83
  • Khamwasss
    #83
    fasság
  • Aquli
    #82
    "Az olimpia olyan dolog, ahol a versenyszámoknak az emberi teljesítményről, az emberi energiáról kell szólniuk. Ilyen technikai dolgok sztem sosem kerülnek be."
    Az e-sportok egyike sem technikai dolog, hiába, hogy számítógépen játszák, így is csak az "emberi teljesítményről" szól. (A folyamatos doppingolás ezerszer technikaibb dolog, mint a cyber-game.)
  • Morden23
    #81
    Ebben mind igazad van, amit leírtál. Sőt, hidd el, azt sem irigylem el, hogy emberek játékkal keresik a pénzüket (ld. Fatal1ty), mert ettől aztán nem leszek szívbajos.

    Amivel nekem bajom van, hogy egy valamilyen szinten káros szubkultúrát terjeszt és népszerűsít a dolog. Ahogyan te is mondtad, edzettetek X órákat, de ettől még volt életed. Na igen, de mi van azokkal, akik ennyire nem belátóak (és sokan vannak az ilyenek), és a "Fatal1ty"-kre hivatkozva 12 órákat játsszanak, de soha életükben nem fognak ezzel semmit kezdeni. És ez főleg az elég kapós 10-18 évesekre igaz, akiknek azért nem az lenne a fő dolguk, hogy egész nap játsszanak.
    Legalábbis szerintem. Lehet mondani rám, hogy vaskalapos vagyok, de kifejezetten szégyenletesnek tartom, amikor kölykök egyetlen témája az, hogy ki milyen gépet vett, kinek hányszor hányas felbontásban megy a Quake5, és ki hányszor hentelte le a főenemyt (most nem csak a Quake-re értem, hanem mindenre).
    Szóval én csak mérsékletességről beszélek. Attól, hogy szeretem a rappet, még nem muszáj arra vágynom, hogy néger legyek. Ez is ilyen.
  • moRtiZ
    #80
    "Még mindig nem fejtetted ki, hogy miért érzed szívügyednek azt, hogy elfogadják az emberek egy Quake "komolyságát"."

    Tényleg én sem akarok flamelni, ezért erre az egyre válaszolok, a többiben gyk. azért eléggé igazad van, (azért irtam valami tematikus csatornat.).

    Ha valamivel játszanak mondjuk 1 millioan komolyan, (és játszanak, mert versenyezhető játékról van szó), és megdolgozik azért, győzzön egy világbajnokságon (gyk. 1mil embernél jobban tolja azt a játékot), akkor ne azt mondják rá hogy kocka, meg hogy go to játékklinika, hanem mondják azt, hogy vazz, gratulálok, szép volt.

    Például a te olvasatodból azt nézem ki, hogy te "szánalmasnak" tartod ha valaki ennyit játszik. De igazábol ha valaki egy komolyabb versenyre készül, akkor már nem egyszerű játék, hanem jóval több annál, dolgozik érte, hogy megnyerje azt a versenyt (és mielőtt azt mondanád értelmetlen, elég csak Fatal1ty nevét mondanom, vagy azét a pár emberét aki ebből él meg).

    És mindehhez még hozzátenném, hogy attól hogy valaki "komolyan" vesz egy játékot, nem feltétlenűl függő (én a te kommenteidből azt vettem ki, hogy te építesz errre). Amikor nyertem, akkor napi 5-6 órát eddzettünk este 9-től hajnali 1-2ig. És mégis volt mellette teljesen normális életem.

    Azt hiszem scak annyit akartam leirni.
  • mitválasszak
    #79
    Téged is ritkán látni manapság Mort:)) (ami 1ben szomorú is)
  • Morden23
    #78
    Nem értetted igazán amit mondtam.

    Fizikai lehetetlenség egy Quake-meccset a TV-ben leadni. A Tour De France-t én sem szeretem, nem is izgalmas. Sőt, a golf sem túl izgalmas, de szeretem.
    A lényeg az, hogy mind a kettőben LÁTSZANAK a dolgok. Szerinted egy egyszeri ember, aki valószínűleg sosem Quake-ezett még, az mi a szart lát rajta? Randa folyosókon blőd karakterek fura színes nyalábokkal lődöznek egymásra? Hát, ezt még valami elvetemült monitorhead is unalmasnak és szarnak tartja.

    Sőt, jobbat mondok. Ha játszod a játékot, esetleg egy haverod játszik, azt minden bizonnyal át lehet érezni, de ha látok a TV-ben egy SZÁMÍTÓGÉPES karaktert, valami ócska, béna névvel, mint DarkLord, vagy Fatal1ty, és már én szégyenkeznék, hogy ilyen adásba kerülhetne.

    Egy Warcraft meg mérhetetlenül unalmas lenne, szintén. Ezzel az erővel rendezhetünk Civ4 versenyeket is. Nem sokan fognak infarktust kapni az adrenalintól.

    Egy szó, mint száz. Még mindig nem fejtetted ki, hogy miért érzed szívügyednek azt, hogy elfogadják az emberek egy Quake "komolyságát". Én már kifejtettem mindent, sőt, a te "kérdésre kérdéssel" frázisodra is válaszoltam.

    Ja, és a miheztartás végett. Nem akarok vitázni, mint az oviban, de a "hát persze, gondold csak egy játéknak", meg "szerinted nem kell hozzá taktika" megjegyzéseket te tetted (ez utóbbit akkor, amikor ráadásul külön kiemeltem, hogy elhiszem a taktika szignifikáns voltát). Szóval azért plíííz gondolkodj.
    Nem utolsósorban utoljára általánosban nyertem versenyt, de tudom, milyen a "dobogó tetején állni".
    Én csak simán azt mondom, hogy a Quake nagy rajongótábora ellenére még ezen emberek között is sokan szarnának bele, hogy valami hülye nicknevű tizenXéves nyerte-e a bajnokságot. Erre nagyon kérlek, ne mondd, hogy 28-35 évesek is játszanak, mert azok aztán végképp megérdemlik a sorsukat.
  • moRtiZ
    #77
    Haha mondod te a kihaénnem stilust? Olvasd már el, milyen hangnemben irsz az emberekhez, száljál mélyen önmagadba, aztán kritizáld aki hasonlóképpen válaszol. De azért háborodj fel nyugodtan.

    Másodszor a kérdésedre a válasz: Jah, nyertem országos Q3TDM bajnokságot a csapatommal jópár éve, és igen, büszke is voltam rá nagyon. Te nyertél már valamilyen versenyt valahol? Mert ha igen, tök mind1 milyen versenyen, akkor tudod milyen egy dobogó felső fokán állni.

    "Nehogy már attól képzeld magad szociálisan felsőbbrendűnek, hogy te számítógépjátszol álló nap." -> ezt honnan sikerült kiokoskodnod?

    Az olimpia szerű közvetítéssel kapcsolatban igazad is van meg nincs is, nézd meg pl a tenniszt vagy egy Tour De France-t szvsz egyáltalán nem izgalmasabbak (igen, tudom hogy kb. 10milla embernek meg az, de ez is elkezdodott valahol, es evszazados tradiciojuk van, jo hogy nezik).
    Mondjuk ott nem fajdul meg az ember feje ez teny, de szerintem ennek is meglenne a "rajongótábora", csak mondjuk egy tematikus csatornán.

  • Morden23
    #76
    Két ember válaszol kérdésre kérdéssel: a politikus, meg a részegen csúnya nőt megdugó.

    Másodszor.
    Azt mondasz amit akarsz, ahogyan én is. Senki nem mondta, hogy nem fontos a taktika szerepe egy ilyen játékban. Ki a retket érdekel az, hogy Enlight hány percet tartana ki a Warcraft játékban, te szerencsétlen? Most komolyan, ezzel akarsz büszkélkedni, hogy te versenyt nyersz Quake-ben? Ne röhögtess...

    Senki nem mondta azt, hogy a PC-játék nem jó dolog, vagy nem szórakoztató dolog. Én azt mondtam, hogy nem szabad, sőt mitöbb, szánalmas dolog, ha túl komolyan veszik, mert ez miben is különbözik a szteroidzabálástól, komám?

    Nem fizikai kényszerem van, te szerencsétlen, hanem nem tartom egy oltári programnak azt, hogy 14 órán keresztül Quake-ezzek. Arról nem is beszélve, hogy ha megkérhetlek, akkor azonnal felejtsd el ezt a kihaénnem-stílust. Nehogy már attól képzeld magad szociálisan felsőbbrendűnek, hogy te számítógépjátszol álló nap.

    Most, hogy sikerült nekem is pár mondat stílusában megmutatni, hogy te milyen magas lóról írtál. folytatnám.

    Nem szívügyem, hogy ne legyen hivatalos verseny. Már manapság is vannak hivatalos versenyek, elég érdekes, ha erről nem tudsz, pedig elég jól tájékozott vagy. Én egy "olimpiaszerű" közvetítés létjogosultságát kérdőjeleztem meg. Mert kérdem én, ki az az idióta kretén, aki képes lenne órákon át nézni egy Quake-meccset, ami (ha nem te játszol, és már láttam profikat game-elni) egy kaotikus színkavalkád, és az ember gyomra felfordul, ha sokáig nézi. Mit akarsz vele csinálni, levetíteni a TV-ben?

    Tegyél már különbséget aközött, hogy szereted játszani, vagy szeretnéd, ha az egész világ azt kántálná, hogy "jajdejódologakvék" és mekkora istencsávók azok, akik 14 órán keresztül nyomják a megbeszélt hiperszuperjó taktikájukat.
  • moRtiZ
    #75
    Ja igen, és Quake taktikak: Hát bizony nyertünk versenyt jobb taktika miatt. Erről meg ennyit.
  • moRtiZ
    #74
    Morden: neked meg miert is akkora szivugyed hogy ne legyen hivatalos verseny? Mondhatnam azt hogy siman ugyanolyan ertelmetlen a sakk mint egy szamitogepes jatek.

    Sakkba iszonyatsokkal tobb inger er mint egy gamert. Mi? Elfarad a koncentralasban, vagy megehezik, azt hibazik miatta egyet. Hat viccesek vagytok.

    Enlight: hozod itt a nagy 2 honapos WCraft tapasztalatodat. Es mit tudtal ezzel mutatni egy olyan jatekos ellen, aki komolyabb helyezest ert el egy versenyen? Kitartasz 6 percig? Kiraly vagy.

    Igazatok van, a szamitogepes gamer az csak jatszik, tok mindegy mennyit eddz egy jatekra (mint egy sportolo vagy meg tobbet), semmilyen jatekhoz nem kell ész, meg semmi, de azert valamiert ti megsem villantatok egy jatekban sem semmit. Hogy is van ez?

    Ez a "pattanasos-zsiros" szoveg meg elegge szanalmas, van ilyen sakkosbol is nem keves.

    A 20m-re levo fustos kocsmaba a sportolo cimboradat se fogod tudni elvinni, foleg ha este van eddzese. Errol ennyit.

    Az én szememben pl. az az ember aki vegigfut napi 6 orat, meg szopatja magat 1 evig minden szteroid meg feherjeszarokkal hogy majd az olimpian megmutatja, az semmivel nem mutat tobbet mint egy csapat aki honapokig 6 orat eddz naponta, hogy egy adott bajnoksagban jo eredmenyt tudjon elerni.

    Az hogy nektek ilyen "fizikai" kényszeretek van az már csak a ti hibátok.

    Enlight az utolso hozzaszolasodhoz: Hat bizonybizony kellenek reflexek, meg ész is a jatekhoz. (nem olyan komplexitassal mint sakkhoz ez igaz, viszont oda meg lofasz reflex/ügyesség kell). Bunko parasztok meg mindenhol vannak, nem egyszer lehet a sportolok "okossagairol" olvasni. Az hogy vannak 14 eves hulyegyerekek az meg megint csak mas szint.


    Bar kicsit osszeszedetlen az egesz, mert tul sok a komment amire reagalni akartam, azert par dolgot mar leirtam.
  • Enlight
    #73
    "Volt régen 1 emberke aki Quake-TDM taktikákat oktatott,de igazad van ez csak 1 játék..."

    Hát ezen nagyot röhögtem
    Ember, te tényleg azt hiszed, hogy komoly ész kellene ezekhez a játékokhoz???
    Ráfogod arra, hogy van benne némi taktikázás, és ezzel kifulladt az agyi kapacitásod??
    Ez SEMMI basszus. Gondolom sokaknak ez azért okoz szellemi megerőltetést, mert ehhez a szinthez vannak szokva.
    Itt csupán arról van szó, hogy ki mennyire ismeri a játékot..nem zsenialitás kell ehhez, csak tapasztalat

    Én is quakeztem régen, de mikor kivilágosodott, hogy mekkora korlátolt gyökér bunkókkal vannak tele a szerverek (tiszt a kivételnek), felhagytam vele.
  • Morden23
    #72
    Ha már itt tartunk, ki az az ostoba barom, aki pénz fizet és időt áldoz arra, hogy számítógépjáték-taktikákat osztogassanak neki? Ki fog neked emlékezni a Quake-edre, mondjuk 5 év múlva? Ma sem rendeznek Duke Nukem 3D meccseket.
    Kicsit úgy érzem magamat az ilyen szövegek hallatán, mint amikor valami barom amerikai elhatározta, hogy a startrek-fanok nyelvvizsgázhatnak klingon nyelvből.
  • Morden23
    #71
    Hm. Komám.
    "...vagy egy CSÉ war mögött kemény tervezés, komoly felkészülés van? Ez utóbbit én is elhiszem, de..."

    Úgy érzem, fel kell hívnom a figyelmedet a "felületes olvasás" című problémára. Könnyen ki lehet küszöbölni ám.

    Kit érdekel, hogy oktatták? Attól még játék.

    Szóval a kérdésemre még mindig nem kaptam választ.
  • mitválasszak
    #70
    Volt régen 1 emberke aki Quake-TDM taktikákat oktatott,de igazad van ez csak 1 játék...
    Tényleg nem készülnek az emberek 1-1 versenyre csak odamennek, nyernek és jönnek:D
    Ha ez ilyen könnyű lenne....
  • Morden23
    #69
    Lehet egy kérdésem, amire sürgősen választ szeretnék hallani:

    Mi a francért olyan hihetetlenül nagy szívügye valakinek (bárkinek, akárkinek), hogy egy számítógépjátékról elfogadtassa, hogy nem pusztán egy egyszerű játék, ami simán szórakozásra és időtöltésre való?
    Miért gondolja azt valaki, hogy bármilyen értelmes ember el fog filozofálni azon, hogy egy Warcraft multi, vagy egy CSÉ war mögött kemény tervezés, komoly felkészülés van? Ez utóbbit én is elhiszem, de egy új póló megvásárlására is lehet készülni egy hétig, ki a fenét érdekel?

    Komoly verseny az, amit minimum két fél komoly versenynek titulál. Az is komoly verseny, ha a haverommal sörmaratonba kezdünk. Mégsem akarom berakatni a tévébe.
  • ExE
    #68
    Teljesen egyetértek Xeonnal.Én lennék a legboldogabb ha ez mielőbb megvalósulna
  • Morden23
    #67
    Kit érdekel?

    Csak játék.
  • mitválasszak
    #66
    Idézet Xeon német interjújából:

    "Legyen évente országos bajnokság a játékokból, mint az olimpia, vagy a világbajnokság a hagyományos sport műfajokban (az ESWC és a WCG erre törekszenek, de amint láthatjuk még hosszú út áll előttük..). Ez a kívülállóknak is kinyithatná a szemét, hogy ez komoly, ez verseny, ez nem csak egy játék."

    ámen
  • Enlight
    #65
    én is szigorúan a túlzásab vitt számítógéphasználatra (függőségre) gondoltam az imént:)

    Mert amúgy persze sok hasznos funkciója van.

    Tudván, hogy mennyi érdekes és szép dolog van még az életben (elég sok sportot és szórakozási formát, hobbit kipróbáltam már, és mintegy konklúzióként maradtam a sakknál), rengeteg mindentől elesik az, aki kis túlzással 0-24-ben a monitort bámulja. De ez minden szenvedély(betegség) átka.
  • Morden23
    #64
    A számítógép multifunkciója nagyon is hasznos. Először is, ha filmet akarok nézni, akkor nem kell a tévé műsörhoz ragaszkodnom (ezen okból nem is nézek tv-t), és még közben legépelhetem a baromságaimat, sőt, csak hogy éljen a multitasking, megnézem az e-mailjeimet, és zenét töltök az mp3-amra.

    Ezzel semmi baj nincsen. Filmnézés, zene, akármi, ez mind olyan dolog, hogy a számítógép nem az idődet veszi el, csak egy helyre összpontosítja ezt a sok marhaságot.

    Sőt, pár órát néhanéha CSÉzni sem gáz.
    Ellenben nullátólhuszonnégyig, hétfőtőlvasárnapig satöbbi (ahogy az angol mondja 24/7) játszani valami buta szarsággal, és közben sem látni, se hallani, na az már mélyen gyökerező pszichológiai probléma.
    Menjen inkább csajozni/pasizni, vagy rúgjon be. És persze hangverseny, de azért ne várj el túl sokat egyszerre.

    P.S.: A sakkban pont az a jó, hogy órákon át lehet ülni egy asztal mellett a komáddal, közben szivarozni, cigizni, esetleg kitölteni szigorúan egy pohár J. Walkert, hangsúlyozottan "on the rocks" módszerrel, és belemerülni. Csendben:)
  • Enlight
    #63
    Általában én is kerülöm az ilyet (hagyom, hadd játsszon magában:) ), de régi jó ismerőseim között is vannak olyanok, akiket egyszercsak elragadott a hév, és lesüllyedtek a bitzombi szintjére, pedig azelőtt színes életet éltek.

    A baj ott is jelentkezik, hogy túl sok mindent lehet számítógépen csinálni: ha filmezni akar az ember, bekapcsolja a gépet...ha zenét akar hallgatni, szintúgy, ha játszani akar, szintúgy, ha valakivel beszélni akar, ha levelezni akar, ha ne ajd isten szövegszerkeszteni akar, mindent meg lehet oldani géppel és ennélfogva, mivel nagy tudású multifunkcionális eszköz, így a kényelem megszokása esetén akár rövidke hiánya is kóros elvonási tüneteket kelthet a páciensben:)
    Nekem is könnyebb lenne gépen mások ellen (vagy akár a gép ellen) sakkozni...ki se kéne mozdulni a lakásból, ellenfélre se nagyon kell várni.
    A gond csak az, hogy abszolúte nem pótolhatja az élő játék szépségét és légkörét..egy meghitt, jókedvű társaságban
  • Morden23
    #62
    Kedves Enlight, te már lefúrtál egészen a platináig...
    Próbáld meg a felszínt kapargatni. Az ilyen embereket még a 2 utcával arrébb található, erősen pálinkaszagú csehóba sem lehet elrángatni, szerény véleményem szerint. Hangverseny? Piha...

    Szerencsére nem kell szenvednem az ilyen emberekkel, mert nemigen találhatóak ennyire elfajult fazonok a társaságomban:)
    Arról nem is beszélve, hogy a LOL, IMHO, és OMFG szókombinációkat remekül tudják kombinálni a Bp-i csatornaszleng és a csetes "re", "vok" és egyéb kifejezésekkel, márpedig nekem ezek élő szóban való használatától kinyílik a közmondásos bicska a zsebemben. Ellenben leírni sem szebb.
  • Enlight
    #61
    Az utolsó mondatot nagyon helytálló!
    Ez a helyzet sajnos, a játékszenvedély sokaknál elképesztő méreteket ölt. Ennek beismerése ellen kreálódnak az "ezt meg azr fejleszt" jellegű magyarázatok.
    Ismerőseim között is sajnos vannak olyanok, akik nemritkán 12-13 órát is elgépeznek egy nap..
    Próbáltam elhívni közülük párat kirándulni...egy picit járni a természetet...legyintettek rám...már egy közös, baráti bringázást sem lehet megszervezni, mert mindenkinek fontos dolga van a gépe előtt. Hangversenyre is hívtam párakat, valami kis kultúrálódási szándékkal, de általában elintéztek pár szóval.
    Olyan homogén lett egyesek mindennapi élete, hogy iszonyat! És esküdt ellenségként tekintenek még arra is, aki jót akar nekik.
  • Morden23
    #60
    Engem pl. tökre nem érdekel, hogy valaki miért CSÉ-zik. Jó dolog az, kolis koromban én is nemegyszer osztottam a heccsátot. Más kérdés, hogy eszembe nem jutott, hogy ettől majd jó zöldsapkás lehetek egyszer.
    Manapság, mivel sajnos nincsen igazi természetes szelekció, a számítógépjátékok által indukált lustaságra kell hagyatkoznunk -> tele van a világ depressziós, dagadék tizenévesekkel, akik csak a WoW-ban találnak menedéket, mikor imperszonálnak egy jóképű harcost, vagy egy csöcsös elfcsajt, de ahhoz nincsen ambíciójuk, hogy változtassanak az életükön. Hála az égnek, ezek gyakran öngyilkosok is lesznek, nem rontva tovább a génállományt.

    A másik, kevésbé radikális része a dolognak, amit te is írsz. Fanatikusok, akik azt hiszik, hogy a 100 frag megszerzése egyfajta übermensch-é teszi őket. Ezekkel sincsen semmi baj, hiszen általában nem jönnek ki a szobájukból.

    Ezzel a "PC-gémer" mizériával nekem csak az a bajom, hogy sok ember amúgy is szegényes jellemzői (ambíció, műveltség, szocializálódás, helyesírás és beszédkészség) még tovább redukálódnak, mert semmi másból nem áll az élete. Még mielőtt valami fanatikus rámveti magát, igenis léteznek ilyenek. Persze tudom, saját szemszögből mindenki kivétel:)

    Egy szó, mint száz, nem a PC-játékokkal van baj, hanem azzal, hogy egy rakat ember életét konkrétan kitölti, és még ki is elégíti a vágyait.
  • Enlight
    #59
    :)

    Én csak azt veszem észre, hogy az emberek egyre lustábbak...egyszerűbb leülni a gép elé és játszadozni, mint normális sportot űzni, mert nem kell akkora erőfeszítés hozzá ..és persze rögtön kitalálnak ilyen megmagyarázó ürügyeket, hogy ezt meg azt fejleszt.... fenéket!!!
    Poén azt, hogy az ilyen kijelentéseket többnyire azok sem gondolják komolyan, akik mondják..én kötve hiszem, hogy minden egyes játékos azért CS-zik pl, mert "fejleszt bizonyos képességeket"...francokat, azért játszik vele, mert nem megerőltető, mert esetleg fanatikus és függő, mert ez érdekli..
    én magam is azért sakkozom, mert ez érdekel, és függetlenül attól, hogy valóban építő jellegű játék, én az esztétikai élmény, az izgalmak miatt szeretem..ha ártalmas lenne, valszeg akkor is szenvedélyem lenne, legfeljebb megpróbálnám kiölni magamból a kötődést:)
  • Morden23
    #58
    Megnyertem a VB-t a World Cup '98-ban még anno. Kupát kapok-e?
  • Enlight
    #57
    Ez igaz mondjuk!

    Ha úgy tekintjük, valóban nem több az egész, mint monitorbámulás, egérrángatás + billentyűzetnyomogatás.

    Végülis ennyi erővel a vécépapír-felgöngyölést is tekinthetjünk sportnak, hiszen az ügyességet (gyorsaság) igénybe veszi, versenyszerűen meg bármit lehet űzni, + hozzá szabályrendszert kitatálni :)

    Úgyhogy így utólag belegondolva "definícióba", elég sok mindent sporttá lehetne tenni:)
  • Morden23
    #56
    Nem is arról van szó, hogy megfelel-e egy mellesleg tökéletesen helytálló értelmezésnek, hanem:

    Alapvető különbség a real life és a PC (nintendó, játékgép, akármi) között, hogy ezen esetekben egy szűrőn keresztül kapod az infókat (ugyebár bámulod a monitort), míg egyébként a világ soksokmillió ingerét kell feldolgoznod.
    Tehát semmiképpen nem merészelném párhuzaba hozni a valóság komplexitását egy akárhánygigára megírt számítógépjáték komplexitásával, és a jelenlegi technikai helyzet ezt még sokáig nem is fogja lehetővé tenni. Kész szerencse.
  • Enlight
    #55
    Teljesen egyetértek!

    Mint említettem, jómagam is Quakezek, és Warcraftot is próbáltam...nem vagyok hardcore játékos egyáltalán, ezek a játékok semmi többet nem nyújtanak, mint némi önfeledt "szórakozást" , a fejlesztő-jellege pedig valóban csak belemagyarázás. Warcraftozás után csak Warcraftban leszel jó:)

    Az meg tényleg elég hülyeség, hogy az autószimulátorokat azonos szintre emeljük az élő vezetéssel:S
    De ha valaki azt hiszi, hogy a SWAT3-ban lezajlott akciók a valóságban is teljesen úgy történnek, az is hatalmas tévedésben él!
    Véleményem az, hogy azok a játékok, melyeket "szimulátorként" lehet megnevezni, csupán a valóság játékos formává egyszerűsített változatai.

    Na most direkt megnéztem a sport pontos fogalmát a Magyar Értelmező Kéziszótárban:)

    Sport: Meghatározott szabályok szerint, időtöltésül vagy versenyszerűen folytatott testgyakorlás. | Némely versenyszerűen is folytatható, ügyességet v. szellemi erőfeszítést kívánó időtöltés (itt példaként említik a sakkozást és a horgászást).

    Ezek alapján tehát mind a sakk, mind a számítógépes játékok megfelelnek a kritériumoknak. Utóbbiak viszont leginkább csak ügyességet igényelnek, szellemi erőfeszítést nemigen (illetve ha valaki mentálisan lefárad 5 óra Warcraftozás után, annak elég degradált agyi képességei lehetnek:) )
  • Morden23
    #54
    Autószimulátor = autózás? Tetsuo, ezt te sem gondolod komolyan... Van jogsid, vezettél már autót?

    Arról nem is beszélve, hogy nem hasonlítanám össze BÁRMELYIK autósportot (Nascar, F1, akármi) egy számítógépszimulációval. Főleg azért nem, mert autóvezetés alatt 1 perc alatt több inger és behatás ér, mint a PC előtt egész nap...

    Utcai táncgép, satöbbi... először is, a lakásba ezeket kurva kínos bevinni azért. Másodszor is megint semmi értelmét nem látom. Ha táncolni akar valaki, menjen szórakozóhelyre, ne nyilakon ugráljon jobbrabalrafelle, ha meg ping-pongozni, akkor javaslom, hogy vegyél egy asztalt, vagy bármelyik parkot.
  • Tetsuo
    #53
    Sakkot is lehet gépen játszani. :P
    (Nameg vannak alternatívái, pl bridzs, go.)
    Simán lehetne olyan videogémeket fejleszteni amik télleg fejlesztik néhány képességünket (Japánban sok ilyen utcai terminál van v micsoda, pl táncgép, dobgép, ping-pong-gép, egy rakás Nintendo játék) de sajna európában és amcsiknál ennél sokkal eladhatóbbak a kevésbé "sportos" játékok, (itt lehet h a játékok szót is idézőjelbe kéne tennem).
    Az autószimulátor esetében pedig, ha az autózást sportnak híjjuk akkor azt is illik.
  • Morden23
    #52
    Nekem csak az a bajom, hogy sokan kegyetlenül túlmisztifikálják a számítógépjátékokat.

    Ha összeszámolnám, hányszor hallottam, hogy a CSÉtől meg a Quake-től jobbak lesznek a reflexek, a Warcraft-tól meg a C&C-től pedig a stratégiai és szervezőkészség javul. Egyik oldalról köznevetség, a másik oldalról sznob önámítás.
    A számítógépjátékok túlnyomó többsége (itt nem veszem számításba a 20ezer éve kipusztult IGAZI kaland- illetve logaikai játékokat) semmiféle képességet nem fejleszt.
    Egy bajnok Quake-es sem tudja jobban elkapni a felé hajított öngyújtót, mint én. És persze Nagy Sándor, meg Napóleon sem vált még egyetlen Warcraft-ezőből.
    Azért a sporttal nem hasonlítanám össze a dolgot, ahol valóban fejlődnek bizonyos dolgok, ha más nem, hát az izmaid (a sakk külön téma, komplexitását tekintve hihetetlen, és bizonyított tény, hogy VALÓBAN fejleszti a prekognitív képességeket és a multitaskingot).

    Szóval első kérés: NE próbálja senki magának bemagyarázni, hogy a PC-s játszadozással eltöltött óratömegek hasznosan telnek, mert nem. Csak simán játszik. Ez nem is baj, mert arra való, hogy szórakozzunk, semmi másra.
    És csak egy kérés volt, a második már konklúzió: nincsen olyan, hogy számítógépsport. Olyan van, amit Exe írt: "Szvsz a warcraft sokkal jobb :))"
    Aki szerint ez áll, az ne sakkozzon. Aki szerint meg nem, az pedig hagyja a Warcraftet a francba, és sakkozzon:) (a sakk és warcraft precedensértékű, mindenki helyettesítheti a saját személyes marhaságaival)
  • ExE
    #51
    Van benne mondjuk vmi :).Hát azis igaz h én annyira nem ismerem a sakkot.Persze lehet izgalmas.Szvsz a warcraft sokkal jobb :))

    Najó...ízlések és pofonok :)
  • Enlight
    #50
    Bár azért nem osztom azt a nézeted, hogy kurva unalmas:)
    ha unalmas lenne, nem kibitzelnék milliónyian a nagymesterek játszmáit.
    Aki nem ért a játékhoz, nem érti hogy mi folyik a táblán, annak persze hogy közömbös a téma...itt megint előjön a "bonyolultság":

    Warcraftot bambulva valszeg a teljesen avatatlan is rájön néhány óra után a játék szabályaira, lehetőségeire, taktikáira, stratégiájára...ellenben ha avatatlanul leülsz egy mesterjátszmát nézni, még 2 hétig is bambulhatod, akkor sem fogod tudni az egyes lépések mögöttes tartalmát, ha nem értesz a játékhoz.
  • Enlight
    #49
    Ok akkor Warcraft...azzal is játszottam 2 hónapig..nekem van összehasonlítási alapom...te nem vagy versenysakkozó, nem látod át a játék esztétikai szépségét, az általa nyújtott élményt, melyet persze nem kell favorizálni, de komplexitásában sehol nincs sakkhoz képest...jóval összetettebb a sakk, mint azt te valaha gondolni is fogod!!! ha nem vagy benne, nem tudhatod, ez egy ilyen dolog. Warcrafthoz nem igazán kell kreativitás, problémamegoldó készség..
    A különbség a kettő között, hogy sakk logikai játék, és - te bármennyire is azt hiszed esetleg - a warcraft vagy a CS nem az.

    Mordennek van igaza: az nézi egyiket-másikat, akit érdekel.

    Én csak azzal szállok vitába, hogy a sakkot egyszerű is "logikai" táblajátéknak nézed.
    Ha valóban nem kívánna nagyobb tudást, mint egy kis Warcraftozás, akkor itt minden második ember nagymester lenne:)
    Ha a komplexitást pedzegetjük, a kettő igencsak nem egy szinten mozog:S
    Ettől függetlenül persze az érdeklődési köröd nem feltétlenül kell, hogy fedje/ ne fedje a témát, de mondok valamit: ha jó sakkozó akarsz lenni, ahhoz nagyságrendekkel több időre, energiára és kreativitásra van szükséged ahhoz, mintha jó Warcraftos akarsz lenni...A kettő valszeg más jellegű adottságokat kíván, de szerintem egy adott játék mélységeinek megismeréséhez szükséges IDŐ dönti el, hogy mennyire komplex.
  • Morden23
    #48
    Ha a sakk szerinted egyszerűbb, mint a Warcraft 3, akkor te vagy nem tudsz sakkozni, vagy nem igazán sakkozol. Attól, hogy valami csicsás, sokszínű- és szerű, attól még közel nem egy nagy waszisztdasz.

    Elég jól mulatnék azokon az arcokon, akik veszettül koncentrálnának a TV-re, amikor valami sehonnani éppen megmutatja, hogy miről szól a Warcraft 3.

    És félig igazad van. A sakkot NÉZNI kurva unalmas. Csak az nézi, aki igazán elfogult. Mint ahogyan egy Warcraft 3 meccset is csak az nézne, aki fanatikus. Unalmas, funkciótlan szar lenne. Nézné egy rakat 12-18 éves, és néhány unatkozó kollégista.
  • ExE
    #47
    Öhöm a Q3 nem egészen a legjobb példa erre...Közelsem olyan összetett mint a Warcraft3.Q3-ban csak taktikázni meg lőni kell ennyi.Warcraftban meg ügyelni kell a microra,macrora:csatában másodpercek alatt kell elrendezned akár 12 egységet,és még csata közben is figyelni kell arra h a termelés ne álljon le a bázisodon.Most azért a sakk az szvsz sokkal egyszerűbb.Nem mondom h szar csak szvsz unalmas.Szal ha választanom kéne h sakkot vagy warcraftot nézzek a TV-ben akkor az utóbbira voksolnék.Dehát ezt hiába is magyarázom ha még nem láttál meccset 4K^Grubby-tól.Amúgy én ezt úgy mondom h láttam már sakk partit TV-ben.
  • Morden23
    #46
    Elfogult vagy nem elfogult, tökmindegy. Akkor vegyünk halmazokat. Szerintem az enyém nagyobb:)

    Elhiszem, hogy hatalmas intelligenciát megkövetelő tervezés/taktikai megbeszélés folyik egy ilyen játék mögött, sőt, láttam is. Kollégiumban laktam jóideig, és láttam sok MOHAA-t játszó marhát, akik órákon át beszélgettek arról, hogy hogyan fogják födig alázni a kihívó klánt. Tök izgi, nem?:)

    Azért vagyok rosszul még a gondolatától is ennek az e-sportnak, mert:
    1. Semmi köze a sporthoz. Rossz a szóhasználat. Egyik haverom meg e-pilóta, mert imádja a Flight Simulatort?
    2. Nem tetszik, hogy egy rakat ember, aki játszik egy programmal, abban látja az önnön tök felesleges időtöltésének az önigazolását, hogy nyíltplénumot kap hozzá. Én is szoktam játszani, de azért mindennek van egy ízléses határa.

    Lehet, hogy nagy üzlet lenne, de igazából ki a faszt érdekelne, hogy egy-egy csapat 100 percen keresztül CSÉ-zik? Játszani vele OK, de nézni? Piha...

    Egy szó, mint száz, lobbizzanak egy külön TV-csatornáért. Az első egy évben tuti nem lesz baj a nézettséggel, utána meg lehet fogadásokat kötni:)
  • Enlight
    #45
    Nem is igazán a lépések előreszámolása a nehéz feladat benne (bár olykor az is izzasztó), inkább egyebek (ezekre most nem térnék ki, mert aki nem űzi komoly elfoglaltságként, az eléggé kínaiul nézne rám:) )

    A sakk is ülősport és a cíberjátékok is azok, szal ennyi erővel nyugodtan bevehetik őket az olimpiai sportágak közé. Persze a konzervatív lelkületű sportrajongókat valószínűleg zavarná a dolog.:)
  • Enlight
    #44
    Méghogy a sakk dögunalom, hahahaha:D:D:D:D
    rég nevettem ilyen jót ezen a laikus kijelentésen, pedig hallottam már pár szakavatatlantól:)
    Én aktívan sakkozom, és Quake3-mazom is...mindkettőt szeretem, de azt kell mondjam, hogy igencsak az előbbi javára billen a mérleg, sokkal, de sokkal változatosabb, színesebb és izgalmasabb, össze sem lehet hasonlítani a kettőt! :P Ez persze részint szubjektív.
    Abban viszont nincs igazad, hogy egy pc-játékban több dologra kell figyelned...(ha nem vagy benne aktívan a versenysakkban, nem sok fogalmad lehet róla, hogy egyáltalán milyen szintű lehet a sakkjáték komplexitása).

    Nekem nincs bajom a pc-játékokkal se, de oda más jellegű szellemi energia szükségeltetik, és korántsem olyan összetettek.