1085
Divinity: Original Sin
  • SaGa Jr
    #585
    Én mikor felvettem nem felezte a HP-ját a karakteremnek, csak negyedével csökkentette, ami nem felelt meg a képesség leírásának. Ez meg kombinálva a gyorsabb AP visszanyeréssel (ami különösen akkor jó ha maradt is az előző körből) már túl erős nekem. Így visszatöltöttem inkább és választottam mást a képesség kipróbálása után. Így sem nehéz a játék ahogy írtad is, hát még ha a glass cannon-t felveszi az ember.

    Egyébként sem számít sokat a HP csökkentés, mert vagy nem találnak el vagy nem sebeznek eleget az ellenfelek.
    A harmadik területre érve a karaktereim mindegyikének az alap 4 ellenállása 100 fölötti (valamit kezdenem kellet a felesleges esszenciákkal és rubinokkal) így nem is sérülnek a sima varázslatoktól. Cuccok miatt a poison és tenebrium ellenállásuk minimum 50%-os így az ilyen sebzések fele létre sem jön. Marad a fizikai sebzés ellenük ami koptathatná őket de annyira jól meg nem sebeznek az ellenfelek (na a titánok más tészta, ővelük egy élmény volt bunyózni, noha elkerülhető lett volna de így több XP jött és kaptam pár érdekesebb cuccot is) és gyakran ütnek mellé.
  • Sir Quno Jedi
    #584
    Glass cannonnak akkor lenne értelme, ha a harcosok, vagy valami defender class meg tudná védeni a mágusaidat. De persze ez itt nem igaz, az ellenfél képes átkúszni a harcosaid között és a mágiahasználókat írtja. Szinte mindig. Meg 360 fokból körbetámadnak, sok az íjász, mágus stb. Így bezony a mágusaim épp annyi sebzést szenvednek el sokszor, mint a harcosok (sőt), ergó KELL az a HP, mint egy falat kenyér. Értelme nuku így a hp feleződős, de sok az ap-m dolognak. Szvsz.

    Hiába is állnak hátul. A harcosok meg nem tudnak személyt, vagy területet védeni/blokkolni. Az attack of opportunity meg egy közröhej erre (amúgy másra jó).
  • j0nNyKa
    #583
    őő glass cannonról mesélj még
    én úgy láttam, pontosan megfelezi a bónusz hpt, és pont 2x annyi apm van a 2. körtől, mint glass cannon nélkül
    mit látok rosszul?
  • SaGa Jr
    #582
    A nagyobb sebzés nem minden és nem akkora nagy az eltérés. Csináld csak nyugodtan a saját fegyvereket és vérteket. A nyers ütőerőre meg szükséged lesz még. Míg a harmadik területen csak a banditák és orkok között mászkálsz, ott tulajdonképpen egy 5 szinttel gyengébb csapat is simán elvan. Majd mikor már az erdőben bandázol, de még inkább a romoknál, na ott majd jól jönne a magas védelem és nagyobb pusztítóerő mikor beesik egy csatába mondjuk 2-3 lovag, meg 10+ egyéb ellenfél vegyesen. A mocsár egy vicc lesz, szegény küklopszok annyira gyengék hogy egy vicc kategória mindegyik.

    Én nem használok glass cannon képességet pont azért, mert nem akarom tönkretenni a játékomat. Sajnos a leírással ellentétben nem felezi meg a képesség a HP-t és a leírtnál nagyobb bónuszokat ad.
    Most speciel csak a két fő karakterrel nyomulok (és már a harmadik terüelten járok én is, most megyek a templomhoz), mindkettőn ott a lone wolf és így ha nem is nehéz de legalább végre egy kis odafigyelést igénylő a játék mert nem 4 + x idézett figura mászkál a csapatomban hanem max 2 + 2 idézett lény (bár eddig egynél többet nem kellett idéznem sehol). Hátrányba még nem kerültem amiatt, hogy csak két karakterem van (mivel ők több ability point-ból gazdálkodhatnak és szívósabbak).
  • j0nNyKa
    #581
    baromira tetszene, amit leírsz, csak egy valami miatt nem állok neki kovácsolni: így is annyira könnyű a játék (hardon megyek), hogy még jobb cuccokban félek, hogy 1-2 helyen már-már unalmas lenne a harc

    4 karakteremből 3 glass cannon, vannak csaták, amiket a 2. - 3. körben megnyerek úgy, hogy sebzést sem kapok :

    3. területen rohangálok, gondolom ennél már nem lesz nehezebb a játék
  • SaGa Jr
    #580
    Bizony. :)
    Ezért is írtam, hogy megéri a crafting és blacksmith skill-ekbe invesztálni. Hát még ha 5-ös lenne a skill-ed (akkor mindenféle bónuszokat tud még adni pluszban). Blacksmiths kell a készítéshez, crafting az élezéshez, páncéloknál meg tuningoláshoz. Páncél tuningoláshoz kellhet olajos kupa (üres kupa + olajos hordó), ez növeli a mozgékonyságot és mérsékli annak negatív hátrányait, a metal scraps-al bizonyos páncélok védelmi értéke tuningolható illetve kalapáccsal kombinálva vagy ez vagy a plate scraps egy egész jó metal armor-t ad (ennek tuningolásához már plate scraps kell). Üllőn is lehet erősíteni a vérteket (a fémeket mint a mail/scale és metal/plate armor), a bőröket meg mobile kitchen-re ráhúzva lehet tuningolni.

    Gyöngyöket érdemes megtartani és jobb, eladásra szánt páncélokba beépíteni, mert jelentősen megnöveli azok eladási értékét. Jobban mint amennyit a gyöngyért kapna az ember.

    Amikor valamit készítesz azt az adott karakter szintjéhez igazítja, de alapvetően igaz, hogy amit magad készítesz az jobb mint a vele azonos szintű, boltban vehető cuccok többsége. Fegyverek és vértek esetében legalábbis. Érdemes összehozni egy mágikus tűt és spulnit is és abból bőrvértet (bőrből) illetve mágus rucit gyártani (ezt meg a mindenféle ruhaanyagokból). Csizmát a bőr üllőre húzásával lehet kreálni.

    A kard és fejsze viszonylatban a fejsze mindig jobb, nagyobbat sebez, csak általában 1 vagy 2 ponttal nagyobb a STR igénye.
    Large bar-okból meg kétkezes fegyverek készíthetőek. Large iron bar-ból (passzints össze 2 sima iron bar-t) lesz kétkezes kard, large steel bar-ból (large iron bar használva a kemencén) meg kétkezes balta. Ezek meg fokozottan jobban teljesítenek mint a velük azonos szintű boltiak, mi több, gyakran 2-3 szinttel magasabbakat is lekörözik.

    Szintlépés és skill növekedés után (5 fölött már nem számít csak a karakter szintje) érdemes megismételni az élezést mert némi módosulást fog hozni, pláne ha applikál az ember valami esszenciát is a fegyverre aztán élezi.
  • Laza
    #579
    Most elkezdtem craftolgatni és vicces, hogy 3-as bs-el egy darab szaros fémrudat ráhúzok az üllőre és csinál belőle egy jobb kardot, mint a még két szinttel később használható legendary fegyóm, vagy mint amilyet eddig egyáltalán találtam. Az élezés utáni állapotáról nem is beszélve.

    De most csináltam fejszét, az még brutálisabb.

    Na meg összeraktam most lvl 12-esen a Buffalo Sabre-t (medál meg kard összerakás), élezve lett belőle 1h 101-158 ... eddig még 90 feletti egykezeset is alig találtam, nemhogy 158-asat. Most a fighterem max sebzése 245 ... ehhez képest a két kezes unique fegyóval operáló Madorának 299 ... már oda az eddigi 2x sebzés előnye :)
  • Laza
    #578
    Lehet akkor csak rosszul emlékszem, eddig nem szaladtam bele.

    Viszont megvolt most az első bugom, egy harc után fel akartam szedni a cuccokat, a kurzor átváltott a marokra és többet már vissza nem ... nem tudtam mozgatni a karikat, semmit sem. Vissza kellett töltenem egy állást.
  • Shiwo
    #577
    szerintem eddig is terjedt, én már szívtam meg így.. lehet bugos volt, és nem mindig vezette...
  • Laza
    #576
    Vigyázzatok, még vmi ... olvastam a patch leírásban, de most meg is szívattam magam vele ... a vértócsára is hat az elektromos stunolás, azaz mostantól nem csak a vízben terjed, hanem a vérben is.
  • Laza
    #575
    Ha van két karinak Feather Drop-ja, akkor oda-vissza dobálva egymást érdekes helyekre el lehet jutni :)
    A havas helyen a nyugati kastélynál dobáltam magam szirtről szirtre ahol a nyuszi mutatta az utat, és találtam is itt egy ásható helyet.
  • j0nNyKa
    #574
    35 és deal
  • Laza
    #573
    De így már nekem is jobb egy fokkal, mert harc közben rajta két újam és vill gyorsan tudom tekergetni :)
    Legyen azért 50% :)
  • j0nNyKa
    #572
    mondjuk hogy olyan 20%-os bódottá van, attól még ugyanúgy váltogatni kell köztük :)
  • Laza
    #571
    Úgy tűnik az imáitok meghallgatásra kerültek, mert ma volt egy 9MB-os patch, és szerintem most kerülhetett be, hogy már 5 skill sor van, és alapból az R és F billekkel lehet köztük fel/le váltogatni (állítható) :)
  • SaGa Jr
    #570
    Ott is van kavics, az is megteszi. :) A lényeg, hogy a bajból csak kavics tud kigyógyítani, más nem. A bajt megelőzni nem a skill tudja.
  • j0nNyKa
    #569
    nope, az immaculate cathedral volt a megoldás
  • SaGa Jr
    #568
    De igazából sok haszna nincs a skill-nek a védelmen túl ami megvédi a tenebrium hordozóját a rot hatásától.
    A fegyverek látszólag ütősek de nem turbózhatóak sehogy. Nem tuningolhatóak, sebzésük és ellenállásuk nem növelhető, szóval az ember jobban jár egy sima fegyverrel amit kombinál egy tenebrium bar-ral (így adva neki ilyen extra sebzést) aztán tuningolja (a tuning ugyanis kihat az alap sebzésen túl az elemiekre is, de hogy mitől nő meg egy elemi/tenebrium sebzés amiatt mert új ideget tesz valaki az íjára/új moonstone-t épít a botjába vagy kifeni a fegyverét az előttem rejtély).
  • SaGa Jr
    #567
    Igazándiból a beavatás során lehet leszedni amikor szándékosan megfertőznek vele de ki is gyógyulsz belőle ugyanazon a pályán vagy ha elhasználsz egy blood stone-t.
    A bányában (ha ez alatt a lovagok és élőholtak meg immaculate bujkálók benépesítette bányát érted és nem a beavatási helyszínt) nem szedik le rólad.

    A másik megoldás, hogy megcsinálod Brandon feladatát és viszel neki a spéci ládikájában legalább 2 db tenebrium bar-t. Akkor ő minden karakterednek megtanítja ingyen a tenebrium skill-t és utána már nem fogsz mérgeződni. Ha meg mondjuk felveszed az immaculate faluban a varázslónő házában lévő tenebrium könyvet, akkor aki elolvassa annak 1 pontot növel a könyv a tenebrium skill értékén (ha nem volt neki akkor 1-es skill-t kap, ha volt akkor az aktuális szintje ugrik 1 pontot mint ha ability pontból vásároltad volna csak ez nem került neked pontba).
  • j0nNyKa
    #566
    :DDDDDDDD az nice
    én most azon aszalok, hogy vajon mikor, és minek a hatására fog lejönni a rot karaktereimről, mert ugye én voltam az, aki már 15-20assával tárolta a tenebrium követ az összes karakternél szétdobálva... :)
    a mine vége felé járok, feltételezem, hogy lassan történik valami, amitől lejön a Rot (?!)
  • SaGa Jr
    #565
    Kellemetlen dologba sikerült belefutnom. Ha az ember tenebrium fegyvert passzol el egy kereskedőnek akinél ilyesmi amúgy nem fordulhatna elő, azzal ki is nyírhatja szegényt, mert megfertőződik a delikvens a Rot-tal és szép lassan elfogy az életereje. Véletlenül sikerült így 2 kereskedőt is kinyírnom a második településen mikor eladtam nekik ilyen eszközt.
    Érdemes figyelni a dologra, nehogy véletlenül kipurcanjon egy ilyen malőr miatt egy fontos utánpótlás ellátó ember.
  • Shiwo
    #564
    hát, én max akkor használom, ha több, egymástól messze lévő ellenfelet akarok sebezni, mert mondjuk nincs már sok életerejük és bőven elég a bot sebzése,vagy ha az adott körben az utolsó 4 akciópontom is sebzésre akarom felhasználni, de arányaiba elenyésző a használata
  • j0nNyKa
    #563
    így van ahogy írod :)
  • hapi
    #562
    Ti is úgy látjátok hogy a mágusoknak kb. mind1 milyen bot van a kezükben? Ha nem ad valami jó kis plusz inteligence-t vagy bármi más jó statot, akkor akár üres kézzel is mehetnének harcolni mert annyi varázslatuk van és olyan jók hogy soha nem lövöldözök a bottal. Vagy valamit nem tudok?
  • Shiwo
    #561
    igen, a Magicka-ban is jól ellehetett kombózgatni, csak ott nem körökre volt osztva, azonnal kellett reagálni, itt meg jól átlehet gondolni a lehetőségeket
  • j0nNyKa
    #560
    ez igy van szerintem is, a klasszikus divinity humor mellett magasan ez emelkedik ki
  • wedge31
    #559
    Igen a harc nagyon addiktiv, az elemekkel való játszadozás meg nagy királyság, szerintem ez a játék legnagyobb erőssége.
  • j0nNyKa
    #558
    na igen, ezek a jatekok mind nagyon nagyon kiralyak
    nem mondom, hogy ez (a divinity) van olyan jo, mint azok, de ha csak egy pici lepessel is, de kozelebb all hozzajuk _szerintem_, mint a wasteland2 :)
  • j0nNyKa
    #557
    ertem en, hogy alpha vagy beta vagy micsoda, amivel mar tolni lehet, es meg javul meg csoda lesz meg moziba visz meg minden, de szoval az alapveto hangulata nem jott ugy at, mint ennek
    igazabol ami nagyon eros erzes bennem, az az, hogy ott a csata egyaltalan nem tetszett, vontatott, rengeteg a miss, kevesebb lehetoseg, stb. - itt a csata nagyon tetszik
    szerintem nekem a wasteland 2 nem lesz valo, meg akkor sem, ha a kedvenc stilusaim egyiket kepviseli, ami egyebkent elegge.. pang mostansag sajnos :(
  • Laza
    #556
    Én az ilyen játékoknál egyenként nézem a kis sztorikat, nem feltétlen a főszálat, a nagy sztorit. Azt amúgy is csak húzni lehet és úgyis az a vége, hogy valami gonoszságosat szét kell zúzni. Viszont a kis mellékes sztoriknak ezer féle kimenetele és megoldása lehet. Ezt a játékot is a kis sztorik színesítik, meg a világ, a játékmenet :)
    A hasonló játékokban sokszor el is felejtem mi is a fősztori, mert közben élek egy életet a világban :)
  • wedge31
    #555
    Szvsz a DA:O, BGII, NWN és minden idök egyik legjobb fantasyja a planescape torment.

    Egyik se mai játék...
  • lammaer
    #554
    Van egyáltalán jó sztorival rendelkező fantasy (kardos varázslós) játék?
  • wedge31
    #553
    Nehéz is lenne mert még meg se jelent...
  • j0nNyKa
    #552
    nekem speciel a wasteland 2 ennek a kozelebe sem ert
  • wedge31
    #551
    57h és végére értem. Egy erős 8 pontot adok neki mert a harc és a hangulat nagyon ott van a topon de a többi erősen közepes és itt föleg a storyra gondolok.
    Ebben a stilusban a Wasteland 2 lesz a övetkezö amit várok.
  • j0nNyKa
    #550
    nem az a baj, hogy akadályozna a harcban, hanem hogy klasszisokkal jobb megvalósítások vannak kb minden más (jobb-rosszabb) játékban, és semmiféle negatívummal nem járna, cserébe rohadtul kényelmes lenne
  • Laza
    #549
    Minden körben megnézem a karimnak milyen spelljeit tudom elnyomni és az alapján építem fel a következő lépést.
    Jó lenne egyben látni, vagy egyszerűen átgörgetni, mert így mindig végiglépegetni ... szarakodok mással is eleget :)

    De végül is mindegy, mert a gyakran használtak ki vannak rakva előre, és eddig is azért megoldottam minden csatát :)
  • SaGa Jr
    #548
    Mi a gond vele?
    Nem real time a harc, hogy ilyenre ne legyen idő, meg aztán egy billentyű lenyomása, két kattintás és mehet a buli. Nem kell mindennek egy billentyűre vagy többre leosztva lennie ahhoz hogy jól működjön a játék. Nem MMORPG ahol egy pillanat műve az elhalálozás és ahol szükség van a gyors billentyűzésre. :)
  • SaGa Jr
    #547
    Laza:
    Tuti. Elég sok cuccot így sikerült csak a karaktereimre aggatnom, mert nem volt meg nekik a szükséges tulajdonság követelmény. Ilyenkor adok neki kegy megfelelő löttyöt amivel épp elérik a kérdéses értéket, gyorsan rájuk adom a cuccot és lehet örülni.


    A quickbar-ral nekem nincs gondom. Csak mert nem fér ki minden egy sorban az nem érdekel, mert akármikor lenyomható a k billentyű amire felugrik a teljes ismeretanyaga a karakternek és kiválasztom ami kell belőle. Mivel idő van, nem ütnek közben így nem gond ha egyszerre csak 10 dolog fér ki.
  • Laza
    #546
    Én pl nem is használom a számokat a spellekhez, és 1080p-ben nyomom ... tőlem lehetne min 2x ilyen széles az a bar :)