SG.hu·

Újabb kincseket tártak fel "dinóvárosban"

A valaha felfedezett legnagyobb dinoszauruszkövület lelőhelyre bukkantak Kína keleti tartományában. A csontok többsége a késői Kréta korra, a dinoszauruszok kihalásának időszakára datálható vissza.

A Kínai Tudományos Akadémia kutatói szerint a valaha felfedezett legnagyobb dinoszauruszkövület lelőhelyre bukkantak az ország keleti részén fekvő Csucsengben, amit már korábban is "dinoszaurusz városként" emlegettek. A paleontológusok közel 7600 dinócsontot ástak ki 2008 márciusa óta. A tudósok reményei szerint a hatalmas lelet segít magyarázatot találni a lények pusztulásának okaira.

A sangdongi Csucsengre a helyiek már az 1960-as éveben ráragasztották a dinóváros titulust, és nem egy fontos felfedezés származik erről a területről. A kutatók elmondása szerint az új fosszíliamező, amit egy, a múlt év elején lezajlott bányászati kutatásnak köszönhetnek, sokkal jelentősebb felfedezésekkel gazdagítja majd a dinoszauruszokról szerzett ismereteinket, mint a korábbi leletek. A terület a dinók idejében vízben és növényekben gazdag volt, ami ideális élőhelyet jelentett a növényevőknek, és nem utolsósorban a ragadozóknak is, erre utalnak a most fellelt tyrannosaurus csontok és egy jókora, kétméteres növényevő koponya is

Egyetlen hatalmas, 300 méter hosszú, 10 méter széles és 5 méter mély árokból közel 3000 csontot sikerült kiásni, amit több ezer másik követett a szomszédos 15 almezőről. "Jelenleg ez a megkövült dinoszaurusz csoport a valaha felfedezett legnagyobb lelet a világon... a terület tekintetében" - taglalta Csao Hszicsin professzor, a munkálatokért felelős paleontológus az állami médiának.

A lelet összes részletét még nem publikálták, de a jelentések szerint a fentebb említett kövületek mellett találhatók köztük ankylosaurus csontok, valamint a valaha kiásott legnagyobb kacsacsőrű dinoszaurusz is. Csao professzor nagy jelentőséget tulajdonít a terület kis méretének is. "A felfedezések várhatóan hozzá fognak járulni a dinoszauruszok rejtélyes kihalásának kutatásához" - tette hozzá.

Részletes információkat csak 2009 közepe felé várhatunk, a szakértők, köztük a BBC által megszólaltatott dr. Paul Barrett, a londoni Természettudományi Múzeum vezető őslénytudósa azonban úgy véli, a kínaiak állítása a "világ legnagyobb" címéről hitelesnek tűnik. A télre való tekintettel jelenleg felfüggesztették az ásatásokat, az időjárás kedvezőbbé válásával azonban folytatódnak majd a munkálatok. A tudósok számos újabb leletre számítanak, míg a helyi hatóságok egy kövület park létesítését tervezik a területen.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© bmw2009. 01. 06.. 17:52||#9
Ket meteres koponya, hm az nem kicsi.😊
© uwu2009. 01. 06.. 08:12||#8
Az halott dínó cont, neki élõ kell<#idiota>
© Ronny2009. 01. 06.. 03:01||#7
az álmod könnyen valóra válhat, csak el kell menned a múzeumba...
© Contrecast2009. 01. 05.. 21:29||#6
nagyon zseer!! jurassic park!! remélem egyszer élõbe is látok egy dinó csontot! 😄😄
© LPG2009. 01. 05.. 18:11||#5
Szerintem az õsi kína éttermeibõl hordták oda a maradékot.. <#banplz>
© alien472009. 01. 05.. 13:53||#4
Medvedisznóemberre is lesz ott bizonyíték!

© Lyan Kyj2009. 01. 05.. 04:39||#3
Szép puzzle lesz az a 3000+ csont, sok sikert nekik.
© fradimail2009. 01. 04.. 21:04||#2
Ha az emberdínót is megtalálják, annak mekkora híre lesz!?<#merges3><#merges3><#bdead>
© toto662009. 01. 04.. 17:12||#1
Na egy jó hír Kínával kapcsolatban! C: