MTI

Egy hosszabb időszak alatt haltak ki a dinoszauruszok

A dinoszauruszok némelyike túlélhette a hatvanötmillió évvel ezelőtti aszteroidabecsapódást, legalábbis erre engednek következtetni az Új-Mexikóban és Colorado államban talált fosszíliák.

Az elmúlt években sokan vitatták azt a közkeletű elméletet, miszerint egy aszteroida végezhetett a dinoszauruszokkal. A tudósok közül sokan azt feltételezik, hogy több egyéb tényező, így a fokozott vulkanikus tevékenység, a klímaváltozás is közrejátszhatott a dinoszauruszok kihalásában. Ám akárhogyan is történt, az élővilág 70 százaléka eltűnt a Föld színéről, s ebben minden bizonnyal egy hívatlan égi vendég is szerepet játszott. Tudósok a közelmúltban elemezték a San Juan-i medencében, az Ojo Alamo lelőhelyen talált dinoszauruszcsontokat. A kémiai vizsgálatok eredményei, valamint a kőzet kora, amelyben rájuk leltek, arra engednek következtetni, hogy a dinoszauruszok közül volt, amelyik túlélte a 65 millió évvel ezelőtt történt kihalást.

"Ez egy vitatható következtetés, amelyhez szkeptikusan viszonyul sok paleontológus" - mutatott rá David Polly, a Palaeontologia Electronica szerkesztője - ebben az online folyóiratban látott napvilágot a kutatásokat taglaló tanulmány. A kutatást irányító Jim Fassett, az amerikai geológiai szolgálat, a US Geological Survey munkatársa végezte a csontleletek kormeghatározását. "A nehézséget az okozza, hogy fosszíliák olyan dinoszauruszoktól származnak, amelyek túlélték a kataklizmát, vagyis kizárt annak a lehetősége, hogy a csontok a kihalási esemény előtt, alatt kerültek a kőzetbe " - magyarázta a geológus. Hozzátette: előfordulhatott volna az is, hogy a korábban betemetett csontokat a folyók "exhumálták" , s így azok fiatalabb kőzetekbe ágyazódtak be.

Azért, hogy kizárja e forgatókönyv lehetőségét, Fassett megvizsgálta a csontokat körülvevő kőzetek mágneses tulajdonságait. A kőzetek paraméterei teljesen függetlenül is azt bizonyítják, hogy a kihalási esemény után képződtek. A geológus azt is megállapította, hogy azokban a dinoszauruszcsontokban, amelyek az Ojo Alamó-i lelőhelyről kerültek elő, más a Földön ritka fémek koncentrációja, mint a mélyebb, régebbi rétegekben, amelyek a becsapódás idejéből datálódnak. Ez viszont az bizonyítja, hogy a kérdéses csontok nem származhatnak a régebbi rétegekből.

Egy másik bizonyíték is alátámasztja az elméletet. A fosszíliák között rábukkantak 34 hadroszauruszcsontra, amelyek Jim Fassett szerint minden kétséget kizáróan egyetlen kacsacsőrű dinoszaurusztól származnak. Amennyiben a csontokat a folyó "ásta" volna ki egy mélyebb rétegből, a víz minden bizonnyal szétszórta volna őket, s nem rakta volna le őket akkurátusan egy kupacba. Még abban az esetben is, ha a csontok a dinoszaurusz-túlélőktől származtak is, számuk elenyésző lehetett korábbi populációjukhoz képest.

"Egyetlen dolog biztos: ha dinoszauruszok túl is élték a becsapódást, távolról sem voltak annyira elterjedtek, mint a krétakor vége előtt, s nem maradtak fenn sokáig" - magyarázta David Polly. A "nem sokáig" viszonylagos fogalom: a kutatók feltételezése szerint a dinoszaurusz-túlélők akár még félmillió évig is lakhatták bolygónkat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Ny #56
    Támogassuk Lipták úrat, hogy a XXI. század Szilikon-völgye Magyarországon legyen!
  • Epikurosz #55
    ezt még beszúrom ide:
    Számos bizonyíték ellenére nem vált valahol dogmává a globális felmelegedés? Sokan továbbra is kételkednek abban, hogy valóban az ember a probléma okozója-e.

    Az idegeimre megy ez a kérdés. A világ tudósainak 80 százaléka azt mondja, az ember okozza a felmelegedést, és mindent meg kell tennünk a felmelegedés lelassítása érdekében. Azokat a folyamatokat kell megváltoztatnunk, amiről tehetünk, a többit nem tudjuk befolyásolni. Aki szerint ez humbug, az ugyanazt mondja, mint a pápa, aki szerint AIDS ellen nem használ az óvszer." (Daniel Cohn-Bendit)
  • Epikurosz #54
    OK, de hogyan?
    Ha alapít egy részvénytársaságot, legfeljebb veszek én is pár részvényt, de ez nem valószínű, mert Lipták Béla bácsi már eléggé öreg, nem hiszem, hogy belevágna egy ilyen vállalkozásba, a fia, akiről én hallomásból tudok, meg újságíró (vagy az volt, anno).
    Ezek olyan témák, amelyekben komoly állami támogatás, vagy egy megatőkés befektetése nélkül nem lehet eredményeket elérni. A magyar nagytőkések nemt udtak megerősödni, egyszerűen túl ellenséges volt ehhez a magyar belpolitika. Paradox, de igaz.
    Aki nagytőkésünk van, két kézen fel lehet sorolni. Namármost, ezek közül is, aki nemzeti elkötelezettségű, na arra elég egy kéz is. Széles Gábor például arra elég, hogy nemzeti médiacsoportot fenn tudjon tartani. Csányi és Demján a Primissima díjak terén ügyködnek, ami ugye utólagos elismerést jelent.

    Én a kitörési lehetőséget abban látom, hogy mi, kis apró hangyák a pénzünket magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező cégek felé irányítjuk. Ez jelenti azt, hogy magyar terméket veszünk az áruházakban, de azt is, hogy nem a csilivili logoval rendelkező multinacionális biztosítónál kötünk pld. kötelező gépjármű felelősségbiztosítást, hanem hazainál. Nálam ez tavaly decemberben, amikor KGFB szolgáltatót váltottam, döntő szempont volt.
    De beszélhetnék arról is, hogy amíg az államadósság nem csökken, addig nem megyünk külföldre nyaralni, hanem itthon költjük el a pénzt. Sok-sok ilyen apró lépéssel lehetne befolyásolni a folyamatokat jó irányba.
  • Sir Ny #53
    hülyeségeket beszélek. az emlősök természetesen a madarakból lettek, itt viszont van átmenet.
  • Sir Ny #52
    "Lipták úrra oda kell figyelni. egyszer találkoztam vele."
    Támogassuk Lipták úrat, hogy a XXI. század Szilikon-völgye Magyarországon legyen!
  • Epikurosz #51
    Egy szóval nem mondtam én, hogy nyugodtan ülhetünk a babérjainkon. Ez a mentalitás több szinten nem müxik, még itt, helyi, nemzeti szinten sem. Naponta újabb és újabb kihívásokkal kell szembenézni. Engem már az is elgondolkodtat, hogy csak a II. világháború után mennyit kínlódtak a nagyszüleink és a szüleink, meg már mi is, hogy az ország, meg a családok sorsa jobb legyen, és az emberek azzal a gondolattal mentek be nap, mint nap a munkahelyekre, hogy a saját öregkoruk szép és nyugodt lesz, és a gyerekeik élete könnyebb. Eszük ágában nem fordult volna meg szegény elődeinknek, hogy az ő munkájuk gyümölcsét majd nem az utódaik, hanem vadidegenek (profitéhes nagytőkések, piti spekulánsok, nyerészkedők, segélyezettek, bevándorlók, munkakerülők) fogják élvezni, már amennyire élvezni lehet a pusztuló javakat.
  • Balumann #50
    Nos, lehet hogy néhányan túlélnék. De mégsem. Jelenleg a tömegpusztító fegyverek többszöröse áll rendelkezésre, mint amennyi az összes ember kiírtásához szükséges.
    Ha részben igaz, amit a Az a kritikus 6 fok dokfilmben, vagy szinte bármelyik másik ilyen előrejelző médiában mondanak, van okunk az aggodalomra. Nem nekünk, az utódainknak.
  • polarka #49
    Valóban. Legalább van, aki tanulta és helyreteszi a dolgokat. Köszi.
  • polarka #48
    "Nem a remény hal meg utoljára, hanem a sejtszintű enzimműködés." Aquir
    Az egysejtűek sokmindent kibírnak. Pl. a geotermikus forrásoknál élő bacikat nem hiszem (esetleg a fejlettebb élőlényeket sem), h nagyon megviselnék.

    Sztem is aki utánagondol úgy vélheti, h néhányan túlélik. De ha kerekítünk, a létszám az eredetihez képest elhanyagolható lesz.
  • Locotus #47
    Ha valamit nem tanultál meg az iskolában azt nem muszáj hangoztatni fórumokon itt 1 evolúciós fa és az #1 hozzászólásban említett cápák sincsenek rajta, jelenleg csak arra van bizonyítók hogy a madarak a dínoktól származnak, de ez nem azt jelenti hogy dínók (meleg vér stb.)