Bár a lovasíjász-szpem működik, kábé jobban, mint valaha, mégis inkább vegyes seregekkel játszom, főleg azért, mert a hunok után felüdülés, hogy más is működik, mint a lovasíjász-szpem. :)

Alapegységnek a sorlándzsások állnak rendelkezésre, később képezhetőek lamellás vértbe göngyölt avar kardforgató gyalogosok is, de egyelőre nem érzem égető szükségét, hogy kifejlesszem (vagy akár a levy spearmen-eket tovább~). Különösen, hogy a sorozott gyalogíjászokkal karöltve rohadtul olcsón meg lehet úszni így a seregfenntartást, és "üllőnek" a pajzsfalban tökéletesen megfelelnek.


A másik patent dolog a gyalogos íjászok. Nyilván szentségtörés lovasíjászok helyett ilyent alkalmazni, de miután a mozgékonyságot beáldozva némileg nagyobb tűzerővel bírnak a létszám miatt, illetve a fenntartásuk emlékeim szerint úgy a lovasíjász-egységek ~harmadából megvan, mégis szeretem őket. A képen látható, barikádokon álló brigád 200 feletti killel fejezte be a barátságos találkozót. A seregeimben úgy öt-öt sorlándzsást-, és íjászt alkalmazok, mindenekelőtt a fenntartási költségük miatt.


Érdekes színfolt a "Tribesmen", ők kábé a Rome 2-es Cimmerian Heavy Archer-ek szteroidon. Ténylegesen kettősfeladatú gyalogság: Teljesértékű íjászok, viszont páncélozott lándzsásként is nagyon korrektül domborítanak közelharcban! Annyi csak, hogy pajzsot nem hordanak. A seregeim zömét nem ők alkotják ugyanakkor, mivel - úgy rémlik - száz egység feletti pénzben a fenntartásuk körönként, ami érthető.


Természetesen a lovasíjász jelenti az avarok ütőerejét. Az ütközeteket rendre száz feletti killel zárja, ha nem üldöz, mivel ha igen, akkor a határ a csillagos ég. Valószínűleg a legjobb egység, amit a frakcióval csak alkalmazni lehet. "Very light", tehát semmi sem kapja el, alapból úgy 43(?) körüli missile damage, amivel indít, remekül használható. A seregeimben úgy hatot szoktam alkalmazni, eredetileg három-három felosztással a szárnyakon volt a logika, de nagyon hamar teljesen függetlenül kezdtem használni őket.


A lovasíjászok vonalam előtt kaptak helyet. Előcsatározással előcsalogatom az ellenséges lovasságot, mivel pedig nem tudnak utolérni, a képen látható invazív orvosi beavatkozás történik velük. Az ellenséges lovasságot kiiktatva a gyalogságot zargatom, a gyaloglövészeit rárohanással tartva mozgásban, hogy ne igen lőhessenek vissza, amíg végül rá nem húzom a saját, pajzsfalban álló lándzsásaimra őket.


Ekkor a vonalaim mögül visszakerülve egyszerűen hátba lövöm a már lekötött ellenfelet. Már ha eddigre még maradt valami a tegezben - ezért jól jön, ha épületből származó fejlesztéssel megtömöm őket lövedékkészlettel előzetesen.


Az avar íjaknak tényleg komoly a dominanciája. Jellemzően így fest a harctér egy-egy összezördülés után.


Egészen korán képezni lehet hármas szintű nemesi lovasíjászt is (vagy valami hasonló a neve...?), de őszintén, ahhoz képest, hogy alsó hangon kétszer annyi a fenntartása, mint az alap lovasíjászé, egyáltalán nem vettem jó hasznát. Elvileg páncélozott némileg, és a közelharci sebzése jóval komolyabb, de a besorolása "heavy cavalry", ami azt jelenti, hogy mind az ellenséges közepes-, mind a könnyűlovasság simán elkapja és feldugja neki az íjat. Sebzésben némileg többet ad le az íjjal, mint a könnyű lovasíjász, de kill-ekben ez nálam eddig nem igazán jelentkezett. Igaz, az ára miatt nem is nagyon használtam, egy ütközetben pedig sikerült mindkét csapatot elveszítenem, miután a lovasság utolérte őket. Elitek ide vagy oda, a sokkal használhatóbb, és sokszorosan költséghatékonyabb normál lovasíjászokra cseréltem őket.


A lombardokon túl az avarok az egyetlen játszható frakció, ami shock cavalry-t, tehát kopjásokat (nem túl szakszerű így, de tényleg nem tudok rá épkézláb magyar fordítást) tud kivinni a harctérre. Mivel a mészárszéket a lovasíjászok rendezik úgyis, ezért nem szokásom tömegesen alkalmazni őket, főleg, hogy a lovasság rohama jóval kevésbé elsöprő, mint volt az Attilában, ahol egy közepes melee cavalry frontálisan ki tudott irtani egy lándzsás egységet... Legfeljebb kettő ilyen kap helyet a seregeimben, akkor használom őket, ha az ellenséges gyalogságot már lekötöttem, és főleg akkor hasznosak csapásmérőként, ha nyílvesszőből kifogytam - nem rossz azért, ha vannak, de nem annyira látványosan jók, mint a lovasíjászok.


A vezéri egység is shock cavalry, lamellás vért, arc előtt láncfátyol, meg ami kell. A kezükben lévő íjhoz csak két nyílvessző dukál. Korrektek, egyelőre nem fejlesztettem őket ki, hogy tábornoki kísérettől függetlenül is képezhessem őket, de nem tűnnek túlzottan nélkülözhetetlennek. Az viszont megemlítendő, hogy melee cavalry nincs, ilyen nézőpontból viszont nem rosszak - jobb híján.

A szóbanforgó ütközet maga nem volt egy vérkomoly valami, lázadást számoltam fel. Ami aggasztott, egyedül a két üteg katapult volt. A terep viszont érdekes volt. Az oldalamon egy fákkal benőtt dombon tudtam a gyalogokkal elhelyezkedni, a lovasíjászokkal pedig előrefutottam egy mélyedésbe, ahol nem láttak rám a katapultok. Nem is igazán mozogtam, amíg a gyalogságom el nem foglalta az állásait.


Ment a munka rendesen az ellenoldalon... Gondoltam, hogy ne unatkozzanak (és mivel a katapultok épp mozgásban voltak), kirontottam a lovasíjászaimmal, leadtam egynéhány lövést, majd megfordultam. A lázadó lovasság utánamiramodott, de a "very light" lovasíjászaimat nem volt esélyük utolérni, páncélzattal pedig jellemzően az AoC egységei mintha nem lennének agyontömve, úgyhogy...


...ez történt.


Azért nem adták fel, ami nagyon dicséretes, mert ezzel sikerült épp az íjászaim elé csalogatnom őket, akiknek ilyen fasza rálátásuk volt a célterületre. A lovasíjászaimmal hátra és enyhén a jobbszárnyam felé tértem ki. Az ellenség lovassága még mindig a lovasíjászaimat priorizálta, ami nem volt túl okos döntés, tekintettel arra, hogy így a vonalaim előtt, a völgyben végigfutva az íjászaim...


...ennyire lőtték őket végig.


Ugyan a maradék nehézlovasság hagyta a francba a lovasíjászokat, az eddigi sérülést már nem lehetett visszacsinálniuk. A felzárkózó gyalogsággal együtt frontális támadásba mentek át, de...


...dombnak felfelé elég szopó támadni a pajzsfalban álló sorlándzsásaimat. Ezalatt a lovasíjászaimmal a jobbszárnyon előrerohantam (a játék ugyan körkörösen lövet a lovasíjászokkal, tehát bár nem számít, de elvben így a célok a bal oldalukra kerültek), majd egészen hátrafutottam és kikapcsoltam velük a katapultjait, "kikapcsolni" alatt azt értem, hogy kitáraztam a kezelőikre.


A lovasíjászaimat követte a vezérem is röviden a jobboldalon, majd visszakanyarodott és rohamozott. Némileg itt nekem is dombnak felfelé kellett támadnom, de ez van, ebből kellett főzni.


Ezen a ponton így néz ki a terep. A szabadon álló lándzsásaimat hagytam a helyükön, de a katapultok felől épp érkeznek vissza a lovasíjászok. Az ellenség nehézlovassága kiválik a vesztésre álló küzdelemből, ezzel azonban...


...nem tudott kikerülni az íjak hatótávolságából: A gyalogos íjászaim MÉG, a lovasíjászaim MÁR lőni tudták, aminek ez lett az eredménye. A völgyben rekedt menekülőket nem rohantam le, hanem egyszerűen a két oldalon fekvő magaslatokról tönkrelőttem.

Jelenleg itt tartok úgy körülbelül ötven kör után:


Nem terjeszkedem túl rohamosan, egyrészt a játékstílusom okán, másrészt viszont azért sem, mert a frissen hódított területeken a vallási problémák durván oda tudnak verni a közrendnek, így mindig várnom kell, amíg a konverziót elégséges mértékben elvégzem. Az új építési rendszer némileg szokatlan elsőre, egyrészt az épületek mintha kevésbé komplexebb bónuszokat adnának, másrészt van pár olyan épület, ami szomszédos provinciákra is hatással van. Egyelőre úgy érzem, az építési hellyel túlságosan nincs probléma, bár az imperium növekedésével a seregek fenntartása és az élelemellátás is romlik, így ennek utána kell fejleszteni.


Ha már fejlesztések! Tetszik, hogy a fejlesztési fa több holtágra ágazik szét, így végre nem az van, hogy "mindegy, sz*rok bele, úgyis kelleni fog ahhoz, hogy továbbmenjek, kifejlesztem", végre előfordul, hogy dilemmába esek, egy-egy tovább nem vihető bónusz megéri-e a belefeccölt időt.


A felsőbb tisztségek elnyerésének jóval gyengébb kritériumai vannak, mint az Attilában - ha jól emlékszem. A felső két kategóriát mindig érdemes betölteni, mert igazán jó factionwide bónuszokat adnak, viszont a megbízatás ciklusa 50 év, úgyhogy érdemes elgondolkodni, kit juttat az ember komoly befolyást hozó álláshoz. :)


Valahogy a kampányomban a közönséges lázadók (akik mindenkivel ellenséges viszonyban vannak) sokkal tökösebbek, mint az alapjátékban. Ettől eltekintve komoly háborút először a horvátokkal, majd jelenleg a lombardokkal és haverjaival/csatlósaival vívtam, miközben a bajorok oldaláról furcsán nyugi van már jóideje. Benevento hadüzenet nélkül küldött a városom mellé hadsereget, amit nem tolerálhattam, Velence pedig konkrétan megtámadott. A lombard tömb viszont, az előbbiekkel együtt lassan kivérzik, így délről a dögszagra támadásba lendült ellenük a szicíliai thema is. Itáliát szeretném még azelőtt kiütni, mielőtt több frontra kellene egyszerre koncentrálnom.
A képen látható az is, hogy nagyjából milyen egységekből válogatok. Teljesen jól működne a lovasíjász-szpem is, de jobban élvezem a vegyesfelvágottat.

Maradok a seregnél. Az "elkorcsosulást" a római haderőt illetőleg esetleg a barbarizáció által lehetne ráhúzni, de bár tény, hogy rengeteg "barbárt" soroztak, úgy háromnegyede a bokorugrónak még mindig római polgár volt, a "nemzeti lojalitás" pedig egyébként is elég anakronisztikus dolog volna olyankor, amikor inkább érdekelte az embereket a törzs, semmint bármi egyéb (pl. a frankok és az alemánok is előszeretettel ölték egymást, a jelenség nem kis részben járult hozzá barbár törzsek római területre meneküléséhez). Ammianus maga pl. azt írja, a barbár katona sem lojalitásban, sem harcban nem maradt el a rómaitól.
A késő római haderő teljesítménye összességében sem maradt el különösebben a korban előtte állótól. Például Maiorianus felmosott itt-ott pár padlót, Aetius szintúgy legalábbis állta a sarat (függetlenül attól, mennyi "idegen" harcolt mellette, de római zászló alatt), Stilicho szintén nem a vereségei által kapta a hírnevét, az afrikai lázadásnak is csak neki kellett menni, satöbbi. Persze, vesztettek is, de keletre is esik mondjuk egy Hadrianopolisz, időben korábban meg csak úgy sorolni lehet Cannae-től Trasimenus-on keresztül Carrhae-ig, vagy mondjuk a hótt' megalázó zsidó lázadásig, nem beszélve azzal, hogy a történelmük némi túlzással azzal kezdődött, hogy kirámolták a várost a gallok.
Szóval számtalan dolgot fel lehet sorolni, hogy mik voltak a problémák, (minden, amit felsoroltatok, 160 körültől három járvány, ami kitakaríthatta a népesség ~30%-át akár, köszönhetően az urbanizáltságnak; a demográfián túl infláció, korrupció, belháborúk, a hadvezérek menetrendszerű leöldösése, a gazdaság problémái, ólom vízvezetékek, m'ttomén), de ezt a "liberalizmust" nem értem. Hogy képzelitek el? Issza a bort a római, miután k*félt egy egészségeset, aztán felkelve kardot fog és nem tud hadonászni? Vagy a sorban mellette harcoló germán torkon döfi? Esetleg a germán egyszerűen nem tudja, melyik a kard markolata?
Összességében tehát tartom a véleményem, hogy rossz megközelítés, hogy a játék alátámasztja azt a közhiedelmet, hogy a "római katona gyengébb lett, és ilyen egyszerű ez". Nem, ez biztos jó(?) a játék nehézségének, hogy nincs értelmes római sor-egység, de én jobban szerettem volna, ha van, legfeljebb...
- az jóval többe kerül és akár felső korlát is van a képezhező számon
- akár három körig is tart a képzésük felőlem
Jelen pillanatban foederati egység kettő, azaz kettő van WRE-nél, a "római" alsóbb egységek meg elvesznek az upgrade-del, de továbbra is gyászosak, támadóérték jóformán semmi, de még egy Limitanei is azt hiszem, kétkörös képzést kér. Jelenleg tehát a WRE serege szinte kizárólag római csapatokból áll, a legionáriusát két körig képezzük, mer' csak, ennek ellenére jóformán kizárólag védekezni képes érdemben (de egy valamirevaló egység, mint pl. a gothic warband így is felbontja, mint a disznót), ami stratégiailag talán állhatja a helyét, de taktikailag semmiképpen.
Szóval egy dolog nehezen teremteni meg annak a hátterét, ami aztán majd odaver, és más dolog egyszerűen elvenni a lehetőségét, hogy olyan cucca legyen a játékosnak, ami odaver.