11765
-
katarzis #670 Az Mtw2-ben még nem lesz multi kampány ,de mint irták is alant a kiegészitöjében valoszinüleg már bele rakják. -
Grrrrrrr #669 Én sajnos nem értek a programozáshoz.
Volt mégy anno egy olyan ötletem is, hogy van egy honlap ahova valaki bereggel. Népet választ, kap mondjuk 5000 pízt, és épületeket, elsőnek mondjuk a tech fa 2. szintjéről indulna. Ez azt jelenti, hogy használhat hastatust, equitest, harcikutyát, ha római. Ebből a pízből összerakhat egy csapatot, amivel kihívhat más, regisztrált játékost. Mivel a kihívott fél a megtámadott, ezért ő választ csatateret, a népének megfelelők közül. A csatáról track készül, amit beküldenek. Az iletékesek megnéznek, és a győztesnek jutalom pénzt adnak. A vesztesnek meg marad amennyi volt. A győztes a jutalompénzt a sajátjához hozzátéve választhat, hogy épületekbe fekteti, vagy nagyobb hadseregbe. Ugyanis én úgy véle, hogy a kovácsműhely megvásárlása után lehet csak ilyennel tuningolni az embereket, de csak a műhely fejlettségének mértékéig. Ezt lehetne futtatni egy sima honlapon is, de ez meg nagyon emberigényes, és a tuningolás mrtéke nem ellenőrizhető, mert ezt a visszajátszásból ugye nem látod.
Remélem az MTW2-ben lesz valami multikampány, és nem kell böngészni a Bellum forráskódjait, amihez nem értek.... -
Grenzjager #668 no, no semmilyen "szerb tengerpart", ilyen nem volt, nincs és nem lesz (egyébként is lassan állva fognak temetkezni mert annyi marad Szerbiából...)
az vili, hogy Dalmácia marad Velence végett is, de az azon túli terület vicces... mint sok más...
de azért várom... majd szépen behódolnak -
Isegrim #667
Sztem a jugoszláv tengerpart dolog Velence miatt lehet, sokat háborúztunk/tak mások velük a dalmát tengerpartért, szóval valahol érthető, így a harc a szerb-horvát tengerparti városok/szárazföldi uralom feletti lesz, ami történelmileg korrekt, mégha kicsit hülyén néz is ki.
Ami igazán izgat, hogy mi lesz a magyar unique unit. :)
Huszárok, székelyek v valami ilyesmi? :) -
#666 Ez lesz a zöldségek háboruja :)
Majd Bizáncal gyorsan unlockolom a magyarokat, ugyis az elözö részben is velük kezdtem. Nekem a bizánciak jöttek be a legjobban -
haxoror #665 Itt is ugyanaz az unlock rendszer lesz mint a rome-ban ahol csak a 3 római volt elsőre játszható, elsőre csak pár néppel lehet nyomni de szinte az összes nép unlockolható. Gondolom lesz hozzá rögtön egy minimod vagy egy .ini átírás ami az összes népet játszhatóvá teszi :)
Én inkább azon csodálkoztam hogy a magyarok végül zöld színűek lettek, de a törökök is!
Elég béna hisz ez a két nép szinte 100% hogy ütközni fog
A két zöld összecsap a balkánon és végül a zöld győz! -
#664 Akkor jó, ha nem KELL, de attól még nekem LEHET rágnom a kefét, nem? :Ð Jobb félni, mint megjedni. -
#663 nem kell izgulni, azt írták, hogy 4 kivételével az összes néppel lehet játszani.
Ez biztos valami demo. -
#662 Az hagyján, csessze meg, de hol a Magyar Királyság mint játszható frakció?! Mert én krwára nem látom a címerek között =\ -
haxoror #661 Mondjuk az egész térkép elég furcsa, skótok ott vannak de a litvánok meg sehol meg a tartományok is érdekesek stb...
Na mindegy, már terveznek egy Medieval Total Realism modot szal minden a helyére kerül majd -
Grenzjager #660 Dalmácia meg Magyarország között mi az ott??? szerb-horvát-szlovén királyság?? vagy már maga jugoszlávia tengerpart nélkül?? LOL... biztos nem tudták két régióra bontani... -
haxoror #659 Ugyan miért is működne a link...
http://i7.photobucket.com/albums/y256/Cain2/MTW2/grandcampaign.jpg -
haxoror #658 sry ha volt már én csak most láttam:
-
G.Freeman #657
http://twonline.jatekok.hu -
#656 Központi parser által generált csata mapok? és tulajdonképpeni stratégiai rész meg egy honlapon menne ami legenereálja a csatához a missiont? Jó ötlet. vállalja valaki, hogy megírja? -
Grrrrrrr #655 Talán az IL-2 online warrokhoz hasonló féle képpen. Bucser tudja, miről beszélek. -
Wini #654 hmm nem is rossz ötlet!
akár a limitált térkép se kell...
(vagy 2v2 és mindkettő minden egységet irányíthat, ilyen cooperative stílusban... vagy fele-fele) -
Isegrim #653
Jaja, alapvetően ez a problem, a megoldás amit találtam :
1vs1, limitált térkép (pl. bizánc vs. törökök, 100 éves háború, stb.). Így minden csata egymás ellen megy, az AI lázadókat pedig autocalc.
Esetleg 2vs2 és megosztva vívják meg a csatákat. -
Wini #652 ja, csak azért nem lehet könnyű megoldani, hogy amiíg az egyik ember fél órás csatát vív, addig mit csinál a másik... -
haxoror #651 Na a multi campaignra én is vevő lennék!
Csak úgy van értelme a multinak ha a stratégiai rész is benne van szvsz -
Isegrim #650
Valamelyik mTW2 forumon olvastam, azt hiszem a GCn mondta valakinek az egyik fejlesztő.A november eddig is fix volt, az amazon és hasonló internetes áruházak addigra ígérik a szállítást, és úgy hírlik a program jórészt készen van, már csak a bugfixelés és bétatesztelés zajlik.
Egy lengyel oldalon pedig azt olvastam, hogy a CA "komolyan fontolja egy későbbi kiegészítőt, amivel a multiplayer campaign is megoldhatóvá válik".
Bízzunk benne hogy így lesz, jó hír lenne. -
#649 03.06.2006 dátumnál a harmadik kép:) -
#648 Van egy kép itt:
Kép -
Grrrrrrr #647 infó forrás? -
#646 Úgylátom vér is lesz!? -
Isegrim #645 Legutolsó infó szerint Demo Október 6án, az MTW2 pedig November 25én várható. -
#644 Én inkább azt a hszt várom, ami arról szól, hogy megjelent a játék :) -
Grrrrrrr #643 Igen, a képek alapján Hastings lesz a tutorial.
Összehasonlításul: A Rome demoja 2004 augusztus 23.-án jött ki. A játék meg októberben jelent meg. Esedékes a demo... -
Grenzjager #642 -
Isegrim #641
Úgy néz ki lesz demó, méghozzá hamarosan. :)
A Tutorial valszeg az 1066os Hastingsi csata lesz, nagyon hasonló szituval mitn az RTWben.
Két történelmi csata,
a százéves háborúból Agincourt, és a
1525ös Páviai csata, franciák a német-spanyol koalíció ellen, a puskapor és pikák kora!
Érdemes itt szétnézni kis videjóért és szkrínsotért :
http://www.4players.de/4players.php/screenshot_list/PC-CDROM/7867/Screenshots/13323/1686823/Medieval_2_Total_War.html
http://gameswelt.de/pc/downloads/movies/detail.php?item_id=58394 -
Realtibi #640 3 éve mulva ugyis szart sem fog érni:DDDDDD
az enyém is 3 éve hu de fasza kis konfig volt
aztán a Company of heroes nem is megy -
#639 rákölthetsz egy vagyont:D Vagy játszhatsz vele úgy hogy úgy nézzen ki mint a rome:) mit szólsz?:D -
Grrrrrrr #638 Ne nagyképűsködj, hogy milyen jókonfigod van. El fog menni a mienken is, nyugi... -
#637 Juj de várom már!! Vajon ezen a gépen elmegy: P4, 3Ghz, 1Gb RAM, Geforce 6600GT 256Mb? Vagy már megint rákölthetek egy vagyont? -
Isegrim #636
Hát 512 mellé mindenképpen legalább még egy (v két ha sok pénzed van) 512-es blokkot... sokat javít és úgyse romlik meg gyorsan. :) -
#635 Akkor csak ramot vagyek? Mediumon remélem menni fog. -
Isegrim #634
Kieg? Mármint BI? Asszem a fű miatt van, azt le kellett nekem is venni mediumra v valami hasonlóra (-> grafkártya), gyakorlatilag nem lehet észrevenni, ja és az épületek is mediumon van, mert az is eszi a dolgokat (nagy poligonszám, -> grafkártya és procit eszik).
RAM az bizti kell hozzá rohadt sok, rengeteg textúra lesz az egységek miatt, nagyobb méretűek is, remélem azért az egy giga még megteszi.. -
#633 Hát ez érdekes... Nekem hasonló gépem van (A64 3000+, 1Gram, X800GT) és nekem a kieg óta brutálisan akad a játék, de a vicces az, hogy még apám gépe (A2500+, 1G ram, FX5600) is jobban viszi. LOL mi? :D Ezek után kíváncsi leszek a medieval2re... -
#632 Proci:Amd Athlon 64 3200+ Memo:512ram Vidkari:Ati Radeon 9550-256ram. Szerintem több kell főleg memória. -
#631 plusz még a deszinkronizált mozgás a katonáknál realtime-ban...az amikevesézi a gépet.....:))