Ötvös Tibor

A Nintendo 3DS a jövő

A kissé csalódást keltő Microsoft és Electronic Arts valamint a színvonalas Ubisoft prezentáció után (az Activision-féle partit nem nevezném bemutatónak) a Nintendon volt a sor.

A japán cég piacvezetőnek számít mind a "nagykonzolok" mind pedig a zsebkonzolok piacán, hiszen a Wii és DS/DSi eladásai messze verik minden vetélytársukat. Épp ezért a Nintendo a győztesek nyugalmával készült az E3-ra, mely meg is látszott a bemutatójukon. Nem sok újdonságot jelentettek be, de azok viszont nagyon ütöttek és akadtak valódi meglepetések is.

A prezentációt ezúttal is a Nintendo elnöke, Reggie Fils-Aime nyitotta meg és kezdésnek rögtön az új Zelda játékot demózták. A The Legend of Zelda: Skyward Sword címet kapott új rész teljes mértékben a Wii mozgásérzékelős irányítására épül. Magát a játékot Shigeru Miyamoto mutatja be. A Nintendo tapasztaltabb ebben a technikában és ez meg is látszik a teljesen lag-mentes mozgáson. A többi a videón.


A Zelda játék nagy sikert arat, a bemutató végén ismét Reggie veszi át a szót. Sportcímek következnek. Impozánsnak tűnik az NBA Jam, kellemes szórakozást nyújt majd. Jön az első Mario cím, a különböző sportágakat összesítő Mario Sports Mix. Röplabda, foci, jégkorong, kidobós és kosárlabda is szerepel a kínálatban. A játék csak jövőre jelenik meg.


Ezután egy kis dicsekvés következik, tegyük hozzá, hogy megérdemelten. Tavaly szeptemberben a Wii megdöntötte a konzolok eladási rekordját az Egyesült Államokban és egy felmérés szerint többen tervezik Wii vásárlását az elkövetkezendő fél évben, mint a két konkurens HD konzolját együtt. A játékok is szépen teljesítettek: Mario Kart 22 millió, New Super Mario Bros. 14 millió eladott példány.

Új játék bejelentése következik: Wii Party. Ez egy játékgyűjtemény, melyben 13 különböző játékmódban mérhetjük össze tudásunkat és saját Mii karakterünket irányíthatjuk. A megjelenés év végén várható. Ezután a nagysikerű Just Dance folytatását mutatják be, mely tovább halad az előző rész által kitaposott ösvényen. Szintén év végén jön.


Ezután következett az este első meglepetése. A GoldenEye 007 a klasszikus James Bond játék folytatása lesz szebb grafikával, változatosabb küldetésekkel, járművezetéssel és minden egyébbel. Szintén év végén jelenik meg. Ám az est egyik fénypontja csak ezután jött. Warren Spector sétált fel a színpadra és bemutatta a Disney: Epic Mickey címet kapott játékát.

A program nagyon szép és elég érdekesnek tűnik, de ez a legkevesebb, amit a Deus Ex készítőjétől elvár az ember. Mindenesetre a klasszikus platformerek legszebb pillanatait idéző játék a Wii egyik legnagyobb húzócíme lesz és mindenképpen érdemes lesz beszerezni. Spector végzett, helyét egy újabb klasszikus Nintendo hős veszi át. A Kirby's Epic Yarn egy 2D-s platformer lesz, melyben hősünk "kaméleonként" olvadhat bele környezetébe. Elméletileg még az idén megjelenik.


Újabb klasszikus Nintendo karakterek jönnek. Bemutatkozik az új Metroid és visszatér Donkey Kong is. Utóbbi egy, a New Super Marios Bros.-hoz hasonlító 2D-s platformer és Donkey Kong Country Returns címmel jelenik meg az év végén. És ezzel elérkeztünk a "jövőhöz". A színpad közepén kiemelkedik egy állvány, rajta a zsebkonzolok új generációját képviselő 3DS.

A Nintendo komoly meglepetést okozott, mikor bejelentette, hogy a 3DS-hez nem lesz szükség szemüvegre vagy bármilyen kiegészítőre, a gép ezek nélkül is képes lesz a 3D-s megjelenítésre. És végül igazuk lett. A 3DS két 3,5 colos kijelzővel rendelkezik, melyek közül az alsó érintőképernyős. Szebb grafikus megvalósítás, bár a korábbi PS3 szintű grafika pletykának bizonyult.


Összesen három kamera található a gépen: kettő kívül, egy pedig a kijelzőknél. A két kamerával 3D-s képeket (!) készíthetünk. Számos filmet is 3D-ben nézhetünk meg. Jelenleg a DreamWorks, Disney és Warner Bros. alkotásai elérhetők, de később bővül a lista. De a játékosoknak a játék a legfontosabb, így most ezek következnek.

Mint kiderül, a tavaly bejelentett Project Sora egy, a 3DS játékok készítésére megalkotott részleg és első munkájuk a Kid Icarus Uprising címet viseli. A trailer tetszetős és láthatóan kifejezetten a 3DS képességeinek bemutatására készítették el. A grafika eléri a Wii színvonalát, ami azért nem kis szó. Pontos megjelenési dátumot még nem kapott a játék, de vélhetően a géppel egy időben debütál majd.

A 3DS wi-fin keresztül kommunikál és bárhol, bármikor ingyen rácsatlakozhatunk a központi szerverre, összekapcsolódhatunk egy másik géppel vagy netezhetünk. A cég szerint a 3DS premierje lesz minden idők legsikeresebb zsebkonzolos bemutatkozása. Az eddigiek alapján erre nagyon nagy az esély. Ráadásul a nagyobb kiadók, fejlesztők is gőzerővel támogatják a gépet.

Jelen állás szerint jön a DJ Hero 3D, Kingdom Hearts, Nintendogs, Saint's Row, Assassin's Creed, Batman, Metal Gear (!!), EA Sports játékok, Starfox 64 és természetesen Mario (a teljes lista itt látható). És ezek mindegyike már a 3DS debütálásakor elérhető lesz. Ezzel véget ért a konferencia, mely az eddigi legmeggyőzőbb prezentáció volt. A Nintendo ismét megmutatta a világnak, hogyan kell levezényelni egy showt, a 3DS-sel pedig nagyon magasra tette a mércét. Kíváncsian várom a Sony válaszát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Balumann #68
    Én az ArmA -t nem azért hoztam föl, merthogy az lenne a világ legjobb játéka és hogy azt kéne mindenkinek szeretni, sajnos nem, van nagyon sok hibája annak is. Csupán azért, mert szenben tényleg az ilyen szinte semmi újdonságot nem mutató (összelopkodott) ultralineáris, pár gombal (vagyis egy szar konzol controllerrel) könnyen végigjátszható, nagyobb százalékban agyatlan lövöldével szemben mertek bevállalni ilyen méretű projectet, és számos dologban példát vehetnének azok, akik PC-re akarnak eladni egy játékot (és mielőtt van pofájuk a warezt szidni, és a védelmet erőltetni, hogy hátha akkor többet el tudnak adni belőlük). Hogy miben azt alább leírtam (irányítás, fejleszthetőség, bővíthetőség, hosszabb támogatás, stb.).

    Én játékok terén nagyon sokminden evő vagyok, legfelső szinten a szimulátorok és taktikai fps-ek (minél realisztikusabb), alsó szinten meg a többi tucat (ide tartozik nálam a Call of Duty, nagy valószínűséggel az Uncharted is ide jönne, a nintendo játékai, régebbi pötyi játékok pl. Worms WP is, és még nagyon sok minden), tehát mondhatni nálam egyszint. Najó talán van egy alsóbb szint is az elkurt tucatok közé amikben még van valami jó is (pl a splinter cell convintion, ami végülis jó is volt, de mint splinter cell borzasztó, ráadásul a kinti helyen undorítóan nézett ki és még képes volt beakadni is, nem is értem...).
  • narumon #67
    Egyébként vicces, amikor azon vitatkoztok, hogy melyik játék jobb, mert ez kb. olyan, hogy melyik a szebb szín a piros vagy a kék? Minden ember más ezért más tetszik neki. Engem fegyverrel kéne fenyegetni, hogy máriózzak, vagy donkikongozzak, de azért is hogy ARMAval játsszak, viszont játszok olyan játékokkal évek óta nagy élvezettel amivel néhány embert ki lehetne kergetni a világból. Ettől még egyik játék sem lett jobb vagy rosszabb.
  • narumon #66
    Én mikor írtam hitetlenkedő ellenségeskedő kommentet? Másold már ide légyszi, hogy én is lássam. Azt meg hagy döntsem már el én, hogy mi tetszik nekem és mi nem.
  • Julius Caesar #65
    "egy agyatlan bugos ocsmány animációjú lövölde" A kiddytakony jelzőt kifelejtetted, ugy h pótolom a hiányosságot
  • Balumann #64
    "Részemről veled is befejeztem ahogy adammal,reménytelen (akárcsak a warez témakör)."

    Örülök neki, de ha folytatod, máshol is, én is fogom, amíg nem értek vele egyet.

    "A videó alapján megmondom a frankót a játékról szintű Uncharted-ről szóló baromságaidra pedig, ha innen nézem az összes ARMA a VIDEÓK ALAPJÁN egy agyatlan bugos ocsmány animációjú lövölde (nem az,én is ARMA-ztatm,de a videókból ez jön le)...."

    Hát nem tudom te hogy vagy vele, de én eddig akárhányszor negatív véleménnyel voltam videó alapján valamiről, mindig úgy lett játékban is (fordítva már volt persze sokszor, hogy nagyon jónak tűnt és közben nagy szar, ellenkezőleg még nem nagyon) amit láttam. Mostmár nagyon kíváncsivá tettél ezzel az Uncharteddel kapcsolatban, én már hallottam olyan véleményt is, aki nem az egekig istenítette.
    Másrészt a tapasztalatok akaratlanul is ott vannak, egekig magasztalt játékok, aztán hú az milyen szar de ott van a ...

    ArmA videókból meg ha az agyatlanság jön le (sokminden lejöhet, hogy pl. uncsi, bugos, túl bonyolult az egyszerű kikapcsolódáshoz, meg ilyenek, megértem), akkor tényleg nincs miről beszélnünk, ne is próbálj videók alapján véleményt megállapítani :P

    Ha kijönne pc-re az Uncharted 1-2 lehet én is élvezettel végigjátszanám ha nem szarnák el minden téren, bár a lövöldözős jelenetektől én akkor is röhögőgörcsöt kapok.

    Uncharted 2 -vel részben igazad lehet a saját stílusában (mindenkinek meg úgyse tetszhet), a pcvskonzol-warez témában viszont nagyn nem.
  • Skynet #63
    Részemről veled is befejeztem ahogy adammal,reménytelen (akárcsak a warez témakör).
    A videó alapján megmondom a frankót a játékról szintű Uncharted-ről szóló baromságaidra pedig, ha innen nézem az összes ARMA a VIDEÓK ALAPJÁN egy agyatlan bugos ocsmány animációjú lövölde (nem az,én is ARMA-ztatm,de a videókból ez jön le)....
    Kaland akciójáték téren pedig tetszik nem tetszik az Uncharted 1-2 vastagon fenn csücsül a trónon,a tomb raidereknek is ilyen színvonalon kéne készülni,de ettől távol vannak.
  • Balumann #62
    Jaj már megint ez a "nehéz megérteni", miért lenne nehéz. Nem nehéz az, csak nincs értelme, mert nem az! Vagy ennyi erővel akkor az Uncharted 2 is lehet az...

    "Armed assault hatalmas szabadságát és AI-ját szerintem ne firtassuk,olyan botrányosan bugos szemét az egész,az AI pedig sík hülye. Látom ezt az irányt díjazod.:)"

    Való igaz, hogy rengeteg hibája van, és az is hogy alapból az 1-ben és 2-ben is (bár utóbbiban már a patch sokat javít) az AI nagyon gyenge. Azonban most a jön a lényeg, a játék lehetővé teszi különféle addonok használatát, többek között olyan addonokét is mint a grouplink, vagy az ACE mód.
    A grouplink főként AI módosító (meg jónéhány effektet is rak be), teljesen felülbírálja és irányítja az AI-t, csoportokba szerveződnek, fedezékbe bújnak, ha nem látnak mozognak és keresnek, átkutatják az épületet is, beszállnak járművekbe és fegyverekbe (elütni is megpróbálnak ha tudnak), lefekszenek ha lőnek rájuk, nem mindig találnak el, erősítést hívnak, ha nincs fedezék füstöt dobnak, gránátoznak, stb. Ugyan ez az addon létezik a 2-höz is, bár abban inkább az ACE 2 módot használják, ami meg szinte már teljesen más, milliószor jobb játékot ad, missziókat is már csak ahhoz adnak.
    Én kb. másfél évig játszottam az 1-el főként coopban, és néhány hónapig a 2-vel is (gépigénnyel problémák is vannak). Ha lesz jobb gépem valószínűleg eredetiben is megveszem a 2-t (vagy az újat ami hamarosan jön).

    Az ArmA 2 storyban (ami coopban is végigvihető ugye) is nagyon jó volt, sok helyen nagyon izgalmas, sok helyen meg kicsit lazább, inkább keresgélős, információszerzős.

    Úgyhogy igen jól látod, inkább ezt az irányt díjazom, mint az *Uncharted féle tucatfosokat*.

    Nem várom el, hogy minden játék annyira bonyolult és összetett legyen mint az ArmA (sőt ne is próbálkozzanak, mert ahhoz tudni is kell játékot készíteni), de szóval egy kicsit elegem van az ilyen pár gombos, gamepaddal irányítható, teljesen lineáris, inkább interaktív filmnek tekinthető, néhol teljesen képtelen lövöldözős jelenetekkel és béna AI -val rendelkező TPS/FPS -ekből.

    Jah és csak hogy értsd miről papoltam a másik topikban a pc-konzol vitánkon (a válaszomat vszínűleg nem nézted már), hogy mit értek azon, hogy nem használják ki a PC lehetőségeit. Írtam a módkészítést, pályakészítés, küldetésszerkesztés (coop és multiplayer is), scriptelhetőség és fejleszthetőség, az irányítás testreszabhatósága (pl. működik a freetrack nézelődéshez (szinte bármilyen olcsó webkamera és fejlámpa), joystick a repülőkhöz, gamepad a földi és vizi járművekhez, billegér a katonáskodáshoz), és stb.
  • Skynet #61
    Látom nehéz épp ésszel megérteni hogy a kiddytakony egy jelző,semmi más akárcsak az amcsibroáf, stbstb..
    Scorpeon pedig összefoglalta a lényeget tökéletesen.

    Baluman: Armed assault hatalmas szabadságát és AI-ját szerintem ne firtassuk,olyan botrányosan bugos szemét az egész,az AI pedig sík hülye. Látom ezt az irányt díjazod.:)
  • Julius Caesar #60
    Miért van skynet HSZ-einél déja vu érzésem meg hogy mintha olvastam volna ezt?

    Amúgy azon kívül van érved hogy "kiditakony szarság" vagy ez már a piros hetes?
  • Balumann #59
    "Szerintem azok után amekkora baromságokat írtál az UNCHARTED 2-ről (úgy hogy simán egyértelmű hogy élőben még csak nem is láttad), és ahogy beégetted magad a példavideóval amiben gyakorlatilag agyon dicsérik (nem ok nélkül) a játékot és a végén 9.5-el jutalmazza ign, ne várj tartalmas beszélgetést..:)"

    Nah először is. Nem baromságokat írtam, hanem véleményt videók és képek alapján, élőben valóban nem láttam erre utaltam is. Ettől függetlenül a videóban egyértelműen látszik, hogy milyen idióta AI és lövöldözős jelenetek vannak, és mennyire lineáris a játékmenet, inkább mondható interaktív filmnek (Call of Duty szerű), de ha Armed Assault méretű pálya és szabadság van benne, és minden rád van bízva, hogy milyen taktikával oldod meg az adott feladatokat, akkor elnézést kérek. Az "akkora baromságok" véleménnyel meg nem tudok mit kezdeni, fejtsd ki. Én 2010-ben már nem díjazom ezt az irányt, mégha tényleg élvezettel végig lehet vinni 1-néhány alkalommal (mert ez kevés).

    "A kiddytaknyon meg nem tudom mit vagy kiakadva,ugyanolyan jelző mint például a Gears of war szerű vagy játékokra az amcsibroáf. Tucatfps-ekre agyatlan lövölde...Stbstb..."

    Lehet egy kicsit tényleg túlreagáltam a dolgokat, a kiddienek akkor sincs semmi értelme, takonyt még megértem, bár azt se értem, hogy hogy lehet egy játékra mondani. Csakazért mert túl vannak árazva meg viszonylag kevés az újdonság bennük és nem lettek színvonalasabbak sem szerinted (amivel én mondjuk azok alapján amiket láttam, nem értek egyet), nem tudom, hogy miért kell ilyen értelmetlen jelzőkkel illetni. És igen, felháborító.

    "De ettől még a tények nem változnak. A nintendo túlárazott technikailag visszamaradott játékgépet ad el"

    Ebben részben igazad van, a nintendo nem látta szükségesnek a hardverek fejlesztését, inkább az irányítást próbálta élvezetesebbé tenni, és ennek megkérik az árát - lehet hogy irreálisan. Én az összes konzolt túlárazottnak tartom.