5627
10804749371368208052.jpg
  • PrasCo
    #5307
    Személy szerint nem is tudtam, hogy a kémek csökkentik egy-egy területegység nyugtalanságát. Eddig úgy tudtam, hogy a tisztviselő a kultúrát terjeszti (ezáltal csökkentHETi közvetetten), közvetlenül pedig a bajnok segít a problémán. :)
  • Yag
    #5306
    Amit írsz, részben tapasztaltam. Ezt a pihent csapatok bevetését és a fáradtak kivonását viszont nem értem.
    A cserét hogyan csinálod ? Ugyan is olvasható és tapasztalható is, hogy ha megfordítasz egy egységet vagy megpróbálod kihátráltatni a csatasorból, akkor 1/3 vagy 2/3 arányban lehalnak. Főként a lovasoknál vettem észre. Hátulról beleronyoltam de ha kihátráltattam őket akkor rohamosan fogyott a létszámuk. Így már csak könnyűgyalogsággal szemben használtam őket.
    A csatákkal nem is akadt sok gondom, mint írtam 2-3x os túlerőt is sikerült a fegyelmezett légiósokkal megoldani. A könnyűgyalogság ellen kötelező a textudo. Zéró veszteséggel lehet az ellen közelébe kerülni és megvárni míg kifogy a lőszerük. Így viszonylag jól lehetett hatástalanítani a parittyás és íjász egységeket.
    A gondom a kampánnyal és annak menetével. A folytonos lázadások és hogy pitli sereggel való betámadások nem voltak reálisak számomra, főként hogy a városban lévő egységek képtelenek voltak megállítani a támadásokat. Tehát ha túlerő is jött de lett volna esély a városi örséggel megvédeni a várost semmi gondom nem lett volna. Így viszont mindenképpen városvesztés lett a vége. A visszavétele meg újabb erőpróba.
    Érdekes volt, hogy ha várost támadtam meg, akkor nem a városban védekezte ki az ellen, hanem szabad területen. Ez nálatok is előfordult ? Mintha kivették volna belőle a városi összecsapást. Persze nem mindig de 5 -2 x biztos nyílt csatatéren kellett levezényelni. El kell ismerni lehet jobb is így mert a légiósok nyílt terepen jobban manővereztek. De az is lehet hogy csak azt akartam hinni, hogy ez így jobb.
    A másik gondom a gazdaság. Mint írtad, ha megépítem a megfelelő épületeket akkor csökken a nyugtalanság. A kémek megfelelő használata is taktika lehet. Viszont. A kémek itt - az alapjátéktől eltekintve - dupla annyiba kerülnek. 2200 az 1100 helyett. Mivel ez elég drágának számít csak egyet vettem pártfogásomba. A képességei elég csökkentek voltak így az elején még csak sima szabotázst se tudott végrehajtani mivel a százalékos siker arányt levették - gondolom a nehezítés miatt. Így viszont nem fejlődött, vagy ha igen is lassabban, ami viszont nem segített abban hogy a proincia nyugtalanságát megfékezze ...
    Az is lehet kezdek új kampányt csak normál vagy nehéz fokozaton. Hátha jobban kiismerem a változtatásokat. Remélem a logikátlanságok kevésbé lesznek szembetűnőek.
  • sakkay
    #5305
    Deiben alapvetően két dologra támaszkodik(persze a taktikai csatákat is jól kell csinálni)az ember ha sikeres akar lenni:
    kőkemény és stabil(lázadási fokot tekintve is) gazdasági háttér, és következetes diplomácia. Ezt olyan komolyan kell venni, hogy egyetlen rossz döntés-pl kit támogatsz egy választási helyzetben(szövetségesek háborújában)-akár egy kampány elvesztését is jelentheti. Tehát ha lehet, addig nem csinálsz semmit amíg nem állsz rá készen. Más módokban simán bejön a lerohanásjellegű terjeszkedés ha jó vagy, itt viszont lehetetlen, mivel elképesztően bonyolult, de élethű, a populáció kedv' változása. Így mint ahogyan írtad is, folyamatos lázadások törnek ki mindenhol. Ezek kezelésére pl, ott vannak az ügynökök, és azok célirányos fejlesztése. Ezt gondolom nem kell kifejtenem.
    A városok fejlesztése dettó...néha percekig agyalok mit hol fejlesszek, de ezzel együtt van, hogy 5 kört lenyomok 10 perc alatt, mert éppen stabil fejlődés van és megy a terv szerinti építkezés. Ezért sokkal tovább is tart a játékvagy igen rövid, ha elcseszi az ember.
    Taktikai csaták. Az elit egységeket szemből nem nyomod le!!!A tieidet sem kivéve persze ha elit van ellene. De a csatákat úgy lehet mégis kevés veszteséggel megnyerni, ha
    1.a leggyengébb egységeken áttörsz és felszámolod a vonalat
    2.a könnyű gyalogsággal és vagy lovassággal-miután a sorok összeértek-oldalba hátba kapod az ellen valamelyik szárnyát. Nagyon fontos, hogy koncentrált legyen. A dobálós íjas egységek elképesztően hatékonyak-hátulról! Nagyon fontos a megfelelő használat.
    És most jön az ami szinte csak itt van: ha bizonyos időkereten belül sok egység szenved el hatalmas vérveszteséget és\vagy fut meg, ez átragadhat a többire is. Így lehet győzni. erősebb ellenfélen is, nem túl nagy veszteséggel.
    Rengeteg egyéb apróság is van, pl. pihent egységek harca vetése a megingott sorok ellen, saját egységek kivonása a sorból időben!!!Majd 5 perc pihi után vissza stb..így egyenlőre ennyi.
    Utoljára szerkesztette: sakkay, 2015.01.04. 15:21:57
  • EM64T
    #5304
    Nem értem... Mikor Athént, vagy más tengeri ellenfél várost elfoglalok, egyből tudnám fejleszteni a hadihajóimat, második szintű hajótestre. De ha átépítem az athéni épületet (ballisztagyár, ostromfegyvergyár?), akkor már nem. Rómaiaknál milyen épülettel lehet hajótestet fjleszteni?
  • sakkay
    #5303
    Ok délután írok pár dolgot ami nélkül nagyon esélytelen.
  • Yag
    #5302
    Érdekel minden amiből tanulni lehet, toljad bátran :)
  • Scottt
    #5301
    Engem érdekelne,lehet nagyobb lélegzetvételű is akár.
  • sakkay
    #5300
    Majd holnap leírom mit csinálj, ha érdekel. Nagyon jó mód. Rómaiakkal vagyok, vh vh, 100 kör után még nem vesztettem csatát, habár régóta nyomom a DEI-t-tudom mire kell figyelni. Te vagy a béna ha megnyugtat. Csak feleslegesen nem akarok írni, ha nem érdekel.
    Utoljára szerkesztette: sakkay, 2015.01.03. 22:01:08
  • Yag
    #5299
    Caesar galliai hadjáratát kezdtem el a DEI MODal és kör után abba is hagytam. Very Hard.
    Igazából nem térem miért van értelme annak, amit ebbe belettek. Pozitívum : egység diverzitás : pazar ... szinte minden gall népnek más skinek és egység tulajdonságok. Negatívum : egy idő után Játszhatatlan, élvezhetetlen. A római csapatok 80db/egység (légionárius) a gallok/iberek 150db/ egység ... oké. Mondom én semmi gond a mennyiséget ellensúlyozzuk majd a minőséggel. 2-3x os túlerővel is lehet végezni. Rendben. Izgalmas csaták.
    Nade, amikor egy parittyás egység majd 10 percre feltart egy légiós egységet akkor elgurulni látszik a pirulám. Feltúrbózott védelemmel minden katona, rendben, tovább tartanak a csaták ... de ennyivel ? Egy közepes Iber hadvezért 150 légiós tud csal legyűrmi miközben egy velites egység szórja dárdával az ellent hátba ? Azt gondolom az évek alatt nem is sok de rengeteg csatát lenyomtam már akár Rome I akár II. játékkal de ilyen egyen súlytalanságokat ritkán láttam. Lázadások körönként, a közhangulat nem tud 80% alá menni hiába megéptve minden közkedv javító épület ... a 10 kör után már idegesító mintsem érdekes hogy egy Full légiós egységgel csak azzal foglalkozom, hogy az éppen aktuális lázadást azt a 300 katonát lecsavarjam ... körönként ...
    Félre értés ne essék. Nem zúzni akarom a MODot (DeI) de amennyi hasznára van annyi a kárára is megy ennek a MODnak bizonyos fejlesztsi irányzat.
    Ott telt be a pohár, hogy 4 szedett vedett egységgel várost lehet foglalni ?!!! Rámtámadt egy kelt-iber nép uszkve 3-400 emberrel bevette az egyik városom amit a következő körben majdhogynem csak két igen megtépázott de full légiós sereggel tudtam csak visszavenni ... Minden körben csatározások, hol a lázadókat hol a külső támadásokat visszaverni ... ez még izgi is lenne, ha lehetne retrainolni kör végén .. de mivel csatába kerül a sereg ezért körváltásra se tudja magát retrainolni. Az is lehet hogy a nehézségi fokot lőtték csak be xarul, mindenesetre így nem hogy haladni de még toporogni is idegesítő még akkor is ha csak egy "rövid" kampányról is van szó.
    És igen. Rendkívül laggolás sorozat van benne .. csata közben is és térképen is ... korábban ilyent nem tapasztaltam, pöccre ment minden csata , minden MOD. Ebben viszton behúzza a kéziféket valami.
    Azért remélem írtok jót is, mert hátha csak én vagyok ennyire béna ... de egyelőre leteszem ezt a lantot.
  • Yag
    #5298
    Elnézve a képeidet felmerült bennem, hogy nálam hova tűnjhetett a világos nappal zajló csata.
    Amikor elkezdek egy csatát, kiirja, hogy tiszta idő semmi légköri hatás, még is.. olyan mintha köd lenne alkonyat felé ... pirosas hatás, vagy
    köd lenne hajnalban enyhe szürke hatás ... az ég se látszik csak fátylasan ... valami beállítás lenne ?
  • sakkay
    #5297
    Nálam nagyon jól megy...mondjuk gyakorlatilag minden, pedig nem atomerőmű. I-5 szénné húzva+gtx770.
  • Hunor1
    #5296
    csak eszméletlenül laggol sokak szerint.
  • sakkay
    #5295
    Szépek!
    Ja és srácok kijött a DEI 1.0!!!!!!!!!!!!!
  • PrasCo
    #5294
    Ha már csináltam egy tehervagon szkrínsátot, illetve időm, mint a tenger, továbbá az év vége úgyis az összegzésé, engedjétek meg nekem, hogy megosszam veletek a római kampányom - némi válogatást követően - szubjektíve öt legjobb képét.









  • sakkay
    #5293
    Ja...akkor kellene lenni.
  • EM64T
    #5292
    Nem, alapból vanillával játszom, a DEI-t csak kipróbáltam.
  • sakkay
    #5291
    DEI egyenlőre tiltja...ha azt használnál.
  • EM64T
    #5290
    Nálam meg soha az életben nem lesz polgárháború, úgy néz ki. Pedig én nem fogok ezreket költeni politikára az államkasszából, amikor minden as kell a boldoguláshoz. Persze a Coerneliusok és a Iuniusok saját pénzből, láthatatlan zsebből nyomatják.
  • EM64T
    #5289
    Kipróbáltam, a csatában az early hastatiknak nem látszódott a lándzsájuk, csak a levegőt szorongatták, majd dobták el...
  • Hunor1
    #5288
    majd változnak, későbbi egységeik már karddal lesznek felfegyverezve .
  • Yag
    #5287
    Ezt még csak értem is ... de a Principes egységek is lándzsát kaptak ... na, mindegy.
  • Metontour
    #5286
    Ha jól tudom a Brennus vezette gall betörés után fegyverezték át a legiokat így a játékban elvileg jól vannak benne.
  • PrasCo
    #5285
    A hastatus a nevét is a 'hasta'-ról kapta, ami egy hozzávetőleg két méter hosszú lándzsa. Ez még az az időszak, amikor némi költői túlzással élve nem láttak túl a hoplitán. :) Hogy pontosan mikor és milyen körülmények között került átfegyverzésre ez a két egységtípus, azt azonban nem tudom.
  • Yag
    #5284
    Úgy tűnik, elkészült amit írtatok : Divide et Impera

    Pörgettem vele pár kört.
    Azt viszont nem értem, hogy a római egységek közül a Hastatus és Principe mióta lándzsás egység ?
    Ezt úgy nem tudtam hova tenni ... pedig annak van beállítva. Valahol azt olvastam, hogy a történelmi hűségre törekszenek ... ez már az lenne ? ?
  • Yag
    #5283
    Rome II és vizualitás.

    Arra lennék kíváncsi, hogy anno a Medieval II -ben az egységek upgradjei - jobb páncélzat, fegyver - megjelentek a skinekben is. Lehetett látni
    csata közben hogy ugyan az az egység egy jobb felszereltséggel a ruházatában is másképpen nézett ki.
    Valaki vett valami hasonló változatosságot észre a Rome II-ben ? Sasoltam pár csata közben de nekem nem tűnt fel semmi változás jobb páncél vagy képzettebb egységek közt. Mintha minden "egyforma" lenne ...
  • Hunor1
    #5282
    jól néznek ki! gondolom az új WOS DLC-ben vannak ilyenek nem ? elég görögös a formájuk
  • PrasCo
    #5281
    Ezek a szállítók mióta vannak amúgy a játékban? Tegnap szembesültem velük először:

  • Paladin
    #5280
    Mostanában hozhatták be, korábbról nem emlékszem ilyen korlátozásra. De egyetértek.
  • sakkay
    #5279
    Nem látom az összefüggés...ahogyan írtad ez egy faxság!
  • phylemon
    #5278
    Közben kiderült, hogy mivel ez a mod a maximális élethűségre törekszik, így ennek jegyében a csatákon se lehet gyorsítani... Micsoda egy f@szság... Igaz vannak ehhez is modok amikkel ki lehet küszöbölni, de nekem nem működik, ugyanolyan lassú az egész.
    http://www.twcenter.net/forums/showthread.php?668061-Official-Submod-Faster-Battles-Movement
  • phylemon
    #5277
    Nos, kipróbáltam úgy hogy nem indítom el a modot, hanem csak simán az alapjátékot (emperor edition). Működött az időgyorsítás. Szóval csak a modban nem működik. Játszik valaki egyébként ezzel a moddal? Mert kurvára idegesít a dolog, így játszhatatlan... Próbálnám feltenni a kérdést a twonline fórumon is de oda beregisztrálni.... lehetetlen....
  • Paladin
    #5276
    Nem tapasztaltam gondot az időgyorsítással. Max annyit, hogy sokszor egyszerűen nem elég erős a gépem ahhoz, hogy felgyorsítsa annyira, mint kéne.
  • phylemon
    #5275
    Ave! Most vettem meg steamen a játékot elvileg a legfrissebb verzió így. A Divide et impera modot játszanám. A probléma az hogy csaták közben nincs időgyorsítás. Emlékszem hogy ez tavaly is probléma volt mikor még nagyon az elején járt a játék, ezért döbbent meg hogy a mostani verziószámban is ugyanúgy bugos az időgyorsítás? Vagy netán nem elég jó a gépem és nem engedi gyorsítani az időt az alacsony frame miatt??
  • ohaus
    #5274
    Nekem is pont ugyan ez a bajom... Fel van telepítve a TWR 2 E. edition és indításnál felugrik a launcher de nincs play gomb. A Shogun 2-nek van de az se indul el a launcher-ből, csak a saját exe-ről..... Már egy csomót próbálkoztam de még mindig várat a hódítás. http://forums.totalwar.com/showthread.php/118063-Rome-2-Won-t-Launch-Through-Steam itt van jó néhány tipp sega support-tól.
  • Yag
    #5273
    No, levertem a Senátusi loyalista lázadást. Potom 70-80 kör alatt elfogytak. Nem volt könnyű. Tapasztalataim : Kitartás. Ha be is támadnak, el is veszik a városaitokat, ne essetek pánikba. Búza legyen és utánpótlás. 12 seregem maradt. Folyamatosan tartottam velük hőst, veteránt, hadurat, hadurnőt ... vagy hogy hívják. Érdemes minden körben minden egységbek valami feladatot adni. Kémkedjen egy várost, mérgezzen meg egy sereget vagy csak álljon és a képességét használja (gomb benyomva köv körig)

    Amit tetszett. Rohamos sereg fejlődés. A Sráfok két három körönként rakódtak a seregre így táposodtak. A kémek, hadurak, politikusok is gyorsan tudnak fejlődni ha feladataik vannak. A buzgalom alapú képességek a legerősebbek. Az orgyilkos akciók 25% felett hatásosak, az átcsábítás 45-50% felett érdemes próbálni. Alatta csak blokkolja arra a körre az ellent. A politikusokkal fel lehet gyorsíani a kultúrális áttérést. A befolyás és fortély alapú orgyilkosságok is csak akkor igazán hatékonyak ha van mellettük mérsékelten buzgalom. Ettől függetlenül érdemes diverzifikálni. A kémeket fortély és befolyásra is kihegyezni. A térképen 100 kör után komoly képességű ügynökök tevékenykednek és van mikor 5-6% os sikerességgel lehetne csak ügyködni ellenük. Érdemes ilyenkor menekülni. Képezni kell űber gyilkost és úber átcsábítót akivel el lehet csábítani az ügynököket az ellebtők. Buzgalom, fortély alapú orgyilkos képességek húzásával 3-8-10 arányban már szinte mindent visz a térképen. Ilyenkor komplett seregeket lehet velük megakasztani. Kát három ilyen ügynök és még csak serege se kell arra a területre.

    Amikor kitört a polgárháború elöbb 10 majd 15 és végül 22 nemzettel kellett folymatosan konfrontálódnom. A legerősebben támadók : Gallia, Macedonia, Pergamon, Senatusi Loyalisták, Perzsák, Egyiptom, Svebek. Punok, Nova Carthago. A görög nemzetek kompletten szövetségre léptek és felvátva támadtak és invázióztak Itáliába. Senki nem akart se kereskedni se békét kötni. Minden diplomáciai kísérletet visszadobtak. Erre rá a körönkénti rabszolgalázadások ... nem volt leányálom.
    Nem azért részletezem, hogy milyen hú de frankó vagyok ... abba akartam kétszer hagyni.... csakhát a fejlesztések és az a sok kör ...
    Aztán ráéreztem a ritmusára a körönkénti adok kapoknak és kidolgoztam egy módszert arra hogyan stabilizálom a helyzetet.

    Elsőként visszafoglaltam a belterületeket a Loyalistáktól. Csak Italia, Szicilia, Pannonia, Africa, Egyiptom volt fontos. Ezek voltak az éléskamrák. Ja és kétszer vesztettem el Rómát . Szégyen vagy sem ez van ... De. Ami jó az egészben hogy a másodszándékú város visszafoglalás mindig bejött. Az a jó benne, hogy ha az ellen betámad egy várost a városi örség leamortizálja valamennyire és ha a következő körben támadok még nem építtte vissza a seregét. Erősen hiányos így sebezhető is. Egy komplett sereggel olyan fölénnyel lehet ilyenkor visszatámadni hogy az esély egyenes jobb felén alig látni valamit az ellenből. Legtöbbször nem is érdemes lemeni csata nézetbe mert akkor is biztos a győzelem Jelentős fölénnyel. Ez még növelhető ha kémekkel elötte megpaskolom a seregét egy kis mérgezéssel. Esélyük sincs. Egyiptom határában lévő perzsa inváziót folyamatosan kémekkel porlasztottam szét. Hiába küldtek dupla sereget.

    Másodszor : Ütköző államokat hoztam létre. Minden irányban a határvidéken felszabadítottam egy városfallal védett várost és egyben népet. Massilia , Ma' In, Raeti Odiri egy darabig elég erős tudott lenni Pontus ... de lemorzsolták a keleti ellenségek Még ketten de nem jut eszembe a nevük. Nem nagyok de arra jók, hogy elvegyék a figyelmet rólam. Autómatikusan katonai és védelmi szövetség, legtöbbször kereskedelem is beindul. Kliens állammá egyik sem szegődött de nagyon jól védték a határokat. Így volt idő mindenhova odaérni.

    Harmadik : Legalább két erős flotta ( ballista és katapultos fölényben) a földközi tengeren Itália és Afrika partjat védve a komplett seregek átszállításának megakadályozására vagy levadászására. Babra munka de lehet élvezni.
    A kissebb Max 12 sereg és 6 flottát lehet irányítani de ebből csak hármat tudtam fenntartani.

    Igazából a felszabadított államok kereskedelme tartott életben. A határvédéken állomásozó seregeknél a határ túloldaláb rendszeresen be szoktam nyomni a rablás felforgatás opciót és körönként 3-400denariust hoztak. Hajóknál ugyan ez ha nem volt akcióban.

    Jelenleg : 20 ellenséges állam ellen 6 szövetségessel körönként 8000 körüli bevétellel stabilnak mondható a Birodalom. Végül az Empire államformát választottam nem a Köztársaságot. Nem tudom jól döntöttem-e de már majdnem 5 kör óta nincs semmilyen lázadás és támadás. .. Erősödöm, pénzt gyűjtök és megindulok Iberia ellen.

    Ezt csak azért írtam le, hátha tudsz ötletet merítani hogyan mozdítsd ki a patthelyzetet. Egy biztos. Ha békét is kínálnak nem tart sokáig.
    Karthago és más frakciók is rendszeresen támadtak hátba pár kör béke után. Persze meg kell büntetni őket és visszatámadni.
    A háttérben mozgatja a seregeit és arra vár hogy támadjon. Mert senkinek nem érdeke a béke. Nincs belőle haszon :)))

  • Hunor1
    #5272
    valaki játszik az új WoS DLC kampánnyal?? mi a benyomás róla? mert olvastam nagyon rossz de elvétve dicsérő értékelést is. bár azt hiszem megvárok egy jobb modot hozzá, mint pl. a DEI.
  • Hunor1
    #5271
    csinálj egy mentést és próbálj meg még is nekimenni egy szövetségnek. van 10 tápos sereged... az nem elég ??
    Utoljára szerkesztette: Hunor1, 2014.12.19. 17:14:32
  • EM64T
    #5270
    Szépen kiépítettem tíz sereget, négy hajóhadat, hősök segítségével folyamatosan trénelem az embereket, szóval elég komoly haderőm van összevonva... Erre most minden nemzet ami él és mozog akkora óriási szövetségi rendszerbe tömörült, hogy olyat még az Isten nem látott. Szerencsére barátságban vagyok velük, de senkit sem tudok lebontani róluk, így meg öngyilkosság lenne betámadni, hiszen akkor egy emberként esnek nekem. A legerősebb riválisaim: Gall szövetség és Makedónia is benne vannak. Nem tudok jobbat, várok, amíg valaki kiesik.
  • hooah
    #5269
    igen a launcher az ha minden igaz de ott semmi indítási lehetőség nincs. Igaz az Empire TW megy alapból de a launcherbe azt sem tudom indítani.

    Ez már a második gép amin ezt műveli és ez gép teljesen új, win 8.1-el

    Neten talált dolgokat végigpróbáltam de a script fájlt még csak nem is találok a többi mappával együtt létre sem hozta a program.

    A steames intrgritás ellenőrzés alatt a fájlok ellenőrzésére gondolsz? Mert az semmit nem mutat, csak lefut aztán felajánlja, hogy bezárhatom.

    A directx cuccokat feltettem a legfrissebbeket, meg videokban leírásokbsn is azt tanácsolják.

    Nem tudom mekkora az a app datában lévő Rom2 mappa de ha nem nagy valaki igazán elküldhetné csomagolva, hátha segít.
  • Paladin
    #5268
    A "steames TWos reklámfelület" alatt gondolom a launchert érted. Szóval ha a launcherben nyomsz indítást, nem indul el?

    Driverek, directx, egyéb cuccok frissek?
    Próbáltad steammel ellenőriztetni az integritást?
    Azt a mappát biztos, hogy jó helyen kerested?