5863
A WAREZT KÉRETIK MELLŐZNI!
-
duwy #436 hello
a www.gamestar.hu oldalon leírt módszert próbáltad már??
Többen is jelezték (thanks rivasz), hogy a Civilization IV bizonyos ATI videokártyákon egyszerűen el sem indul. Most megérkezett a megoldás. Először is fel kell telepíteni a legújabb, 5.10-es Catalyst drivert. Ezt követően töltsd le ezt a fájlt, a kitömörítés és futtatás után a menüből válaszd ki a PAK->Unpack parancsot. Menj a Civ IVAssets alkönyvtárba, majd nyisd meg az Art0.FPK fájlt. A kitömörítési könyvtárnak add meg ugyanazt az elérési utat, amit az előbb. A kitömörítési folyamat több percig is eltarthat. Ha befejezte, helyezd át az eredeti Art0.FPK fájlt máshová, hogy a játék ne találhassa meg, majd indítsd el a játékot.
-
#434 jóvan szarok az egészbe ugyse lesz ez már jó
már midnent szar programot meg mindent kipróbáltam és még mindig azt a szarat irja ki
rohaggyon el aki elbaszta -
#433 Na emberek, aki még egy szót szól a warezhelyzetről meg egyéb okoságokról, az az üzenet törölve lesz. Egyrészt már kismillió alkalommal le lett tárgyalva a dolog, másrészt azon alkalmakkor se derült ki semmi új csak az örökigazságokat szajkózták az emberek, ami (A) értelmetlen, (B) unalmas és (C) semmi köze az adott topic témájához. -
zizzenet #432 Én elolvastam. Sírtam. -
Bravoman #431 Na, nekem sem indul el, de nem a DVD-ellenőrzés miatt:
Elindítom, és az inicializálásnál amikor eljut az XML-es dolgokhoz, akkor kidob sorban vagy 30db XML hibaüzenetes ablakot, aztán szépen visszarak a desktopra!
Találkozott már valaki ilyennel??? -
#430 ilyen nincs már a kurva annyát..
felraktam az uj drivert most se jó..sd4hidal se
köcsög az irja ki hogy Failed Initalize Renderer
köcsög pofája
ujrarakom a játékot -
haxoror #429 A játékok készítésében közreműködő programozók nem hiszem hogy százalékot kapnának az eladott példányok száma után, úgy tudom fix bérért dolgoznak tehát nem őket "lopják meg" a warezolók.
Az sms-warezen nem lehet meghízni mert nincs benne annyi pénz, ami eljut az üzemeltetőkhöz az el is megy a szerver net stb fenntartásra.
A warez amúgy sem kiesett bevétel a készítőknek mert ha a warezolók nagyrésze ha nem tudná letölteni attól még nem venné meg hanem egyszerűen passzolna mert a cuccok aránytalanul DRÁGÁK
Ráadásul a hulladék felhozatal miatt ma már zsákbamacska hogy egy progi jó-e, a warez a bétateszt :)
SupergameZ fórum, bár újabban már nem preferálják hogy a warez téma legyen de sokan ezért szoktak ide. -
#428 ja...ezt felrakta..ja
elég a ccc vagy kell a ccp is? -
#427 leszedem a sima xp-hez valót
nekem xp prof van de most nézem az előző driver (5.8) is sima xps volt
amit tegnap leszettem xp prof az nem volt jó.. -
#426 ati.com-ról huzzd le az utsó drivert, de a megfelelő oprendszerhez.. -
#425 valaki segiccsen..
nembirom felrakni a catalyst 10et
2 fájl van hozzá bármelyiket elidnditom mindig azt irja ki hibának mikor már menne a telepítés hogy Hiányzó inf fájl. meg hogy az ati vezérlőt nem találja telepitsem fel..
azt mondm ez hülye most akarom dehát ez a baja -
#424 ha lopás akkor az ELSŐ lopást kéne a legjobban büntetni az pedig nem más mint amit munkabéreknek neveznek.....
a dolgozót lopják meg elsőnek....
de kár lenne itt filozófálni...ha olvasol olvass vissza. korábban már itt is mint minden fórumon már kiveséztük....
ha a SZOFTVERFEJLESZTŐK nem ÉRTÉKTELENÍTETTÉK volna el a kiadványok TISZTELETÉT azzal hogy 10-ből 8 game fos akkor jobb lenne a helyzet...
a zenében ugyan ez......amig 100 lemezből 2 jó addig a vásárlók szemáben nem lesz tisztelet a "termék" iránt...
meg lesz véve mert szeretem az eredeti szép dolgokat.....de amit pl a HL2-vel műveltek magyar kiadás néven az GYALÁZATOS!....begyömöszöltek fehér cd bugyiba 6 vd-t egy 50Ft-os nemzáródó, tokba.....láttam a tesómét...én már nem vettem meg....undorító pénzkasza sütött le a magyar "kiadó" részéről....stb stb... -
#423 Ne általánosítsunk van aki nem ekkora barom :) De hagyjuk is a témát szvsz, ez már (n+1)X meg volt tárgyalva majd' minden topikban, és nyilvánavalóan nem lehet zöld ágra vergődni egy ilyen vitában. Örülj annak inkább, hogy vannak itt egyáltalán emberek, akik megevszik azokat a programokat amiket igazán becsülnek, ebben az országban ez is komoly haladásnak számít ahhoz képest, ami pár évvel ezelőtt folyt itt. -
maxius #422 Szerintem a warezolás és a fálj-megosztás a felhasználók egyfajta sztrájkja, hogy csökkentsék az árakat.
Én is letöltöm a dolgokat, mivel nincs pénzem megvenni őket, gondolj bele, mennyi ideig gyűjti egy 16 éves srác a zsebpénzét, hogy legyen tizenX ezer forintja...és akkor ha megvesz 1 játékot, amivel eltölt max. 100 órát, akkor kijön az, hogy nem érte meg. De, egy 5-6 ezres árban már komolyan elgondolkodnék. És ezt egy olyan srác mondja, akinek itt áll a polcon jónéhány játék (Wizardry 8, Black&White, Morrowind GoY, Syberia, Nolf2...stb)
Tehát így lopok, ez van, idiág süllyedtem, kövezzetek meg. -
KorruptOrszag #421 valójában mindig egy olyan fórumpostról álmodtam, amit én írok, és olyan vaskos, hogy senki nem olvassa el. ;) -
KorruptOrszag #420 Ez a beszűkült erkölcscsősz hozzáállás, ami mellesleg förtelmesen demagóg is, nagyon jól mutatja azt, hogy Te is ugyanannyira magasról teszel másokra, mint mások Rád, amikor "meglopnak" a warezos cucc leszedésével. Nagyon rövid magyarázattal: Gondolj bele, milyen lenne, ha nem lopnák meg a programozókat, és mindenkinek meg kéne vennie minden programot, amit a gépére tesz. Nos, nekem nem lenne rá pénzem, sőt a legtöbb embernek sem lenne rá pénze, tehát mondjuk úgy, hogy mi képeznénk azt a réteget, aki kimarad minden olyasmiből, ami megkönnyíti a hétköznapi életét, esetleg munkáját, vagy ami kikapcsolja, szórakoztatja stb. Én nem érezném persze jól magam így, dehát fogyasztói társadalomban élünk, ahol mindennek megvan az ára, és aki nem tudja megfizetni a szolgáltatást, az ne is vegye igénybe, mert azzal másokat károsít meg. Oh poor me. Viszont akinek meg lenne valamennyi pénze (sok emberről van azért szó), az szépen megvenné a portékádat, amit programoztál, egy valag pénzt szednél össze vele, vehetnél egy felhőkarcolót, automata hónaljvakarót, vagy amire éppen igényed van..magyarul valószínűleg több pénzed lenne, mint amennyi most van, MEGLOPOTTAN. Én is szeretnék pénzt..nem feltétlenül rengeteget, de persze bizonyos mértékig minden ember szeretne egy kicsivel többet, mint amennyivel rendelkezik. Te is szeretnél többet, csak képtelen vagy ezt magadnak bevallani, mert akkor úgy tűnnél a Magad szemében, mintha Te is csak egy a saját hasznát leső, a másik ember bajával vagy anyagi gondjaival mit sem törődő önző alak lennél. Ezért az egésznek azt az oldalát fogod meg, hogy lopni bűn, lopni erkölcstelen, és ez lopás! Téged MEGLOPNAK! Ők a rosszak, Te vagy a jó, a dolog le van zárva. Ne csapd be Magad, több pénzt szeretnél, ez az igazság, akár annak árán is, hogy óriási néptömegeket hagysz olyan dolgok nélkül, amik az Ő életüket megkönnyítik, megszépítik. Ha most a nyomor beszélne Belőled, és nem tudnád megvenni a napi betevődet, mert minden pénzforrásodat ellopják Tőled ilyen módon, akkor igazat adnék...de nagyon jól tudva van, hogy akik az aluljáróban alszanak, azok pl. nem programozók, ugye érted. Hogy a Te munkádért maximális anyagi hálával tartoznának Neked, ezért kellene a programért fizetni, és ezt sérelmezed? Akkor vedd számításba, mennyire fair vagy unfair, mennyire értelmetlenül kizsákmányoló hozzáállás az, amit a szoftvercégek tanusítanak mind minőség, mind árak tekintetében. Érd be annyival, amennyid van, és legyél boldog inkább amiért a munkádra szüksége van az embereknek. Ez az, amiért érdemes csinálni a dolgodat, nem pedig sajnálkozni azon, hogy meglopnak, és így fele annyi pénzt szedegetsz csak össze rövidke életedben. -
Lord Zax #419 Nemnagyon akarok belefolyni abba h mi warez meg mi nem, de léteznek ingyenes progik is, nemkell smst küldözgetni. Én pl mindig leszedem azt amit esetleg megakaork venni eredetiben, és kiprobálom elötte, nemszeretek vakon vásárolni. Mostanában nemsok játék volt amiért kiadtam volna azta 12-15k ft-ot.
A másik meg hogy én szivesen megfizetném a programozok munkáját ha ök kapnák, de nem, a kereskedök, managerek, az állam leadoztatja, meg kitudja még kik kapnak belölle. Plussz a cég valoszinüleg megfizette a programozokat akik csinálták, gondolom nemkis orabért kaptak, utánna már csak a cég lessz gazdagabb minden eladott példány után.... -
Lord Zax #418 Üdv!
Nekem tetszett, bár nem vártam, aztse tudtam hogy lessz uj része :) Végig is toltam egy huge pályát, közép szinten, kb 6 ora volt, és 1980-ra megis lett a space victrory..
Csak nekem tünik ugy hogy könnyebb lett a játék? Meg elég szegényes lett az egységlista, a 3-ban tuti több egység volt, bár ezen majd segitenek a modok+ kiegészitök reméllem.
Ja nekem semmi akadás nemvolt, bár 1g ramnál baj is lenne, viszont amikor befejeztem ,és kiakartam lépni menübe, akkor kifagyott a játék, kikapcsolta a monitorom, és letörölte az ati-s driveremet. :)
Szerintem joprászor végig fogom még tolni. -
#417 Nekem nincs meg a warez verzió. Kíváncsi voltam a véleményekre.
ÉN PROGRAMOZÓ VAGYOK ÉS ABBÓL ÉLEK HOGY ELADOM A MUNKÁM.
Ami itt folyik, az nem warez! A letöltésekhez Sms-eket küldtök olyan embereknek, akik ezen híznak meg! -
goofyD500 #416 Jav.: 5 óra/hét! -
goofyD500 #415 Sziasztok! Gond nélkül felment, daemonba volt bemountolva, utána elindítottam és símán futott. Nem kért egyáltalán semmit. Ati kártyával semmi gond, kiv. amikor felépül 1 csoda a kis "tévéablak" egy pillanatra bevillan, ezer színű pöttyökkel, de utána gond nélkül végignyomja a mozit.
A játék nagyok király, szerintem ekkora lépés utoljára a civ1 és a civ2 között volt. Egyedi hangok, már nem egy katona mozog, hanem tényleg egy egység...stb.
Gratulálunk SID!
Laci(?): Nem tudom fel tűnt-e, de a játék hiv. megjelenése csak 4-e. Úgyhogy kissé körülményes lenne megvenni még, de amennyben te ekkora erkölcsös vagy akkor minek nézegeted, a sok warezos hozzászólását? Én meg úgy gondolom, hogy a kritika nem attól függ, hogy megveszem-e a játékot v. nem. Miért, ha nem tetszik egy letöltött játék, attól jobb lesz ha megveszem boltba? (Király! A játék sz*r, de legalább eredeti) Attól mitől fog megváltozni a véleményem? Szóval úgy gondolom hogy a véleméynét talán mindenki mondhassa már el egy oja topicon amit 2 mondattal elötte lefikáztál...
Egyébként kb 20 db. játékom van itthon, csak olyanok amik számomra a Top-ok. Ennek egy része eredeti, másikrésze nem. Na és? Úgy gondolom hogy amíg ilyenek az árak, ez nem igen fog változni. Nem hiszem, hogy pl a Fraxis a Mo.-i piacra lenne kihegyezve...vagy láttad a magyar népet a játékba. Na, bummm. Lehúztuk őket. És? Te még sosem lógtál a BKV-n? Utána nem volt bűntudatod?
Amíg ma egy új DVD 5000 HUF, amit én mondjuk megnézek kb 15ször, de akár 5 év múlva is leveszem a polcról, addig egy játék 8000-14000 HUF és a jobbakat is max 2-szer tolom végig. kb 5 év múlva az 1%-ukkal fognak még játszani. Ezek után pl. ki fogja nyomni a civ3-at? Amíg ilyen árakon nyomják addig ez nem fog változni...Nem tudom miért Te akarod megváltoztatni a világot...
Erről ennyit! Ja, kb 5 órát játszom...kiberbajnok...pfu! -
#414 Meg végül is mit vársz? Manapság már nem érdemes zsákbaengemet (na jó, zsákba macskát :D) venni. Míg régebben a demo fogalma néha egyet jelentett a játék 1/4 -vel (mondjuk emlékezzünk a Doom I. -re amiben a komplett első episode benne volt), ma viszont jól felépített reklámokkal próbálnak vevőt szerezni. Szinte majdnem biztos, hogy a végeredmény amibe kemény ezreseket penget ki a játékos, köszönő viszonyba se lesz a marketing által felfestett verzióhoz. Aztán ne is beszéljünk azokról az iszonyat BUG hegyekről amiket "véletlenül" benne hagynak. Lehetne takarózni vele, hogy: "jaj, szegény programer, jaj szegény fejlesztő" stb. De ne felejtsük már el, hogy kemény pénzek szálldogálnak el és be. Ma már a warez nem feltétlenül jelent rosszat a vásárló számára! Sőt. Szerintem teljesen átértékelődött a folyamat! A warez mára helyettesít és biztonságot nyújt. Miért?
- nem verik át az usert üres ígéretekkel, hisz teszteli előtte
- nem csalódik, hisz tudja mit vesz
Nyakam rá, hogy a warez többet tett a játékok eladásáért, mint az összes hülye (pl, SF) védelem. -
#413 Te megveszed? :) Én igen. -
#412 Nono, később még megveheti! Ne feledd, hogy ez a játék nem tömeg játék! Elég esélyes, hogy az itteniek közül páran beszerzik a dobozos példányt is. -
#411 Nesze nekem hajnali hidegzuhany. Mint az egyszeri ember, felnéztem az SG.HUra - gondoltam megnézem a Civ4 fórumot, hátha találok valami érdemlegeset (azaz mennyire találjátok jónak vagy rossznak magát a játékot). Valahol lélekben készültem arra, hogy virágozni látom majd a warez körüli szakmai tanácsadásokat, de amit itt olvastam, az egyszerűen rettenetes.
Gyermekeim: ajándék (azaz lopott) lónak ne nézd a fogát. Legalább egy olyan lenne közöttetek, aki úgy vállalná a kritikákat (a magasztalástól a sárga földig alászálló lehordásig), hogy megveszi az eredeti játékot.
Thanatos:...tudod ha valami 100ból csak egy gépen bugos akkor is a programozok sara... "
Az olimpiai aranyköpés. Tipikus (f)elhasználói vélemény. Neked elképzelésed sem lehet arról, micsoda munka van egy fejlesztésben. Mondanám hogy csinálj jobbat, de mivel egész nap a játékokat tolod (bizony, ebből így nem lesz egyetem :)), inkább hallgass, és ne minket emlegess, akiknek a munkáját ellopod.
Vonatkozik a többi kiberbajnokra is. -
#410 szerintem mindenki.....most nyomtam egy órát vagy 2-őt? min1....
kellemesek a benyomások....hamar "be lehet lakni" a gamét...
elöször lomhának tűnt a game, mert az is...de ha kipucolod a memóriát akkor nagyobb teret kap a wintől...néztem tartósan 360-400mb-tal dolgozik proci 80% alá nemigen megy :-) (P4-2400) és szerintem lehet a gfxen "spórolni" pl az egységeket "simple-be" állítani...újraindítást kér...
nálam nem bugos..ment, tölt, tök jó....
a zoomolos megoldás nagyon cool....pikk pakk átlátod a helyzetet...távolban is nagyok a város nevek stb....
érthetőek, átláthatóak a listák...
azért szerintem nem indokolt a 3D....én meg lennék nélküle is de egy félóra után megszokható és már most nyílván érdekesen "primitív" lenne a Civ3 gfx :-)
egy viszont bosszantóan lassú....ha a military táblázatot hívom elő....azt nagyon lassan "szedi össze"....
a különböző vallás, politika stb formák választása szuper, nagy variálhatóságot engednek....
tetszik a "worker" megoldás :-) (CallToPower2 rulez)
jó hogy kiteszik a tudomány, szórakozá stb adó elosztást a főképre így akár körönként is be tudsz avatkozni.....
majd még mondom észrevételeket... -
#409 Úgy vettem észre, hogy sok a beállítási lehetőség, szóval meg lehet oldani, hogy háború nuku, csak kulturális, diplomáciai vagy technológiai verseny legyen. -
#408 Amúgy kicsit felemás lett ez az epic mód. Most nyomtam le egy epic menetet két és fél óra alatt. Igaz, hogy a legkönyebb fokozaton (még vissza kell szoknom ) és csak 5-6 ellenfél ellen, de akkor is már 1930-ra megvolt a space victory. -
#407 Még erőssen ismerkedek a játékkal, szerintem simán leaprítanátok már az elején, szal, még kell egy kis idő és végetek :D -
#406 benne vagyok de inkább hétvégén vagy az "ünnep" alatt kéne.... -
#405 Ketten már biztosan vagyunk. Kandur rád számítok még :) -
#404 Na emberek, kinek van kedve holnap délelőtt környékén kezdeni egy orbitális partit? Persze epic módban. ;-) -
#403 Kérdésem lenne.
Az earth modot csak a scenarioban lehet kiválasztani? Csakmert ugye ott adottak a választható nemzetek száma. -
sbi85 #402 "please insert the correct cd-rom"
ebbe fogok beleőrülni -
sbi85 #401 lehet azért nem müködnek ezek a cd hide olós dolgok mer a Fantomdvdt nem kell installálni -
sbi85 #400 ha más nem megy az lesz -
#399 Próbáld kiírni DVD -re, más tippem nincs :( -
sbi85 #398 mer jobban kihasználja a procit gondolom
pedig de civ eznék má -
#397 mds file. örök életre megtanulod már :D -
#396 Nem tudom, de: mondj egy értelmes okot amiért 64 -et használsz