Ötvös Tibor

2010 eddigi legjobb és legrosszabb PC-s játékai

Pár nappal ezelőtt még arról számoltunk be, hogy a Naughty Bear 2010 eddigi leggyengébb játéka. Nos, azóta pár kritikus megkegyelmezett a játéknak és 6-7 pontokat is adtak rá, melynek köszönhetően a korábbi megállapítás már nem igaz.

Ráadásul az csak konzolokra jelent meg - utólag kell kimondani, hogy szerencsére. Ebből jött az ötlet - no meg a filmes részleg listájából -, hogy nézzük át, vajon mely programok voltak 2010 eddigi legkellemesebb meglepetései és legmaradandóbb károsodást okozó programnak nevezett tévedései PC-re. Kezdjük a legrosszabbakkal.



Befolyásolnak a kritikák?
(Összesen 476 szavazat)
  • Igen
    45 % (214 szavazat)
  • Nem
    43 % (206 szavazat)
  • Nem olvasok kritikákat
    9 % (45 szavazat)
A 2010. január 1 és 2010. július 1 közötti időszak legrosszabb játéka a The Scourge Project: Episodes 1 and 2, mely átlagosan 44 százalékot kapott. A külső nézetes akciójáték a nem túl távoli jövőben játszódik és egy elit osztag tagjaként kell egy pénzéhes társaság, a Nogari Corporation világuralmi terveit megakadályoznunk. A játék egyébként az Unreal 3 Enginet használja és a Tragnarion Studios készítette.

A második helyezettel már bővebben is foglalkoztunk. Az I'm not Alone az első infók szerint egy kellemes és borzongató kis túlélő horrornak indult, ám végül egy irányíthatatlan, csúnya és unalmas valami lett belőle. A kritikusok átlagosan 45 százalékot adtak rá, ám a játékosok ennél alacsonyabb, 31 pontot adtak átlagban.



A bronzérmet A szökés, azaz a Prison Break: The Conspiracy érdemelte ki és ezzel sem lehet nagyon vitába szállni. Szögletes grafika, iszonyatosan rossz irányítás, borzalmas harcrendszer, unalmas játékmenet - mindez átlagban 47 százalékot ért a kritikusoknál. A Deep Silver programja ráadásul meg is bukott, 160 ezer darabot adtak el belőle. A minőséget tekintve még ez is sok.

Negyedik a Star Wolves 3: Civil War, mely egy RPG-RTS keverék. A kritika 53 százalékot adott, ám a játékosok átlagban 82 ponttal jutalmazták a programot, szóval annyira nem lehet rossz. Az ötödik és a felsorolás utolsó darabja a Paradox Interactive körökre osztott stratégiája, a Rise of Prussia. A kritikák 54 százalékot dobtak a programra, a játékosok viszont 96 pontot, ami elképesztően nagy különbség.



Most jöjjenek a legjobbak. A PC-s játékvilág jelenlegi legjobbja - a kritikák szerint - a Mass Effect 2, mely 94 százalékos átlagával magasan vezeti a mezőnyt. A BioWare játéka valóban pazarra sikeredett és remélhetőleg a trilógia lezárása is hasonló méretekkel és megoldásokkal örvendezteti meg a játékosokat. Az ezüstérmet a BioShock 2 érdemelte ki, mely 88 százalékos átlagot ért el.

Harmadik helyen áll a Battlefield: Bad Company 2, mely a méltán népszerű sorozatot tette még sikeresebbé. A program ugyanis megállta a helyét a Modern Warfare 2 ellenében, melyre nem sokan láttak esélyt. Mindenesetre a 87 százalékos kritikusi és játékosi átlag jobb, mint amit a Call of Duty hatodik része kapott (a kritikák 86, ám a játékosok mindössze 35 pontot adtak átlagban).



A negyedik, ötödik, hatodik és hetedik helyezett ugyanannyi pontot kapott és nem lenne korrekt kiemelni belőlük egyet, így a "jók oldalán" végül hét cím szerepel. Az utolsó helyezettek sorredben: Assassin's Creed II, Borderlands: The Secret Armory of General Knoxx, Mass Effect 2: Overlord és Puzzle Dimension. Mind a négy játék 86 százalékot kapott és mindegyikük más-más műfajt képvisel.

Természetesen év végén jelentkezünk a megszokott Az év játéka listánkkal, hiszen addig még rengeteg érdekes program jelenik majd meg. Érdekességként pedig megemlíteném, hogy konzolokon az eddigi legjobb a Red Dead Redemption lett a maga 95 százalékos átlagával, a legrosszabb pedig a Pure Futbol 37 ponttal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Piszkos Fred #27
    Részben egyetértek vele. De a stalker erősen rétegjáték, nekünk akármennyire is tetszik :S
  • ati271 #26
    Hát a mass effect 2-nél csak egy jobb van? A mass effect 1! :) Szerintem a 2-ben elrontották, hogy nem nagyon lehet upgradelni a fegyvereket. Az egyben valami szuper volt, hogy 2-3 fejlesztést is rá lehettet pattintani a fegyverekre-páncélokra. De a story, az igencsak érdekes.. már várom a 3-at! Még talán egy játék volt, ami nagyon tetszett: The witcher..
  • CsabiDuke #25
    és hol van a stalker COP? A legjobb idei játék... gondolkozós, realisztikus környezet, tökéletes hangok, jó grafika.... itt az összes futkozós lövöldözős 3 billentyűvel játszható fos.... Igaz ez szubjektív vélemény, de ez az igazság.... jobb játékok nem lesznek már, hanyatlik a játékpiac, nincs új a nap alatt...
  • Piszkos Fred #24
    hmm... asszem ezt tényleg be is hegesztem :D
  • koschwarz #23
    "viszi a SZÁNALMASSÁG PÁLMÁLYÁT"

    ez minden szempontból olyan szar beszólás, hogy minimum aláírásban van a helye
  • koschwarz #22
  • Loverman #21
    lol vicces ahogy itt fújoltok, amikor ez csak troll mivoltotokból adódik, hiszen az átlagos napi elfoglaltság a fikázás, minden leszarozása... de még viccesebb ahogy jelentéktelen kis szubjektív véleményeteket annyira nagyra tartjátok. ha valaki azt gondolja hogy egy játék szar az nem lesz TÉNYLEG szar, csak neki. mi történik? megfosztja önmagát egy jó dologtól azért hogy troll mivolta megmaradjon. hihetetlen
  • djstefi #20
    nekem a Modern Warfare 2 jobban tetszett mint a Battlefield: Bad Company 2, valahogy a hangulata jobban megfogott , viszont a BioShock 2-t nem volt turelmem vegig vinni pedig a horror jatekokat kedvelem. a tobbiekrol meg nincs mit mondanom mert nem ismerem vagy nem jacodtam mivelhogy csak a FPS-t szeretem.
  • tntmax #19
    Te leos vagy vagy milos vagy?
  • Ender Wiggin #18
    Könnyen lehet, hogy szánalmasságot hazudtoló stílusa van...de a kategóriájában messze a legjobb 2010-ben. Ha másért nem: viszonylag jó fizika, és egyértelműen minden idők legjobb hangeffektjei.
    Amúgy 2010-ben szerintem sem voltak eddig hajmeresztően jó játékok.