X Rebirth
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Ez egy 980Ti SeaHawk, hibrid hűtése van, most 1 éves és nem ez a leghangosabb.
Ma amire inkább figyelni kell, az új CPU-k. Az új i7-esek annyira vékony lapkára készültek, hogy ajánlják is a hűtés leszedését szállítás közben, mert meghajolhat a lapka és annyi a procinak. Nekem csak a pumpa van rajta, így én nem félek ettől.
Tudtommal azért vannak elsősorban álló házak, mert ezeknek jobb a hűtési tulajdonságuk. Legalábbis sulis koromban így hallottam. És ami azt illeti álló házban kevesebb por tapad meg az alaplapon is, mint egy fekvőben.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Nem akarok házat sem cserélni, teljesen jó ez, csak amolyan érdekességképpen mondtam el, meg kíváncsi voltam, hogy nektek mi a tapasztalatotok.
Ugye 2 darab csavarral van hozzárögzítve a házhoz (ahol a kimeneti csatik vannak), de azért valljuk be, a terhet a PCIe port viseli így is.S mivel szinte mindenkinek álló háza van, ezért a GPU gyakorlatilag lóg lefelé, tehát jó lenne valami "aládúcolás" vagy lassan inkább a fekvő, azaz a desktop ház kell, hogy a kártya súlya ne húzza, ne feszítse ki a szerencsétlent a foglalatból, hanem inkább álljon.
Remélem a gyártók azért majd erre is gondolnak a jövőben.Én nem vagyok mérnök, de műszaki fejjel és logikával, így lenne normális.
OFF vége.
A hűtés tényleg jó, 60 fokig be sem kapcsolja a ventilátorokat.Remélem 2-3 év után is elmondhatom ezeket...Jó a slim design, mert nagy a kártya, de legalább nem vastag és elég neki egy darab 8 pin-es tápcsati, s gondolom kevesebbet is fogyaszt.
Na nem fogom az R9-et sem kidobni...ha nem tudom eladni, akkor jó lesz tartalékba vagy a munkahelyemre 😊
Úgyhogy most 13 év után visszatértem az nvidiához, nem volt olcsó (MSI GTX1060 Gaming X 6Gb -110 ezerért...), remélem ennek nem fog zakatolni a ventilátora egy darabig.
De menjen a búsba az összes gyártó, amiért úgy csinálják meg, hogy tisztán tartás mellett is 2-2,5 év egy gpu hűtés, aztán vagy találsz hozzá hűtést vagy nem.Utoljára a Geforce 6800-ra (asus V9999) adtam ki 2004 körül 131 ezret+30-at a tápra (hogy elinduljon)...de az legalább vagy hat évig ment.Akkor megfogadtam, hogy GPU-ra többé ennyit nem adok...hát majdnem sikerült megint 😊
Utoljára szerkesztette: kisiku, 2017.01.12. 15:35:04
Valószínűleg, ha kijön a rilíz, akkor szépen visszatöltöm a béta előtti mentéseket és onnan folytatom...
Egyetlen tippem van erre a helyzetre: Itt tesztelik az eljövendő játék ötleteit.
A " hogy az istenbe kell felépíteni azt a rohadt URV gyárat, ha nincs is anyagom sehol? Illetve "mi a fa*ért nem tudom elfoglalni a Taranis-t???" kérdések csak úgy záporoztak...
A következő hónapokat már csak átlagos idegeskedéssel töltöttük, ezután jött az érthetetlenség, a "mi a faszért rontották el azt, ami eddig működött" kérdések tömegei, majd a "te figyelj, nekem ezzel és ezzel a moddal tök jó". <#nyes>#nyes>
Aztán megjelent a Teladi Outpost: Íjj de jó, fúúú de jó, de rendesek, tök jó lett, ráadásul ingyen adták nekünk. Ezek után jött a "b*meg nekem nem megy a megszokott modom", a "tök jó az új Teladi galaxis, de nem vesznek semmit tőlem", "miért kellett megnehezíteni a hajófoglalást?" "egyáltalán miért ilyen szar a hajófoglalás?" majd további várakozás. <#nyes>#nyes>
Pár új patch, és eljött a Nagy Ő azaz a Home Of Light! Eddigre már nyugisak voltunk,
Azt a k*va! Mennyi új helyszín! De tökre jó, baromi jó új zenék, még több ellenség,stb.Fúúú de jó, még a régi elfeledett "barátaink" is előkerülnek! Mennyi új és tök jó, egyszerűsített dolog!
Kb itt tartunk.Én ezen idő alatt sokat írtam ide, és idegeltem magam, de kitartottam és megérte.
Utoljára szerkesztette: kisiku, 2017.01.06. 09:46:49
X universe Home, sweet home
A Béna.
"de nekem mondjuk bejöttek az "autópályák""
Nekem épp ez az egyetlen, amit képtelen vagyok megszokni (na jó, az ikonos "landoláson" kívül). Nagyon rontja az élményt számomra a látványa is, ahogyan szemmel láthatóan ott tekereg az űrben. Nem tom, nekem olyan idétlen érzést kelt. De kinek a pap, kinek a paplan. :-)
Ráadásul egyértelműen az ősrégi freelancer-ből lopták, ami bár egy kiváló program volt, de azóta láttunk már sokkal jobb megoldásokat is.
"az lenne az ideális, ha kb. fele akkora bejárható terület lenne, tényleg csak ilyen kikötő féleség, cserébe viszont jól kidolgozott és sokféle legyen belőle."
Ezzel viszont maximal egyetértek! Sokkal jobb lenne így.
Sok elvárásom nincs most, jobb szeretnék most pozitívan csalódni.
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
A bolygós dolgot Elite-ben jól megoldották. SRV-vel járható a felszín. Az állomáson mászkálás annyira nem hiányzik. Mindig csak ott bolyongani. Ezt a NMS-ben csinálták meg akkor ügyesen. Landing pad és egy központ, ahol fogad pár idegen.
A small talk-os vackot tényleg kihagyhatnák vagy cserélhetnék valami univerzálisra, mint EVE-ben a minijáték. Aki nem tud angolul, annak egy szívás. Diszkrimináció...
És igen, a karaktereket igencsak fel kellene tuningolni. 2017-et írunk már.
De, hogy mi fog megvalósulni és megint mit kapunk a pénzünkért első nekifutásra, csak reménykedni lehet, hogy jobban debütál az új, mint a Rebirth vagy NMS.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Lehet, hogy a közlekedést is kicsit faceliftelik, de nekem mondjuk bejöttek az "autópályák", nagyobbnak és szabadabbnak érződik az űr.
Amin javíthatnának, az az állomások belső terei. Szerintem az lenne az ideális, ha kb. fele akkora bejárható terület lenne, tényleg csak ilyen kikötő féleség, cserébe viszont jól kidolgozott és sokféle legyen belőle. Meg az NPC-kbe is lehelhetnének egy kicsit több életet. Ezt a small talk fícsört is hanyagolhatnák, ahogy a Trade Agenteken keresztüli információ szerzést is.
Akár még azt is beletehetnék, hogy bolygókra is leszállhatunk, de mondjuk csak a kikötőt járhatnánk be, hasonlóan a Freelancerhez.
"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
Egyrészt nem csak a politika a maffia. Próbálj meg valamilyen végtermék-feldolgozó üzemet (hulladékmegsemmisítő) létesíteni. Kb. esélytelen.
Az elektronikai terület a legveszélyesebb, de az élelmiszer sem kutya. A szomszéd többedmagával csinált egy élelmiszer feldolgozót. 3-szor kellett körbejárnia a környező településeket az engedély miatt, majd hetente kapta a telefont innen-onnan, hogy büdös a levegő, biztos a feldolgozó. Persze szélcsendben...
Majd a társak közül páran eladták a részüket, egy cég megszerezte az 51%-át, kiszedett belőle minden zsetont és csődbe vitte. A szomszéd meg nem tud mit csinálni, külföldön melózik a családtól távol, hogy kiperkálja a 2 jelzálogot, amit az üzlet miatt vett fel.
A politikusok meg egyszerűen csak tolvajok és kész. A mostani vezírek meg elég pofátlanok is.
A pénz nélküli gazdaság meg kivitelezhető, csak nem ezt akarják a gazdagok. Nekik fontos a megkülönböztetés, a magamutogatás, hogy nekik van luxus cuccuk, neked meg nincs.
Nézd meg a játék önfenntartó komplexumait. Először persze kellett a pénz hozzá, de utána mindent maga csinál és nem kell pénz hozzá. Az életben ezt annyival egyszerűbb megcsinálni, hogy csak munkaerő kell, nekik meg kaja.
Jól működő társadalomban senki nem szenved hiányt, de senki nem is pazarol, nem úgy mint most. Csak sajnos az emberi társadalom nem eme felfogás útján halad.
Amíg létezik emberi irigység, addig lesznek gazdagok és szegények is. De mondhatjuk úgy is, hogy elnyomók és elnyomottak.
Utoljára szerkesztette: RJoco, 2017.01.02. 17:09:58
Warning! Cargo bay open, shields are down!
És ez még egy egyszerá scenario volt, mert mi van ha nem egy az egyben cserélsz, mert mondjuk a csizma az 3 kereket ér, viszont 1 kerékért kapsz 5 vekni kenyeret... legjobb esetben is lesz 2 kereked amit nem tudsz hovatenni, meg rádszárad a kenyér 😊
Szóval kell a pénz értékmérő és hordozható funkciója...
De a bankár az már érdekes dolog. Elképzelem hogy mi történt volna az ókori spártában, ha az egyszeri héró csata előtt odaadná a bankárnak a 100 aranyát, hogy kamatoztassa amig vissza nem ér trójából, aztán 1 év elteltével hazatér és mondja a bankár hogy bocsi, nem maradt csak 80 arany, de hát tudod, bonyolult gazdasági folyamatok....
THIS IS SPARTAAAAAA! azt szállt volna be a kútba a görény ... most meg simán megélnek miközben elrulettezik az emberkék nyugdijalapját 😊
Utoljára szerkesztette: lammaer, 2017.01.02. 15:33:49
Sajnos egy társadalomnak kellenek szabályok.Az őskorban még egyszerűbb volt, mert egyrészt nem voltunk ennyien, másrészt, nem volt pénz sem, hanem úgymond "barterezés" folyt, azaz én ezt vadásztam, te meg azt gyűjtötted, aztán cseréltünk...ne menjünk bele kiknek köszönhetjük a pénzt és mennyi életet tett már tönkre.
Aztán ugye egy társadalomnak ott a munkára képtelen vagy lusta/tolvaj,stb része, akik helyett is kell dolgozni.Az lenne az igazi, ha mindenki ugyanolyan rendes, tisztességes és becsületes lenne, de ilyen csak a mesében és a sci-fikben van.
Persze a korrupció minden játékból hiányzik, hál'Istennek, úgyhogy egyetértünk, legalább az illúzió legyen meg.
Milyen hisztéria volt abból, hogy "lefröcsköltük" vízágyúval ezeket az állatokat tavaly a határnál (ami aztán kiderült, hogy a migránsokkal szelfizők provokációja volt).Ezt egy normális országban géppuskára és géppisztolyra cserélik a rendőrök és a határt őrző katonák...
Itt a játékban nem gecizik a rendőrség.Ha nem dobod el a csempészárut vagy meglógsz ellenőrzéskor, azonnal lőnek és nem vizet spriccelnek rád.Ergo, ha van csempészcuccod, nem hagyod hogy elkezdjenek ellenőrizni.
Tulajdonképpen tisztességesen kerestem meg mindazt amim van a játékban, a hajófoglalások kizárólag ellenségek ellen irányultak, az összes frakcióval és fajjal jóban vagyok.Aztán elkezdtem iparosítani és beindult a bolt.Néha voltak olyan gondolataim, hogy jó lenne egy kicsit amerikai cia-t játszani és egymásnak ugrasztani valakiket, hogy lőjék csak egymást, mert az hajógyártást eredményez, az pedig lóvét, de nem kellett.
Azért hagytam abba, mert már nincs értelme...60 milliárdom, 120-nál több űrállomásom és egy akkora flottám van, amivel az egész galaxist leigázhatnám, de nem akarom. A kereskedelmi flottám 40 darab manuálisan irányított hajóból, az automata, gyárhoz rendelt hajók pedig több százan vannak. Én inkább életet vittem lakatlan, élettelen, halálos szektorokba és védelmeztem mindazokat, akik között éltem.
Néha-néha be-benézek a játékba, mert a zene és a látvány frenetikus.De ugyanígy voltam az X2,X3,X3:TC,stb-vel is.
Az EVE-hez köszönöm a tippet, majd meglátom, mert azért van valódi életem is...<#vigyor>#vigyor>
Lényegében igazad van, van a játékban maffia. Te magad vagy a maffia.
Akkor kezeld úgy az EVE-et, hogy előfizetsz 1 évre. Az úgyis kevesebb, mint minden hónapban megtenni. És, ha értelmét látod, illetve találsz egy megfelelő társaságot, akkor lehet, hogy változik a véleményed az előfizetésről vagy megkeresed a játékban a havi előfizetésre valót. Mert van erre is lehetőség.
Nem rábeszélni akarlak, én már elég rég abbahagytam, csak tippeket adok. Illetve most bejött egy ingyenes lehetőség, hogy bizonyos szintig fejlődhetsz és vehetsz hajókat is. Próbának és ismerkedésnek jó lehet, a lényegi dolgok viszont úgyis utána kezdődnek.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Ja és itt nem bebörtönöznek, ha lelövök egy ilyen állatot, hanem kitüntetnek és megjutalmaznak.A valódi világunkban a terroristáknak és a bűnözőknek több joguk van, mint a normális hétköznapi embereknek és persze "píszí" módon szabad csak róluk említést is tenni! Mint az a rengeteg "elesett atomfizikus" és tíz nyelven folyékonyan beszélő több millió "csillagász és Nobel-díjas", akik most felrobbantanak minket és lemészárolnak nap mint nap.
No, az ilyeneket itt a játékban el lehet és el is kell takarítani.
Az EVE-et meg anno nagyon sokan ajánlották, de nem akarok előfizetéses játékkal játszani, sosem voltam híve ezeknek. Vagy kifizetem a teljes árat érte vagy nem.
EVE Online-ban van adó, mégis jól lehet keresni és gazdagodni, ha ügyesen csinálja az ember és elég időt ráfordít minden nap.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
A megkeresett pénzt pedig vissza kell fordítani a termelésbe és gyártásba.
Jó, tudom, ne hasonlítsuk ezt a játékot a valódi üzleti élethez, hiszen itt se adó nincs, se szabályok, az a tied, amit megszerzel, legfeljebb haragudni fognak rád egyesek, ha folyamatosan illegálisan szerzed.De mint minden gazdasági/management játékban, egy idő után itt is pénz szüli a pénzt, ráadásul sokkal könnyebben és gyorsabban jön, mint az X előző részeiben.
Viku ezzel keresi a milliárdjait. Előállítja, majd nyomott áron dömpingel.
Viku! Nem távolkeleti származású vagy?
Akkor kell egy solar array,egy vízgyár,meg fel kell húzni a pharma lab spaceweed gyártását...hozzájuk dobni pár hajót és tiltani más frakcióval a kereskedelmet kivéve a készárút 😄
alsó hangon 20 milla,irány hajókat foglalni 😄
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2016.12.30. 12:24:52
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
Mindkettő felülbírálható manuálisan!
Azonban nem nagyon akarják venni a készterméket,mi lehet a baj? 15000 egységnyi már a raktárakban van de még egy darabot sem vettek tőle.
Kereskedés nincs letiltva,engedélyezve van mindenkinek hogy vásároljon
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
Nevetséges...de jó!
Megütötte a fülemet Borbás Marcsizás közben: Ezt fogom üvöltetni a kocsiban, ha hirtelen olyan hangulatom támad, hogy legyilkoljak egy kontinenst.
(még nem döntöttem el, hogy aláfestésnek, vagy lebeszélés gyanánt)
Küldöm mindenkinek, aki szereti!
Kellemeset!
A Skunk különböző pilótafülkéit az állomásokon található Mechanic-ok árulják, de van külső nézet is.
A térkép és az univerzum felépítése is teljesen másmilyen, több különböző naprendszer van (System), ezeket az előző játékokból ismert kapuk kötik össze (ezek a naprendszerek a megfelelői az előző játékok szektorainak). A naprendszereken belül vannak a szektorok (Sector), ezeket a kék színű Super Highway-k kötik össze. A szektorok pedig zónákból állnak (Zone), amik a sima sárga színű Highway-kkel vannak összekötve.
Ha áttanulmányozod ezt a három szintű térképet, akkor láthatod, hogy az egyes (Super) Highway-k honnan indulnak és hová visznek. A nagyobb hajók nem használják a (Super) Highway-ket, a szektorok között Super Highway-k helyett a Jumpdrive-t használják, vagyis ugranak (a Jump Beacon-ökhöz, ami többnyire a szektorok központi zónájában található), a zónák között is a Highway-k helyett Boostert használnak, vagyis egyenesen a cél zónába repülnek nagyon gyorsan, keresztül a szektoron, ami van amikor gyorsabb, mintha a Highway-ken mennél keresztül. Ezt ki lehet használni, a nagyobb hajóknak van gravitációs tere, ami hogy ha elég közel vagy hozzájuk, magával húz, vagy egyszerűen csak dokkolhatsz is velük.
Utoljára szerkesztette: Pares, 2016.12.25. 12:33:58
"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB
Elkezdtem én is a játékot. Van pár dolog ami kérdéses számomra (biztos volt már ilyen kérdés).
Régen -x3- a bal egérgombbal ki tudtam jelölni az objektumokat, de itt nem sikerül. Lehet ilyet? Vagy hogy tudok kijelölni? Ha nem, akkor mi értelme a steering mode változtatásnak?
A skunk ki takarja a fél képernyőt. Egosoft készített másik hudokat, és úgy tudtam h lehet ezek közül választani, de nem láttam ilyet. Hol cserélhetek hudot?
Highwayek csak egy irányúak? Hogy tudok visszafele menni?
Elég frusztrálóak ezek a dolgok.
4.10 beta 4 - Components remain shielded even if shieldgenerators are destroyed
4.10 beta 4 - Reassigning ships causes entire squad to disappear
<4.10 Beta 3 T.O + HoL>4.10 Beta 3 T.O + HoL> Jumped to nowhere in plot Mission - Fixed in Beta 4
<4.10 Beta 3>4.10 Beta 3> - nothing is shown in rader screen - WAD, Radar Off Option Set
<4.1 b4 + to,hol>4.1 b4 + to,hol> fly though disabled gates
Ezek csak gyűjtő címek. A hozzászólások ezeken belül vannak.
Kicsit olyan szaga van, hogy kár volt 4.0-hoz hozzányúlni! (már megint:-)