Total War: Attila
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Pannónia elesik, azonban Aquilea szerintem jól védhető, és le is zárja az utat, de közben figyelni kell, hogy nehogy ostrom alá vegyék a fővárost, mert az óriási anyagi kiesés.
Ha önként feladunk távoli településeket, azzal jelentősen csökkentjük a lázadási helyek számát, miközben kisebb területet kell lefednie a seregeinknek. Így pedig megoldható, hogy a lázadás évében azonnal leverjük a lázadókat, mielőtt megerősödnének.
A lázadó tábornokok villámgyorsan jó seregekkel rohannak meg téged Afrikába és Hispániába. Jó ez a játék meg lehet nyerni de baromi sok idő és kitartás kell hozzá :)
Mondjuk ez igaz. Én sem csináltam meg, és adódott is belőle sok problémám. Ugyanakkor az meg lehet hogy túl tömény, és nem tud mindent megjegyezni belőle az ember, én a tanácsadót használtam játék közben, az is sokat segít és akkor, amikor kell.
Első játékomban szinte csak tapogatóztam, és még amikor megnyertem sem értettem egy rakás dolgot. Aztán a második játékot már sokkal felkészültebben kezdtem, de még itt is sok újdonságra leltem, végül a harmadik játékomra jutottam el odáig, hogy majdnem teljes ismeretekkel kezdhettem el.
Although:
Én ha újra WRE-vel játszanék, úgy adnék fel sok provinciát, hogy kivonulok belőle, mert az anyagilag ad egy löketet, és a seregek is megmenekíthetők olyan mértékben, amit el tudok tartani.
Nekem az a gondom, hogy a folytonos vesztett helyzetből való felálláshoz a térkép szélére való vonulás jelenti az első lépést, ami nem túl életszerű, de itt nem tudnak minden irányból támadni. Kaledóniával nem volt ilyen gond, ott jó helyről indultam, WRE-vel bár megmaradt nekem Itália a terjeszkedést Afrikába tudtam megindítani, az alánokkal Szardíniában letelepedve szintén szenvedés volt, amíg nem koncentráltam Gibraltárra, mint kiinduló pontra. Szintén az alánokkal keleten maradva meg a legkeletibb provinciákba menekülve éltem túl és kezdtem terjeszkedni. És ez sajnos a csatatéren is jelentkezik, mert sok esetben behúzódom a sarokba az onagerekkel, és előttük védekezem.
Utoljára szerkesztette: YXOnager, 2016.03.17. 09:22:11
Mert a sok provincia elvesztése nem gond önmagában a gond az, hogy minden irányból jönnek ellened. Persze fel lehet adni Brit szigeteket meg vissza lehet húzódni de csak erősebbek lesznek. A hun önmagában nem lenne gond, ha nem látszana az elejétől, szinte csak Itália marad meg. mondjuk igen ha egy ponton egymás ellen fordulnak akkor vissza tudsz kapaszkodni.
Edit: De ez nagyon más mint amit az emberek megszoktak. :) Még a Barb invázió is könnyedén megfordítható volt de itt a játék jelentős részében vesztésre állsz. Ezen kell túllépni. Meg persze a legfőbb gond, innentől ehhez sok idő kell :)
Edit: És ha ez nem lenne gond, as belső lázadók is borzasztó gyorsan megerősödnek. Mintha nem lenne nélkülük is elég gond. Nekem már hardon is halálos ez a játék :)
Utoljára szerkesztette: Although, 2016.03.16. 15:06:17
Érdemes. Nagyjából mindent elmond, amit itt mi nem. :))
Viccet félretéve, azért érdemes azzal szórakozni és türelmet szánni rá, mert mi itt hiába mondjuk, hogy "nézz rá a közrendre", az pontosan megmutatja azt is, hogy hol.
Utoljára szerkesztette: PrasCo, 2016.03.16. 12:13:14
Igen, sok csatát elveszít az ember, és nagyon kitartónak kell lenni, én az alánokkal egy játékon belül többször álltam fel a kihalás széléről, és most papíron én vagyok a legerősebb. A vereségekben a legfontosabb, hogy minél több kárt okozzunk az ellenségnek, mert így lehet őket felőrölni, és bár elfoglalnak, vagy lerombolnak néhány települést, de kimerülnek.
A WRE egyébként számomra nem volt nagy kihívás, mert bár az elején sok provinciát elvesztettem, gyorsan talpra lehetett állni, és elég erős seregeik vannak a hunok legyőzéséhez.
Ami nagyszerű a játékban, hogy népenként és ellenségenként is más jellegű sereg és taktika kell a győzelemhez. Első játékomat Caledoniával vittem, és eleve eltartott egy ideig az elején, amíg rájöttem, hogy mit kell csinálni a rómaiak ellen, de aztán amikor megjelentek a hunok csődöt mondott a rómaiak ellen jól működő taktikám, és teljesen mást kellett csinálni.
Mozes:
Arra márpedig készülj fel, hogy az AI csal, mégpedig normál fokozatban is. Velem megtörtént, hogy 1 körre elfoglalták egy citymet, amiben 2. szintű volt kb. minden, erre amikor 1 kör után visszavettem a főépület már 4. szintű volt, a többi meg 3. De ez csak egy kirívóan kiderülő eset, egy rakás más "gyanús" eset van.
Carmang:
Én ugyan nem voltam még a szasszanidákkal, de itt többen is azt mondták, hogy velük nagyon könnyű. Mondjuk ott eleve nagy birodalommal indul, én meg szándékosan azért a caledoniakkal kezdtem, mert gondoltam jobb a játékot úgy tanulni, hogy településsel indulok. Mondjuk a hunokat elkerülni így sem sokáig lehetett. A játék eleve valamiért a játékos felé küldi a hunokat, mert akár hol vagyok, mindig arra jönnek (alánokkal nyugaton és keleten is telepedtem már le, mindkétszer elég hamar rám találtak).
Mr Brainiac:
A gazdálkodás nagyon fontos. A bevételeidet megfelelő épületek építésével tudod növelni, raideléssel, és fontos hogy adjál tisztséget az embereidnek. Ha lejár a kinevezésük akkor simán eshet ekkorát a bevételi odal. A kiadások meg főként a seregek eltartását jelentik, ha hirtelen felfogadsz zsoldosokat, akkor az is megfordíthatja az anyagi helyzetedet, például a felfogadható onagereknek nagyon sokba kerül az eltartása.
A public order (közrend) elég sok gondot tud okozni. Sok épület rontja a közrendet, amit vagy másik épületekkel kell orvosolni, vagy nagy sereg településen belül állomásoztatásával, esetleg ügynökökkel, vezetőkkel. Érdemes megnézni, hogy mi okozza a rossz közrendet, és arra koncentrálni.
Igen, sajnos a körváltások sokáig tartanak nekem is, nem tudom memóriabővítés mennyire megoldás erre. Őszintén szólva én indokolatlannak tartom ezt a lassúságot, kicsit programozói gyengeségnek tűnik ez. Vagy legalább megoldhatták volna, hogy közben az ember "nézelődhessen".
-Public order a népesség elégedettséget mutatja.Sok minden befolyásolja.
-Igen normális mert a többieknek is kiszámolja a dolgokat meg a mozgást. Ha jó géped van nem két perc.
Ezt a játékot így nem lehet elmondani két percben. Legjobb ha angol szótárral nekiállsz és első pár játékban teszteled mi hogy működik mi mire való. Vagy keresel egy magyar manualt.
Utoljára szerkesztette: Although, 2016.03.16. 08:20:17
Első Total War játékom, nagyon bejön de iszonyat bonyolult nekem. A családfa dolog teljes homály, valamint nem értem pl miért lesz a bevételem 1500-ból -1300 egy kör után, semmit nem építettem. Ez a public order dolog sem világos. Ha ezekről valaki felokosítana, súlyos sörök lennéknek jutalma :)
Egyébként az normális hogy hadjáratban körváltáskor 2 percig csak pörög felül hogy melyik nép mit csinál? Nem lehet ezt skippelni vagy lerövidíteni valahogy?
Előre is köszönöm a segítséget.
Vagy kezdj a hunokkal, és élvezd, ahogy letarolod a világot :)
Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)
Utoljára szerkesztette: Although, 2016.03.12. 21:51:14
Igen Pannonia ott van próbáltam megvédeni de lehetetlen mert minden irányból betörnek. :) Barátaid nincsenek ahogy nem is nagyon voltak. De ha ügyi vagy akkor letelepítésekkel némileg lassan módosíthatod az erőviszonyokat de megnyerni ? :) Hát azt nagyon nehéz :)
Edit: Ez kurvára nem a Rome1barbár invasion amit könnyedén meg lehetett nyerni itt a túlélés a tét. Jól át lett alakítva nem tudsz türközni nincs mód amivel kicselezed a "geci" gépet :)
Utoljára szerkesztette: Although, 2016.03.12. 21:24:46
Segítsetek légy szíves. Magában a játékban mennyire van magyar kötődésű tartalom? Empire-be nagyon jó volt az Monarchiával nyomni és a magyar városokat fejleszteni, huszárok, stb.... itt ez mennyire jellemző?
KÖszönöm,
Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)
Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)
Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)
Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)
Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)
Egyszerűen a jóról nincs mit nagyon beszélni, a hiányzóról viszont annál többet. :)
Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)
@Jimbo: Az R2-t próbáltad? Ha az tetszett, az Attila is meg fog érni tíz Merkel-dénárt.
Steamen éppen akciós a cucc, megér 10 EUR-t? Vagy tényleg annyira gagyi ahogy ott a vélemények mondják?
Ha a magyarok érdekelnek, akkor az AoC-nál javaslom, pillants rá az avarokra is. Róluk annyit, hogy bármennyire is élvezem a játékokat, a teljes TW-s pályafutásom alatt (R1-gyel kezdve) két olyan hadjárat volt mindössze, ahol a teljes térképet elfoglaltam (BI: ERE és R2: Róma), és egy, ahol közel járok hozzá: ez utóbbi az avarok... :)
@YXOnager: Ahogy művelt fórumtársam, Carmang írja, ennek elvileg már automatikusan a gépeden kell lennie egy ideje. :)
Utoljára szerkesztette: PrasCo, 2016.03.07. 18:13:14
De akkor AoC-ot mindenképp megveszem, a maradék kultúra csomikat meg majd akcióban :)
Magyarok (jelenleg mod-ot se találtam rá) hijján meg mindenképp Vikingekkel akarok nyomulni :)
Bár én elkarcolgatok velük, de AoC-ban az íjászok - így a lovasíjászok is - látványosan jobbak, úgyhogy miután az avarokkal rendre fél perc leforgása alatt nullázom az ellenfél lovasságát, majd visszamegyek az alap Attilába, na, ott már azért döcögős a visszaállás. :)
@Daermon: Ami a DLC-ket illeti, engem eléggé hidegen hagyott az AoC a bejelentésekor, ennek ellenére kattantam rá nagyon. Egy kiváló DLC, eléggé más játékmechanikával, mint az alap. Más filozófia a balansznál, más építkezési szisztéma, egymástól jól eltérő népek, és ha túlteszed magad a szegényes(nek tűnő) egységkészleten, akkor szerintem jól fogsz vele szórakozni. Talán a legjobb kampány-kieg a Fall of the Samurai óta.
Culture pack-ben magasan az Empires of Sand a legigényesebb (ismétcsak úgy írom ezt, hogy maguk a kultúrák nem különösebben érdekeltek alaphelyzetből). Axum, Himyar, tanukhidák, egymástól korrektül eltérő egységekkel, harcmodorral, érdekes dilemmával (durván odatesz nekik a vallási megosztottság, de a végén durva egységeket is kapnak, ha azt megoldják, pl. az Athar's Chosen-t), érdekes egyedi épületekkel (pl. a Mahrib-gáttal), engem nagyon megnyert.
Személy szerint szeretem a Longbeards DLC-t is, de vedd figyelembe, hogy az alapegységeiket a már eleve a játékban lévő alap germán roster adja. A longobárdok őrjjöngő közelharcra álltak rá, meg vannak nem-lándzsás ló-gyilkosaik, a burgundok mindent szakállas gerellyel oldanak meg, az alemannok ennél szerintem ízetlenebbek, de egy korrekt germán frakció ők is.
A keltákról lesz, aki azt mondja, jobbak, mint a longobárdok; személy szerint kevésbé kedvelem őket, az egyes kelta frakciók nem különülnek el annyira egymástól, mint a longobárdok, viszont minden egységük új (az alapok is) és minden egységük rendelkezik guerilla deployment-tel, viszont aránylag gyengén páncélozottak. Nem a legtörténelemhűbb culture pack, de ez végülis érthető; de nekem az a pár érdekesebb egység sem menti meg őket. Egyszerűen laposnak érzem őket.
A hasonló harcmodor miatt iderakom a szláv DLC-t is: A kampány-beállításaik zseniálisak (pl. egyikük durva negatív módosítót kap nyíltszíni csatákra, de kétszer akkora pozitívat erdőkben; illetve a győzelmi feltételük egy tulajdonképpeni csoda megépítése), de az egységválaszték sovány, ami nem lenne baj, de a csatatéren alig különülnek el egymástól. A fő attrakciójuk a mérgezett nyílvesszők, amik jelenleg, amikor ezt írom, egyelőre - kampányban - rohadtul OP-ok. Minden másuk viszont középszerű. Pofára jobban tetszenek, mint a kelták, de a nagy büdös igazság az, hogy a kampányuk mintha jobb lenne a keltákénál (bár ez erősen szubjektív), de az egységválasztékuk gyengébb. A lovasságukat néhány gerelyes alkotja, ezzel mondjuk egyáltalán nincs problémám.
A Viking Forefathers-t a jóistennek se vedd meg! Ha nagyon vikingezni szeretnél, vedd meg az AoC-ot, ott először is történelemhű a jelenlétük és jók az egységeik, másrészt a pénzedért kapsz egy rakás másegyebet is. A VF ezzel szemben három, egymástól gyakorlatilag alig különböző, ütközeteiben erősen egy random germán népként viselkedő (történelmileg ez is érthető, de akkor is!) frakciót kapsz. Játssz a szászokkal, kábé ugyanazt megkapod, mint a VF-től, csak ingyen.
a TLR-rel meg vegyesek az érzéseim. Jól összerakott kiskampány, érdekes alapfelállás (hordázás Rómával), kiváló döntési helyzetek, de ugyanaz a szopatás megy, mint az alap Attilában, kevés néppel, nem túl kiforrottnak tűnő egységkészlettel. Ha baromira unatkozol és érdekel a kor, akkor esetleg féláron megéri.
Utoljára szerkesztette: PrasCo, 2016.03.05. 14:00:11
Egyébként nem vagyok megbarátkozva a lovasíjászokkal. Akkor vagy azért, mert nem jól vannak megcsinálva, vagy egyszerűen nem tudom őket jól használni.
Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)
Utoljára szerkesztette: Daermon, 2016.03.05. 13:16:15
Ja.. lehet nálad nincs bekapcsolva ez az infó panel?
