak nagyzolásnak tartják Musk szavait, hiszen a SpaceX-nek először még bizonyítania kell. Rakétájuk hét alkalommal repült, amiből az első három kudarccal végződött, az ISS-re tervezett teherszállító küldetésük is többször csúszott, mondanák a kétkedők. Eddig maguk is az űrrepülésnek csak a nehézségeit látták, így most hirtelen be kellene bizonyítaniuk, hogy valójában nincs is benne semmi ördöngösség. A NASA mindenesetre nagy dolgokat vár Musk csapatától és arra igyekeznek ösztönözni a Kongresszust, hogy 2013-ban még több pénzt pumpáljanak a kereskedelmi űrrepülési rendszerekbe.

Musk a Falcon 9-Heavy rakétára alapozná terveit. Ez a rakéta lényegesen nagyobb lesz, mint a jövő hónap végén repülő változat és 53 tonna (117.000 font) rakományt tud majd alacsony földkörüli pályára állítani, ami több mint kétszerese az űrsiklók kapacitásának. A Falcon Heavy jelentősen csökkentheti egy adott tömeg űrbejuttatásának költségeit, áttörve a fontonkénti 1000 dolláros korlátot. Musk az interjúban az alacsony költségek eléréséhez a szerkezet, a repülőelektronika, a hajtóművek és a kilövési műveletek fejlett kivitelezését említette, az elsődleges azonban az újrahasznosíthatóság, amivel minden egyes elemet újra a kilövőállásra állíthatnak, ez az a tényező, ami igazán lecsökkentheti az űrbejutás költségeit.

"Ha minden utazáshoz egy új repülőgépet kell venni, az elképesztően drága mulatság lenne" - összegzett Musk. "Egy 747-es nagyjából 300 millió dollárba kerül, és egy oda-vissza úthoz kettőre lenne szükség, ennek ellenére senki sem fizet félmilliárd dollárt ha Los Angeles-ből Londonba szeretne repülni, méghozzá azért, mert azt a 747-est több tízezerszer újra és újra használják. Ugyanebbe a helyzetbe kell eljuttatnunk a rakétatechnikát. Ez az, ami igazán fontos ahhoz, hogy két nagyságrendű fejlődést érjünk el a Falcon Heavy-n túl, vagyis hogy 10-20 dollárra leszorítsuk a fontonkénti költséget. Ehhez rendkívül magas újrahasznosíthatósági szintet kell elérnünk"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • COOLancs #41
    Ezt a cikket majd megmutatom a taxisofőrőmnek, mert szerinte ennyiből maximum Zuglóig lehet eljutni...
  • philcsy #40
    A föld mars útnál nem a távolságot, hanem az út megtételéhez szükséges üzemanyag mennyiségét veszik alapul. Ez alapján a legrövidebb út, nem a legtakarékosabb. Hohmann pálya
  • philcsy #39
    Nálam most akciósan 100000 dollárért megveheted. Bármikor (a jegy vételtől számított 2 munkanapon belül) visszahozlak a Marsról.*

    *Csak személyszállítással foglalkozom.
  • taxi33 #38
    Nekem a retúrjegy helyett elég a csak visszára szóló is...
  • kamov #37
    Egy falcon-9 rakétát kb.56 millió dollárért ad a Spacex jelenleg.
    Az üzemanyagköltség ebből olyan kétszázezer dollár.
  • Doktor Kotász #36
    Rakétatechnológiánál a fizika szigorú. Az üzemanyaggal nem tudnak spórolni. A költségek legnagyobb hányadát ez teszi ki.
  • MacropusRufus #35
    amint profitorientált lesz a biznic, egyből ki fog derűlni, hogy nem kell több százmillió dollár egy kilővésre sem.
    Az első autókat európában kizárólag a felső 10ezer vehette meg. A többieknek nem volt rá pénze. Most meg, minden bokorban vehet autót, akár használtat is.
    Na valami ilyesmit tudok elképzelni az űrhajózás terén is: kezdetben csak jól képzed, 100%-os állapotban lévő emberek mehettek az űrbe. Most már ha van pár száz millája dodóban már magán ember is mehet. Most vagyunk ott, hogy csak a kíváltságosonak volt anno autója...
  • Vereshegyi #34
    Nem tudom mi ebben a nagyon új. Csak azt mondta amit Zurbin már rég szajkóz. Ő pedig már a Mars Society-vel évtizedek óta tervezi a Mars utazásokat. Még CIFU is irt a fórumon a tervről majd egy éve.

    Mars Society
  • NEXUS6 #33
    A dzsambós példánál maradva, az árak nem csak akkor csillagászatiak, ha minden utazáshoz új gép kell, hanem ha egy böhöm Dzsmabón csak 3-4 emberke utazik, amiből az egyik a pilóta.

    Ha néhány tuca emberkét egyszerre küldünk a Marsra, egy szállításra vonatkozó állami megrendelés mellett, akkor a félmillió/kop talán még profitot is jelent!
  • xyl #32
    "...pont akkorra érjen oda az úrhajó, mire legközelebb lesz egymáshoz a két bolygó."

    Ez így azért kissé pontatlan. A lényeg, hogy az út legyen a lehető legrövidebb, miközben egyik ellipszispályán keringő bolygóról átérsz a másikra.