3478
-
#2798 Javaslom, hogy a gyűjtögetős, szépen lassan kifejlődős életmódot felejtsd el ebben a játékban. A pályák legtöbbjét csak akkor tudod megnyerni, ha minél előbb rush-olsz. Egy csomó pályán van úgy, hogy a köcsög gépnek 2 bázisa van kapásból. Ha hagyod, hogy feltápolja mindegyiket, soha nem nyersz. Tudom milyen érzés amiről írtál. Engem a Chaos szopatott be 1X így. Mire megcsináltam azt a pályát hipp-hopp délelőtt 10-ből éjszaka 11 lett! Mert közben rájöttem, hogy az egyik bázisát rögtön az elején szét kell verni. És nagyon sokat segít, ha tudsz lerakni védelmet a pályára ilyen esetekre. A gép egyik bázisa kezdéskor, majdnem hogy védtelen lesz, mivel a Honor guardjait csak az egyikre teszi le. Azt viszont nem árt tudni melyik az a bázis amit érdemes rögtön az elején legyakni, nehogy a tápos honor guardjaiba botoljál.
Egy szó: rush.... próbád meg így, nekem bevállt. -
#2797 hardon nem volt egyszeru egyik foterulet sem, de alapvetoen egyik sem volt halalosan nehez, vagy szopatos. -
#2796 Meg mivel támadjak?Egyetlen 1 egységem sem volt.Le kő őköt gyártanyi.De míg én csinálom a sereget,addig ő is jön.Ha lenne ott már kezdésből annyi,akkor nem vártam volna,haenm elintéztem volna. -
#2795 Nem erre vártam,de ha én támadnák,akkor is ez lenne.Eddig is csak 5-6 területem van,meg a fal miatt nem tudok támadni,csak ha visszamegyek,de ahhoz túl messze vagyok.Az ork strongholdtól ény-re lévő 3-as erősségű nagy területet támadta,én meg ott voltam az erőimmel a falnál.Nehéz amúgy egy ilyen Főterületet elfoglalni? -
#2794 elejen miert nem te tamadtal? persze hogy sokan vannak ha csak varsz
mire vartal? erre? megkaptad :D -
#2793 Íjjj,az durva.Én is most kaptam ki az előbb.Ki volt az a hülye,aki ezt kitalálta?Metámadott az Ork Stronghold.Honnan van annak a majomnak annyi embere?Pénze nincs annyit gyártani,mint amennyit ott volt.Megolt a bázis,Legyártottam kezdeti seregeimet.2 XV(( Broadsideot cövekbe,34- FW csapatot full téposan,azt a dínót,és vártam.Építgettem Plasma generátort néhány skytray-t és jön oldalról.Na jó,3-4 FW csapatot,meg a dínót odatolom néhány kutyával,lenyomják őket,közbe betámad előről.Na itt kezdődött a háború.1 órán keresztül(Vagy több is volt nem számoltam)FOSTA a sereget.Minden 2 percben kb annyian jöttek mintha 24/24 22/22-es haderővel mennék én.Hát a*** f****,mondom.Legyártottam 2 drone harbingert,és sorozatgyártásra állítottam a droneokat,mert volt miből.Közben azzal a meglévő 34- Skytray-jel rájuk küldtem 1-1 Missile barrage-t,és NEM ADTÁK FEL!Még többen jöttek!Honnan,miből?Ahhh,ez a rendszer s***.Ezt hogy lehet megcsinálni?Sehogy!CSAk jöttek és jöttek 1-1,5 h-n keresztül.Azért kaptam ki,mert elfogyott a pénz.De az viszont ngy elismerés a FW-seknek,hogy rohadt sokáig bírták.Mikor meghalt a dínó,csinálni akartam másikat de fullon volt a Squad Cap.Fullon!Legalább fél órán keresztöl nem halt meg 1 sem.5 dínóféleséget gyártottam +-1et az egész meccs alatt,közben volt a Squigot v mi a rák az orkok részéről,azt lenyomta dínóbarátom.Messziről tápoltam Missile Barragekkel,nem győztem gyártani a rengeteg Skytrayt.Nem lehet bevenni a bázist!!!Folyamatos megszállás alatt voltm,a bázisból kimozdulni NEM lehetett.Mikor elfogytak pár másodpercre,gondoltam kitámadok.De mikor mentem volna,megint rámfolyt minden,és védekezhettem megint.Egy perc nyugtom sem volt.Csak normálon nyomom,de ez túlzás.Én miért nem tudok enyi sereget gyártani?Pill,kicsit számolok.....Volt olyan hogy jött kb 4-5 killa kannal meg volt 7 wartrak-ja az a bombás nem a géppityus.Az ha szorozzuk minimum 2-vel, az is (5+7)X2,ami ugye 24,és csak 22 lehet max.De az is lehet h 3-mat fog le valamelyik,akkor még jobban átlépi a határt.Nem értem ezt a gémet.HOgy lehet ilyen nehéz?ezt még normális ember se tudja megcsinálni,sőt még Betmen se szupermense,SENKISE!Ilyen böszmeságet. >((( -
#2792 a stand groundban levo egyseg magatol veletlenul soha nem mozdul el.
tehat azert vannak ott meg aprobb hibak, amiken ha javitasz, nyersz. -
#2791 Naja, de mint írtam: ez a kezdés utáni első roham. Ezt tudom megcsinálni, ennyire van idő, nem is a pénz a gond, hanem nincs idő több egységet legyártanom.
Mind1, azóta már futottam még1 kört, mégtöbb FW-t raktam le, mögöttük meg 1 rakétás tank 1 és egy devilfish, és azt vettem észre, hogy nem támadott be, csak gyüjtötte az egységeit lőtávolságon kívül. Addig én szépen megindultam pár láthatatlan egységgel a másik irányból az őrpostjait szétkapni. Igenám, de aztán bekerültem a bázisára, ami láthatatlan volt teljesen...
Plusz véletlenül kiment az egyik egységem a védősorból a bázisomnál, és erre vérszemet kapott az egész serege, megindult és ledarált. -
#2790 Ahogy elnézem a képeket,nem sok Caped van.Én általában feltömöm magam 20/20 20/20-ra.Ha nincs bázisod,akkor taktikázni kell,ha van,akkor több egységet kell gyártani,meg tankot mert az nem volt.Nem tom mennyi gép támadott,de én raknák le 2 csapat XV88 Broadside csapatot,elvinni az FW-k mögé és lecövekelni őket,hogy a felső 2 ágyújukat használják.Látom van bázisod,akkor mondom:Több egység.Alig vagytok. -
#2789 olvasgatom miket írtok....mi jópáran (5-6) esténként nyomunk hol egymás-hol harder gép ellen.
mondjuk én speciel marinokkal,de annyit azért tudok ,hogy a tauknál a pathfindernek van olyan képessége amivel megjelöli a célpontot ami ezután negatív védekezési értéket kap.
szal 2 egységnyi pathfinder két negatív értéket dob egy egységre...pl eldák gépeire(vki írta kínlódik ellenük)és utána pillanatok alatt szét lehet kapni...az én lépegetőimet szétkapják(4800hp)akkor azt is.
ha még a hero egység rádob egy lassítást akkor még mozogni sem tud az ellen gépesített egysége és így kb 3sec alatt halál hiába a több ezer hp.
nah további minden jót
üdv -
#2788 ja hogy azt csak felderítésre lehet használni...semmit extra...akkor elvileg csak a főnököt kell széttépni és annyi...bár valamiért menetközben egyszer leállt a game és kiirt valamit hogy miért állt meg...üzenet azóta is ott van a főképernyőmön...na majd délután kiderül...köszi master -
#2787 Ja és előre gyártott bázisom volt, így arra sem kellett költenem, a főbb épületek megvoltak kezdéskor... -
#2786 Azért furcsálom az egészet, mert lényegében ilyen játékokon nőttem fel, nem vagyok kezdő, mégis nemtudok továbblépni, az általad írt taktikával sem. Ime 2 kép.
Az elsőn 5db full tápos FW team-et látni a torony körül, a hősöm, 1-2 stealth unit meg repülő egység, meg kroot társaságában, melyeket kezdéskor kapok ugye. Ergo csak a toronyra és a FW csapatokra költöttem, feltápoltam őket és várom az ellent a kanyonban:
Ez a kép pedig az Eldák első támadása után készült kb 30 másodpercel. A támadásra számítottam, így bekapcsolt pajzsokkal vártam őket, de max fél percig bírták feltartani az inváziót a fire warriorok. Már csak a hősöm van életben, az se sokáig. Másfajta egységet még nem volt alkalmom gyártani. Ennyi.
-
SaGa Jr #2785 Sajna nem megy a dolog. Baromi lassú a netem, hamachit meg nem ismerem és nincs is a gépemen (tudom honnan lehet letölteni, csak nem sok értelmét látom a jelenlegi netkapcsolatommal).
Maak:
Ott lesz pedig a kismókus a felső sarokban a főbázisnál (kis kék manus nagy köpenyben és jókora bottal, mellette mindig ott lebzsel 4 elit FW). A legfelső csücsökben keresd. Nem megy ő sehová arról a bázisról.
Vigyél detektáló egységeket is, mert van hogy beül egy devilfishbe, aztán keresheted életed végéig. Amint ő kipusztult, vége a pályának.
A komm center meg ott van a relic mellett. Az a nagy épület. Ha odaáll mellé egy egységed, rábökhetsz az épületre és kapsz egy detektor lehetőséget ami idővel megújul (kb olyan, mint az IG főépületében a felderítő radar). -
#2784 kérdés, betámadtam a tau főbázist...már legyaktam mindenkit de nem akar vége lenni...és két feladatom nincs megcsinálva...valami kommunikációs centerrel kellene csinálnom valamit...meg is van csak nem tom mit kell csinálni...meg hogy nyírjak ki valakit(aszem a tau főnököt), akit nem találok...legalábbis nem ott ahol jelöli a térkép...
tipp esetleg? -
#2783 hamachid van?
lehetne jatszani 1-2 meccset -
SaGa Jr #2782 A területeken lévő számok az ott lévő épületek szintjét/mennyiségét, illetve az ott állomásozó kezdő csapatokat jelölik összesítve.
Ha egy területet elfoglalsz és csak annyi épületet húzol fel, hogy mindenből legyen legalább egy, meg elfoglalsz pár strat pontot, akkor az a terület neked alapból 5-ös lesz. Ha elfoglalod és beépíted a pálya egészét, akkor is marad 5-ös. Szóval 5 pontot le lehet alapból vonni, mert azok csak az épületek.
Ha 5 alatti a terület pontszáma, akkor nincs minden épülete felhúzva és nagyon kevés egysége van ott, már ha akad egyáltalán valamennyi.
Ez azonban abszolúte nem igaz a spéci területekre. Ott másként megy a számítási módszer. Spéci területek azok, amik elfoglalás után valami általános bonuszt adnak, nem honour unitot.
A többi pont lesz az ott állomásozó alapcsapatok száma (kezdő létszámon, minden fejlesztés nélkül). Ha van esetleg ott honour guard egység is, akkor az úgyis látszik a térképen (csak a főnökükkel azonos területen vannak ők is).
Nem kell betojni a magas pontszámú területektől, nem lesznek annyival nehezebbek, mint az alacsonyabbak (kivéve a főbázisokat, de azok eleve kiemelt nehézségűek).
Ja és a legtöbb területen alapból 2 sőt akár 3 bázisa is lehet az ellenfélnek kezdéskor. Ez 2-3 teljesen külön támadósereget jelenthet a játékossal szemben, azaz 2-3 főhőst és 2-3 teljes CAptárnyi gyalogost meg járművet.
Ha már tiéd egy terület, akkor vehetsz rá bizonyos mennyiségű és típusú egységet magadnak, akik ott lesznek mikor betámadják a területet az ellenséges erők. Ezeket mind megvéve még 4 pontot lehet növelni a terület pontértékén és megkönnyíted magadnak a védekezést. Ámbátor lehet hogy ez éppenséggel akadályozni fog, hiszen ekkor a területen kezdő, megvett egységek eleve vesznek el a CAP limitből. Így ha valami másra szeretnénk költeni... Úgy ki kell nyírni ezeket a védőket. De ha kihalnak, hát akkor már nem lesznek ott a területen védőként a csata után.
A gépnél a támadó csapatok néha komoly 10 meg 14-es erővel támadnak holott láthatóan csak a főnökük jön. Na ilyenkor lehet arra felkészülni, hogy legalább 2 bázissal és rengeteg épülettel támad majd a gép. Egysége meg majd akkor lesz elegendő, ha gyárt magának. Igaz sajna a gép mindig kap minden bázisa után pár kezdő alap gyalogegységet... -
SaGa Jr #2781 Az XV88 egy totál felesleges dolog védekezés és támadás szempontjából is. Védelemre nekem is a legjobban a FW-ok működtek. Egy osztag pathfinder, meg 2-3 csapat FW és nem jön be az ellenség, csak ha tényleg őrült nagy túlereje van. De ezért is van erősítésül bennhagyva a bázisban néhány devilfish...
Ha már van ethereal, akkor meg ő legyárt vag 4 egységnyi elit guardot és azokkal meg a hőssel mehet a támadás. Az XV88 egy totál felesleges pontkidobás. Annál még a krootok is jobbak. Páncélvadászni meg kell 2-3 csapatnyi stealth suit fusion gunokkal azt csókolom. Bármit kivégeznek egy pillanat alatt normál fokozatban is.
CAP limitet maxra (20) növeli a fejlesztőépület, a Tau barakk, a kroot barakk (ezek csak gyalogos CAP-ot), a gépgyár (ahol a tankokat veszi az ember), a két spéci fejlesztőközpont egyike és a Coalition center. Ezekkel érhető el a 20/20-as max határ. Ha meg már miénk a CAPnövelő spéci terület is, akkor 24/22-ig mehet fel a maximumunk, de ez a csúcs a játékban.
Ja és az eldák gyengék. Keveset bírnak. Gyalogjaik közül egyedül a council bír sokat (lövéssel szemben, de közelharcban gyorsan pusztulnak), illetve a warp spiderek. Ezen a kettőn kívül minden gyalogjuk pillanatok alatt kipusztul a FW osztagok zárótüze alatt. A gépeik is kevesebbet bírnak, mint mondjuk a birodalom gépei. -
#2780 hardon -
#2779 Alább le lett írva, hogy a saját sereget is lehet.
Elit egységeket vásárolhatsz a támadóseregedbe, miután megnyerted őket egy-egy nyertes map-on. -
#2778 És a saját seregem erejét lehet?Mert az 5-ös és nem nagyon merek 7-es erősségű területet megtámadni,mert attack után kiírja,hogy elit katonák vannak,meg 2 bázis. :/ És nem nagyon merem,mert végem lesz. -
#2777 A területekre kattintva nyomj rá a reinforcement-re és ott tudod növelni a területek védelmét. -
#2776 Hínnye,én még mindig szenvedek.NEM tudom lenyomni ezt a rohadt necron sereget.
BTW mik azok a számok az egyes trerületeken?Erősségi szint?Én hogy tudom növelni 5-ről felfele?És merre kezdjek terjeszkedni?Mert nagyon belakták a bolygót.Amerre megyek,mindig közel a Stronghold v nagy erősségű terület.Tegnap is épp a Necron erők támadták meg a Stronghold mellett i területemés nem bírtam a 2 bázissal. :( -
#2775 Nemtom akkor Te milyen szinten játszottál, de normálon azt a TONNÁNYI Eldát nem tartóztatja fel semmi, kivéve ha aktívan a védelemre koncentrálok. FOlyamatosan gyártom a drone-okat, mert azok szépen lekötik őket míg a távolabb hatékony egységeim leszedik őket de az azzal jár, hogy 3mp-ként kiválasztom a drone harb-ot és nyomok egy drone gyártást és folyamatosan a védelemre koncentrálok, hogy tudjak reagálni egy esetleges durva offenzívára. Az XV88-ak is pusztulnak néha, szintén gyártani kell őket + csatasorba állítani, aztán a fire warriorok pajzsát is újra kell tölteni, szal az egész időm a védelemre megy el. Automatán képtelenségnek tünik feltartóztatni ekkora sereget, és ha belegondolok, hogy ez csak EGYETLEN MAP, akkor elmegy a kedvem az egész játéktól... :( -
#2774 egyaltalan nem hasznaltam a kampany soran drone-t
viszont nemtom feltunt-e, de ha a heroddal beallsz elore, es joval mogotte van 3-4 csapat fire warrior, az ugyanugy vedekezni, mint tamadni is TOKELETES
stealth gecit se hasznaltam csak ha nagyon ugralni akartam valahova, de kb kampany soran vagy 3x ha volt erre pelda...
kroot, fire warrior, ha nagyon akarod, az etheral, meg a hero... semmi mas nem kell -
#2773 Ezeket mind megcsináltam. Asszem 20-ig értem el a vehicle cap-et úgy, hogy még +1 command centerem is volt. Csak azért kérdem, mert 3-4db XV88-al és egy Drone Harbingerrel védem a bázist, ezek elviszik a cap-ek 80-90%-át, nem marad semmim a támadócsapatba (márha lenne időm olyat csinálni és használni) :) -
#2772 Ezt most jól megaszontam.
Az a lényeg hogy a két command post vmelyikével meg azzal az Ethereal-t gyártó épülettel.Az a legutolsó. -
#2771 Csak olvasni kellene az épületek tulajdonságait.
2féle módom tudod,mind2t használd és eléred a maxot:
1.a Mont'ka(Én csak vodkának hívom) vagy a Kauyon command post-tal meg a Coalision centerrel(Nem tom .osan mi a neve),ahonnan az etherealt gyártod. -
#2770 Hát egy idő után már nem. Jobbnak tartottam a feltápolt stealth unitokkal védekezni, tán próbáljam meg a fire warriorokkal?
Nemtom, annyira szívás a Tau-val védekezni, nem lehet otthagyni őket, hogy automatán védekezzenek, mert folyton nyomogathatom a drone gyártást, meg a tökömtuggya. De biztos én vagyok a láma, szal sorry :D -
#2769 nem azer de nem mondod h nem csinaltal fire warriort -
#2768 Hát én nemtom hogy lehetek ennyire béna, de képtelen vagyok bármit is elfoglalni az Eldák ellen. Most betámadtam a bal alsó mapját. Nem vészes, csak 2 irányból tudnak támadni, ebből csak az egyiket használják.
DE VAZZE!
Kb. 1,5 órán keresztül nem csináltam mást, mint védekeztem, droneokat, missile tankokat, stealth unitokat és xv88-asokat gyártottam, hogy felfogjam a milliónyi támadó egységét.
AKár tovább is játszhattam volna, nem történt volna semmi, max egyszer beslisszoltak volna a bázisomra és szeva, de betámadni az övékét lehetetlenségnek tünik...
Kérdés: Hogyan lehet a squad és vehicle cap-et emelni a Taunál? -
#2767 Jó sokat írtál THX!
Krootokat nem írtam,jól láttad nem nagyon használom őket.Inkább Fire warriorokat meg amit még írtam.Néha szoktam csak Krootoxokat gyártani.1x néztem 1 Etheranlt v mit,de nem láttam,hogy csatolni lehetne akármelyik csapathoz is és akkor jól gondolom,hogy mindenkit erősít aki a környéken van?Necronok még mindig kecsegek.Nem bírok velük.Hiába ölöm le mindet mikor betámadnak,ha 1x én is menni akarok,akkor viszek mindenkit,néhány csapat kivételével,mert ugye nincs 1etlen turretje sem,amit lerakhatnák így ott kell hagyni vkiket,akik meg olyan gyengék,hogy alig tudnak a Necronokkal elbánni,ha feltámadfnak a bázisom közepén.Nincs vmi Necron-gyilkos egység?Akármit is próbáltam,alig hatott rájuk. -
#2766 Megpróbálok neked segíteni hátha bejön.
Én is a Tau-kkal nyomom, és biztosíthatlak felőle, hogy a legerősebb néppel kezdted!
Először is: Sajnálom, hogy a leírásodban nem találtam azt a szót hogy: "Kroot". Nékülük eléggé szenvedés megcsinálni egy-két szopatós pályát ugyanis, már az alap Kroot egység is elég ütős tud lenni (Kroor carnivore), ha melléjük rendelsz egy Kroot Shaper-t. Ez megdobja a moráljukat nem kicsit és ráadásul egyel többen is lesznek.
Ebből kiindulva ha a választás elé kényszerülsz, inkább a Kauyon comand post-ot építsd meg ne Mont'ka outpost-ot mivel az utóbbival csak a XV8 Crisis suitot, és a Hammerhead Gunship-et tudod építeni, az előzővel viszont az erősebb Kroot egységeken kívül (Kroot hound pack amik bika erős meele sebséssel bírnak, és a Krootox, ami 12000Hp-val megáldva egy ágyús Kroottal a hátán mégerősebb bokszoló mint bármelyik egység), tehát ezeken kívül a "Kauyon command post" megépítése után a "Path to ellightenment"-ben lehetőséged nyílik a Stealth unitok továbbá a Fire warriorok további tápolására (nagyobb lőtáv,nagyobb életerő, nagyobb sebzés), amit a "Mont'ka outpost" építésekor nem kapsz meg!.... Szerinted melyik éri meg jobban?
A másik dolog ami a Kroot egységek felé billenti a mérleget az pedig az, hogy miközben 4-5 Krootox-al, vagy Kroot hound pack-kal feltartod az ellent, addig a háttérből a Fire warrior-jaid közben szarrálövik őket!
Ezek a fejlesztések nem kerülnek sokba mégis sok múlik rajtuk. A Kroot egységekhez, még ajánlatos kifejleszteni a "Feral leap"-et, így az ellenség megtámadásakor rájukugranak, fellökik őket egy pár másodpercre, ami persze sebzéssel is párosul! Ami mégjobban feldobja a sereget morálját, az a "Etheral" nevű pap kiképzése, ami nek segítségével az egységeid morálja az egekbe szökik, és talán még az életerejük is. Plusz ez az egység képes egy 4emberből álló erősen tápos Fire warrior-t csapatot megidézni, vagyis annyiszor (meghatározott időn belül persze) ameddig csak a Squad cap-ed bírja! és még képes klónozni is akármelyik csapatodat is.
Tehát sokkal jobban megéri inkább a Kauyon command post-ot építeni mint a Mont'ka-t. Annyit az XV8 Crisis suit, és a Hammerhead Gunship nem ér, az ellenfél erősebb meele csapatai azonnal bedarálják őket. Épületgyakásra nagyon jók, a XV8 pedig kifejezetten tömegoszlató/morálgyilkos egy lángszóróval felszerelve. Kb. ennyi a jó tulajdonságuk ami miatt nem érdemes ezen a vonalon fejleszteni.
Másik: a Drone Harbingert a szopatós pályákon mindenféleképpen használd, mert a kis drónok nemcsak hogy feltartják az ellent, de még tekintélyes sebzéssel is rendelkeznek!. Max 2-őt építhesz ebből az egységből, javaslom jelöld ki az egyiket mondjuk 3-masnak, a másikat 4-esnek, jelölj ki really pontot a kis drónoknak, hogy hová menjenek és csak gyártsad belőlük őket! Az energiára figyelj oda mert ezek gyártása abba kerül! Garantálom, az ellen nem bír egy tapodtat sem tovább mozdulni a helyéről! egy hátulütője van a drónoknak, hogy asszem 30mp-n belül elpusztulnak, azért is kell folyamatosan gyártani őket a Harbingerekből.
A Stelath unitok is elég jó egység ha már fel vannak tápolva. Ha egy-két ilyen egységgel bejutsz az ellenhez, és nincs detektáló egysége/épülete akkor kb 2 perc allatt lebontod velük a bázist. Vagy akkor gyárthatsz még Dewilfish troop carriert, amibe belepakolva további egységeket, észrevétlenül bemehetsz vele a bázisra, kipakolod őket, és volt bázis-nincs bázis. Persze fontos, hogy az ellen ne tudjon detektálni!
Az építkezés menete: Én ha csak a főépülettel kezdem a pályát, rögtön a Drónnal elkezdek egy generátort építeni, közben legyártok 2-3 stealth unitot strat pontot foglalni, utána még 2 építő, amikkel gyorsan felhúzom a sima barakkot, közben az első építőmmmel már húzom a második generátort, utána ahogy összejön a pénz már húzom is fel a Path to enlightenment-et, mert a fejlesztés elengedhetetlen a további sikerekhez! Persze ezek közben ahogy van pénz, úgy rakom a strat pontokra az outpostokat, meg gyártom az egységeket. De legelőször (a 2-3 stealth unit után), legyártom a Tau commandert.
Vehicle beacon: Mint ahogy előbb írtam a Hammerhead Gunship nálam felejtős, inkább a durvább Kroot egységeket gyártom. Viszont a 2 Drone Harbinger elengedhetetlen szopatós pályáknál, valamint néha egy-két Skyray missile gunship-et gyártok a rocket barrage képességük miatt (szintén a Path to enlightenment.ben lehet kifejleszteni) ami nagyon jó épületek gyors romba döntésére, valamint sűrűn szövődött ellenséges gyalogos egységek ketchuppá paszírozására
Az már rajtad áll, hogy ezeket dolgokat milyen gyorsan tudod végrehajtani egy pályán. Néha egy-két másodperc is számít
"I swear, we will get it done"
-
#2765 Na elkezdtem én is a gémet a TAU-kkal.Tudtok tippeket mondani?
Én nem tok annyira taktikázni.
Fogom először ledobok 1 Tau-s barrackot,azután 1 plasma generátort,csinálok 1 dronet,ledobok 1 path of enlightmnetet,addig gyártok pár Fire warriort meg stealthes 1ségeket és a közelben lévő 2-3 strat . ot elfoglalom,feltápolom listeningekkel azok heavily fortifiedra meg full scale wart dobok rá,közbe gyártok még vechile beaconöket,meg próbálom visszaverni a támadásokat.Aztán ha 1 ki anyag befolyt gyártom a haderőt,meg meépítem a hiány épületeket.Átlag seregem Fire warriorokból áll,1 xv88-as csapat 2 drone harbinger meg a rakétás tank vmi skyscape v mi a neve.Aztán fogom oszt menek.
Most a űNecronokkal szívtam legutoljára,mikor védekezni kellet.Az állandó feltámadásuk nagyon felidegesített,meg a 2 (igen KETTŐ)Necron lordja,ami ugy Primary egység,gondolom csak 1 lehetne belőle.Aztán a fentebb említet sereggel megindultam.Mentem a necronok meg fosták az utánpótlást a 2 bázisáról.Számoltam,kb vol 4 lord destroyere 6 heavy destroyere meg Pariahja is 2-3 aztán meg 5-6 necron warriorja meg 1 halom wraith-e me pár tomb spydere.Nem lehet vmit tenni a szemáttel a bázisom körül?Utálom,hogy mindig beugranak üdvözölni a másvilágról. -
#2764 Hűűű ... köszi a leírást!
Akkó szerintem az Eldák maradnak nekem is utoljára, a többi nem tűnik olyan nehéznek.
Vigyázat SPOILER tartalmat is fel lehet talán fedezni a tippek között!
Akkor miért nem spoiler-ként írtad be?
"Mark a target! We will wipe it out!"
-
SaGa Jr #2763 Igazság szerint egyik sem egy kemény dió. Mindenhol ugyanaz a minta. Beérkezel és már jön is az első hullám.
Vigyázat SPOILER tartalmat is fel lehet talán fedezni a tippek között!
Az IG esetében ez 4 chimera összesen 4 csapatnyi katonával (köztük egy kasrkin és egy ogryn csapattal). A pályájuk nagyon egyszerű és könnyen megszivathatóak. Csak a felső részen kell átmenni nem alul. Nagyon lerövidíthető ezzel a veszteségek és okozott károk listája, meg a játék is. Óvatos előrenyomulás mellett azonban hamar kezünkben a győzelem.
A káosz vicces tudd lenni, de nem okoz már az elején sem kihívást. Jóformán mindig csak kultistákkal támad, azokat meg lazán vissza lehet verni. Ha a seregünk egységei tudnak teleportálni vagy ugrani, akkor ez a pálya is eszméletlen könnyű. Más esetben sima, módszeres mészárlás. Egyetlen előnye, hogy lehet játék közben honour unitokhoz jutni.
A tau már keményebb a sok elrejtett stealth suit miatt. Nagyon jól be tudja védeni magát és folymatosan visszaszerezni törekszik az elveszített területeit a harc közben. Egész nagy hullámokkal tud megindulni. A nagy lőtávú fire warriorok miatt a telepített védelem szerepe nagyon lecsökken. Max detektálni jók, mert az ellenfél lazán kívül tud maradni a lőtávjukon. Koncentrált csapásokkal a legegyszerűbb megoldani ezt a kérdést, nem folytonos zaklatással.
A necron az ami sokaknak komoly gondot tud okozni, hiszen a saját "bázisunkon" belül támad eleve. Ott jönnek az ő támadó hullámai az első percekben. Ha ezek kipurcantak, akkor lehet trükközni és alaposan kicselezni a gépet. Ugró/teleportáló egységekkel piszok hamar oda lehet jutni a monolith temetőbe és az ottani katakomba lejárathoz. Már csak a bázisunk mellettit kell kitakarítani és van egy helyünk ahonnan özönlő katonák sorát zúdíthatjuk az ellenre. Megtartva a jump skacokat, el kell indulni kicsit délre, majd nyugatnak a páylán és megtalálható lesz az egyik spéci nagy obeliszk, amelyik lekapcsol egy egységet. Na ennek a tövében ott van egy újabb katakomba kijárat (jó nem a tövében hanem kicsit tovább nyugatnak és mélyebe, de ott lesz). Na ha ide pakoljuk ki a csapatainkat, akkor gyakorlatilag ott is vagyunk a célállomás mellett. Már csak oda kell sózni a monolith és egyéb őrségnek azt megcsinálni a feladatot. Aztán a főnök ezen az úton távozhat is. Vagy marad a jó öreg, végigdarállunk mindent megoldás.
A SM tud még meglepetéseket okozni, mert totál véletlenszerű miként vannak lehelyezve a whirlwindjei. Nálam nem egyszer előfordult, hogy közvetlenül belőtt a bázisomba folyamatosan, míg le nem tudtam verni a kellemetlenkedőt. Ez visszafoghatja rendesen a megerősödést.
Ha ez nincs, akkor mindössze gyors egységekre és némi gyalogra van szükség. Ízlés kérdése, hogy melyik kijelölt célpontot foglaljuk el először, ám nem rossz dolog a relikviával kezdeni (ez úgyis minden seregnek kell a saját csúcsegységéhez). Mondjuk az orbitális csapás megszerzése sem rossz, mert ezzel megkönnyíthetjük a dolgunkat és kiiktatunk egy zavaró tényezőt.
Maga a végső célpont itt a leggyengébb. Kimondottan gyaloggyilkos csapatokra lehet számítani, mindössze 1-2 gépgyilkos bandával, pár toronnyal. Könnyű menet. Ha az elején nincs ott a tüzérség, akkor nagyon gyors pálya lesz a többihez képest még sima darálásban is.
Orkok a kedvenceim. Kezdésnek ugyan már kaphatunk az arcunkba stealth rakétásaiból ízelítőül, de eddigre tuti lesz olyan egységünk, ami detektálja őket. Azután mehetünk körbe szépen, és végezhetünk a kijelölt célpontokkal. Ha egy mód van rá, ne hagyjunk túlélő gretchineket, mert nagyon megjárhatja az ember.
A kezdőhely baromi szűkös, így nagyon hamar ki kell mozdulni a startpozícióból és egy másodlagos telepet létrehozni egy megfelelőbb helyen.
Kellemes kis mészárlásosdi ez a pálya. Nem igényel különösebb agymunkát, trükközni sem nagyon kell és lehet.
Az eldákat hagytam utolsónak, mert ez egy kimondottan kellemetlen és szivatós pálya. Folyamatosan leszünk zaklatva 3 irányból, amit az idő előrehaladtával kettőre csökkenthetünk. Igaz csak két irány van eleve ahonnan az ellenség jöhet vagy amerre mi mehetünk de megteszi azt a kedvességet, hogy beteleportál egy nagy rakat warp spider és vyper+falcon+fire prism csapatot a bázisunkra.
Kevés a környéken az elfoglalható pont, így amint kiépült a védelem és elegendő egységet hagytunk hátra a bázis biztosítására (semmiképpen ne hagyjuk ezt a feladatot csak tornyokra), el lehet indulni a sok sok célpont egyike felé. Hogy változatos legyen a pálya, két másik faj is képviselteti magát és keseríti rendesen az életünket. Az ő lenyomásukkal honour guard csapatokhoz juthatunk.
A célpontul megjelölt pontok elfoglalása után elméletileg ki kell tartani még 10 percig, anélkül hogy az ember elveszítené a pontokat. Nos ez easy fokozaton nem jelenthet problémát. Normálon viszont már igen. Itt én inkább betámadtam az utolsó központi bázist, bár valami irtózatos mennyiségű elda figyelt benn. Módszeresen, távolról írtva azonban legyilkolhatóak. Ha minden elda épület és egység megsemmisült, akkor is vége lesz a pályának. De ez az út kimonodttan nehéz lesz. Főként mivel a központi fő területen egy gyártóépületből akár 3 egyforma egységet is kidobhat egyszerre a gép. Namost van 3 gépgyára... Igen, ez akár 9 db Fire Prism egy időben. Szóval lehet felkészülni a legkeményebb gyilkolásra, mert ezen a pályán lett ez kivitelezve. Mondjuk talán ezért is nem a mészárlás a cél itt. :-) -
#2762 Most őszintén ... ti használjátok a "load" lehetőséget ha egy pálya nem sikerül, és amíg meg nem csináljátok addig visszatöltögetitek az állást?
Mert én bevallom szoktam, bár nem sokszor kellett eddig Hát nem egy fer módszer az biztos, majdnem olyan mintha csítet írnék be, hogy sikerüljön valami. Jó azé nem teljesen ugyanaz, de akkor sem fer a géppel szemben.
Lehet újra fogom kezdeni, és kb. csak akkor fogom használni a lódot amikor elindítom a játékot, oszt kész. Egyszóval ha kiüt a gép akkor max. visszavágok neki ha tudok... tiszta lelkiismeret furdalásom van emiatt, hogy mintha visszalépnék az időben mindig ha nem sikerül valami, és a javamra nem fordítom a kockát.
Na mindegy ... bocsi a lelki szövegért -
#2761 Wow, köszi, ez jó kis help.
Én most foglaltam el VÉGRE VALAHÁRA a Forward Base-es pályát (tudjátok, ahol végigkell gyakni adott egységgel a pályán levő épületeket).
2x kellett nekifutnom, mivel a második nekifutásra a mapon nem épültek ki teljesen az addig letarolt épületek, de ígysem volt eccerű a káosz ellen SE. (de az orkok ellen iszonyatnagy szivatás) -
#2760 Csináltam egy kis magyarázatot a taktikai térképen található 6 legfontosabb terület tulajdonságairól, vagyos hogy mit adnak ha elfoglalod őket:
(A legjobb angol tudásom szerint próbáltam lefordítani a magyarázatokat, szóval lehet, hogy nem pontosak, de a lényeget tartalmazzák! )
-
#2759 Azért ami még sokat ér az a Spaceportos pálya! Sokat számít, hogy akárhová támadhatsz a térképen (kivéve a főbézeket), nem csak a commandered szomszédos területeire. Ráadásul így már a fal sem téma.
Igen ... a +1000Req-t adó pályán már gondolkoztam én is, hogy be kéne foglalni, de még nem vettem rá magam.
Amúgy SaGa Jr! Te már egy párszor végigtoltad a gémet... mi a tapasztalatod a Stronghold-ok felől?? Melyiket a legszívatósabb bevenni?
Mert a Chaos-é elég szánalmas volt. Mondjuk az igaz, hogy már nem igen volt Honor guradja akorra, mert má nem volt rá pénze. De akkor is...azt a pályát csináltam meg leghamarabb.