Hunter

Feszültségek árnyékolták be a "Mars-küldetést"

Nem volt mindig felhőtlen a Mars500 kísérletben részt vevő hat férfi viszonya, nyilatkozott az 520 napos szimulációt felügyelő egyik orosz tudós.

A több nemzetiségű legénység november 3-án hagyhatta el a moszkvai modult, majd egy rövid sajtótájékoztató után gyorsan szét is költöztették őket további megfigyelések céljából. A lelkesen mosolygó és a sajtótájékoztatón igazi csapatként aposztrofált legénység közötti viszony azonban - ahogy azt várni lehetett - többször is feszültté vált.

"A pszichológusok több konfliktusnak is a szemtanúi lehettek a legénység tagjai és a vezérlőben dolgozó csapat között, mivel a munkamegosztás nem minden esetben volt egyenletes" - nyilatkozott a kísérlet egyik szellemi atyja, Alexander Szuvorov, a Mars500 tudományos programigazgatója. "A legénység egyes tagjait rengeteg feladattal láttuk el, míg mások kénytelenek voltak passzívabb szerepet betölteni"

A Mars500 egyike azon kísérleteknek, amikkel a világ megpróbál felkészülni egy Mars-utazásra, ami az oroszok reményei szerint 25 éven belül valósulhat meg. A moszkvai tesztet elsősorban a pszichológiai hatások felmérésére tervezték, megvizsgálva mi történik, ha egy embercsoportot hosszú időn át elszigetelnek a külvilágtól egy szűk területen.


Az orosz programigazgató szerint senki sem szenvedett el egészségkárosodást, a féltékenység azonban időnként komoly problémákhoz vezetett, különösen azoknál, akik kevesebb üzenetet kaptak szeretteiktől. A jelenség jól ismert a katonáknál is, az újoncok első otthonuktól távol töltött hónapjainak egyik jellemvonása. "Különböző időközönként a legénység egyes tagjai több hírt kaptak szeretteikről, míg mások kevesebbet. Ez enyhe féltékenység érzet kialakulásához vezetett" - mondta Szuvorov, hozzá téve, hogy a szakemberek mindig készen álltak a sértett egók kezelésére és az esetlegesen kirobbanó viták elfojtására. "Megőriztük a csapategységet, nem hagytuk, hogy klikkekre bomoljanak"

A legénység három orosz tagja mellett egy kínai, egy olasz és egy francia fiatalember vágott neki a küldetésnek, akik az elismerés mellett egyenként közel 22 millió forint összegű rubelt kaptak a megpróbáltatásokért.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • teddybear #7
    Könnyedén megúsztátok. Nálunk az alapkiképzés alatt látogatási tilalom volt, influenza-járvány miatt, így először az eskütétel után mehettem emberek közé. Az bő egy hónap volt. Az egész cirkusz meg 548 napig tartott.
  • teddybear #6
    Ilyen elkülönítési kísérleteket már a '60-as években is folytattak az oroszok, de később az amerikaiak is. Nem sok újdonságot hozott a mostani kísérlet sem. talán csak annyit, hogy a mostani alanyok sokkal fegyelmezetlenebbek. Kevesebb bennük a belső tartás.
  • NEXUS6 #5
    Hát ja. Szerintem nekem is megvolt ha nem is az 500 nap, de a 150 biztos.
  • Alien69 #4
    Hehe, katona? Az első hétig ki se mehettek, eskütevésig be voltak zárva a laktanyába, az két hét. Az emberek nagy része ennyit azért kibír, de a legnehezebb az alkoholistáknak volt. Fogyott is rendesen az arcvíz, meg a narancs lötty. Az ücsi meg ugye róna kóla volt. Jobb esetben lehetett kapni a kantinba "Márka" termékeket is. Bár, a Róna körte kifejezetten ízlett.
  • Thrawn #3
    Szerintem nem voltál katona. Ha láttad volna a várakozásteli arcokat postaosztás előtt! Meg a csalódottságot a levelet nem kapókon. Pedig azért az nem volt akkora izoláció, mint ez a kísérlet. Nem is beszélve egy majdani valódi expedícióról. Bármennyire válogatott legénységet küldenek, az otthoniakkal való kapcsolattartás nagyon fontos lesz a mentális egészség megőrzése érdekében.
  • Alien69 #2
    Azért annyira ez NEM VV, mert itt nincs menet közbeni kiszállás. De mondjuk, ha nőket is beraktak volna, és mondjuk köztük lenne 1-2 szilikonos idióta is, máris érdekesebb lett volna. Vagy esetleg pl a 499. napon műszaki hiba, oxigén elszökik a Zürbe, és csak EGY maradhat "játék". Oszt villany, és oxigenny lekapcs. 500. nap, megspórolva 5x22 milla.
  • johnsmitheger #1
    Jaj hát a pici bucikáját meg kellett volna simizgetni. Komolyan a bejövő üzikék száma lerontotta a hangulatkájukat. Jaaaj, de jól kiválogatták őket bazzeg. Mondom, hogy üzenet helyett inkább sör! Nem hiszem, hogy mértékkel fogyasztva bármi gondot is okozna. És a végén a bónusz! Ez tiszta VV csak ugye ez nemzetközi...