Rónai György

Napelemes telefontöltő az NTT-től

A Japán telekommunikációs óriás NTT bejelentette, hogy kifejlesztette a világ első hordozható töltőjét, amely napelemek segítségével tölti fel a telefonunkat, vagy bármely más mobil eszközt.

A Nippon Telegraph and Telephone Corp. (NTT) a Pocket Energy egységet májustól kezdi meg árusítani 190 dolláros áron Japánban. "Az eszköz segítségével útközben, vagy például katasztrófa sújtotta területeken is lehetővé válik a mobil eszközök energiaellátása" - mondta Keiichi Yasuda, az NTT szóvivője.


Az egység egy félbehajtható napelemből, egy energiatároló lapból és a csatlakozó kábelből áll. A rendszer 300 grammot nyom, és ha közvetlen napfénynek van kitéve négy órán keresztül, akkor elég energiát tud eltárolni ahhoz, hogy négy óra beszélgetési ideig működtessen egy mobiltelefont. Az eszköz képes ugyan a legtöbb mobil készüléket, telefont, PDA-t, mobil játékkonzolt, discmant vagy fényképezőt ellátni energiával, de például egy notebookhoz már nem elegendő a teljesítménye.

"Terveink szerint az első évben néhány ezer darabot fogunk eladni, azonban három év múlva már 1 milliárd yen forgalmat érünk majd el vele" - nyilatkozta el Kenji Kogure, az NTT munkatársa. Az NTT főleg kormányokat és cégeket céloz meg az eladásokkal, és elmondásuk szerint az exportot is hamarosan beindítják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • valaé valaé ná #13
    A Nokia 1610-es telefonhoz már 6 éve lehetett kapni olyan akkumulátort, amin napelem volt és töltötte magát.
  • NasaTm #12
    Ja, ja igazad van LOL
  • AnarchoiD #10
    es te gyurkolasznad ? :) jobb a napelem
  • Cat #9
    az araboknál jó lehet
    igaz, ott van olaj is :)
  • zippofcy #8
    Az Ericcsonokhoz már évek óta kapható olyan töltő ami izomerő segítségével tölt. Sokkal jobb ennél, kisebb és nincs szükség napfényre se hozzá. Lassan itt vannak az üzemanyagcellák, mi a faszt akarnak ezzel az elavult szarral?
  • Borg #7
    Talán nem a napelem végett világelső, hanem más funkcióból adódóan. Nemtom pl hogy az eddigi tudott e minden más fajta mobil cuccot is tölteni, vagy egyátalán versenyképes, szabványosított teljesítményre volt e képes, és ezáltal hivatalosan volt forgalomban, mert én személy szerint még hírét sem hallottam annak.
  • Mister #5
    lol :)
    de marketingből jeles :)
  • 505thZajcev[PT] #3
    Most oszinten, nem mindegy????