729
-
arany-laci #73 Soha senki nem látott még neutroncsillagot és mostanság nem is fog. Tehát azt állítani, hogy 20 km az átmérője, az ugyanolyan hasraütés, mint a többi dolog.
Teslát idézve, kapcsolódnik ide a néhány gondolata:
Nikola Tesla élesen kritizálta Einstein relativitáselméletét, „...[egy] nagyszerű matematikai öltözékbe bújtatott hulladék, amely elkápráztatja, meghökkenti és elvakítja az olvasót a benne rejlő logikai hibák felismerésében. Az elmélet egy koldushoz hasonlítható, akit rózsaszínű ruhájában a tájékozatlan és buta emberek királlyá koronáztak..., kiagyalói ragyogó elmék, de inkább metafizikusok mint tudósok...”, (New York Times, July 11, 1935, p23, c.8),
„azt gondolom a teret nem lehet görbíteni azon egyszerű oknál fogva, mely szerint a (matematikailag definiált) térnek nincsenek tulajdonságai. Tulajdonságokról csak akkor beszélhetünk, ha ezt a térdefiníciót kitöltöttük anyaggal és ezzel az anyaggal foglalkozunk. Azt mondani, hogy nagy testek jelenléte hatására a tér meggörbül egyenérékű azzal az állítással, hogy valami hatással volt a semmire. Én elutasítom az ilyen nézeteket.”, (New York Hearald Tribune, September 11, 1932) -
Sequoyah #72 Az ne zavarjon, hogy a LIGO-nak semmi koze a NASA-hoz. Annak a tucatnyi egyeb fuggetlen csoportnak akik eszeltek vagy a kapcsolodo gammasugarzast, vagy kozvetlenul a fenyet meg aztan vegkepp nincs.
Es azon se gondolkozz, hogy magat a felvillanast csak azert talaltak meg, mert a gravitacios hullamok alapjan pontosan tudtak hogy hol keressek.
Biztos csak oriasi mazlijuk volt, mi?:)
Oke, akkor varjuk par evet, es ha mar tucatjaval allnak sorba az ehhez hasonlo peldak, elgondolkozhatunk azon, hogy mennyire is mazli ez. -
Sequoyah #71 Na akkor segitek mert latom nagyon nem vagy kepben az alapfogalmakkal kapcsolatban.
Az egyenlet egy matematikai fogalom. A terido is egy matematikai fogalom. Egyik sem letezik fizikai valojaban, mert mind2 egyfajta modell csupan.
Az egyenletek fizikai letezo dolgot irnak le. A terido, mint modell is fizikailag letezo dolgot ir le. Hogy mi is ez a fizikai dolog amit leir? A fizikailag letezo anyagok, reszecskek, testek egymashoz valo viszonyat. Ez a viszony a tavolsaguk, az egymashoz mert sebesseguk, es az egymashoz kepest eltelt ido.
Es akkor most legyszives ird le hogy ezek kozul melyik nem letezik.
- Anyag nem letezik?
- Reszecskek kozotti tavolsag nem letezik?
- Ido nem telik?
- Nem mozognak a reszecskek egymashoz kepest?
Aztan ha tulleptunk a fenti altalanos iskolas anyagon, es vegre megerted az alapfogalmakat, majd utana kezdhetsz fizikaval foglalkozni. -
Sequoyah #70
a téridő matematikai fogalom tehát nem létezik a természetben.
Persze hogy a terido matematikai fogalom. Ezt mindenki tudja, csak te viselkedsz ugy, mintha valami nagy dolgot mondanal ezzel. A hivatalos definicioja ezzel kezdodik, hogy matematikai fogalomrol van szo. De megsugom, az egyenletek is matematikai egyenletek.
Szoval ha cafolni szeretned a fizikat akkor kicsit tovabb kene gondolkoznod ennel, mert ugy latszik - mint ahogy lejjebb irtam - egyaltalan nem erted a fizikat, es igy nem tudod cafolni sem. -
#69 Bátran abbahagyhatod a modern fizika megértésére törekvésedet, mert a fizika egy olyan félrecsúszott tudomány amit nem kell és nincs is rajta mit megérteni. Megtanulni kell, bemagolni. Aztán szajkózni a rengeteg marhaságot a wikipédiából.
Mert például mit lehet azon megérteni, hogy a nemlétező téridő görbül. Semmit. Ez egy teljesen abszurd dolog és valójában nem is erről van szó. A gravitációt leíró egyenletrendszerek nem a téridőt és annak változásait írják le, mert nincs olyan, hogy téridő.
Ezek az egyenletek valami fizikailag létező dolgot írnak le. A téridő természetesen nem az, mert a téridő matematikai fogalom tehát nem létezik a természetben.
Következésképpen léteznie kell a gravitációt okozó valaminek, s ez kézenfekvően a gravitációs sugárzás, ami a nyomóerőt okozza.
A sugárzásban beálló változások (pl. elnyelés egy tömeg által) gradienst okoz a sugárzásban, egyfajta torzulást az izotróp gravitonmezőben. Ezt a gradienst írják le az egyenletek, nem a téridőt.
Egy létező mezőnek a változásait.
És semmiképpen nem egy nemlétező matematikai kitalációnak a görbülését írják le. -
WoodrowWilson #68 Basszus, maga Aranyi Lacika, a Kontárok Kontárja, ufófetisiszta konteóhívő is tiszteletét teszi a topikban? Vagy csak valami troll arcátlanul bitorolja a mester nevét? Esetleg Egely professzor úr nem akar még benézni? -
Sequoyah #67 Annak idejen, amikor meg csak kezdtem erdeklodni az univerzum fizikaja utan, nekem is megtetszettek ezek az elmeletek, mert messzirol nezve mintha kerek egesz lenne.
De kritikus gondolkozasu reven mindig megprobalom megkeresni az elmeletek gyenge pontjait, es hat eleg gyorsan eleg sokat talaltam benne. Nem csak hogy gyenge pontok, de egyenesen onellentmondasok, amik kvazi cafoljak is az egeszet. Persze hivo embernek, mint Astrojan, konnyu ezt letagadni, es inkabb hallgatni ezen problemakrol, mintha nem is leteznenek, es ragaszkodni hozza barmi aron. De egy kritikus, gondolkozo, minden szembejovo feligazsagot nem azonnal elhiszo ember szamara, amikor latszik hogy ennyi problema van, al kell kezdeni gondolkozni, hogy lehet o maga teved.
A nagyobb baj nem is az hogy az elmelete rossz lenne, hanem hogy magat a mainstream fizikat sem erti, amit cafolni probal, es igy rendszeresen lyukra fut, es olyanokat tadat amit soha senki nem is allitott:) Pedig erteni akkor is meg kene a fizikat, ha nem ert egyet vele...
Persze amikor mindezt o tovabbviszi, es osszeeskuves-elmeletkent kezdi el kezelni, komolyan gondolva hogy az egesz vilag csakis azon dolgozik, hogy az o kis sajat "igazsagat" elhalgattassa, ott mar nem csak tudasbeli, hanem komoly pszichologiai problemak lehetnek. Talan kisebbsegi komplexus, es a "nagy titok" egyeduli tudojakent fontosnak erezheti magat. -
asgh #66 Ha már univerzumok, még ez tűnik a legközelebbinek az elméletéhez:
Utoljára szerkesztette: asgh, 2017.10.19. 17:18:23 -
#65 Én kínlódom, hogy megértsem a modern fizikát, de te láthatóan feladtad. Inkább kitaláltál egy fantáziavilágot. Ami egyébként annyira nem rossz, mert jobb híján betölt egy űrt, és ha van benne belső logika, esztétikum, ilyenek, akár rajongói tábort is ki tudnál alakítani. Mint ahogyan a Csillagok háborúja, az Alien, Riddick, Dűne, Narnia, Gyűrűk ura, Harry Potter, Alapítvány (Asimov), Csillagkapu stb. alkotások mögött is egy-egy univerzum van. Ráadásul, ha végtelen univerzummal számolunk, ezek valahol akár testet is ölthetnek. :-) -
Sequoyah #64 Vicces hogy minnel tobb bizonyitek gyulik ossze arrol hogy hulyeseget beszelsz, annal tobb dolgot kell siman csak letagadnod mindenfele ertelmes magyarazat nelkul:D -
Sequoyah #63 Nagyon remelem, hogy csak veletlenul valaszoltad ezt nekem, mert szemelyes sertesnek veszem, ha barmilyen szinten is kapcsolatba hozol Astrojannal:) -
asgh #62 A hülység is egy tulajdonság, és sajnos nagyon is létező valami. Pl. amikor valaki a saját fantazmagóriáját hit alapon próbálja terjeszteni, miközben kísérletekkel alátámasztott elméleteket minden komolyan vehető érvelés nélkül leminősíti, mert csak. -
#61 A tömeg az egy tulajdonság. A tömeg nem egy létező valami, hanem csak az anyagot alkotó energiakvantumok tulajdonsága abban az esetben amikor körpályán mozognak az elektron és a proton tóruszokban. Pl. He4 atommag, piros = elektron, kék = proton tórusz
Utoljára szerkesztette: Astrojan, 2017.10.19. 16:06:08 -
#60 Aham!
A tömeg előugrik, de mégsem ugrik elő. Meg: itt a piros, hol a piros, ugye?
Aztán a bűvészkalapodból előkapod az energiarészecskét, mert hát valamiféle részecskének mégiscsak lennie kell, nem lehet minden energiahullám. -
asgh #59 "Na jó, nem vicceltem, mert kékkel szoktam festeni a protonokat és pirossal az elektronokat. "
-
#58 Kösz, hogy részletezted, amit én is leírtam! -
#57 Persze hogy nem magyarázott meg semmit, amikor az egész higgysz mechanizmus egy szerencsétlen kitaláció. Szörnyűsok pénzbe került, hogy megpróbálják megtalálni a higgy bozontot, de sajnos nem találtak semmit. Nincs olyan, hogy higgs bozon, a tömeg egyszerűen az elemi részecskék tehetetlenségének a mértéke. Ezek az elemi részecskék energiacsomagok, kvantumok, tömegük nincs. Amikor körpályára állnak előugrik a tömeg tulajdonság.
De nem a tömeg ugrik elő !!! Hanem egy új tulajdonsága mutatkozik meg az elemi energiarészecskéknek. Meg a pirosaknak is. Na jó, nem vicceltem, mert kékkel szoktam festeni a protonokat és pirossal az elektronokat. Ezek tóruszok, benne körpályán keringenek az alkotó elemi energiarészecskék, fénysebességgel. Ezen keringés okozta tehetetlenség a tömeg tulajdonság. Sehol egy higgys.
A protonban nincs 3 kvark. Egy sincs. Nincsenek kvarkok. Kvarkok csak a wikipédiában vannak. -
Irasidus #56 A proton nem elemi részecske! Ezek az elemi részecskék:
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.10.19. 14:59:08 -
#55 Nem magyaráztál meg semmit.
Mert ha a proton elemi részecskéit veszem, a három (?) kvarkot, akkor ugyanott vagyok ahol a part szakad. Ráadásul azok nem 133x, hanem 399x könnyebbek a Higgs-részecskénél.
-
Irasidus #54 Mert nem minden részecske tömegéért felelős, azaz nem minden tömegért, csak az elemi részecskék tömegéért, de a proton, neutron nehezebb mint azt kitevő részecskék, mert van saját tömege is, ami az energiájából következik. Szóval így lehet, és így értik félre a Higgs-mechanizmust. Magyarán a részek összessége nem az egész.
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.10.19. 13:46:25 -
#53 Nem jöttem rá. -
#52 Az 1-es kérdésre innen rájöhetsz:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Elektronvolt
Amúgy szerváld be ezt a könyvet:
John D. Barrow: A fizika világképe
Illetve itt van még egy nagyon jó cucc ami videókkal próbálja elmagyarázni a fizikai törvényeket.
https://www.youtube.com/user/EugeneKhutoryansky/videos
-
#51 A gravitációs hullámokat még csak-csak megérti az ember, pláne, hogy már méricskélik is őket, de azért vannak még sötét foltok, sőt, sötét anyag is, bőven.
Nekem pl. nem fér a fejembe két dolog (több is, de most csak kettőt említek meg):
1.) a Higgs-bozon tömege 25 GeV/c², körülbelül 133 proton-tömeg. „Ez a részecske a közvetítője a Higgs-térnek és ez felelős a többi részecske tömegéért.” (Wiki)
Már hogy a fenébe? Hogy ad ez tömeget a protonnak, ha annál 133-szor nehezebb (nagyobb?), nem beszélve az elektronról vagy a neutrínóról. Előtte osztódik, és kikanyarít magából egy darabkát, hogy nesze „Ez az én testem.”*?
2.) Ezt most hagyom, mert egyszerre sok lenne.
__________________
* Ld. liturgia.
Utoljára szerkesztette: Kara kán, 2017.10.19. 12:45:45 -
asgh #50 Idővel sajna minden külföldi tudománytagadó idiotizmusnak megjelennek a hazai képviselői némi nemzeti jelleggel kiegészítve az agyrémet. (Sámánmeditációs technikák, a magyar folklórban felbukkanó elfeledett sumér tanok, stb.)
Kiváncsi vagyok mikor jelennek meg az sg-n is a "lapos a Föld" hívők, a "nem volt Holdra szállás" konteósok már itt vannak egy ideje. -
gforce9 #49 Hagyd őket 99% hogy ugyanazon emberhez tartozó accok, de még ha nem is, tökmindegy. Fingjuk sincs semmiről, egyszerű trollok. 12 egy tucat belőlük. A tudományos munkák meg köszönik szépen, folynak tovább és viszik előre a technikai fejlődést. Ilyen idióták mindig is voltak és lesznek a sorsuk is mindig hasonló volt. Szánakozva néznek rájuk azok, akik a tudományos munkát valójában művelik. -
Irasidus #48 "De hogy a megfigyelést "neutroncsillagok összeütközésének" meghatározni, meglehetős merészség, és teljességgel alaptalan, bizonyítatlan."
De csak azért, mert nem olvastad a publikációt, nem érted a tudomány bizonyítási mechanizmusát, nem érted a fizikai hátterét, és a kísérlet lényegét - te csak olvastál egy cikket az sg. és tudatlanságból kételkedsz. Kihagytam valamit? -
#47 "A téridő létezésének valamint görbülgetésének fizikai realitása nulla."
"A gravitáció egy sugárzás ami a fénysebességnek a sokszorosával terjed."
ezeket úgy mégis miből gondolod?
-
#46 "A neutroncsillagok kb. Föld-méretűek. "
álmaidban. a valóságban meg kb 20km átmérőjűek. ha nagyobbak lennének az már nem neutroncsillag lenne, csak ehhez érteni is kéne a fizikához legalább alapműveltség szinten.
-
arany-laci #45 Tökéletesen így van kedves Astrojan.
Utoljára szerkesztette: arany-laci, 2017.10.19. 10:25:37 -
arany-laci #44 Akkor kicsit részletesebben (akár meg is osztható, mert bőszen terjesztik a hírforrások ezt a tisztességtelen NASA akciót...):
A LIGO-nak köze nincs semmiféle "gravitációs hullámok" detektálásához. Egy közönséges Michelson-Morley interferométerről van szó, hatalmas méretekre növelve. A távcsövek "valamit" megfigyeltek, ez ténynek tekinthető. Talán. De hogy a megfigyelést "neutroncsillagok összeütközésének" meghatározni, meglehetős merészség, és teljességgel alaptalan, bizonyítatlan.
A neutroncsillagok kb. Föld-méretűek. Távoli galaxisban neutroncsillagot (pulzárt) érzékelni, lényegében lehetetlen. A gamma-kitörések eredetéről a világon senkinek sincs még csak használható elmélete sem. A forrásukat sem lehet meghatározni, mert annyira rövidek az egyes kitörések, és nem található megfelelő optikai forrás, melyekkel egybevethetők lennének. Kamu tehát az egész.
Elő kellett már a NASA-nak állni valamilyen "hírrel", mert olyan szinten szánalmasak, hogy tudományos eredményt képtelenek felmutatni, a jól működő űrberendezéseiket sorra legyilkolják (Cassini pl.), tehát bedobnak a köztudatba egy hallatlan ostobaságot, és akkor legalább pár napig róluk beszélnek, és eljátszhatják, mennyire értenek hozzá... Mármint az ostobaságok bedobásához... -
#43 Kösz, hogy megszólítottál, természetesen nem hiszem el, hogy sikerült azonosítani a ciripelés forrását optikai távcsővel. Sikerült találni a sok százmillió galaxis közül valamit amely a nagyon rossz irányérzékenységű gravitáció erősödés-gyengülés rezgésszerű észlelés forrásának megfelelhet. Vagy nem.
A téridő létezésének valamint görbülgetésének fizikai realitása nulla. Az einsteini téridő zavarodottság egy matematikai leírása valaminek ami fizikailag létező. Ez nem helyettesíthető a matematikai leírással, mert a leírásnak semmi hatása nem lehet a természetre, ellentétben azzal a dologgal ami a gravitációt okozza.
A gravitáció egy sugárzás ami a fénysebességnek a sokszorosával terjed. Következésképpen egy 100 000 fényév távolságban keletkező ciripelés fénye majd csak 100 ezer év múlva érkezik ide hozzánk, nem láthatták a földi optikai vagy akár gamma távcsövek.
A forrás azonosítás nagyon gyenge lábakon áll, erőszakkal van összepárosítva a két megfigyelés, semmi nem igazolja, hogy összetartoznak (a grav és az optika). -
Sequoyah #42 Az a baj, hogy gyakorlatilag ujrairod a fizika nyelvezetet, anelkul hogy a mogottes fizikarol valo tudasunk valtozna. Persze te fogalmazhatsz igy, viszont a fizikus kozosseg ezt nyilvan ignoralja majd, es igy nem tudsz resztvenni a beszelgetesekben.
Hasznald legyszives a fogalmakat ugy,ahogy a fizikusok meghataroztak, es ami szerint a fotonnak nincs tomege. -
gforce9 #41 Nincs mit. A többi előadása is nagyon jó. Úgy magyaráz el bonyolult és nehezen megérthető elméleteket, hogy minimális matematikával teljesen érthető. Több ilyen előadó kéne. -
#40 Köszönöm szépen, megnéztem, élveztem! -
Caro #39 Így van, ezért van az ált.rel.-ben energia-impulzus tenzor. Ezek a mennyiségek valójában egymásba transzformálódnak, akár csak az elektromos és a mágneses tér, attól függ milyen vonatkoztatási rendszerből nézzük. -
gforce9 #38 https://www.youtube.com/watch?v=tvZOb3629y8
Ebben viszonylag részletesen el van magyarázva a kérdéskör. -
#37 Ja, és ezt a hírt akkor (2003-ban) sem tudtam hová tenni: Sikerült megállítani a fényt
Aszongya: „A fotonok a fényvisszaverő rétegeken oda-vissza verődtek, így a fénysugár nem haladt előre. A sugár egészen addig egy helyben maradt, míg ki nem kapcsolták a segédfénysugarakat.”
Most akkor megállították, vagy sem? Mert az, hogy a mozgást lekorlátozom egy szűk térrészre, az nem megállítás. Richtig?
Utóirat:
Ez itt újabb hír, de „light-trapping”-ről van szó, vagyis a fény csapdába ejtéséről, ami ugye más, mint a megállítás.
Utoljára szerkesztette: Kara kán, 2017.10.18. 11:48:09 -
#36 „a tömeg az a nyugvó test energiája”
Létezik olyan, hogy nyugvó test (részecske)? -
gforce9 #35 Most nem értem, az einsteini elmélet szerint nincs tömeg, hanem energia van helyette vagy másképp: a tömeg az a nyugvó test energiája. Nem különbözteti meg a mozgási energiát a tömegtől. Energiája van és kész. Mostmár energiával számolnak és nem tömeggel, mert ugyanazt jelenti mind a kettő. Az ekvivalenciát meg ugye 100 éve írták fel és úgy tűnik stimmel. Ha a tömeg szót használjuk akkor meg a fotonnak nyugalmi tömege nincs mert nyugvó foton nem közvetít energiát. Az más kérdés, hogy nyugvó foton ritka mint a fehér csíkos pirospettyes holló.
A súlyos és tehetetlen tömeg közé tett egyenlőségjelet meg Eötvös Loránd mérte ki, azóta ezt csak megerősíteni sikerült, de ez még a klasszikus tömeg fogalommal számolt. Azóta meg tudjuk, hogy a gravitáció nem csak a tömegtől függ hanem ha jól dereng 10 féle dologtól. Energiasűrűség, energiaáramlás, belső feszültségek stb. Aztán hogy ez hogyan befolyásolja ezt az ekvivalenciát tudja a búbánat. -
Caro #34 Te a tehetetlen tömegről beszélsz, én meg azt mondom, hogy a súlyos és tehetetlen tömeg ekvivalensek.
De a tehetetlen tömeg megközelítés is zavaros. Ha meg akarsz fordítani (tükör), vagy el akarsz téríteni egy fotont (amiről én még úgy tanultam, hogy gyorsulás), akkor ugyanúgy impulzust kell neki átadni, tehát nem lehet "végtelenül könnyedén" gyorsítani.
Az átadandó impulzus épp a foton energiájával (azaz tömegével) lesz arányos.
A nulla tömeg azt jelentené, hogy impulzus átadása nélkül is meg lehetne változtatni a sebességét, ami nem működik.