Hunter
Egy kozmikus ütközés indította el dínók végnapjait
Két mega-aszteroida között bekövetkezett ütközés hozta létre azt az űrkőzetet, ami a Földbe becsapódva megpecsételte a dinoszauruszok sorsát, állítja a Nature szeptember 6-i számában közzétett új nemzetközi tanulmány.
A kutatást jegyző William Bottke szerint az égi összecsattanás körülbelül 160 millió évvel ezelőtt következett be a Mars és a Jupiter között húzódó aszteroidaövben, számos jókora törmelékdarabot lökve ki az űrbe. A szakértők úgy vélik az egyik ilyen darab csapódott be a Földbe 65 millió évvel ezelőtt, létrehozva a mexikói Jukatán-félsziget mellett elterülő, 180 kilométer átmérőjű Chicxulub krátert, míg egy másik darab a Hold Tycho-kráteréért felelős.
Az eredmények kizárólag számítógépes modelleken alapulnak, ezért nem tekinthetők szilárd bizonyítéknak, viszont számos, a földi kráteren elvégzett kutatás alátámasztja, és a bolygó tudósok is kézenfekvőnek tartják.
Az új elmélet kidolgozásához Bottke és munkatársai a coloradói Southwest Kutató Intézetben számítógép modellekbe táplálták a Baptistina aszteroida család adatait. A család, ami a ma létező legnagyobb tagjáról kapta a nevét, eredetileg 300 körüli 10 kilométer átmérőnél nagyobb sziklás testet és 140.000 kicsi, 1 kilométer körüli átmérővel rendelkező objektumot számlált. A csapat a modellek alapján egészen kialakulásuk pillanatáig pörgette vissza az időt, ami nagyjából 160 millió évvel ezelőttre tehető. Ekkor egy 60 kilométeres átmérőjű objektum szinte frontálisan ütközött bele egy 170 kilométer széles testbe, ami a belső aszteroida öv lakója volt. Az ütközés után a kőzet darabok szétperegtek az űrben, először magukba szívva, majd kisugározva a napfényt szép lassan eltávolodtak a belső övtől, ezt a folyamatot nevezik Jarkovszkij-effektusnak.
"A hő egy parányi hajtóerőt képez, ami hosszú, hosszú idő elteltével elég az aszteroidák elmozdulásához. Ez évmilliókban mérhető, az űrkőzeteknek azonban nem számít az idő" - magyarázta Bottke a SPACE.com-nak.
Az objektumok többsége a Jarkovszkij-effektus hatására idővel egy közeli "dinamikus szupersztrádára" sodródott, ami berepítette őket a fő aszteroida övbe, ahonnan a Földet keresztező pályákra álltak. Bottke számításai szerint a fentiek közül a nagyobb darabok - 1,5 kilométer átmérő felettiek - körülbelül 20%-a távozott a Baptistina családból, ezek mindössze 2%-a találhatta el bolygónkat. Ezt alátámasztják azok az adatok, melyek szerint az elmúlt 100-200 millió évben megközelítőleg duplájára nőtt a földi becsapódások aránya. A szimulációk szerint 90% annak az esélye, hogy az ősi ütközés törmelékdarabjainak egyike 65 millió évvel ezelőtt becsapódott a Földbe, létrehozva a Chicxulub-krátert, ami szorosan kapcsolódik a dinoszauruszok kihalásához. A becsapódó aszteroidának körülbelül 10 kilométer átmérőjűnek kellett lennie ahhoz, hogy egy ilyen hatalmas krátert hozzon létre.
A szimulációk szerint 70% az esély arra, hogy a Hold 108 millió éves, 83 kilométer átmérőjű Tycho-kráterét is egy Baptistina családból kiszakadt objektum hozta létre. Itt azért alacsonyabb az eshetőség, mert a holdbeli kráterről jóval kevesebbet tudunk, mint a földiről, válaszolt a tanulmány elkészítésében közreműködő David Vokrouhlicky, a prágai Károly Egyetem bolygó tudósa a SPACE.com kérdésére.
A kutatók szerint az ősi ütközés maradványai még mindig körülöttünk keringenek, elvileg a Föld-közeli aszteroida populáció 20%-át teszik ki. Bottke becslése szerint most az aszteroida zápor csóvájában járunk, ami csak bolygóközi por és mikrometeoritok formájában érheti el a Földet.
A kutatást jegyző William Bottke szerint az égi összecsattanás körülbelül 160 millió évvel ezelőtt következett be a Mars és a Jupiter között húzódó aszteroidaövben, számos jókora törmelékdarabot lökve ki az űrbe. A szakértők úgy vélik az egyik ilyen darab csapódott be a Földbe 65 millió évvel ezelőtt, létrehozva a mexikói Jukatán-félsziget mellett elterülő, 180 kilométer átmérőjű Chicxulub krátert, míg egy másik darab a Hold Tycho-kráteréért felelős.
Az eredmények kizárólag számítógépes modelleken alapulnak, ezért nem tekinthetők szilárd bizonyítéknak, viszont számos, a földi kráteren elvégzett kutatás alátámasztja, és a bolygó tudósok is kézenfekvőnek tartják.
Az új elmélet kidolgozásához Bottke és munkatársai a coloradói Southwest Kutató Intézetben számítógép modellekbe táplálták a Baptistina aszteroida család adatait. A család, ami a ma létező legnagyobb tagjáról kapta a nevét, eredetileg 300 körüli 10 kilométer átmérőnél nagyobb sziklás testet és 140.000 kicsi, 1 kilométer körüli átmérővel rendelkező objektumot számlált. A csapat a modellek alapján egészen kialakulásuk pillanatáig pörgette vissza az időt, ami nagyjából 160 millió évvel ezelőttre tehető. Ekkor egy 60 kilométeres átmérőjű objektum szinte frontálisan ütközött bele egy 170 kilométer széles testbe, ami a belső aszteroida öv lakója volt. Az ütközés után a kőzet darabok szétperegtek az űrben, először magukba szívva, majd kisugározva a napfényt szép lassan eltávolodtak a belső övtől, ezt a folyamatot nevezik Jarkovszkij-effektusnak.
"A hő egy parányi hajtóerőt képez, ami hosszú, hosszú idő elteltével elég az aszteroidák elmozdulásához. Ez évmilliókban mérhető, az űrkőzeteknek azonban nem számít az idő" - magyarázta Bottke a SPACE.com-nak.
Az objektumok többsége a Jarkovszkij-effektus hatására idővel egy közeli "dinamikus szupersztrádára" sodródott, ami berepítette őket a fő aszteroida övbe, ahonnan a Földet keresztező pályákra álltak. Bottke számításai szerint a fentiek közül a nagyobb darabok - 1,5 kilométer átmérő felettiek - körülbelül 20%-a távozott a Baptistina családból, ezek mindössze 2%-a találhatta el bolygónkat. Ezt alátámasztják azok az adatok, melyek szerint az elmúlt 100-200 millió évben megközelítőleg duplájára nőtt a földi becsapódások aránya. A szimulációk szerint 90% annak az esélye, hogy az ősi ütközés törmelékdarabjainak egyike 65 millió évvel ezelőtt becsapódott a Földbe, létrehozva a Chicxulub-krátert, ami szorosan kapcsolódik a dinoszauruszok kihalásához. A becsapódó aszteroidának körülbelül 10 kilométer átmérőjűnek kellett lennie ahhoz, hogy egy ilyen hatalmas krátert hozzon létre.
A szimulációk szerint 70% az esély arra, hogy a Hold 108 millió éves, 83 kilométer átmérőjű Tycho-kráterét is egy Baptistina családból kiszakadt objektum hozta létre. Itt azért alacsonyabb az eshetőség, mert a holdbeli kráterről jóval kevesebbet tudunk, mint a földiről, válaszolt a tanulmány elkészítésében közreműködő David Vokrouhlicky, a prágai Károly Egyetem bolygó tudósa a SPACE.com kérdésére.A kutatók szerint az ősi ütközés maradványai még mindig körülöttünk keringenek, elvileg a Föld-közeli aszteroida populáció 20%-át teszik ki. Bottke becslése szerint most az aszteroida zápor csóvájában járunk, ami csak bolygóközi por és mikrometeoritok formájában érheti el a Földet.
