1583
A fizika és csillagászat közös témái
  • patiang
    #221
    Miért szaporodnak a
  • forrai
    #220
    "Én már nem csodálkozom a kifordított világképén."

    Valóban, sajátosan gondolkodtam. Nem egyformán másokkal. Valamire rátekintettem, többet, és mást láttam, mint mások. Olyat, amit már mások is megláttak előttem, meg olyat is, amit nem.
    Ennyi.

  • forrai
    #219
    negatív
  • forrai
    #218
    Unalmasak vagytok, moderátorostul.
    Remélem, kizárnak.
    Elegem van. Dolgoznom kell! Ti is tegyétek azt.
  • forrai
    #217
    Legyen igazatok! Verses performansz, egysoros?

    "Kis kan áll, a nagy Duna mentében,
    de bocs nem jó:
    Mert nagy kanál,
    s a kis kan áll mentében
    de így se jó!
    Mert nagy kan áll,
    s a kis kan csak ál (mentében)!

    Ennek kell, hogy őrüljetek!
  • Koppixer
    #216
    Forrai!
    Mondtam én, h csak hülyítettél minket. A 203-as hsz-emben kérdeztem tőled, h érted-e a bolygómozgást (csupán a dinamikáról volt szó). Erre azt válaszoltad toporzékolva a 204-ben, h te aztán egyáltalán nem vágod ezt a dolgot. A 206-ban lévő leírás után, meg már azt hajtogatod, h ezt már pelenkás korodban is tudtad.
    Ha csak arról van szó, h te csak a tehetetlenséget nem érted, akkor miért nem azzal kezdted?
    Mert, amúgy teljesen külön lehet tárgyalni a bolygómozgás dinamikáját, ill. azt a kérdést, h miért létezik a tehetetlenség. Ha téged csupán ez utóbbi kérdés aggaszt, akkor ne köss bele abba, h miért nem esik a Hold a WC-dre...
  • immovable
    #215
    Én már nem csodálkozom a kifordított világképén. Látva "nyelvtanát" lehet a kanalat is fordítva használja.
  • dronkZero
    #214
    Én inkább valami táncos performanszra szavaznék. A port jobban bírom.
  • 7th uwu
    #213
    Ezután vers jön?
  • forrai
    #212
    Ne tegezd az Úristent, és írd nagybetűvel! De jobb, ha te nem is említed!
    Viszont próbáld megérteni a szándékát, szánj arra időt, és energiát is.
    Akkor majd emelt fővel járhatsz!
    (Ezt nyilván érted, hiszen egy nyelvet beszélünk)
  • immovable
    #211
    uristen te milyen nyelvet használsz.? Mint ha bedobnánk a webfordítóba egy random szöveget. Nem is csodálkozom már a "logikádon".
  • forrai
    #210
    Ácsnak szívesen mennék, mert volt már siker élményem! Elkezdtem farigcsálni egy nagy gerendát, és rengeteg fogpiszkáló lett, az elefántoknak is vittek belőle.

    Egyébként próbálj kijavítani egy beépített WC-t. Amikor megcsináltattam, olyasvalakire hallgattam,aki ajánlotta, mint te vagy...
  • dronkZero
    #209
    "WC-mre naponta többször, és perceken belül? Mikor az állandóan folyik, kijavítani se tudom, pedig ez a szakmám! "

    Nahááát, mégsem mérnök, hanem vízvezeték-szerelő? Na, látod ezt már elhiszem. Azt a munkát tudod csinálni ilyen szintű fizika tudással is.

    Kár, hogy a jelek szerint ahhoz sem értesz. Lehet, hogy az ácsmesterséget kellene megpróbálnod? A pottyantós nem csöpög, az ziher.
  • immovable
    #208
    OMG még nem zárták ezt a topikot. :O
  • forrai
    #207
    Jó, leirtad te is a jelenséget, 5 -ös. Köszönjük szépen, visszamehetsz a kedvenc topikodba, bájosan vigyorogva...
    De hogyan működik a tehetetlenség? Nem azt kérdem, hogy mit csinál, mert ezt már a pelenkámra is ceruza nélkül fel tudtam írni! Márpedig ahhoz is koraérett találékonyság kellett.

  • zvaragabor
    #206
    A Hold Föld körüli pályája

    Egy tárgy a Föld felszínén az első másodpercben 4,9 m-t esik a Föld felé. Ha a gravitációs törvény egyetemes, a Holdnak is arányos sebességgel esnie kell a Föld felé. A Hold zuhan, mivel nem érintő pályán egyenes vonalban halad, hanem körpályán kering. A holdpálya sugara 384 000 km, Föld körüli keringési ideje 29 nap. Ebből számítható, hogy a Hold 1 sec alatt 1,36 mm-t esik, azaz kerül közelebb a Földhöz az egyenes vonalú egyenletes mozgáshoz képest. Ez jól illeszkedik a gravitációs törvény által megbecsülhető "eséshez".

    A Föld sugara 6370 km - ha egy tárgy a Föld középpontjától 6370 km távolságban 1 s alatt 4,9 m-t esik, akkor 384000 km-nyire, azaz 60-szor távolabbról 1/602azaz 1/3600 x 4,9 m-t zuhan - ez 1,36 mm.

    Az esés ellenére azért nem kerül a Hold közelebb a Földhöz, mert a Föld "elkanyarodik" tőle, s így a Föld "körül" esik.

    forrás
  • forrai
    #205
    Ti örökké a jelenségről beszéltek. Én meg az általam feltételezett működési mechanizmusáról. Arra válaszoljatok. Hát ez egyszerűen...nagyszerű!
  • forrai
    #204
    "hogy nem tudod, mi az a bolygómozgás.."
    Nem, csakugyan nem tudom!
    Valaki persze azt mondta hogy nem kell, lezuhannia, és mert nagy parókája volt, azért? Hogy magától is tud egyenesbe lenni? Pedig a bolygó körbe kering. Miért nem zuhan le? Mi tartja vissza? Hiszen mindkettő bolygó vonzza a másikat! Tipikus lelki vakság... Nem, egyszerűen ez türhetetlen már!
    "(Mert megsúgom, a keringéshez nem szükséges taszítóerő, tökéletesen megy anélkül is.)"
    ...Szép tavaszi estén, egy szinvonalas mulató helyen persze hogy megy...

    (Persze én türni fogom, egyelőre még kitart az elhatározásom...)
    uwu tehetséges dervis lehetne...


  • Koppixer
    #203
    "4. uwu állandóan a "keringést" ismétli, már maga is szinte körbe kering. De nem mondja meg, hogy az mit okoz? Miért nem zuhan rá a Földre, miért csak mellette zuhan?"

    Most csak hülyítesz minket, hogy nem tudod, mi az a bolygómozgás, és hogy miért nem esik a fejünkre a Föld körül keringő űrsikló/ISS/Hold stb., vagy tényleg nem tudod?

    (Mert megsúgom, a keringéshez nem szükséges taszítóerő, tökéletesen megy anélkül is.)
  • forrai
    #202
    Van egy kazán. Megdönthetelen bizonyiték, hogy látjuk, hogy van, és hogy meleg.
    Eddig egyetértünk a tehetetlenségben is. Mindnyájan tudjuk, hogy létezik, ezt Newton tényleg szépen összefoglalta.

    De a ti tudásotok mindössze ennyi róla!

    Én meg kutatom, kezdem pedzeni, hogy a fala vasból van, víz van benne, és hogy gázláng ég alatta.
    Ez ellen nektek kellene érveket felhozni, legalább hogy: nincs igazam, mert a kazán fala juhbél, és az van benne, ami ott lenni szokott, stb.
    De a dolog nem erről szól. Titeket az egész úgy nem érdekel, ahogy van.
  • forrai
    #201
    1. Én állitottam sok dolgot, és végig azt vitatjátok, de érvek nékül. Ez nem feltünő?
    Ám nektek nincsen érvetek; mert semmiféle teoria nem létezik a tehetetlenségre. Csak használjátok, mintha súlyos tömeg lenne, de közben kételkedtek, vajon biztos e az?
    2. Köszönöm, hogy figyelmeztetsz, de soha nem hivatkoztam bizonyítékként rá, csak említettem. Ugyanakkor bizonyítékként hivatkoztam a Hale- Bopp üstökös csóvájára.
    3. Nagyon érdekes, hogy éppen az ólom emelkedett fel a kezdő lökés után, 1 s-al, az aluminium meg maradt. A film egyébkánt egész mást mutat, mint kezdő lökést. A középső golyó is csak később emelkedett fel.

    4. uwu állandóan a "keringést" ismétli, már maga is szinte körbe kering. De nem mondja meg, hogy az mit okoz? Miért nem zuhan rá aFöldre, miért csak mellette zuhan?
    Én érvek százait mondom, a válaszaitok meg "kecskerimek", és elég rosszak. Azért irtam egy jobbat.

    Nem lelkesít, sem szórakoztat a dolog már. Csakhogy én világok sokaságát akarom mutatni itt azoknak, akik tudnak majd mit kezdeni velük, s így türelmes is kell, hogy legyek...
    A tiétek viszont legyen a semmiből- semmibe távozó Big-Bang világ, ha már annyira azt akarjátok.
    Mert az én világom mindig valamiből jön, és valahová tart- ami az örök létezés egyik legfontosabb feltétele.
  • Bnum
    #200
    "Látnotok kell, hogy nincs épkézláb tudományos érvetek az ellen, amit állítok"

    Hát nagy tévedésben vagy. Nem nekünk kell érveket felhozni ellened.
    Neked kell olyan megdönthetetlen érveket, bizonyítékokat felhozni, ami alátámasztja a te állításodat.
    És a félreértések elkerülése miatt, én nagyon várnám, de lehet, hogy más is, ha lenne.

    Arra a bizonyos ejtőtornyos kapszulára meg ne hivatkozz, mert nem bizonyíték.
    Szugyi is beismerte, hogy kezdő lökést kapott a kapszula, tehát az lett volna az érdekes, ha a minták nyugalomba maradnak.
  • 7th uwu
    #199
    Pedig ez a válasz a kérdésre, feltéve hogy tudod mi az a keringés
    Remélem nem sértődsz meg, ha nem állok neki a kedvedért leírni amit már pár ezerszer leírtak. Egy kis segítség: http://www.google.hu/
  • 7th uwu
    #198
    Meg azért, mert nem csak bebizonyították, hanem nap mint nap használjuk őket.
    Amiket meg te összehordasz, nem állják meg a helyulet, és nem is jók semmire.
  • forrai
    #197
    Te jó ég, milyen élete lehetett akkor Hermesz Trisztmegisztosznak, Platónnak, Szokratésznek, Newtonnak? Talán még az enyémnél is vigasztalanabb? Ez azért nagyon vigasztaló gondolat!
  • forrai
    #196
    "A mérlegen egy kecske ring,
    (de csak ring és nem kering)
    Azt kérdezi: mér mérlegelünk?
    Tán hogy tudjuk, mér legelünk"

    Ez az ad hoc versikém is értelmesebb, mint a te válaszod.
    Igenis: magyarázd meg a keringést! Én azt tettem. De te (ti) csak szajkózod.
  • forrai
    #195
    "Minden vízbe mártott test, a sulyából annyit veszt..."
    "Minden test megtartja..."
    "Egyszer egy az ..."
    "E=m*c^2..."

    Törvények. Mindenkinek be kell magolnia, és tartania, aki jó filyú.
  • 7th uwu
    #194
    Mert kering.
    Ismered ezt a fogalmat, vagy magyarázni kell?
  • forrai
    #193
    Kedves Koppixer, uwu, és donkZéro.
    Válaszaitok bizonyos szomorúságot okoznak, de még nagyobb örömöt is. Én ugyanis nagyon szerény és gátlásos vagyok, de amit irtok, és ahogy, az azt igazolja, hogy nincs okom reá. Ugyanakkor némi rettegést is érzek. Nem tudom másképpen kifejezni.
    Mindegy, várok valakire még...

    De azért köszönöm továbbra is reflektálásaitokat.
    Meg hát, itt lenne a helye annak, hogy leirjátok, szerintetek miért nem zuhan éppen a beépített WC-mre a Hold? De nehogy valamilyen röhelyes köztörvénnyel gyertek, mert akkor megtörténhet, hogy ráülök, és csak később derül ki, hogy nem tudom lehúzni, mert előbb elzártam...
  • dronkZero
    #192
    Igen a legröhejesebb az egészben, hogy OLDALAKON keresztül ecseteli, hogy mennyire nem ÉRTI a fizikát, és hogy ez mennyire a fizika hibája.
  • 7th uwu
    #191

    Forrai úr nincs tisztába a keringés dinamikájával.
    Ne haragudj, de elég vicces, hogy a tudósok fölé képzeled magad, kritizálsz mindent amit a fizika valaha felmutatott és egy ilyen alapvető dologgal nem vagy tisztába.
    Ezen csak te tudsz segíteni, tanulnod kéne kicsit, na meg visszavenni az arcodból.
    Annyit azért segítek, hogy nem kell ahhoz taszítás, hogy a hold keringjen, és ne essen rád.
  • Koppixer
    #190
    Én is pontosan ezt gondolom.

    ***
    És Forrai!
    Kérlek, ne vedd a személyed elleni támadásnak, hogy reflektálunk arra, amit mondasz!
  • forrai
    #189
    A természet nem pazarol. Nem csinál két jelenséget ahhoz, ami eggyel is megoldható, csupán a gyorsulásvektor irányát kell megfordítania hozzá.
  • forrai
    #188
    A mágnesességnél miért tudod elhinni a lebegést?
    Nálam az is ugyanolyan egytöltetü (monovalens) sugárzás, mint a gravitáció.
  • forrai
    #187
    Az az igazság, hogy egy jó poénért az se érdekel, ha a gravitáció olyan marad, amilyen volt!
    Pedig azt komolyan gondolom, de komolytalannak jobb, mert úgy ki lehet bírni ezt az egészet...
  • forrai
    #186
    Az neked nem taszigálás, hogy a Hold nem szakad a beépített WC-mre naponta többször, és perceken belül? Mikor az állandóan folyik, kijavítani se tudom, pedig ez a szakmám! Ráadául baromi sokba is kerül. (Végül lezártam,. mert szerencsére van másik is)
  • forrai
    #185
    Nézzétek, én kezdetben megpróbáltam puha lenni- de ti keményítettetek be. Azért vagyok kénytelen én is azt tenni, s így a tiszteletre méltó Newton tévedéseit is kinyilvánítani, pedig zseniként tisztelem, aki óriási mértékben növelte az emberiség tudását (de nem akarok itt méltató beszédeket publikálni).
    Szóval kezdjünk végre a tárgyról beszélni.
    Newton az I. törvényében nem is említi azt a szót, hogy tehetelenség, csak leírt egy jelenséget, amit 2 millió éve mindenki tudott.
    Azóta nem történt semmi vele. Honnan, és miért és hogyan van ez??
    Csak torziós mérleg taszigálás történik, teljesen feleslegesen.
    Ez titeket kielégít, engem nem.
    Baj?
  • 7th uwu
    #184
    Neked milyen épkézláb tudományos érved van az ellen, ha én azt mondom, hogy tárgyakat tudok lebegtetni?
    Kicsit el vagy tévedve. Ha állítasz valamit ami ráadásul nem kis dolog, illene bizonyítani. De érdekes módon csak te látod azokat a dolgokat amiről beszélsz.
  • 7th uwu
    #183
    Szép amiket mondasz, csak valamiért hiányolom a taszítást mint jelenséget. Ha létezik, biztos lehet mérni is.
  • forrai
    #182
    Kedves Bnum, uwu, meg a többiek. Látnotok kell, hogy nincs épkézláb tudományos érvetek az ellen, amit állítok, csak erkölcsi intelmeitek, amire pedig sajnos, kevés szükségem van, és nem is használnak.
    Szép lassan bele kell nyugodnotok a megváltoztathatatlanba. Hogy valamit nem jól tanítottak nektek.
    Mint a minta kapszulát az ejtőtoronyban, amelyet ma már szándékosan át is ejtenek.