Gyurkity Péter

Bemutatkozott a SpaceX óriásrakétája

A tesztekre hamarosan sor kerülhet, miközben a cég már leépít.

Elon Musk cége kapcsán jó ideje tudjuk, hogy a jelenleg használt Falcon 9 és Falcon Heavy típusok nem a végső állomást jelentik, a szakemberek egy része ugyanis gőzerővel dolgozik egy sokkal nagyobb változaton, amely bolygók közötti utazásokra is alkalmas lesz. Ez utóbbi mutatkozott most be az első képen, amelyet hamarosan a tesztek követnek.

A korábban csak BFR néven emlegetett szuperrakéta első, immár teljes mértékben összeszerelt példánya vehető szemügyre a Musk által megosztott felvételen, amely némileg különbözik a korábban felvillantott rendertől. Egyértelművé vált ugyanis, hogy a külsőn ráncok jelennek meg, ez azonban a cégvezető magyarázata szerint azért van, mert ezt a példányt szuborbitális „ugrásokra”, vagyis rövidebb tesztekre tervezték, míg a végleges változat már vastagabb borítást kap, amely jóval simább felületet biztosítana, a rakéta pedig egyben hosszabb is lenne. Arról még nem esett szó, hogy pontosan mikor indulnak a kísérletek, mivel azonban a hosszú távú tervek szerint később akár csillagok közötti utakra is bevethető lenne ez a típus (vagy annak továbbfejlesztett verziója), a BFR nevet felváltja a „Starship” elnevezés. Az első példány tehát bevetésre készen áll, így 1-2 hónapon belül jöhetnek a tesztek.


A SpaceX háza táján egyéb hírek is megjelentek a napokban, ezekből megtudhattuk, hogy a Crew Dragon első tesztjét a NASA februárra tolta át. A pontos indoklást nem ismerjük, eközben azonban a cég végrehajtotta az első nemzetbiztonsági küldetést, valamint jelezték, hogy a teljes létszám mintegy 10 százalékát - vagyis durván 600 főt - leépítenek. A magyarázat szerint egy karcsúbb vállalatra van szükség ahhoz, hogy átvészeljék az előttük álló különösen nehéz időszakot, ez pedig némileg egybevág a Tesla háza táján korábban elhatározott intézkedéssel, igaz, ez utóbbi cég esetében még júniusban jelentették be, hogy 9 százalékos létszámcsökkentést hajtanak végre. A Starship néhány éven belül a Holdat és a Marsot veheti majd célba, addig azonban számos tesztre kerül majd sor, hogy igazolják a teljesítményt és a biztonsági szintet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • llax #26
    Ezeket a hazai "forrásokat" el kellene már felejteni :) A benne lévő féligazságok és félrefordítások, a cikkíró tájékozatlansága, kiváló "forrást" ad mindenféle konteóhoz. (a cikk tartalmaz sok igazságot, de olyan kérdéseket is megfogalmaztak benne, amikre rég ismert a válasz...)

    A történések idején az összetört, gyak. "funkció nélküli" orrkúp rajta sem volt a tesztjárművön, hanem mellette, egy beton állványon volt, elég hanyagul kikötve. A tesztjármű többi része azóta tovább épült, jelenleg is dolgoznak rajta, azóta már a felső dóm is a helyére került.
  • T_I #25
    https://index.hu/techtud/2019/01/25/spacex_starhopper_starship_dragon-2_tervek_elon_musk_retroraketa/
    Derékba tört Elon Musk rakétája, borulnak-e a tervei? (Nem :) )
    Sok jó képpel, videóval
    Utoljára szerkesztette: T_I, 2019.01.27. 18:03:13
  • llax #24
    Nem a teljes tesztjármű dőlt el, hanem a külön állványon tárolt "orrkúp", ami kb. egy fotózásig és még egy kicsit volt csak összeállítva az alsó résszel. Vehetjük úgy is, hogy a most összetört része csak a jármű utas/teherterének a makettje. Az "orrkúpból" Musk szerint kb. 2-3 hét egy újat/újra építeni és ennél is kevesebb késedelmet okozhat a teszt megkezdésében.

    A lényegi technikát és a legtöbb anyagot nem az tartalmazza, hanem az alsó, üzemanyagtartályokat és hajtóműveket magában foglaló, sokkal nagyobb falvastagságú alsó része. Azon továbbra is dolgoznak és még lesz is vele sok munka.

    Az alkalmazott anyagvastagságoknak ("fólia") sok köze nincs a következő, már orbitális pálya elérésére is alkalmas tesztjárműéhez. Mert a most épülő Starhopper-nek a felső része valóban csak "makett", a vele tervezett tesztekhez még csak mint "áramvonalazó idom" sincs rá valódi szükség.
  • T_I #23
    Feldöntötte a szél a SpaceX Csillaghajóját
    https://hvg.hu/tudomany/20190125_Feldontotte_a_szel_a_SpaceX_Csillaghajojat#rss
    Sajnos igazunk volt, akik makettnek, kamunak gondolták ezt a "rakétát"
    Utoljára szerkesztette: T_I, 2019.01.25. 11:45:01
  • llax #22
    Nem 1:1, hanem rövidebb az orbitális pályára szánt járműnél. 55m helyett csak kb. 41m hosszú. Az új acél dizájnban a láb funkciót is ellátó szárnyak maradnak, energiaelnyelő, rugalmasan rögzített talpakkal (a tesztjármű is kap majd hasonlót), viszont a most épülő tesztjárművön tényleg csak láb funkciót töltenek be. Közel sincs kész - de mostanra már "formát kapott" és a cikkben szereplő kép is erősen "kozmetikázott". Azaz annál is csúnyább a valóságban :) Ezen hozzászólás előtt kb. 1 órával készült kép, ezen a linken.

    7 hajtóművel tervezik az orbitális verziót (6 körben, 1 középen), ebből a majdnem üres tartályok mellett csak 3 kell a leszálláshoz. A max. 5km magasságig végzett, csak a leszállás végső fázisnak teszteléséhez bőven elég lesz a 3 darab (és ugyanígy elegendő a feladatra ez a nem túl szépre sikerült tesztjármű is). A most épülő járművet semmi többre nem kívánják használni, mint a Grasshopper-t. Ezt Starhopper-nek becézik, az NSF fórumán Big Falcon Hopper azaz BFH.
    Az eddig beépített hajtóművek csak 1:1 méretű makettek voltak (azóta ki is szerelték azokat), nem lesz nagyobb harang. Sőt, a jelen állás szerint az első szériás kész járműveken nem is lesz vákuumra optimizált (~ugyanaz, csak nagyobb haranggal) hajtómű, hanem csak légköri repülésre optimizáltak fognak rosszabb hatásfokkal működni az űrben is (viszont így vészhelyzetben sokkal több a tartalék hajtómű).

    Az űrbe is feljuttatandó Starship prototípusánál is kezdik a gyártás előkészületeit, de azt már nem szabad ég alatt, "primitív" módszerekkel kívánják "összedobni". (szintén csak kísérleti jármű lesz, de 1:1 méret, 7 hajtóművel és benne sokkal több technikával).

    +1: A Dragon 2-n nem 4 hanem 8 SuperDraco hajtómű van, 4 csoportban. Ha ezekből csak 4 működik szimmetrikusan elosztva, a minimumon akkor is ellátják a(z eredetileg tervezett) feladatukat.
  • kvp #21
    "Asszem,hogy itt nem a fúvókák pontos darabszáma a lényeg.Hanem az,hogy
    az illusztráción szereplő monstrum hajtóművei nem lehetnek elégségesek a hatalmas rakéta felemeléséhez./Hacsak-mint jeleztem-nem valami forradalmian új meghajtást fedeztek fel./ Erről viszont nincs hír !"

    Egyreszt ez az 1:1-es modell teljesen ures belul, csak a hajtomuvek es a vezerles van benne. Masreszt ezek a hajtomuvek csak utolso fokozatkent es a raketa leszallasahoz kellenek. Utobbi raadasul csak marsi gravitacioban. Ez nem a teljes raketa, csak a kabin. A fix labak itt rendben vannak, a grasshopper is fix labakkal kezdte a tesztelest, elkerulendo a NASA fele baleseteket, ami a DC-X veget is jelentette.

    Az, hogy a tesztelesnel a 3 kis leszallo hajtomu is eleg hogy felvigye a raketat es nem kell ehhez a falcon heavy-nel nagyobb elso fokozatot alarakni, csak azert van mert a jarmu gyakorlatilag ures belul. A vegleges valtozat foldi gravitacioban majd csak leszallni fog tudni a 3 teljes fokozaton jaro hajtomuvel. Kapszulahoz kepest egyebkent eleg nagyok ezek a hajtomuvek es a foton meg fent sincs rajtuk a vegleges harang. Szep nagy lesz ha alarakjak a fokozatokat is.

    ps: A crew dragonon is vannak hasonlo hajtomuvek (4 darab), a pad abort teszt is azokkal ment, megsem kuldik fel az urbe az elso es a masodik fokozat nelkul.
    https://www.youtube.com/watch?v=1_FXVjf46T8
  • NEXUS6 #20
    Dehogynem! Hiszen nagyon úgy tűnik, hogy a május 1-i felvonulások háztartási alufóliából készült űrrakétáinak klónját látjuk, annak meg picsa súlya van, hiszen úttörők is milyen könnyedén mozgatták azokat. ;)
  • esztyopa #19
    Pl. a Heavy Metálnak pontosan 9 hajtóműve van !
  • esztyopa #18
    Asszem,hogy itt nem a fúvókák pontos darabszáma a lényeg.Hanem az,hogy
    az illusztráción szereplő monstrum hajtóművei nem lehetnek elégségesek a hatalmas rakéta felemeléséhez./Hacsak-mint jeleztem-nem valami forradalmian új meghajtást fedeztek fel./ Erről viszont nincs hír !
    Utoljára szerkesztette: esztyopa, 2019.01.17. 07:57:21
  • ostoros #17
    Talán inkább egy Porsche kinézetű jármű, trabant karosszériával.