182273
  • DJ BP
    #53095
    ó hagyjuk már- te is igy rikáncolnál ha a kis féltett ferkádat vagy kimit baszogatnák a fórumon.....

    Kimit én magam szidtam korábban nagyokos... Massára is mondtam milyen béna volt amikor Hamilton előzésekor idétlenkedett. Most is írtam, Alonso lenyomta esőben, mi a túrót akarsz még?
  • INeedspeed
    #53094
    ezt mondtam a tegnap is h massa szólt be neki nem alonso kezdte....
  • Zóanagyvarázsló
    #53093
    Sajnos keveset láttam belőle, de annál többet hallottam róla.
    Én csak abból indultam ki, hogy sokáig Alonso beéllításait használta, figyelembe vette. Furcsának tartanám, ha most nem így lett volna, persze egyáltalán nem kizárt, hogy ő is hozzátett sokat ehhez a teszteken. Egyébként sok ifjonc/idősebb tehetség érkezett a F-1-be, akiknek a nevére csak a fanatikusak emlékeznek. Bár vélhetően Hamilton nem ilyen lesz. Vitázni ezen fölösleges, mert nem tudhatjuk, én csak a feltevésemmel árnyalni próbáltam a képet.
  • Attila889
    #53092
    figyi.Most jött a Forma1-be és már rengeteg rajongóval büszkélkedik.Most jön a Magyar Nagydíj.Amúgy ez a pálya nem fekszik neki még a GP2-ben mondta egy riportban.És nem is szereti.Szóval itt uszik el neki az első VB címe sajnso :(
  • INeedspeed
    #53091
    ó hagyjuk már- te is igy rikáncolnál ha a kis féltett ferkádat vagy kimit baszogatnák a fórumon.....
  • DJ BP
    #53090
    mi van? Lauda az ütközésről beszélt, nem tűnik fel, hogy nem erről van szó éppen?

    Szakadj már el az előzéstől, azzal épp kivételesen senkinek semmi baja ember
  • b-type
    #53089
    Nincs baj Lauda véleményével.
    Alapvetően sztem a legtöbben úgy gondoljuk hogy Alonso jól csinálta amit csinált a pályán, csak azt nem vágom miért kellett beszólni Massa-nak.
  • INeedspeed
    #53088
    EGy az 1ben biztos nem csak felhasználhat 1 két dolgot belőlle max, vagy változtat az ővén felmérve az alonso telemetriáját, de szerintem tűz és viz nem nézik 1más adatait
  • DJ BP
    #53087
    ja, érvelni nem tudsz, jön ez hülyegyerek stílus

    Nem veszed észre magadon, milyen hihetetlen elfogult vagy?
  • b-type
    #53086
    Nekem ez az egész ferde hogy Hamilton Alonso beállításait használja..
    Sztem a két versenyző másképpen vezet, Monaco-ban nagyon látványos volt Hamilton mennyire másképpen használja az autót.
    De Indianapolis-ban is, ALonso-ra az volt jellemző hogy lecsúszik az autó eleje az ívről, Hamilton meg mindig elúsztatja a hátulját.
    Egyszerűen nem hiszem hogy Hamilton Alonso beállításait használná...azokat a beállításokat amivel Alonso Montreal-ban kűzdött mint pata a napon, meg lecsúszott a pályáról....Hamilton meg uazzal a beállítással tökéletes versenyt futott.
  • Istencsászár
    #53085
    Még nem császár és még nem is jobb mint a vetélytársai mert nincs Vb összesített eredménye, ha 2 vagy több Vbt szerez addig amig Alonso az F1ben van akkor lesz "császárka" ahogy most Alonso az amig év végén más nem lesz, ha más lesz.
  • INeedspeed
    #53084
    Én még mindig jobban hiszek 1 niki laudának aki éjjel nappal ott van és látja mi történik, mint 1 fórumozónak aki csak a tvből szaglássza a dolgokat. Már boccs!
  • INeedspeed
    #53083
    HAMiLTON A FORMA1 CSÁSZÁRA AKI MEGVERI ŐT! HALÁLT RÁ!Ezt akartad hallani Arkangyal?
  • G_ArchAngel #53082
    megint pihenőre akarsz menni?

    gondolkodj már el azon, amit Istencsászár is írt, hogy az amúgy nem egészséges Hamilton autója mit kapott a kavicságyban, gumifalnál, defekt közben...

    és mosd ki az Alonso-s lepedőt mert már undorítóan ragadhat:DDDDDD
  • Istencsászár
    #53081
    Az semmi nemvolt, csak a gumi tapadt rá, meg egy ki horpadás:) max 1 ezredet lassult vele ha nagyon erőlködünk:)
  • INeedspeed
    #53080
    egy illúziós bsz vagy....
  • INeedspeed
    #53079
    hát én nem tudom te mennyire simracingezel de hát 1 oan kis ütés sokat jelenthet körönként aerodinamikailag amúgy meg az másképp hangzik h tudja tartani a tempót vele.
  • G_ArchAngel #53078
    Ha figyelted a GP2-t, akkor láttad, hogy Lewis mit tud esőben, az Ő szintjéhez Alonso, Schumacher, Räikkönen, stb..., kezdőnek számít - Hamilton GP2-ben maga volt az Eső Istene:)
  • Istencsászár
    #53077
    Ha jóldutom a Williams-et
  • Zóanagyvarázsló
    #53076
    Többször is beszéltek arról a hétvége folyamán, hogy alaposan felkészültek az esőre. Személy szerint nehezen tudom elképzelni, hogy a McLaren esőbeállításaiban ne lett volna benne Alonso munkája, illetve Hamilton teljesen más beállításokat használt volna.

    Csak azért tettem hozzá a saját feltételezésemet (melyet azért próbáltam megalapozni), mert már eleve a feltételezés feltételezése ment, hogy ki mitől volt lassabb vagy gyorsabb. Egyszerűen felhívtama figyelmet, hogy Hamilton sem az anyatejjel szívott magába mindent, nem saját tisztán erőből, triciklivel kell futamokat nyernie :)

    Nagyion messze vagyok attól, hogy Alonso fan legyek, Hamilton pedig kedvelem is, és szorítok neki a spanyol ellen, de ez nem jeletni azt, hogy mindenáron Hamilton tökéletességét akarnám bizonygatni a címvédővel szemben. A szerintem leglogikusabbnak tűnő helyzetet vezettem le. Palikék és az itteni fórumozók többsége is jóformán csak a kis elméleteit építi, vagy a kedvenceit védi, ezekhez mérten a gondoltamenetemet én sem érzem légbőlkapottnak.
  • kalaposkan
    #53075
    figyeljetek már, most melyik csapatot támogatja a Castrol motorolaj?
  • Istencsászár
    #53074
    Miért lenne érdekes? akinek fél éva altt nemvált világossá hogy Hamilton a legjobbak szintjén van, annak az mult futam bizonyíték volt

    Miért?

    Bukott
    Sérült
    Peches volt ( defekt a futamon )
    Kicsuszott
    Kör hátrányból végig küzdött hiba nélkül!
    Az ellenfeleit olyan módon nyomta le hogy köpni nyelni nemtudtak
    Esőben ugyan olyan gyors volt mint Alonso, ahogy szárazon is

    Ezek után milyen meglepetést tud még nyujtani? semmit! egyszerűen egy óriási zseni, ha valaki megakarja verni akkor idén kell, főleg Alonsonak, mert ha a következő években is nyerő autót kap akkor a többieknek annyi.
  • G_ArchAngel #53073
    Figyelj, kicsi csikó, ne menjünk abba bele, hogy kinek az autója, vagy a szervezete mit kapott a hétvégén, mert egy egészéges Hamilton tolatva körözte volna le a Mákkirályt!

    Értve vagyok?:)
  • DJ BP
    #53072
    mit kapott az autója? Ugyanmár :D
    Jó, akkor legyen az 1 mp semmis, nos, az újonc ugyanolyan gyors esőben, mint a felmagasztalt (nem érdemtelenül, mielőtt nekem esnének) 2x vb Alnoso? Elég érdekes, nem gondolod? :)
  • b-type
    #53071
    persze hogy nem, csak azért reagáltam rá, mert feltételezel vmit majd indítasz belöle egy gondolatmenetet ami végül is kisebbíti Hamilton érdemét.
    Egyáltalán nem biztos hogy Hamilton Alonso esőbeállításait használta, pláne hogy nem is tudom miért tette volna, a verseny háromnegyed részt száraz volt.
    Egy esőbeállítás rengeteg mindent tartalmaz...a páradúsabb versenyre beállított befecskendezéstől elkezdve, a nagyobb leszorítóerőig..puhább rugóig, eltérő guminyomásig..ÉS..legfőképpen vizes gumira..de legalább átmeneti gumira.
    Erre elrajtoltak száraszon.
    Arra sem igen lehetett felkészülni hogy milyen szakaszos és erősségű eső jön.
    Az elsőt perce pontosan eltalálták, a második nem is jött.
    Szal lehet feltételezni, de abból tovább feltételezni már problémás szvsz.
  • Zóanagyvarázsló
    #53070
    1. Azért ez a szándékos ütközésnél sokkal finomabb megfogalmazás, másrészt Massa igencsak küzdött azzal a kocsival. Alonso előzését pedig jóformán senki sem vitatta.

    2. Lauda sem megfellebbezhetetlen szakértő, könnyen lehet, hogy más volt világbajnok (pl. Schumacher:) máshogyan látná a helyzetet.
  • INeedspeed
    #53069
    Hamilton azután lett gyorsabb miután alonsonak kapott az autója.......amúgy azelőtt meg azért mert alonso massat gyürte és látványosan gyorsabb volt nálla magyarán feltartotta massa őt szal....hagyjuk a hamilton gyorsabb volt 1 másodpercel témát.
  • Zóanagyvarázsló
    #53068
    Egyszerű fórumozóként nem is a végső igazsággal kell előállnom :)

    Hamilton eddig is bevallottan megkapta Alonso teszteredméyneit a beállításokkal együtt, pont akkor ne kapta volna meg, amikor az első esős F-1-es futama volt kilátásban? Persze ettől még beállíthatta máshogyan a kocsit, de hogy semennyire ne inspirálták volna a csapattárs adatai...
  • INeedspeed
    #53067
    [URL=http://formula.hu/index.php?lap=cikk&id=13909]Lauda:alonso nem hibázott massa feleslegesen ment neki. Nah 1-el több "hülye" aki másképp látja a helyzetet....[/URL]
  • WNW
    #53066
    Alonso drukkerek ne vegyek a szajukra se Kimi, se Massa nevet...
  • b-type
    #53065
    Ez csak feltételezés.
  • Zóanagyvarázsló
    #53064
    Nem lepődnék meg, ha Hamilton Alonso esőbeállításait használta volna. Ettől persze szép dolog más beállításain ilyen jól menni, sajnos ez a hétvége nem jött ki túl szerencsésen neki (sem).
  • Istencsászár
    #53063
    Nem azon van hangsúly hanem hogy tavaly is ezt játszotta, más konstrukcióval más gumival, látványosan ugyan azt tudja ezzel is, na ezt fejtsd meg. Lewis mindehogyan gyors nem meglepő.
  • M@TriX
    #53062
    az nem lehet, hogy az előrejelzések miatt inkább esőre állították be jobban a Mekiket?
  • G_ArchAngel #53061
    nem olvastátok lentebb, amit írtam?
    Alonsonál Hamilton is gyorsabb volt esőben, a McLaren gyors, nem Alonso!
    Lewis Alonsora is 1mp-et vert esőben...
  • Istencsászár
    #53060
    Lehet, de ez megint nem magyarázat hogy hogy lehet ennyivel gyorsabb, de ez lehet hogy esőben ennyivel gyorsabb csak ez elég hihetelenül hangzik. Sajnos a verseny végi eső "kis" mértékü volt hamar felszáradt, és Alnosot sem mutatják a végén már.
  • WNW
    #53059
    Forditva gondolkoztok.. Nem azert volt gyors, mert kulso iven ment, hanem azert ment kulso iven, mert gyorsabb volt..Amugy amint ures volt elotte az ut, O is visszament a megkozelitoleg normalis idealis ivre, ami persze vizes palyan kicsit mas mint a szarazon...
  • G_ArchAngel #53058
    mondjuk én elfogult vagyok, Kimi az egyik kedvencem, Massa viszont az egyik legunszimpatikusabb pilóta:)
  • DJ BP
    #53057
    Mégis valamilyen tudás birtokában van, ha ott megy és a többiek nem, mert gondolom nem a boxból mondják neki, hogy na nyomás a külső ívre, meg nemis a kocsi kívánkozik oda:))


    Az nem jut eszedbe, hogy esetleg épp akkor megy külső íven, amikor előzni akarja a többit, azaz vannak előtte? Lehet alapból ő is rendes íveket használ, ahol még ennél is gyorsabb? Kéne egy felvétel róla, miután Massát megelőzte hol ment.
    Lehet, hogy csak egyszerűen ennyivel gyorsabb, és nem az ív miatt
  • WNW
    #53056
    A fenet, jol kiszoritotta Massat, majdnem bebujt melle Alonso....