2613
Transport Fever
-
#1891 a közúti járműveket nem lehet átszínezni
Biztos? Szerintem pedig lehet. Vagy már vásárlás utánra gondolsz?
Utoljára szerkesztette: Nohab, 2019.12.13. 10:59:47 -
#1890 Nekem egyféleképpen sikerült a vegyes vonat. Kétszer kell behaladnia a vegyes állomásra. Elé vagy mögé kell egy hurkot csinálni vagy egy csak fordításra alkalmas állomást, ahonnan ismét behaladhat a vegyes állomásra. Nem túl elegáns, de legalább működik.
Amikor beállítod a menetrendet, akkor figyelni kell, hogy az áru vagy az utas ikonra kattintasz, mert ettől függ, hogy tehervonatként vagy személyvonatként fog viselkedni a vonatod. Egyszer már benéztem ezt és csodálkoztam, hogy nem működik a vonal. -
tuvixplayer #1889 Nekem az a tapasztalatom, hogy kis térképen csak személyszállítással az elején nem sokra lehet menni. Nem folyamatosan növekszik az utasok száma, hanem eléggé ingadozik. Nem véletlenül tették be a dátum lassítását, megállítását. Sajnálom, hogy jármű cserénél nem hozza fel a korábbi csere járművet, valamint azt is, hogy a közúti járműveket nem lehet átszínezni. Az 1-ben így különböztettem meg az egyes vonalak járműveit. -
Phara #1888 Számomra negatívum hogy a megvásárolt majd kijelölt járművekkel nem lehet új vonalat létrehozni mint az 1-ben.Csak a meglévő vonalakra lehet beállítani új járművet. -
mariakandras #1887 Ja azt megkaptam, valóban. Na mindegy, jó kis gamma lesz ez, ki tudja meddig, jó sokáig. :) -
tuvixplayer #1886 Elővételben 10% kedvezmény volt, de akinek megvolt az 1-es, annak 25%. -
#1885 A Train Feverből építették fel az első részt, ami szintén az előtt 2 évvel jelent meg.
Sajnos nekik pénzbe kerül a kenyér. -
mariakandras #1884 Ez világos és derék dolog hogy fejlesztik, csak többe kerül, mint az első rész, ahol a nulláról építették fel a gémet. Mondjuk már régóta szúrja a szemem, hogy egy csomó kiadó új játéként ad el egy komolyabb frissítést, és aki megvette az előző részeket, ugyanannyit fizet a legújabbért, mint aki azt veszi elsőnek.
Utoljára szerkesztette: mariakandras, 2019.12.12. 21:47:38 -
#1883 Amúgy fix, hogy meg lehet oldani a minden város minden fogad problémát. Elég megnézni a 3. küldit. Glasgow kereskedelmi épületei whiskyt és halat is fogadnak. -
tuvixplayer #1882 Szerintem igen. Minél messzebbre viszel minél hamarabb, annál több pénzt kapsz érte. -
#1881 Ők így dolgoznak. Kiadás után is fejlesztik a játékot, esetenként további funkciókkal, optimalizásással. Cserébe két évente kidobnak egy nagyobb változtatást pénzért. -
Tauri #1880 De igen gyorsabb, de a kocsik mögöttük változatlanok.
Ha adott távot gyorsabban teljesíti egy vonat azért több pénzt is kapunk? Ha csak a Mozdonyt cseréljük semmi mást. -
mariakandras #1879 Persze azért megtartjuk.. Szerencsére másra fokuszál mélyebben mint a Railway Empire, így mindkettő jól megfér egymás mellett, a vonatozás szerelmeseinek meg lehet jó nagy orgazmusuk. :) -
mariakandras #1878 Belenéztem a steames verzióba, hát ez szinte tökugyanaz, mint az 1 (ami egy kurvajó game), de ezt új játékként eladni enyhén szólva pofátlanság. -
tuvixplayer #1877 Ezt láttam a feltöltött videókban. Ha nem elég nagy a peron, akkor fogy az áru, valamint az emberek sem állnak be várakozni. Erre van egy színezett áttekintő térkép is. Vagy a peront kell növelni, vagy a vonalkapacitását. Egyébként teherautó átrakóban az alap méretre nem fér el túl sok áru. Érdemes erre is figyelni, hiszen az 1-es verzióban semmi ilyen nem volt, esetleg leállt az üzem termelése, de termék nem tűnt el. -
Phara #1876 Nekem pedig most tűnt fel ha egy depó túl van terhelve(külön ablakban lehet látni a terhelésüket) akkor 2-4 másodpercenként eltünik 1db valamelyik random termékből. -
tuvixplayer #1875 Nem gyorsabb az újabb mozdony? -
Tauri #1874 Érdekes dologra bukkantam.
Cseréltem mozdonyt egy adott vonalon az alap D1/3 at a Borsigra. Ugyan azért a fuvarért több pénzt kapok vele. Hogy lehetséges ez? -
Tauri #1873 Így van.
Railroad Tycoon 2 ben volt ilyen rendszer de jobban ki volt dolgozva.
Ott nem random voltak a mapok, így iylen hülyeségek kevésbé voltak fellelhetők.
-
Tauri #1872 Én próbáltam de nem tudtam összehozni. Hátha neked összejön. -
mariakandras #1871 Tehát ha egy város közelében van egy búzamező, akkor előfordulhat, hogy mezőgazdaság helyett mégis az 1200 km-re lévő olajforrásra tart igényt, a búzát meg vigyed ahova akarod? -
tuvixplayer #1870 Az állomáson le lehet tenni a vágány ugyanazon oldalához folytatólagosan személy- és teher platformot (peront) vegyesn. A játék ezt megengedi. Kérdés, hogy ha egy vonat személy- és tehervagonokat is visz, akkor mindkettőt kezeli? Vagy csak úgy, hogy scak tehervonat, csak személyvonat, de mindkettő ugyanarra a vágányra jár. Ki fogom próbálni. -
tuvixplayer #1869 Tegnap addig jutottam, hogy kis térképen a hat város között már van személyszállítás, igaz két város nem vasúton van bekötve, és várom, hogy jöjjön a pénz. Minden hitelt elköltöttem, és nem állltottam le az időt. -
Tauri #1868 Eddig úgy volt hogy minden városba azt vittél amit akartál, így segített a város fejlődésében. De ha nem vittél semmit sem csupán személyt szállítottál is fejlődött láthatóan.
Most az van hogy bizonyos % al növeli a városod alap m,éretét attól függően mit csinálsz a váreosban. Minden városnak csak két nyersanyagra van szüksége. Ha ezeket nem szállítod nekem nem fejlődik a várásom, csupán az elején picit. Az pedig hogy honnan szerzed be a városnak megfelelő anyagot, az a szerencsén múlik hol van iylen feldolgozó üzem és hozzá a nyersanyag lelőhelyek. -
Tauri #1867 Feltörés
Véégre feltörök :D
Utoljára szerkesztette: Tauri, 2019.12.12. 13:38:02 -
tuvixplayer #1866 A játékban most is hatféle végtermék van. Mivel nem kell mindegyik városnak mindegyik, ezért nem mindegy, hogy mit hova viszel. Eddig bármit vihettél bárhova. Ha kevés várossal és üzemmel generálsz térképet, akkor lehet, hogy valamelyik terméket a térkép másik végére kell szállítanod, ha el akarsz látni vele egy várost.
Utoljára szerkesztette: tuvixplayer, 2019.12.12. 13:39:02 -
mariakandras #1865 Nincs meg a játék, Railway Empire-rel csapatom. Csak érdekel, hogy ha kevesebb terméket kell szállítani, mint az első részben, mitől lesz amblokk mégis nehezebb. -
Tauri #1864 Neked hogy fejlődnek a városok?
-
mariakandras #1863 Mitől lett nehezebb? -
Phara #1862 Kampányban sem tudok nehézséget állítani, így még mínuszban is lehet vásárolni... -
tuvixplayer #1861 A tűzfalon kivételt kellett definiálni, mert a tűzfal tiltotta le. Már minden ok. -
Tauri #1860 Nálam minden tökéletesen működik.
Jó látni hogy volt valami értelme a Béta tesztnek, legalább is a virágbolti első Beta verzióhoz képest nagyon sokat optimalizáltak, és külön öröm hogy játszhatóvá tették a Hard módot is.
Na a mai alvás elmarad :D -
Borg #1859 Akkor megvárom a modokat, meg az első 50%-os leárazást... vagy a virágboltit. -
tuvixplayer #1858 Nálam nem indul el a játék. -
Phara #1857 Kicsit negatív számomra, hogy csak lerakás után tudom szerkeszteni az állomások összeállítását.
Utoljára szerkesztette: Phara, 2019.12.11. 17:23:51 -
Tauri #1856 Nekem kifejezetten tetszik hogy csak 2 árucikk kell egy városnak. Ha nagy városokat szeretnél sokkal nehezebb dolgod van mint eddig. -
tuvixplayer #1855 Ha az életszerűségnél tartunk, az egymáshoz közeli városok, az idő gyors műlása sem életszerű. A 2.ben legalább lassítani lehet, vagy akár meg is állítani a napok múlását. A városokat is jóval messzebb teheted egymástól. Szerintem több dologban jó irányban változott a játék. -
mariakandras #1854 Hát ez nem túl életszerű, akkor marad a Railway Empire, de azért majd később lekapom torrenten aztán belenézek. Kezdem érteni, miért nem megy le az ára a Transport Fever 1-nek. :) -
tuvixplayer #1853 A korábbi hatféle végtermék maradt, de a városoknak csak két termékre van igényük, egyre a kereskedelemnek és egyre az iparnak. Hogy melyik városnak melyekre, azt vagy a játék dönti el véletlenül, vagy te is megadhatod térkép generáláskor, vagy ha homokoz módban játszol, akkor a játék folyamán is tehetsz le városokat, amelyeknek megadod a termék igényét. Egyrészt rosszabb, hogy csak két termék kell, másrészt meg nehezebb lesz az ellátás, mert lehet, hogy jóval messzebbre kell szállítanod az árut.
Ahogy az 1845-ben írtam, csinálhatsz minden termékre igényt tartó három városból álló nagyvárosokat.
Utoljára szerkesztette: tuvixplayer, 2019.12.11. 14:03:44 -
mariakandras #1852 Milyen a gamma? Mi ez a 2 termekigeny? Mi adja a jatek komplexiatasat?