1921
1408893095.png
  • Myselor
    #1033
    na várj melyik a fejvadász háza? :o és a dungeont vagy a strongholdot kell építgetni?nem értem most pontosan.vagy a szintjeit kell felújítani hogy lentebb jussak?
  • Zenszkij
    #1032
    ez a játék tiszta Baldur's Gate
  • StrikeFor
    #1031
    a Drake az a kifejletlen-ifjú Dragon :P
  • SaGa Jr
    #1030
    Dragon lenne az angolban a klasszikus értelemben vett sárkány és a játékban is az igazi sárkányok szintén a dragon szóval vannak illetve, így én nem mosnám egybe a kettőt.

    A drake fordítására már számtalan változatot láttam. Volt aki becézte (sárkányka), volt aki sárkányfattyúnak vagy sárkányszerzetnek nevezte, sőt volt már gyíklénynek is nevezve ez a szörnyike az ismeretségi körömben, meg ennél faramucibb kifejezésekbe is botlottam már bele amikor említették a drake-eket valami játék kapcsán, de azoknak az elnevezéseknek az alapján nem tudtam kitalálni miről lehet szó amíg angolul meg nem nevezték. :)

    Magyarban nem nagyon van erre kifejezésünk.
    Utoljára szerkesztette: SaGa Jr, 2015.04.06. 12:21:43
  • IMYke2.0.0.0
    #1029
    Na, mivel én eddig úgy tudtam, hogy Drake = Sárkány [jelentés], biztosra akartam menni.
    S lám:


    Hát nekem nem hímkacsa jut eszembe a játékbeli lényről...

    S lőn:

    "drake (dreɪk)
    n
    1. (Angling) angling an artificial fly resembling a mayfly
    2. (Firearms, Gunnery, Ordnance & Artillery) history a small cannon
    3. an obsolete word for dragon
    [Old English draca, ultimately from Latin dracōdragon]

    Collins English Dictionary – Complete and Unabridged © HarperCollins Publishers 1991, 1994, 1998, 2000, 2003"

    Utoljára szerkesztette: IMYke2.0.0.0, 2015.04.06. 12:16:48
  • SaGa Jr
    #1028
    Normál és hard fokozaton is elég karcsú volt a körítése a dögnek. Mindkét esetben a lándzsás gyíkok voltak (jó volt egy high priest is de nem sok vizet zavart).
    Az ilyen nagyobb lények ellen legtöbbször a nyerő taktika a lopakodva közeljutás, esetleg csapda lerak (ez kihagyható, de okos csapdaválasztás nagyon sokat segíthet), csapat hátul hagy és egy legény előremegy beszélni, azt a harc kezdetén nyúlcipő vissza egy olyan pontra, ahol tömörülni kényszerülnek, nem vehetnek körbe/egy irányból tudnak csak jönni és mehet a bunyó a te feltételeid szerint. Ez eddig minden RPG-ben működő megoldás volt. Úgy lényegesen nehezebb a helyzet, ha az egész brancs együtt, egy kupacban várja hogy több irányból lerohanják őket.

    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Ha kihagyod a lyukat és normál módon, szintről szintre haladva mész le, mindent felderítve, mindent kinyitva és felszedve, akkor addigra legalább 1 szint fejlődésed lesz, mert lesz feladatadó delikvens mindjárt a 3. szinten, igaz mocskos kemény bunyóknak nézel majd elébe, de utána a kerge drake, aki mérgezett gyíkokat eszeget, minden lesz csak kihívás nem. :)


    Myselor:
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Caed Nua-t építgeted szorgosan? A fejvadász házát felhúztad már? Érdemes elsőnek vagy elsők között azt felépíteni, mindjárt kapsz 4, viszonylag könnyű levadászandó célpontot akik közül hármat kapásból elérhetsz, a negyedikhez már kell az Act 3 is. Ezek mindegyike 1-1 szintet léptet. Od Nua level 14-ig bezárólag 4 szintet dobott a csapaton. Ez így 7 szint és a városi feladatok nincsenek benne.
    Fejvadász feladatból meg van összesen 15.

    Utoljára szerkesztette: SaGa Jr, 2015.04.06. 12:15:54
  • Myselor
    #1027
    hát de komoly mindent megcsináltam a városban od nua terültenén pedig még csak 5szintin mentem le.akkor valamit nem jól csinálhatok :) vagy ennyivel jobban érted a játékot na semmibaj ígyis elégedett vagyok .a sárkánynál mondjuk amúgy 2szintel korábban voltam mostmár lehet menne majd meglesem köszi a tippeket ^^
  • Negritis
    #1026
    tudom, hogy az "csak" egy rövidítés ezért sem zavart hogy elsőre nem bírtam vele
    a gond amúgy inkább sleppje és hogy nem tudok csak rá koncentrálni, de majd ha "erősödök" kicsit akkor jobb lesz ez :D
  • Terawatt
    #1025
    Köszi a tippeket. Igen a piros nyílra gondoltam, hogy lopás, de szerencsére csak kinyitni még engedi, ami plusz xp-t hoz. :)
  • SaGa Jr
    #1024
    Myselor:
    Az nem sárkány csak egy drake aki szeretne majd idővel sárkánnyá válni. A sárkány ennél sokkal keményebb lesz
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    az egyik mindenképp, a másik, a sky dragon, egy vicc, bár az említett drake-nél keményebb persze bár nincs olyan masszív kísérete
    . :)
    A sok kisebb drake miatt vagy slamasztikában mert azok félelmet okoznak (automatikus támadásuk és a tudati védelmet veszi célba). Aki meg fél annak minden támadása és védelme 20 pontot esik, így nagyon gyorsan és könnyen túlütik a csapattagjaidat, azaz gyorsan ledarálják a brancsot.

    A megoldás, hogy húzd szét a galerit és koncentráld harcban a támadásokat a kisebb dögökre elsősorban mert miattuk kemény a nagy. Eleve ne egész partival menj oda csak egy emberrel, a többiek maradjanak hátul azt majd visszafutsz az elöl lévővel hozzájuk. Helyezz le csapdát (drake is lazán "belesétál"), legjobb ha van gaze of adragan csapdád és azt használod, az elég hosszú időre inaktívvá tesz mindenkit aki belesétál vagy a környezetében van.
    Tűz elleni védelem meg nem kell nagyon, nem tűz alapú a sebzése a drake-eknek. A tűz típusú varázslatok úgyis vagy irgalmatlan nagy sebzéssel bírnak, annyi védelmet ha fejtetőre állsz sem tudsz összeszedni (például a fan of flames 50-65 között sebez alapból ekkora védelmet, de még a felét sem lehet összeszedni a játékban, mi több, a tűz ellen legjobban védett lényeknek sincs ekkora) vagy vicc kategória (az a ray típusú a tízegynehányas sebzésével de azt szörnyek nem használják csak varázslók nagy néha) ami ellen már a sima páncél is jól véd, pláne a tuningoltak.

    Én act 2 viszonylag elején elértem már a maximális szintet első játékomban is és most is másodjára, annyi a feladat és eléggé belemásztam Od Nua rejtelmeibe is (végig akkor még nem csináltam, később fejeztem be bőven a limit elérése után), így lett meg. Az sem mellékes, hogy a fejvadász küldetések nagyon sokat hoznak a konyhára és érdemes is csinálni azokat mert nagyon jó cuccokhoz lehet hozzájutni általuk. Igaz ezek a játék igazi harci erőpróbái, nem a többi része (lesz majd olyan levadászandó célpont aki a kísérete miatt lazán alázza a sárkánnyal való bunyót is). Amennyiben kihagyom a fejvadász feladatokat és nem császkálok Od Nua területén, akkor is vrosban bőven elértem volna a szintlimitet még az Act 2 vége előtt, mert tele van feladatokkal a city.

    A létszámnak egyébként nem sok köze van a kapott Xp mennyiséghez abból a szempontból, hogy nem kerül szétosztásra a tagok között az a mennyiség. Mindenki megkapja a teljes értéket, szóval akár csapatban akár magányosan megy a hős, a XP mindenkinek ugyanannyi lesz adva.

    Terawatt:
    Beszélgess mindenkivel (akinek sárga a névtáblája azokkal nem kell). Menj be minden házba és ott is diskurálj akivel csak tudsz. Így lehet feladatokat szerezni. Szintlépéshez való Xp-t meg csak feladatvégzéssel kapsz, öléssel (tehát csak mert ölöd az ellent) nem. Nézd meg a journal-t is, mert szerintem van ott még feladat amit nem végeztél el. Hiszen van amibe simán belesétálsz és ha utánamész a dolgoknak/történéseknek akkor kapod meg a tényleges feladatot. Az első faluban akad szép számmal ilyen amik majd mindegyike más területre szólít el. Egész pontosan 8 db, amiből egyet majd akkor kapsz meg, ha már elég jó a helyi reputációd (ez a döntéseid és cselekedeteid eredmény, a karaktered lapján láthatod bal oldalon kikkel milyen a viszonyod).

    Amikor egy épületben/helyszínen vagy és egy tárolóra/ládára viszed a kurzort ami pirosas színt ölt, azon tárolóból ne vegyél el semmit mert az lopásnak fog minősülni és neked esnek a népek.

    Negritis:
    Ő sem sárkány, csak egy drake. Sima drake-ből is lesz majd nála erősebb kicsit később a játékban. Viszont az tény, hogy az első nagyobb példány amibe az ember belefuthat a játékban, így könnyű sárkánynak hinni. :)
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Arra a helyre lemászhatsz vagy végigmehetsz a köztes szinteken is és úgy is eljuthatsz oda, nem kell a másodikon lévő lyukba belemászni ha nem akarsz. Csupán így áthidalsz pár keményebb szintet.

    Utoljára szerkesztette: SaGa Jr, 2015.04.06. 11:49:33
  • Negritis
    #1023
    én is egy sárkánnyal szívok most :D
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    od nua lv5 :D "leestem" az áldozati gödörbe és ott jött szembe :D
  • Myselor
    #1022
    nekem van egy hely ahol a barlangban van bent egy sárkány lávás barlang.esélytelen vagyok ellene ide biztos kemény tűz ellenállás kell vagy nemtom.mindent megtudok ölni nincs nehézség ezen kívül már.viszont nemtudom ki volt az aki itt nyafogott a level cap miatt act3ba értem és 6 emberrel 9 vagyok.gondolom kevesebb aktív taggal könnyen elértem volna már a 12 szintet de így szerintem a végére fogom max ha egyáltalán összejön midnent megcsinálok mindig pedig és feltörök mindent :)
  • Terawatt
    #1021
    Elkezdek szétnézni az első városban . Újat nem fogok kezdeni, mert tetszik ez a karakter. Chanter van a partyban, akinek erősen ajánlom, hogy ne halljon meg/áruljon el akármi. :)
  • Terawatt
    #1020
    Akkor srácok ez lesz a gond. Második szinten vannak még csak az embereim. Mellék szálat nem is nagyon néztem, hogy ki ad milyen küldetést, csak sodródtam az árral. Íjászra szereztem Fine war bow-ot. Valaki "elhagyta".
  • SaGa Jr
    #1019
    A nehézségi szint nem befolyásol semmit a harcokon abból a szempontból, hogy nem növeli vagy csökkenti az ellenfelek képességeit és harci értékeit. Easy-n és hard-on is ugyanazt fogja tudni ugyanaz az ellenfél, nem lesz erősebb vagy gyengébb a nehézségi szinttől. Ez csak a legmagasabb nehézségre igaz.

    Amennyiben minden feladatot megcsináltál amit csak lehetett mire ide elértél (volt jó sok feladat eddigre, legalább 8 mellékes feladat, amikből +2 szint lazán összejön szóval mire eléred Caed Nua területét már legalább 4-es szintű csapattal kell rohangásszál), akkor több mint elegendő a csapatod vagy a karaktered szintje ennek az ellenfélnek a legyűrésére.
    Próbálkozz, őt támadd csak és senki mást. Ess neki a harcosoddal (ha felvetted vagy a te karaktered az) valami olyan fegyverrel aminek nagy az interruption kategóriája, így lassítod a sikeres varázslását, sőt kezdheted azzal is hogy knockdown attackot nyomsz rá. Közben a többiek is üthetik. Ha van saját varázslód akkor gátold őt a megfelelő varázslattal (a deflection értéke alacsony, nem így a tudati védelme szóval agyra ható támadásokat könnyen kibekkeli).

    Irányítsd te az embereidet, ne hagyd a programra hogy majd automatán vezeti őket a sikerre. Ez easy-n sem garantált, sőt egyre inkább nem ez lesz a helyzet ahogy haladsz előre a történetben. A nehézség az ellenfelek számát illetve típusát befolyásolják.
    Például a legtöbb ellenfél normál nehézségen van, easy és hard esetében kevesebb de vagy gyengébb vagy erősebb (hard nehézségen értelemszerűen keményebb lénytípusok jönnek).
    A nehézségi szintek eltérése inkább másban nyilvánul meg (maximálisan magadnál tartható tábori kellékek, némely helyeken az árak lesznek eltérőek avagy a bónuszok).

    Klasszikus értelemben vett Necromancer kategória nincs a játékban. Lényeket idézni bizonyos class-ok tudnak (például a chanter, de varázslatból másnak is lesz rá lehetősége) meg lehet tárgyakból is csinálni a dolgot. De óvatosan kell bánni az idézésekkel, mert sok ellenfél van és lesz is ami lazán ellened fordítja őket (több ilyen képesség és varázslat is lesz a játékban) így verheted majd le a magad idézte lényeket.

    Amennyiben ranger-ed van, úgy adj neki war bow-t és lövöldözzön hátulról míg az állata menjen előre bunyózni (a farkas nagyot sebez, a medve jobban bírja a csapkodást és közepesen erőset sebez, a többi állat gyenge). A karakterednek ha nagyot akarsz sebezni akkor kell a magas might érték, mindegy hogy varázsló vagy lövész netán közelharci figura. Használd ki, hogy a játékban sok cucc akad ami erősíti az embereid tulajdonságait (kaják) és harc előtt is használhatóak. Kelleni fog az általuk nyújtott előny ha ennyire nem megy a bunyó a játéknak ennyire az elején. A különféle italokat harc közben tudja használni az a karakter akinek oda lett adva is viseli is (az övébe van tűzve van). Csapdákat harc előtt lehet lerakni (egyszerre egyet), tekercseket bárki használhat csak lore skill kell hozzá. Minden tekercs szinthez kétszer akkora lore skill kell, tehát egy level 2-es tekercs használatához legalább 4-es lore skill szükségeltetik annak, aki használni szeretné.
    Utoljára szerkesztette: SaGa Jr, 2015.04.06. 10:32:32
  • f24sg
    #1018
    Én pl. level 4 végén voltam már mindenkivel, és kb. 31 óra játék után jutottam el Od Nua-ig... És ott már hatan voltunk.
    Akkor lehet, hogy szimplán kissé előrerohantál.
    (Ezek szerint viszont az ellenfelek nem "skálázódnak", mint pl. Oblivion és tsaiban)
  • ratgab
    #1017
    Kicsit kalandozz még. Én 4-es szintem mentem oda és elsőre ledarált.
  • Csacsi
    #1016
    Nekem bejön :) A főkarim nekem egy chanter tank. Buffol folyamatosan állja az ütéseket....aztán jönnek a lények :D
  • Terawatt
    #1015
    Hát akárhogy próbálom mindig max hpval éli túl a csátét és pillanatok alatt lever... EASYN! :D Alacsony vagyok még ide vagy mi? Jöttem ide ahogy a story vezetett, nem csináltam mást.
  • Terawatt
    #1014
    Köszi. Mi a véleményed róla?
  • Csacsi
    #1013
    Akkor ő lesz a chanter.
  • IMYke2.0.0.0
    #1012
    STEAM-en benne van a Top 3-ban, ami az eladásokat illeti:

  • Terawatt
    #1011
    Mondhatni új vagyok a stílusban, mert a DA1 gyerekjáték szerintem ehhez képest. Régi baldur's gate-t és neverwintert kipróbáltam, de fogalmazzunk úgy, hogy fiatal voltam még hozzá abban az időben.

    Első karakternek most egy medvés ranger picsát csináltam, mert általában ezek noob friendlyk szoktak lenni. Kezdek is ráérezni az ízére. Nem szabad agyatlanul neki menni senkinek. Ki kell húzni az ajtóig majd ott blokkolni valakivel hátulról meg agyonlövik. Kedvencem eddig a puskás lopakodik, hogy seggbe lőjön valakit majd vissza rohan és a sarkon várja őket a meglepetés.

    Necromancer stílusban melyik class mozog? Egyik emberem tud három csontvázat idézni, de nem tudom mit képvisel a tag.
  • SaGa Jr
    #1010
    Meg kell próbálni.
    Monk-kal egyelőre (act 2 közepe) megy a dolog (most azt csinálom és nagyon rá kellett feküdnöm a csapdázásra és lopakodásra a sikerhez és literszám gyártja meg issza a piákat, folyton zabálja a kajákat a buff-okért, illetve költi a pénzét csapdákra; ranger-rel azért könnyebb dolgom volt amíg szólóztam vele, bár ő szóló módban is két fős egység az állatkája miatt ami hatalmas előny neki), a wizard viszont sokkal kevésbé ellenálló, az a class nem arra van kitalálva, hogy magában mászkáljon neki egyszerűen kell a kíséret és védelem.
  • IMYke2.0.0.0
    #1009
    Á, ez még a Backer Béták valamelyikéhez készült általam, és korántsem teljes.
    A fordítási projekt csak most szerveződik.
  • f24sg
    #1008
    Igen, ő azért nem gyenge a szintjén, de nem bullshit, csak kell egy kis "micromanagement".
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Szóval, érdemes a magát az ipsét lekötni (-ölni) előbb, és nem az idézett tűzlényét.


    szerk: azért úgy néha elkondolkodom, wizarddal esély lenne pl. Hard fokozaton totál egyedül végigtolni? Nem lehet minden helyzetet el-sneakelni + kidumálni...
    Utoljára szerkesztette: f24sg, 2015.04.06. 09:14:05
  • jocika
    #1007
    Mekkora a parti? Nem mentél túl korán oda? Négy fős(3. szint) partival ment normálisan. Semmi extra nem volt.
  • Terawatt
    #1006
    Srácok egy kis help kellene mert erősen bullshit szagot érzek

    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Az elején vagyok még a játéknak és a trónos picsa után lementem beszélni a másik watcher csávóval aki megőrült , egy tonna beszélgetés után elkerülhetetlenül nekem támadt és kb instant kinyírt mindenkit, esélytelen volt leverni. MIt csinálok rosszul?
  • Myselor
    #1005
    már túl vagyok rajta bőven, a mentésről meg annyit hogy minden fontosabb döntés előtt szeretek menteni,amúgyis alapból nálam sokáig tölt nemtom mért .más játék nem csinál ilyet.zavar az egész de nembaj egyébként köszi a válaszokat már rájöttem ezekre igen :))
  • SaGa Jr
    #1004
    Hermit of Hadret House nem hatred. :)
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    A három frakció közül csak az egyiknél kell bevágódnod. Ezt mondja el neked a nő is, hogy a háromból egynek a támogatása kell és rád bízza kié.
    Ha mindegyiknek csinálsz feladatokat akkor ez nem fog menni, mert az egyiknek segítve a másik kettőnél lévő reputációdnak ártasz. Szóval válaszd ki, hogy a bűnöző családnak, a gyűlölködő tízenketteknek vagy a rendfenntartóknak akarsz segíteni és csak az ő feladataikkal törődj. Mindegyik frakciónak van két bemelegítő feladata, meg két fontosabb. Ezek mindegyike kelleni fog a sikerhez, hogy aztán bemehess a meghallgatásra a jóvoltukból.

    A városőröknél például van egy kereséses feladat, amikor az eltűnt embereiket kell előkeríteni, van két futármeló meg egy komolyabb pofozkodással egybekötött futárkodás amit aztán egy nagyobb tisztogatás követ a bázisukon. Jó pont náluk még ha lefüleled a tolvajokat akik betörni készülnek egy nemeshez és őt értesíted erről. Amennyiben kivívod elismerésüket akkor kap a karaktered egy páncélzatnövelő passzív képességet tőlük.

    A bűnözők esetében van lopás a már említett nemestől, egy menekülő tagjuk levadászása, meg két másik feladat. Ha velük haverkodsz össze nagyon, az ő passzív képesség adományuk a hátbaszúrásra ad egy kis extrát majd.

    A harmadik banda egy rossz vicc. Felejthetőek ráadásul csak a baj van és lesz is velük.


    A mentések számát fogd vissza. A túl sok és gyakori mentés elég sok galibát tud okozni és garantáltan nyújtja a töltési és mentési időket. Én most másodjára sokkal kevesebbet mentek (új területre belépéskor egy save, meg legfeljebb egy quicksave) és nincs problémám. Act 2-ben járok és még ugyanolyan gyorsan tölt és ment mint a játék elején, 1-2 másodperc az egész. Első játékomnál ha kell ha nem mentettem, folyton nyomogattam a quicksave-et is, volt vagy 6 normál mentésem és még ott volt az autosave is. Na ott act 2-re már 10 másodperc fölé sikerült tornásznom így a töltési időt.

    Dzsí Pí:
    Attól függ merre akarsz menni. Ha nyugatnak akkor eljutsz Ansög's Compass-ba. A városba viszont nem fogsz tudni bemenni mert leszakadt hídon át az kissé nehéz lenne. :) Oda körbe kell menni.
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Caed Nua (az erőd) amennyiben a tiéd és a pincerészt kitakarítottad, akkor menj vissza a romos főterembe és beszélhetsz a szoborral. Ő elmondja hogy lehet nekiállni a helyreállításnak és elsőként az Eastern Barbakan-t kell helyrepofozni. Ehhez minden adott, nem kerül neked semmibe és azonnal megvan. Ezzel kinyílik a DK-i rész ami eddig zárva volt. Ott kimész és lejutsz a várostól Keletre lévő területre. Onnan a nyugati részen mész ki és máris eléred a város hídját amin át majd bejuthatsz oda.

    Utoljára szerkesztette: SaGa Jr, 2015.04.05. 19:12:53
  • pjboy091
    #1003
    Ezt láttátok? :)

    http://www.gamestar.hu/pillars-of-eternity-magyaritas-toborzas.html
  • Negritis
    #1002
    ha Defiance Bay felé mész
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    akkor el kell menni a kastélyodba és ott a keleti kapunk kimenni és a másik hídon átfog engedni elvieg

    én legalábbis most találtam meg hogy az az irány jó lehet, de majd ma lesz "tesztelve"
  • Dzsí Pí
    #1001
    Madhmr hídnál hogy lehet továbbjutni köv map-ra? :S
  • ratgab
    #1000
    Lehet valami törési hibába futottál bele.
  • Myselor
    #999
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    bugom van úgyérzem.reput kell feltolni a 3 facitonba.2be heron vagyok a 3 meg fainted mixed vagy valami ilyesmi.egyszerűen nem jó akkor sem.nem kapok semmit,az a ribanc sem ad semmit lady webb.nemtudok tovább jutni?nemértem mi a fene van
  • Myselor
    #998
    PLS HELP! the hermit of hatred house
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    fogalmam sincs mit kellene,először a dozenshez mentem megcsináltam nekik lent a ruint megvan a fegyver,mégsem segítenek útközben pár lovag megtámadott levertem.bementem a házba az a fasz sem segít az utolsó körben bementem a lovagokhoz ők sem.lady webb sem mond semmi okosat,tanácstalan vagyok nemtudom hogyan kellene továbbjutnom.
  • Although
    #997
    Nekem is a DA:O lesz a nagy kedvenc továbbra is. De ez sokkal nehezebb szövegileg. Tényleg csoda lesz a 2 millió példány ha meglesz amit Avellone remélt. Ez még angolul beszélőknek is nehéz lehet :D Már akit érdekel a műfaj. Sokkal nehezebb mint a DA:O. Értem a vázat és tudom követni de rengeteg az ismeretlen szó ami már rég elfeledett a műfajban. Remélem lesz folytatás és amíg mi élünk és az Obsidian ha csak pár százezer is lesz aki megveszi ez élni fog :)
  • Although
    #996
    Hát nehéz az biztos, de azt látom ez valami olyasmi ami hiányozni fog amikor már nem lesz csak a TES és társai maradnak. Ennek fényében érthető mi az amit már a Bio is elvesztett. Bár továbbra is mondom még a DA3 sztorija is nagyon jó. Ez egy más szint más világ. Valami olyasmi ami a tucatjátékok világából már kiveszőben van. Hihetetlen hogy él az egész bár grafikailag nem látható mégis évtized mire ez a szint a TEs és társai szintjén megjelenik ha egyáltalán valaha a hack and slash világa eljut idáig.
  • Yserac
    #995
    Hát nekem el fog tartani legalább 2 hónapig, ha meg akarom érteni nagy részét a szövegeknek.
  • Negritis
    #994
    diablo ugye hack and slash ami sztem kb a legmesszebb van ettől a zsánertől (rpg-ken belül) ha az izometrikus nézetet nem vesszük figyelembe