7903
Space Engineers

Katt a képre
  • RJoco
    #1519
    Mostanában történnek érdekes jelenségek a játékomban. Hol ez sérül meg, hol meg az. Pedig a közelében sem járok a dolgoknak. És ellenséges mozgás sincs olyan közel, hogy megsértse.
  • RJoco
    #1518
    Nem bírtam magammal, fogtam még egyet. Így már van 3. És most kis hajóm meg sem sérült, ügyesen kilőttem mindent. A drónok rendesen kaptak, biztos ami biztos.


    Sajnálatos mód a játék közben valamiért bebugzott. Éreztem én, hogy valami nem stimmel, leesett az FPS és elkezdett kicsit akadni.
    Mikor visszaértem az utolsó foglalt hajóval, akkor láttam, hogy a rohadt nehéz hajókezdeményem össze-vissza mozog az űrben. Ami lehetetlen, mert túl kevés rajta a hajtómű, hogy 0,1 m/s sebességnél nagyobbra képes legyen.
    Visszatöltés után már nem ugrált, viszont az állomásomhoz és az eredeti pozíciójához képest most fejjel lefelé van és kb 600m távol felette.
    Ez elég gáz, tekintve, hogy nem tudom visszavinni. Valószínű nem kellett volna két futóműre rádokkoltatni a két foglalt hajót. Most a 3. hajó is rajta dokkol. Én meg dolgozhatom a hajtóműveken, hogy vissza tudja vinni eredeti helyére. Vagy kreatívkodom egy kicsit, ami talán egyszerűbb.
  • RoboKutya78
    #1517
    elkészült a szétszedő állomásom:) még csak 90% os a cucc
    Kéne nékem egy valami olyasmi script ami általános ajtóra és lámpára lenne írva és a ki be funkciót illetve az off funciót mutatná nékem valami módon:)
    Én amikor ezt a blokot postoltam azt hittem hogy a blokot készítette el úgy hogy lámpát rakott rá de tévedtem még jobb ötlete támadt a srácnak. Minden lehetséges verzióban berakta ezt a 3 szög alakú lámpát és bármilyen blokra rá lehet ültetni:)
    Most kitaliztam egy jó lehetőséget de erről holnap dobok egy képet majd:)

    Utoljára szerkesztette: RoboKutya78, 2015.10.21. 00:07:00
  • RJoco
    #1516
    Míg el nem felejtem.
    A második foglalt hajón megnéztem a programozható blokkot és az időzítőt. Előbbiben volt program, utóbbiban volt indítandó elem.
    Amit ki tudtam venni a programból, koordinátákra vonatkoztak mindösszesen. Az időzítők másik időzítőt és a programozható blokkokat indították.
    Ha érdekel valakit, akkor majd kimásolhatom ide a programot.
  • RoboKutya78
    #1515
    Itt vannak a hajóépítő játék nyertes hajói:
    1st Place: 5URG3
    Entry:Tempest Heavy Gunship
    http://steamcommunity.com/sharedfiles/filedetails/?id=527020291

    2nd Place: ctd291
    Entry: MandoStar
    http://steamcommunity.com/sharedfiles/filedetails/?id=524399186

    3rd Place: Trozzo
    Entry: SS Rordan
    http://steamcommunity.com/sharedfiles/filedetails/?id=526378063
  • RJoco
    #1514
    Én egyszerű dologra gondoltam.
    Kell egy nagy üst, az alján a flexekkel, meg grav. generátorral. A 4 sarkán 4 oszlop és egy tető tüskés nehéz páncéllal. A tető kerekeken gurul az oszlopok mentén, így nyomva bele a hajót az üstbe. Ha elég lassúra állítom, akkor szépen mindent el tud dolgozni a gépezet.
    Arra kell figyelni, ha esetleg valamiben érc van, akkor a leeső darab ne zúzza szét az üstöt. Érdemes kicsire állítani a gravitációt, hogy a kis elszálló darabokat azért megfogja és lehúzza.
  • RoboKutya78
    #1513
    valami olyasmit csináltam mint egy star trek szerelő állás :)
    csak elszúrtam így is mert a szélessége még így is kicsi lesz nem tudtam belepakolni egy szelepet:)
    Meg nem tudom hogy lehetne megjeleníteni a grinderek hatótávát hogy lássam.
    Illetve a gravitációval is játszanom kéne hogy az elszabadult eszközök hozzáérjenek a grinerekhez:) Lesz még itt okosodni való:)

    Utoljára szerkesztette: RoboKutya78, 2015.10.20. 16:28:02
  • RJoco
    #1512
    No igen, a modok. Ezt a világomat még mindig mod nélkül játszom.
    Egy szétszerelő üzemen már én is gondolkodom, természetesen mod nélkül. De ekkora hajókhoz tényleg méretes darabot kell összeraknom. A hajót négyszögbe zárva nagyobb, mint az állomásom. Persze, ha orral lefele tolom be az összeszerelőbe, akkor elég egy kisebbet építenem.
    És viszonylag messze is kellene az állomástól, hogy az egyszem védelmi tornyom ne kezdje el lőni, ha nem teszem teljesen magamévá. Hisz elég lenne csak a pilótaszéket és a reaktort a magamévá tenni, meg leszerelni a távirányítót. A többi úgyis megy aprításba. A konténer tartalmát meg eldolgozza a szétszerelő. Hacsak nincs benne érc.
  • RoboKutya78
    #1511
    vannak ilyenek de csak móddal csináltak nagyobb hatótávú eszközöket
    most kreálok egy szétszerelő állomást csupa módal kiv leszek belefér e majd ez a hajó amit tel elcsakliztál:)

    Utoljára szerkesztette: RoboKutya78, 2015.10.20. 16:04:42
  • RJoco
    #1510
    Igazán kifejleszthetnék már a nagyobb hatótávú érzékelőket. Elég gáz, hogy, ha lelövöm valaminek az antennáját, akkor utána fogalmam nem lesz, hogy merre van. Persze ő azonnal megtalál, neki nagyon jó a szeme. Ezeket a pici drónokat, ha nem úgy süt a nap, akkor esélytelen észrevenni. Most is szívtam velük egy csomót.

    Nem bírtam magammal, fogtam még egy nagy hajót. Sajnos pont elhozatal előtt az egyik ilyen kicsi életben maradt drón még bele tudott lőni a seggébe, leszedve 2 nagy hajtóművet és a bóját.


    Bár most már kicsit csaltam, mert nagyon lassan megy az ajtók leflexelése. x5-ös felx és hegesztő mellett már elég jól lehet munkálkodni.
  • RoboKutya78
    #1509
    Srácok ezeket az arguments parancsokat valaki valahol látta már összegyűjtve egy csokorba?
    http://steamcommunity.com/sharedfiles/filedetails/?id=475966942
    Utoljára szerkesztette: RoboKutya78, 2015.10.20. 10:49:30
  • Carmang
    #1508
    Nemrossz :)
  • RoboKutya78
    #1507
    Na a srác megoldotta a pistonról leváló leszállótalp problémáját:)
    Megcsinálta elrejthető talpnak a multkor linkelt talpat:)
    http://steamcommunity.com/sharedfiles/filedetails/?id=528645741&searchtext=

    Utoljára szerkesztette: RoboKutya78, 2015.10.19. 20:56:27
  • RJoco
    #1506
    No ezt nem volt egyszerű elfoglalni, főleg, hogy a távirányító blokkot jól körbepáncélozták és amíg le nem szereltem, nem tudtam megmozdítani a hajót.
    De azért csak sikerült hazavinnem :)
    Képek a spoilerben.
  • RoboKutya78
    #1505
    Mind a kettő én vagyok:) a 78 az alt karakterem de a robokutya az igazi várj becsekkollak:)
    Julian néven futsz??

    Utoljára szerkesztette: RoboKutya78, 2015.10.19. 19:39:12
  • RJoco
    #1504
    Így is úgy is magamévá kell tennem az összes blokkot, vagy lebontani az egészet, úgyhogy nekiálltam.
    Ha már csak a Távirányító marad és addig nem találom meg, akkor majd a gépágyú torony megtalálja :D
    Azért képet majd csinálok róla, kis hajómhoz képest elég nagy dög ez.
  • RJoco
    #1503
    Azt írta, hogy hiba a barát felvételekor.
    Amúgy melyik vagy te, a robokutya vagy a robokutya78? Esetleg mind a kettő?
    Itt vagyok én
    Julian név alatt megtalálsz, az alkotónál ott a profilképem is.
    Próbálj meg felvenni, hátha neked megy. Nálam szokott vacakolni a Steam. Van amikor a kliens kiírja, hogy feliratkozáshoz, meg kívánságlistához lépjek be. Amúgy meg be vagyok lépve. Webes felületen gyakran be sem léptet.
  • RoboKutya78
    #1502
    szimat.... szörény.... szimat! :)
  • RJoco
    #1501
    Jaja, túlélőben. Így az izgis.
    Viszont, hogy lehet megtalálni egy idegen hajón a Távirányító blokkot?
    Már vagy egy órája vacakolok és nem tudom a hajót elmozdítani, mert a távirányítás nem engedi. És nem találom a blokkot.
  • RoboKutya78
    #1500
    végy fel steamen és ott dumizzuk a dolgot ha lehet mert ez nem forum téma:)
  • RoboKutya78
    #1499
    űhh fotóót:)
    És mind ezt túlélőben??:)
  • RJoco
    #1498
    OFF-ra
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!

    Én is most ismerkedem a Linuxszal és eddig nem jön be, de hátha okosodhatunk együtt.
    Az FTP kliens mire kell? (ATW-n van a honlapod?)
    A virtuális gépeknek van némi hátrányuk hálózati kapcsolatok esetén. Legalábbis korábbi tapasztalat.
    Honlapkezdemény? Ez pontosan mit takar?
  • RJoco
    #1497
    Átállítottam kreatívba és jó lett. Aztán visszaállítottam túlélőbe és jó maradt.

    Elfoglaltam a hajót. Szép termetes, nem semmi mit össze nem dobott a gép. Ráadásul kis drónokat is gyártott, még jó, hogy nem mozogtak, így simán szét tudtam szedni őket. A hajó saját gravitációval, oxigénellátással, összeszerelővel és belső védelemmel van ellátva. Még JD is van rajta.
  • RoboKutya78
    #1496
    Csak úgy OFF-ba merem megkérdezni
    nincs köztetek véletlenül linux tudor? Ftp kliens tudással?:) Elkezdtem tanulni a rendszert összedobtam egy virtuális gépet meg egy linuxot ár de valahogy a szerkesztett honlapkezdeményem nem jelenik meg a firefoxban:)

    Utoljára szerkesztette: RoboKutya78, 2015.10.19. 17:10:35
  • RoboKutya78
    #1495
    Hm hát akkor ebbe az esetbe előveszed a SeToolst és adsz a karakterednek egy új koordinátát és voálá:) vagy nem tudom van e más megoldás ebbe a szorult helyzetedbe:)
  • RJoco
    #1494
    Éreztem én, hogy nem kellene nekem most ezzel játszani.
    Hirtelen megnövekedtek az ellenségek számai, ahhoz képest, hogy békés beállítással játszom.
    Megközelítettem egy nagy objektumot, erre elkezdett nehéz drónt gyártani. Lelőttem az antennát, meg két gépágyú tornyot, de sajna a rakéták közeledését már csak akkor látom, mikor késő.
    Visszamentem az állomásomra kijavítani a hajót, aztán jól beszorultam egy kis helyre, hogy meghaltam. Utálom az ilyet. Visszatöltöttem egy automentést, hát nem a kis lyukban mentett?! Most meg nincs semmi mozgás, se azonnali halál, még a jetpack-et sem tudom bekapcsolni. Szerszámokat használni sem enged. Röhej és barom idegesítő.

    Nálatok mi a helyzet?
  • RJoco
    #1493
    Azon már én is gondolkodtam, hogy fel kellene tennem azt a nagyon hosszú script-et. Harc után vagy esetleg ütközés következtében jó lenne látni az összes sérült blokkot, mert nem mindegyiken jelentkezik külsőleg a rongálódás.
    Arról nem is beszélve, amikor anyaghiány miatt elfelejtem teljesen behegeszteni a kockát és bár működik, de nem olyan erős, mint lehetne.
  • RJoco
    #1492
    Megszületett a korvett hajók versenyének az eredménye. Hát nem lettem benne az első háromban, de legalább utolsó sem lettem.
    Az esztétikát kritizálták nagyon és, hogy pár találat és elszökött a levegő. Nameg, hogy nagyon a tetejére koncentráltam a tűzerőt.
    Végülis mindez igaz, de tekintve, hogy 2 hetem volt rá munka mellett, elszúrt piston-futómű párossal, én azért elégedett vagyok.
  • RoboKutya78
    #1491
    Ez a rongálódás elvileg csak a te alkalmazásaidra kellene hogy hatással legyen bár így én se próbáltam
    A félkész blokokat meg max úgy lehet megoldani hogy megcsinálod a blokkot és vagy nem fejezed be vagy kikapcsolod a blokk rongálást és miután végzel visszakapcsolod.
    Viszont SETools progiban nem vágom miért lehet sérült blokkokra is szűrni ha nem lehet állítani a blokk minősítését
    Vagy lehet csak én nem tudom hogyan??
    Utoljára szerkesztette: RoboKutya78, 2015.10.18. 11:42:36
  • RJoco
    #1490
    Ennek majd utána nézek. Bár, ha a blokkok nem rongálódnak, akkor hogy lövöm le az ellen fegyverzetét?
    Az effekt külön kikapcsolásának van értelme. Ha nagyon eldeformálódik egy blokk, akkor esetleg elzárhatja a ki/bejáratot. Ilyenkor vagy leflexeled vagy meghegeszted. Sajnos az sem működik, hogy kicsit megflexeled, míg félkész alakot vesz fel, mert a játék a rongálódott formáját kezeli, ami te már nem látsz.
  • RoboKutya78
    #1489
    Nem tudom próbáltátok e úgy a dolgokat tesztelni hogy kiszeditek a beállításokból azt a két kis pipát ami a blokkokra való rongálódásra vonatkozik .Hátha úgy nincsenek ilyen problémák.
    Szívjon más a gondokkal ne a hajó tervezője:)

    Bár ezeket a kapcsolókat se vágom
    Ugye van egy ami a blokkok rongálódását kapcsolja ki meg van egy ami a blokkok rongálódásából fakadó effekteket kapcsolja ki külön ha jól emlékszem
    Utoljára szerkesztette: RoboKutya78, 2015.10.18. 10:52:20
  • RJoco
    #1488
    Érdekes bugra akadtam, a motorra szerelt decay-jal nem hajlandó felszállni a hajó, a rotor elválik a motortól.
    Igenám, csakhogy a vezérlésre meg reagál. Elég érdekes, hogy a hajóval odébb repülök, kiadom a motornak a forgás parancsot és elkezd forogni a rotor és a rászerelt kar a decay-jal a végén csak úgy a semmiben.

    A videó nagyon állat.
  • RoboKutya78
    #1487
    mi is volt az?:)
  • laci4321
    #1486
    Egy igazi űrmérnök :D Nem semmi.
    Kár hogy nem válaszol senki a lézer antennás távolsági aktiválós ötletemre :( Kiírtam a space engineers fórumra is pedig.
  • RoboKutya78
    #1485
    sooook:)
  • Carmang
    #1484
    Mennyi idejük van egyeseknek :)
  • RoboKutya78
    #1483
    Anyád!!!

  • RJoco
    #1482
    Gondoltam motorra szerelem a decay-t, ezzel mozgó célpontot adva az ellennek, hátha nehezebben találja el. Szépen meg is csináltam, majd elment egy próbakörre. Mikor megyek vissza landolni, akkor látom, hogy a rotor elvált a motortól és a szerkezet fixen áll a levegőben. Szétflexelésnél sem mozdult meg, sem amikor nekimentem.

    Valami kalóz bázis költözhetett tőlem 3 km-es távra. Fixen csak ott van. Pár jel elhaladt fölöttem, de most úgy 5 km-re vannak. 6-7 km-re lehetnek a bázisuktól. Elég idegesítő.

    Az FPS mostanában nálam is eléggé leesett, nem tudom mi van a játékkal.
  • RoboKutya78
    #1481
  • laci4321
    #1480
    Transformers?
    Egy síkító pókszerű szörny árnyéka ahogy kergeti az űrmérnök árnyékát? :D