Ötvös Tibor

Így készült az Alan Wake

Két évvel ezelőtt az Alan Wake végre kezdett testet ölteni. A Gears of Wart bejelentették és megjelent, a Halo játékokat bejelentették és megjelentek - egyedül a Remedy játéka maradt a bizonytalanság homályában.

És lehet, hogy ez a játék végét is jelenti, hiszen bár a fejlesztők és a kiadó is folyamatosan az esetleges folytatásról beszél, az Alan Wake rettentő gyengén szerepel az eladási listákon és mivel a pénz beszél, így elképzelhető, hogy véget értek az író kalandjai. De lássuk, honnan indult és hogyan lett a Remedy programja az utóbbi idők egyik legjobb thrillerje.



"Mikor 2005-ben bejelentettük az Alan Waket, még nagyon a kezdeti fázisban voltunk és a technológia is épp kiforróban volt" - árulta el a művészeti vezető, Saku Lehtinen. "2006-2008 között folyamatosan csiszoltunk az összetevőkön és közben szinte a játék összes alapját megváltoztattuk. Ha tehát azt vesszük, hogy a most látható Alan Wake fejlesztéséhez mikor kezdtünk hozzá, akkor az mindössze két évvel ezelőtt volt."

Érdekelne más játékokról is ilyen háttéranyag?
(Összesen 227 szavazat)
  • Igen
    73 % (166 szavazat)
  • Csak a híresebbekről
    18 % (41 szavazat)
  • Nem
    4 % (9 szavazat)
A fejlesztés nem a Remedy által tervezett módon zajlott és ennek legfőbb oka a sandbox mód volt. Évekig azt hittük, hogy az Alan Wake egy GTA környezetbe oltott Silent Hill lesz és a fejlesztőknek pontosan ez is volt a tervük. De mikor kicsit jobban beásták magukat a sztoriba rájöttek, hogy ez nem lehetséges.

"Eddig mindig olyan játékokat alkottunk, melyek története fontos mozgatórugója volt a programnak" - kezdte az író, Mikko Rautalahti. "És igen, egy ponton úgy tűnt, hogy egy nyitott világú akciójáték lesz az Alan Wake. Akkoriban ez volt a trend és mi is eme formátumban gondolkodtunk. Később azonban kiderült, hogy ez nem passzol az elképzeléseinkbe."

"Az Alan Wake fontos része az atmoszféra és a zene" - folytatja a szerző. "Próbáljuk meg ezt elképzelni sandbox stílusban. Mondjuk találkoznunk kell a rosszfiúkkal a Lovers' Peakben. A zene felerősödik, a köd elkezd leereszkedni a hegyekből és valami ropog a talpunk alatt. De aztán a játékos úgy dönt, hogy most inkább pár mellékküldetést csinálna meg és visszafordul. Mit tegyünk? Áldozzuk fel a hangulatot ennek érdekében?"



De nem csak a nyitott világ vált áldozatává a fejlesztésnek. Számos helyszínt és elemet készítettek a fejlesztők, ám nem mindegyik került be a végleges változatba. Rautalahti legnagyobb szívfájdalma két karakter, akiket így csak a rendőrségi rádióbeszélgetésekben hallhatunk. Ők a civakodó Mulligan seriff és Thornton. Törlésre került egy teljes álom rész is, melyet elég sokat demózgattak az elején.

"Wake egyik felkavaró jelenetből csöppen a másikba, melyekben saját félelmei elevenednek meg. Látja, amint Breaker seriff és Nightingale ügynök ellene szövetkeznek és Hartman doktor álmatlanságban szenvedő alkoholistának diagnosztizálja, akit látomások gyötörnek. Nagyon vicces jelenet volt, rengeteg munkánk volt vele, de végül ki kellett vennünk."

A Remedy szerint "volt egy New York-i lakásunk, ahova szintén eljuthattunk. Eme apartman kidolgozására rengeted időt és energiát fordítottunk és épp ezért volt nagyon fájdalmas a mellőzése." Mindkét helyszín arra szolgált, hogy az emberek kicsit fellélegezzenek az erdős részek után.



"Az ellenfelek megalkotásánál arra törekedtünk, hogy a Tudom, mit tettél tavaly nyáron sorozat kampós gyilkosához hasonló ellenségeket készítsünk: egy sötét bosszúálló, kinek gondolatai és szeme is elég zavaros." Az ellenség lőfegyvert is kapott volna, de végül a csapat úgy vélte, hogy ez nem lenne túl szerencsés, hiszen ezzel átalakulna a játékosok harcmodora.

"Nem szerettük volna, ha mesterlövészek módjára távolról szedegetik le a játékosok az ellenfeleket. Azt akartuk, hogy mindenki érezze az ellenség közelségét." A megszállottak teljesen más háttértörténettel rendelkeztek. Elsőre ugyanis szimpla "mutánsok" voltak, különböző testi gyötrelmekkel. Ám végül sikerült "eladni" a szellemes történetet és ezzel együtt megkapták Alan második főellenségét.

"Ha újra kezdhetnénk, akkor sok mindent másképp csinálnánk" - vallja be Rautalahti. "Soha, egyetlen helyen sem ejtenénk ki a nyitott világ szóösszetételt - sokszor kellett magyarázkodunk emiatt az elmúlt pár évben. És jó lett volna, ha ki tudtunk volna találni a termoszokhoz hasonló rendszert. De majd a folytatásban. Az Alan Wake világa ugyanis sokkal nagyobb, mint azt egyetlen játékban el tudnánk mesélni."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ICDAcademy #11
    International Conference: A World Without Walls 2010 (Berlin, 6th - 10th November 2010)
     
    The Institute for Cultural Diplomacy is currently accepting applications to its international conference “A World without Walls 2010”. The conference will explore the potential for cultural diplomacy and soft power in building peace and supporting reconciliation in different regions of the world and will consist of lectures and seminars held by leading figures from international politics, academia, international development, and civil society, as well as debates and panel discussions. The event is scheduled parallel to the historic international celebrations taking place in Berlin during the month of November, and on the evening of Tuesday, 9th November, participants will have the unique opportunity to celebrate the 21st Anniversary of the fall of the Berlin Wall on the streets of Berlin.
     
    The speakers during the Seminar will include leading figures and experts from international politics, academia, the diplomatic community, civil society and the private sector, from across the world. These speakers will include:
     
    *Anatoliy Zlenko; Former Foreign Minister of Ukraine
    *President Dr. Emil Constantinescu; ICD Board Member, Former President of Romania
    *Prof. Dr. Fawaz A. Gerges; Professor of Middle Eastern Politics and International Relations at the London School of Economics and Political Science
    *Jack McConnell; ICD Advisory Board Member, Former First Minister of Scotland
    *HE Lt. Jerry John Rawlings; Former President of Ghana
    *Prof. Dr. Joris Voorhoeve; Former Defense Minister of Holland and Professor of International Security Studies at Nederlandse Defensie Academie
    *Dr. Miomir Zuzul; Former Foreign Minister of Croatia, Former Croatian Ambassador to the United States
     
    Further details about the program can be found under: www.world-without-walls.org. For enquiries contact [email protected]
  • kissssss #10
    nah elég nagy kár hogy papírok és még néhány kacat gyűjtögetésével próbálják élvezetesebbé tenni a játékot, szerencsére már találtam egy balekot aki meg vette tőlem igazi pénz kidobás volt.
  • Zoliz #9
    Kár, hogy nincs PC-re, mert biztos letölteném az intenetről.
  • gyuri12 #8
    Körülbelül 5 perce játszottam ki,normálon. A generáció egyik legjobb játéka,de: Nem túlélőhorror,nem ijesztget,és igazából nem volt sosem nyomasztó hangulata. Nagyon jó történettel rendelkező,nagyon szép "megyek és lövök". Na majd nightmare fokozaton...
  • Seth #7
    Nálam nem volt gond az újrajátszással.3x vittem végig mire minden papírt,termoszt összeszedtem.
  • NEXUS6 #6
    Sajna még nem játszottam a játékkal.

    Jó sok demót megnéztem én is a kiadásig, és drukkoltam, hogy valami tényleg korszakost alkossanak, és az eladások is jók legyenek. Mert amit a játék motorja tud az nagyon brutál.
    Azonban pl. egy onlájn FPS valszeg jobban meg tudta volna mutatni a képességeit, mint egy sima túlélő horror. Nem akartak egy tucat FPS-t csinálni ezért egy másik jól be(le)járatott kategóriát választottak. Tisztelem az alkotók döntést, de ez talán nem a legoptimálisabb volt.
  • kissssss #5
    lehet hogy jó meg látványos de az újrajátszhatósági faktora erősen a nulla közelében tanyázik ez pedig igen nagy gyengesége a játéknak.
  • Loverman #4
    A mellőzés meg a törlés nem ugyanaz.
  • vg #3
    Nem rosszindulatból, de a cikkíró 100%, hogy nem játszott a játékkal, csak fordított valami cikket valahonnan. Abban a bizonyos New York-i lakásban kétszer is megfordulunk a játék során. Amúgy a játék nagyon jó, izgalmas, látványos, aki tudja próbálja ki, vagy ha nincs más megoldás nézze végig youtube-on a végigjátszást HD-ben!
  • signs #2
    Bár gondolom én értettem félre, mert itt arról van szó, mi lett volna ha sandbox játékot csinálnak.