2613
Transport Fever

uvayd3klw20ft2s6mwdj.jpg
  • tuvixplayer
    #1491
    Már írtam itt párszor, de miért ne megint. Volt egy csak személyszállítós térképem, közepes. Vasútvonalak a szomszédos városok között, és persze tovább folytatódtak a következőkhöz stb. Ahogy nőtt a forgalom, az egymás meghosszabbításában lévő vonalakból többet is összevontam A-B-C-D-C-B-A formában. Teherszállítás egyáltalán nem volt. 2000-re már voltak 8000 lakos feletti városok is. Egyes állomásokon 2000 feletti utas várakozott, pedig egymást érték a vonatok akár 900-1000 férőhelyesek is. Minél több várossal van személyszállítás kapcsolatban egy város, annál gyorsabban gyarapszik. A lakosok számának növekedése maga után vonta az ipar és a kereskedelem gyarapodását is akkor is, ha egyáltalán nem kap semmilyen árut a város. Minden városban volt tömegközlekedés. Körjáratot ritkán használok, de ha mégis, akkor mindig van egy vele ellentétes irányú vonal is. Mindez vagy másfél-két éve volt, nem tudom,hogy az azóta között patc-ek esetleg mennyiben változtatták meg ezt a fajta működést. Arra emlékszek, hogy valamelyik config fájlban talán be lehet állítani bizonyos határok között a városok növekedésének sebességét. Sorry, ha ez nem igaz.
  • ssx22
    #1490
    Árukat szállítok vonatokkal, már kezdettől azt építettem ki előbb és aztán a személyszállitást csak fura hogy 2471-be járok és legnagyobb város is 3500 fős
  • wollnerd #1489
    Ki kell elégítened a város igényeit, iparral (is). (nem muszáj teljesen, de egyre népszerűbb is lesz a város ha minél jobban kielégíted.)
    Ha rákattintasz egy város nevére, akkor megjelenő ablakban látszanak hogy mely területnek (ipari és kereskedelmi) milyen termék kell.
    Kereskedelminek kell kenyér és iparcikk. Az iparinak pedig ÉPÍTŐANYAG ---> sztem ez a fő dolog a város növekedéséhez, de ez népességnövekedéssel is függésben van/lehet. Üzemanyag csak eszközök is kellenek az iparnak.
    Utoljára szerkesztette: wollnerd, 2018.10.09. 20:22:51
  • ssx22
    #1488
    Miért nem növekednek a városok ? Mert nincs személyszállítás, csak busz? Az meg kevés?
  • Crapy
    #1487
    Abban a mappában ahol a mentések vannak (Steam\userdata\xxxxxxxxx\446800\local) ott találsz egy settings.lua fájlt. Szövegszerkesztővel megnyitva, a vége felé megtalálod azt a sort amit át kell írnod: windowSize = {1280, 1024,}, . Majd mentés után elindítva a játékot már az új paraméterrel indul.
  • Nohab
    #1486
    Annak a mappának a tartalmát kell kitörölni, ahol a mentéseket is tárolja a játék. Szóval, ha rákeresel a neten a "transport fever save folder" szavakra, akkor megtalálod.
  • mariakandras
    #1485
    Tudna valaki segiteni abban, hogy tudnam a jatek felbontasat atallitani anelkul, hogy elinditom? Elso inditas utan magasabbra allitottam, mint a normal es csak egy pici kepet latok, a menut mar nem. Probaltam ujrainstallalni, keresoben kitorolni mindent, ami a jatekkal kapcsolatos, de igy sem jo. Steamen vasarolt jatek. Koszi.
  • Skedek
    #1484
    Több modom is megakad egy lua fájl miatt,ráadásul ahogy látom csak wav fájl elérések vannak benne. Res/config/sound_set mappában bent van,de nem tudja betölteni a tracks-et. Valami tipp ? Köszönöm!
  • tuvixplayer
    #1483
    Jármű modok nem okoznak ilyen problémát. A játékban alapból annyira kevés a jármű, hogy letöltöttek nélkül nekem sokkal rosszabb a játék élmény.
  • ssx22
    #1482
    Na ezért nem használok modokat
  • mariakandras
    #1481
    Majdnem 400 millio minusz van az egyik evben, mint epitkezesi koltseg. Mondjuk ha szet van modolva a jatek, olyannyira, hogy azt se tudod mi van fent es pontosan mit is csinal, akkor gyakorlatilag barmi megtortenhet.
  • nilorakkft
    #1480
    Igen, így csináltam. A No cost moddal helyreráztam magam 700M-ig, innen meg felturbózom majd a bevételeket.
  • Skedek
    #1479
    Nekem is pont ez a szitu jelentkezett tegnap este, Vígan nyereséges vagyok évek óta, most meg egyszerre -180 misiben vagyok. Ráadásul a no coast modot töröltem,hogy ugyan minek az. Most stoppon vagyok,mert semmit nem tudok cserélni meg vásárolni sem. Esetleg,ha valaki feltudná nekem tölteni azt nagyon megköszönöm!
    Utoljára szerkesztette: Skedek, 2018.08.20. 11:28:09
  • wollnerd #1478
    Hátja.... :/
    Mindenesetre ha bekapcsolod a no cost modot akár rövid időre is, akkor újra negatívumból pozitív lesz csak az egyenleged. Tudom hogy az nem reális, csak nem tudok jobbat. Úgy tudom hogy az ilyen mod-ot, mint a new indrustry mod, nem lehet (egyszerűen?) kitörölni a mentésből mert akkor játék becrashel(het). :S
    Utoljára szerkesztette: wollnerd, 2018.08.20. 11:12:36
  • nilorakkft
    #1477
    Most kaptam meg a választ a Steam közösségközpontban: "Assuming that you use the new industry mod and have built an industry then that industry has just levelled up and charged you the new build price for the privilege . This has occured since the May patch." De jó lett volna ezt tudni mielőtt elindítom az üres game-et. :S
  • wollnerd #1476
    Hát, egyre furább... :( Megnéztem az én játékom. (2015) ott az építési költségeknél a 2014 csak 13 M volt... És nekem csak egy "egyéb" van a buldózerig. 3,7 K valamennyivel...
    Akkor ezek szerint mégis a játék a városok fejlődésével valamilyen fura és drága épületekkel (tele) generálja... Lehet hogy vannak olyan épület modok amiket "később" a játék automatikusan is generálja az utcákra.
    Most mondtad hogy gyárakat építettél. Nem lehet hogy használod a Plop Town Buildings modot is? (Én nem is halottam, csak rágugliztam épületekkel összefüggő kifejezésekkel.)
    A mod leírásában van egy figyelmeztetés, hogy ne hagyjuk aktívan a modot,az új térkép játszásakor, mert akkor random felhőkarcolókat is kezd generálni, amiket nem is lehet kitörölni....
    Lehet hogy azok a felhőkarcolók az extrém drágák...?

    Mindenesetre sztem egy próbát megér hogy pár játékévre bekapcsolod a fejlesztők által is alapértelmezett No costs modot és nézd meg úgy is azt a ablakot, összehasonlításul.)
  • nilorakkft
    #1475
    Végignéztem, de egyszerűen nem tudok rájönni, hogy mi lehet a gubanc. Az életre elmegy a kedvem a játéktól...
  • nilorakkft
    #1474
    Gyárat építettem, de emlékezetem szerint annak az árát levonta a pénzemből már akkor. Megnézem ezeket az asseteket.
  • wollnerd #1473
    Hát ez érdekes.... Mivel ez az egyéb között van, sztem valamelyik Asset(s) mod a ludas. (A legtöbb asset-eket a dombozat menüpont-ból és azon belül, akár további almenüpontokból építhetőek ki.) Használsz/építettél már ilyeneket? De tudtommal ezeket a játék nem telepítgeti ki automatikusan, kizárólag csak a játékos építheti ki, viszont ezeknek is lehetnek/vannak üzemeltetési költsége, pláne ha dinamikusan működő...
    Nem tudom hogy tényleg lehet-e de sztem rá lehet kattintani ezekre a dinamikus assetekre és a megjelenő ablakban lehetnek a pénzügyi adatai is....
    Utoljára szerkesztette: wollnerd, 2018.08.19. 21:47:16
  • nilorakkft
    #1472
    Meg most vettem észre, hogy az egyébnél is írja. A csatolt képen jól látható.
  • nilorakkft
    #1471
    Csatolom a képet: https://1drv.ms/u/s!Ar9BH0YxgemGgRlH4lv_DfC5cD8R
  • nilorakkft
    #1470
    Az építési költségnél írja a költségvetésben ezt a nagy tételt. Ezeken az alap ellenőrzéseken már túl vagyok. S ahogy írtam az egyik pillanatban +200M van, a következő pillanatban -90M. Nem tudom értelmezni, hogy mire vonja le sokadjára ezeket a nagy összegeket.
  • wollnerd #1469
    Ellenőrizted a vonalak bevételeit? Amikor megnyitod a Vonalak menüpontot az utolsó oszlopnak (is) a nevére kattintva csökkenő és növekvő sorrendben rendezheted a bevételek szerint. Ez tök jó, mert így (növekvő sorrend, így már a elsők között is látom a legnagyobb mínuszban lévőket) én azonnal átlátom hogy mi lehet a bibi, mely vonalat kéne optimalizálni. Ha nagyon gyanúsan vesztességes, akkor érdemes megnézni az adott vonalon lévő vonatokat/járműveket. A vonatok esetében tipikus hiba hogyha túl hosszú szerelvénye van, olyannyira hogy a (dupla vágányos pálya esetén) hogy a végállomásoknál a szerencsétlen váltó a vagonok alatt van, így a szerencsétlen vonat a helytelen vágányra (ellenkező irány) fordul meg, mikor egy következő vonat is jönne arra, de nem tud, mert útjában van a szerencsétlen vonat, így megáll és rendre az összes többi vonat is megáll a vonalon. Így persze bizony nagy vesztességet is okozhatnak ha nem vesszük észre időben, mert ugye a vonatok ácsorgó helyzetben is nagy költséggel üzemelnek....
    Egyébként egy rosszul vagy túlbonyolított jelzőrendszer is okozhat problémát az adott vonalon.
    Ezeket csekkold.
    (Az is lehet ám hogy vannak olyan jármű modok (és járnak) amiknek akár értetlenül is irreálisan magas a üzemelési költsége! Ezt a vásárláskor vagy jármű csere esetén érdemes figyelni! Modjuk az ilyen future jármüveken sztem az egyesek nem nagyon veszik számításba az elképzelhetően reális költséget, bár ki tudja...)
    Utoljára szerkesztette: wollnerd, 2018.08.19. 20:41:31
  • nilorakkft
    #1468
    Üdv! Segítsetek már! Szét van moddolva a játék, jól is megy minden, azonban időszakonként levon ilyen agyament összegeket mint 400-500M Euro. Miért van ez? 2080 körül járok. Egyik pillanatban még 450M pluszba vagyok, majd hirtelen -80M minusz. WTF?
  • Skedek
    #1467
    Köszönöm az infót! Jó ezeket tudni. Általában egyben cserélem le,de így már biztosan figyelek. A CIR-nél meg a google elsönek egy kozmetikai céget dobott,azért írtam azt. :)
  • Nohab
    #1466
    Nem, szakmai rövidítés :)

    De akkor én is adok egy kis plusz infót: A fuvarköltségbe is beleszámít a járművek maximális sebessége, de a vasúti/közúti pálya sebessége nem. Pontosabban: a fuvarköltség az adott vonalon (menetrendi) közlekedő leglassabb jármű határozza meg. A pontos értékét a vonal tulajdonságánál találod meg, a járműcsere fülnél.

    Gyakorlatban: Most nálad a kocsik cseréjével a fuvarköltséget tudtál emelni. Ha egy "nosztalgia" menetet beraksz egy modern menetrendbe, akkor egy év alatt kemény mínuszt fognak az eddig messze jövedelmező vonataid. A vonatok vételi és fenntartási költségei viszont a rájuk tervezett sebességétől is függ. Ezért kell egyszerre lecserélni az egy vonalon futó járműveket, és ezért nem nagyon éri meg a lassú mozdonyokkal való fuvarozás az új teherkocsikkal.
  • Skedek
    #1465
    Valóban a kocsik lesznek,azt nem is figyeltem. Köszönöm szépen! Sajnos ezeknél nem találtam meg. Esetleg én csináltam rosszul. A modokat is és a texturát is a modba kell tölteni?A CIR az,hogy szeretem,ha dizájnos? :)
  • Nohab
    #1464
    Látom CIR-es vagy
  • Tuvok #1463
    Épp a minap adtak egy olyat, amit a te vonatod is kaphatott
  • Tuvok #1462
    A vonat sebességénél számít a pálya sebessége, a mozdonyé, illetve a kocsiké is. Lehet a vonatodba 90 km/h-s kocsi van besorozva.

    Bizonyos mod-ok csak átfestések egy már létező járműhöz, ilyenkor a mod leírásában fel szokták tüntetni, hogy melyik mod-ra van szükséged, ami tartalmazza magát a járműmodellt is.
  • Skedek
    #1461
    Sziasztok! Bocsánat előre is,ha butaságokat kérdezek, de 2 hete találtam a játékra még csak. Azóta nagyjából képben vagyok a dolgokkal. megy a termelés,modolás...A kérdésem az lenne,h a kiépített vonalon,ami tudna 120km/h,miért 90km/h-val pirítanak a vonatok? Illetve,ha letöltök egy scania 730-as kamiont,ezeket a nando félélet,az csak a textura,mert megjelenik a járművek között, de valamit még hiányol? Magát a kamiont?
  • ssx22
    #1460
    Mostmár maradok a buszmegállónál, egy nem tul nagy városba lerakok 3-at az lefedi az egész várost ha meg nem akkor többet rakok le
  • mariakandras
    #1459
    Ugy kell lerakni, hogy belelogjanak a szukseges epuletek. Lehetoleg keresztezodesbe es idovel a centerkozelit sem fogod meguszni.
  • ssx22
    #1458
    Hát én kitettem régebben egy teherlerakót a város szélére és nem szivárgott be az áru a városba mint az előző verzióba, ezt már javították? Azért mentem csődbe mert azt hittem ugy van az áruszállitás mint az előző verzióban
  • mariakandras
    #1457
    Az a helyzet, hogy amit az az addon csinal, az mar nem a te dolgod jatekban, nem is latod (furgonos kiszallitas tenylegesen a boltokhoz). Persze lenyegesen megkonnyi a dolgodat, hogy egy hatalmas kamiont ugy kezel, mintha egy Peugeot Partner lenne..
  • Z33noo
    #1456
    Pont mint a boltok nagyrészénél, a kamion/teherautó megáll a járdán vagy félig az úton és pakol, persze gyáraknál nem, de ... érted :D
  • mariakandras
    #1455
    Nem akarok rombolni, ez jo.. en meg fenntartasi koltseget nem szeretnek.. :) Csak egy 20 tonnas kamion belsejet kitenni az jardara oszt' majd elszivarog onnet valahogy. :D
  • Z33noo
    #1454
    Én a köztes megoldást választottam, se nem buszmegálló, se nem depó
    Cargo loading zone
    vagy ami még szimpatikusabb
    Truck stop
    Atól függöen, hogy adja a hely, ha nem akarok rombolni akkor a megálló a jobb döntés.
    Utoljára szerkesztette: Z33noo, 2018.07.17. 22:21:11
  • mariakandras
    #1453
    Rohadtul nem tokmindegy, ugyanis buszmegallot csak lecseszek az utra oszt' kesz, teherlerako viszont tervezest igenyel, mert uthoz kell kapcsolni. Gondolom bennehagytak, mint egy extra konnyitest annak, aki igenyli.
  • mariakandras
    #1452
    En lerakok annyit, hogy javareszt lefedje az ipart es a kereskedelmet is, es elnevezem oket (varosnev + Trade Center 1..2..3.. stb.). Teherautoknal pedig megadom amelyik kell es mindegyiknel bejelolom az only unload opciot, igy nem lesz osszevisszsag, mindegyiknel szepen kirak annyit, amennyit kell.