95104
-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
![[NST]Cifu](https://media.sg.hu/forum/avatars/10356591011409433815.png "[NST]Cifu")
#45407
Hát a Szuhoj PAK-FA cikkel csak annyit késtem, amennyi már sok volt... :S
Na, akkor berakom ide:
PAK-FA, avagy az új orosz (indiai) szupergép?
Az előtörténet
A hidegháború elején a vadászgépek fejlesztése robbanásszerűen zajlott, a gázturbinás sugárhajtómű, a turbólégcsavaros hajtómű, a hangsebesség átlépése, az új radarok és rakétafegyverek megjelenése miatt éles verseny zajlott, az újabb és újabb típusok jöttek és mentek. Mindez nem csak a két új szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió esetében volt igaz, de például Angliában és Franciaországban is tucatnyi tervezőiroda ontotta magából az egyre gyorsabb, erősebb és modernebb vadászgépek típusait. A vadászgépek fejlesztése presztízskérdés volt, a pénz és az erőforrások (sokszor esztelen) felhasználása nem volt kérdéses, valahogy úgy, ahogy az űrverseny idején. Jellemző, hogy az 1950-es években az Amerikai Légierőnél azonos feladatra 10 típust tartott egyszerre rendszerben. Ahogy a technológia egyre újabb és újabb vívmányai kerültek be a vadászgépekbe, az árak viszont elkezdtek egyre inkább a csillagos egeket ostromolni, így már a kényszerűen egyre kevesebb típus párhuzamos fejlesztését engedhették meg maguknak a tehetősebb országok is. Az egyre bonyolultabb gépek fejlesztése pedig egyre hosszabb időt is igényelt, viszonyításképpen az F-100 Super Sabre 1953. május 25-én repült először, és másfél évvel később, 1954. szeptember 27-én már rendszerbe is állították, az F-22A Raptor esetén ez az idő több mint 15 év volt (1990. szeptember 29 - 2005. december 15.)!
A Szovjetunió az 1970-es években folytatta le az utolsó befejezett fejlesztési programját, amely az amerikai F-15 (a program neve F-X) illetve később az F-16 (programneve Lightweight Fighter, könnyűsúlyú vadász) típusokra szánt válasz volt. Eredetileg egyetlen típusnak kellett volna megfelelni minden célra, ami esetükben azért volt problémás, mivel a szovjetek légi ereje valójában két légierőt takart, az egyik Szovjetunió légterét védő PVO, a másik pedig a harcoló alakulatok feletti eget uraló VVS. A két légierő teljesen eltérő képzést, taktikát és felszerelést használt, ezt akarták egy típusba összefogni. Végül a belső harcok és a nehezen összeegyeztethető igények miatt kettébontották az eredetileg PFI rövidítésű szovjet programot, az egyik eredménye lett a kisebb és könnyebb MiG-29-es, a másik pedig a nagyobb méretű és hatótávolságú, nehezebb Szuhoj Szu-27-es. A PVO számára ekkor még ott volt a MiG-31-es is, illetve a haditengerészet számára készült a Jak-41-es, helyből fel- és leszállni képes vadászgép is.
Az 1980-as években azonban a nehézségek egyre nagyobbak voltak, a hatalmas ország egyre nehezebben birkózott meg a kihívásokkal, és végül a Szovjetunió széthullott. A konkurenciaharc miatt a haditengerészet számára a Jak-41 mellett mind a MiG (MiG-29K) mind a Szuhoj (Szu-27K) elkészítette a saját repülőgép-hordozó fedélzeti vadászgépét, ami miatt végül az egyetlen elkészült, immár orosz hordozón a Szuhoj típusa állt rendszerbe.
Az eltelt években mind a Szuhoj, mind a MiG iroda a saját Szu-27 illetve MiG-29 típusokon alapuló családját fejlesztgette, számtalan alváltozatot létrehozva, és ezekkel próbált szerencsét a nemzetközi fegyvervásárokon (az Orosz légierő a pénzhiány miatt hosszú ideig egyáltalán nem rendelt új gépet). A Szuhoj elég sikeresen vette a kapitalizmus akadályait, és több országba exportálta gépeit, illetve Kínában és Indiában licencgyártás is folyik. A MiG iroda kevesebb szerencsével járt, és ez anyagi helyzetére is kihatással volt, egyre inkább elmaradt fejlesztések terén a nagy konkurenstől.
Az MFI / LFI - a PAK-FA elődei
Az 1980-as években az Egyesült Államok a Szu-27, MiG-29 és MiG-31 gépekre válaszul egy új programot indított, amit ATF (Advanced Tactical Fighter, fejlett taktikai vadászgép) névvel jelöltek. A program első sorban légifölény-vadászgépet vizionált, amely kifejezetten a légtér uralmát biztosítja, vagyis az ellenséges repülőgépek elpusztítása a cél, a földi (vagy vízi) célpontok leküzdése a korábbi (és majdani) gépek feladata lenne. A minél hatékonyabb légi harchoz pedig az ekkor már bizonyítottan működőképes "lopakodás" eszköztárát kívánták felhasználni. Itt egy picit megállnék, és visszautalnék a korábbi ismertető cikkekre. Tömören csak annyit idéznék ezekből, hogy a lopakodás képessége nem láthatatlan vadászgépet takar, hanem azt, hogy az ellenséges radarok lehetőleg minél kisebb távból legyenek csak képesek észlelni a vadászgépet. A lopakodást a gép alakjának megfelelő kialakításával (ami a radarhullámokat lehetőleg minél jobban szétszórja, hogy a radarérzékelő felé, a lehető legkevesebb jelet verje vissza) és különleges bevonatokkal érik el.
Az ATF programban szereplő két gyártó protogépei (a Lockheed YF-22 és Northrop YF-23) 1990-ben szálltak fel, a szovjet légierő még 1983-ban (az ATF elindítása után) felállította az ellen-programját, az MFI-t (kb. többfeladatú frontvadász), és azt a Szovjetunió szétesése utáni kétségbeejtő helyzete ellenére is folytatni akarta az immár orosz légierő. E programba a MiG és a Szuhoj tervező csapata is beszállt, az ATF-hez hasonlóan egymással konkurálva két prototípust hozzanak létre. A Szuhoj egy előrenyilazott szárnyú gépet tervezett, amely S-32-vel, majd S-37-tel jelöltek. Az S a nyilazott szárnyra utalt, a szám pedig hogy hányadik ilyen terve ez az irodának, például a Szuhoj Szu-27-es belső gyári neve a T-10-es, ahol a T a deltaszárnyat, a 10 pedig azt jelenti, hogy a 10-edik deltaszárnyú vadászgép terve ez az irodának. A MiG iroda egy hagyományosabb, deltaszárnyú elrendezést követett, ami távolról inkább az Eurocanard-okra emlékeztetett (az Eurocanard a három európai vadászgépre utal, a német–angol–olasz–spanyol Eurofighterre, a francia Dassault Rafale-ra és a svéd Saab Gripenre, e gépek közös jellemzője, hogy deltaszárnyúak (a félszárnyak háromszög alakúak), és nincs hátsó vízszintes vezérsíkjuk, ennek feladatát a félszárnyak előtt elhelyezett Canard-, vagy más néven kacsa-vezérsíkok látják el). Mindkét iroda leginkább a saját pénzéből építette a gépeket, és folytatta a fejlesztést, mivel 1990 után sem az államtól, sem a légierőtől nem kaptak pénzt, legfeljebb ígéreteket. Mivel a Szuhoj jobban állt anyagilag, ezért ők gyorsabban tudták legyártani gépüket, és az S-37 1997-ben meg is tette a szűzfelszállását. A MiG iroda gépét az 1.42 (később 1.44) belső jelöléssel látták el, és a pénzhiány miatt az 1990-es évek második felében gyakorlatilag semmilyen téren nem tudtak vele haladni, noha többször is szóban ígéretet kaptak az állami támogatásra. Az 1.44 mindössze egyszer repült 2000 februárjában, ám az ekkora kialakult helyzetben már az iroda nem is reménykedett semmiben. A helyzetet jól jellemzi, hogy először a légierő túl drágának ítélte a gépeket (akkori számításoknak megfelelően mintegy 70 millió dollárba kerültek volna darabonként), de azért nem sokkal később bejelentették a moszkvai repülőnapon, hogy az MFI tendert a Szuhoj nyerte meg, és az S-37-est átkeresztelték Szu-47-re, jelezve hogy kísérleti gépből aktív harci gép lenne már. Az igazság, hogy a Szuhoj nem kapott megrendelést, sőt, az orosz légierő az amerikai JSF (Joint Strike Fighter, kb. közös csapásmérő vadászgép) programra reagálva létrehozta az LFI (kb. könnyű frontvadász) tendert is. Az ígérgetéseknek és a pénzhiánynak az egyik következménye az lett, hogy például az Orosz légierő kiképzőgép-tenderét megnyerte ugyan a Szuhoj Szu-49 légcsavaros gép terve, de a Szuhoj az S-37/Szu-47 eset után nem volt hajlandó elkezdeni a fejlesztést addig, amíg nincs aláírt szerződése – mivel ez elmaradt (csak feltételes módban ígérték meg 1000 gép megvásárlását), a Szuhoj kvázi beintett, és hátat fordított a légierőnek e téren. Aligha lehet vitás, hogy ez volt az orosz légierő legsötétebb időszaka.
A PAK-FA program elindulása
Az MFI / LFI program kvázi bukása után 2002-ben indították a PAK-FA (nagyon durva fordításban: a frontlégierő fejlett repülő rendszere) programot, amely az amerikai F-22 és F-35 vadászgépek ellenpólusa lenne, és nem mellesleg az orosz légierő egyre inkább elöregedő gépparkjára is gyógyír lehetne. A méretét és tömegét is a két amerikai gép közé lőtték be, és fontosnak kiáltották ki az árát is, azt szabták meg, hogy az F-35 tervezett 30-35 millió dolláros árán legyen elérhető (érdekes fricska a történetben, hogy az F-35 ára időközben jól elszállt, jelenleg inkább 90-130 millió dollár közé várható). Az új vadászgép tervezését és kivitelezését a Szuhoj cégre bízták (a belső jelölése T-50), ám a MiG és Jakojlev gyárat is be kell vonni alvállalkozóként. Ehhez hozzá kell tenni, hogy az orosz vezetés véget akar vetni az egymással torzsalkodó és versenyző irodáknak, amelyek párhuzamosan hasonló programokra dobják ki a pénzt, így aztán 2006-ban létrehozták az Egyesült Repülőgépgyártó Társaságot. Ez egybevonta a Szuhoj, MiG, Tupoljev, Jakoljev, Iljusin és Irkut tervezőirodát, noha ezek - legalábbis eddig - nem veszítették az identitásukat, a közös felső irányítás arra utal, hogy a PAK-FA-nak nem lesz házon belül kihívója.
A PAK-FA vadászgéptől elvárják a lopakodó képességet, vagyis azt, hogy a radarok számára nehezen felderíthető legyen; elvárt a szupercirkálás képessége, ami azt jelenti, hogy az üzemanyagéhes utánégető használata nélkül is képes legyen a gép a hangsebességnél gyorsabban repülni, és továbbá a lehető legmodernebb fedélzeti elektronikával lássák el. Az MFI program rémképe azonban itt is hamar visszaköszönt, az elvárások között szerepelt, hogy a prototípusnak 2006-ban fel kell szállnia, és a rendszerbe állításnak 2012-ben meg kell kezdődnie. Utalnék ismét arra, hogy az F-22 esetén is jó 15 év kellett az első felszállástól a rendszerbe állításig, és a mai modern összetett vadászgépeknél, mint a Rafale vagy az Eurofighter hasonlóan hosszúra nyúlt a fejlesztési idő. Mindössze 10 év alatt a semmiből egy vadonatúj, rendszerbe állításra érett gépet prezentálni még akkor is hatalmas kihívás, ha a pénzösszeg rendelkezésre áll. Az orosz vezetés másfél milliárd dollárnak megfelelő rubelt ígért 2010-ig a programra, ám a légierő évente összesen mindössze mintegy 200 millió dollárnak megfelelő összegből gazdálkodott, és ennek döntő többségét sem a PAK-FA-ra, hanem egyéb sürgős feladatokra vonta el. A másfél milliárd dollár még csak a főbb fedélzeti avionikai rendszerek fejlesztésére lenne elég, az új (eredetileg a MiG 1.44-be szánt) AL-41 hajtómű fejlesztésének befejezéséhez a Roszaviakozmosz vezetői szerint 600-800 millió dollárra lenne szükség, és akkor a fegyverrendszerekről, a lopakodást biztosító anyagok kifejlesztéséről még nem is beszéltünk.
Ezek után nem meglepő, hogy a PAK-FA körül nagyon nagy volt a csend. Pár adat nyilvánosságra került, például hogy a gép két hajtóműves lesz. Ezen túl azonban mindössze a különféle profi és amatőr grafikusok fantáziarajzain repülhetett a gép. Ez persze nem tántorította el a légierő vezetőit attól, hogy újabb és újabb kijelentéseket tegyenek a várható első repülés és a rendszerbe állítás időpontjáról. A prototípus első repülését 2006-ról először 2008-ra, majd 2009-re csúsztatták, végül most 2010. január 29-én valóban meg is tette. Ez volt egyben a gép első bemutatkozása is a nyilvánosságnak.
Az indiai kapcsolat
India első számú vásárlója az orosz fegyvereknek, a vadászgépektől a hadihajókon át a tüzérségi fegyverekig mindenre vevő. A legszélsőségesebb példa két 971-es (Akula II) típusú nukleáris meghajtású vadász-tengeralattjáró lízingelése. India a lehetőségekhez képest igyekszik a saját hadiiparát is támogatni, így például a megvásárolt T-90Sz harckocsikat is részben Indiában szerelték össze, a Szu-30MKI vadászgépeket pedig nagyrészt Indiában gyártják licencszerződés alapján. A BrahMos/Jakhton robotrepülőgépeknél a kapcsolat még egy fokkal előrébb lépett, mivel itt már a fejlesztésbe is részt vehetett India, nem „csak” a csekket töltötte ki. India régóta dolgozik azon, hogy saját dédelgetett vadászgép programjába életet leheljen, sőt, rögtön kettő is van, egy könnyű és egy közepes méretű gépet fejlesztenek, a könnyű HAL Tejas már repül, bár a rendszerbe állítás még odébb van, a közepes méretű gépükkel viszont nem nagyon haladnak. 2007-ben India és Oroszország azonban aláírt egy megállapodást, mely szerint a két ország közösen fejleszti ki az ötödik generációs vadászgépét, és fele-fele arányban megosztják a fejlesztés költségeit (ugyan konkrét összeget nem említettek, de indiai források már ekkor 8 milliárd dollár körüli összeget említettek). Némileg nevetséges módon az orosz oldal a típus rendszerbe állítását 2009-re várta.
India ugyanakkor alapjaiban eltérő feladatot szán a gépnek, így valójában a két ország egy azonos alapokon nyugvó, de két eltérő változatot fejleszt ki. Az oroszok például alapjában véve együléses gépben gondolkodnak, az indiaiak ellenben főleg kétüléses gépben, ahol a kétfős személyzet megosztja a gép irányítása, illetve a fegyverrendszerek és a fedélzeti elektronikai hadviselés rendszereinek a kezelését. Az még nem tisztázott, hogy mennyi lesz a közös a gépben, de valószínűleg a radar, a hajtómű, a sárkányszerkezet nagy része, a katapultülések és a fegyverzet egy része orosz lesz, a fedélzeti elektronika, az elektronikai hadviselés (ECM, ECCM) terén pedig India bizonyosan saját eszközeit tervezi beépíteni, legalábbis a saját gépeikbe, amelynek az FGFA (kb. ötödik generációs vadászgép) nevet adták. Nem tudni, hogy az indiai rendszerek közül mennyi fog megjelenni az oroszok gépekben, vagy egyáltalán lesz-e bennük ilyen. Utóbbi sem teljesen elképzelhetetlen, ez esetben az oroszoknak „csak” az indiai pénzre van igényük az együttműködésben, bár a korábbi nyilatkozatok nem ezt sugallják.
Amit jelenleg tudunk a PAK-FA-ról
Vagyis inkább sejtünk, hiszen a PAK-FA körüli titkolódzás az igazi vérbeli szovjet időket idézi. A gép többfeladatú, vagyis képes a légi fölény kivívására, azaz az ellenséges repülőgépek elleni harcra, képes szárazföldi és vízi célpontok elleni csapásmérésre, illetve képes harcászati felderítésre felderítő konténerrel (vagy talán a nélkül is). A tömegét korábban 20 tonnás normál felszálló tömegnek adták meg, ez korlátozott fegyverzettel és/vagy nem teljesen feltöltött üzemanyag tartályokkal értendő tömeg. A neten keringő adatok szerint viszont az üres tömege inkább 18,5 tonna körül van, normál felszálló tömege 26 tonna, maximális felszálló tömege pedig 37 tonna! Ezek az adatok nagyobbak, mint a Szuhoj Szu-27-es család legnagyobb vadászgép tagjának, a Szu-35BM-nek, vagyis nem egy F-22 és F-35 közötti, hanem egy kifejezetten nagy és nehéz vadászgépről van szó. A sebessége majd a hangsebesség kétszerese körül alakul maximum, a hatótávolsága pedig a Szu-30/Szu-35 családnál is nagyobb lehet. A fegyverterhelése 7,5 tonna, a maximális üzemanyag mennyisége pedig 10,3 tonna. A gép méretei is impozánsak: 22 méter hosszú, 14,2 méter a fesztávolsága, és kicsivel több, mint 6 méter magas. Természetesen ezen adatokat fenntartással kell kezelni, ám ha igazak, akkor egy igazi nehézsúlyú gépről van szó.
A gép „szemei” között van egy aktív fázisvezérelt (AESA) radar, amit a gép az orrában helyeztek és 1500 modulból áll, mindegyik modul gyakorlatilag egy különálló adó és vevő egység, elképzelhető, hogy a LERX (a szárny előrenyúló része a törzs mellett) belépő élébe is aktív antennák lesznek beépítve. A gép orrába még egy elektrooptikai egységet építenek be, amely a MiG-29 és Szu-27 család gépein lévőhöz hasonlóan hősugárzásuk alapján találhatja meg a repülőgépeket, így az árulkodó radar bekapcsolása nélkül is lehet rakétát indítani a célpontra (a gép első repülésénél ez egy láthatóan nem működőképes "vak" egységgel volt pótolva). A gép fékernyője a farokkúp előtt elhelyezett tartórekeszben kapott helyett, ezek alapján elképzelhető, hogy a farokkúpban egy hátrafelé néző radar lett elhelyezve, ilyen megoldásra a Szu-34 és Szu-35 esetén már volt példa.
A gép fegyverzete részben a belső fegyvertérben van elhelyezve, első sorban a légiharc-rakétákról van szó, a nyilvánosságra került videók alapján feltehetően két nagyobb fegyvertér a gép hasán, a szívócsatornák között, két kisebb pedig a félszárnyak tövében, annak hátsó részén van elhelyezve, utóbbiakba rövid hatótávolságú rakétákat lehet elhelyezni. A hason elhelyezett két fegyverterek két ajtóval rendelkeznek, és ide akár nagy méretű fegyvereket is el lehet helyezni (az amerikai F-22A és F-35 esetén ez problémákba ütközik az elhelyezés miatt). A további fegyverzetet a szárnyak alá felszerelhető függesztőpontokra lehet elhelyezni, ám így nő a gép radarkeresztmetszete, azaz észlelhetősége, romlik a manőverező képessége, valamint csökken az elérhető sebessége. Egyes források szerint két darab 30 mm-es beépített gépágyúval is felszerelték a gépet. Ez némileg érdekes, hiszen elődeinek csak egy 30 mm-es gépágyúja volt.
A prototípus egy ideiglenes hajtóművel repül (Saturn 117Sz), a végleges majd Saturn AL-41F hajtóművel készülne, bár arról is hallani, hogy egy teljesen új hajtóművet készítenek majd hozzá. Elvileg a gép hajtóművei tolóerővektor-kormányzással lesznek ellátva, tehát a hajtóművek kiáramló hajtógázait bizonyos mértékben el tudják téríteni. Így a gép manőverező képessége akkor is igen jó lehet, ha a vezérsíkokon például extrém állásszög miatt nem keletkezik elég reakcióerő a kormányzáshoz. A LERX a jelek szerint mozgatható, ez egy érdekes pontja a gépnek, mivel ilyesmit ebben a formában eddig nem nagyon láthattunk. A jelek szerint tehát a gép manőverező képességére nagy hangsúlyt helyeztek, igaz e téren az elmúlt évtizedekben az orosz/szovjet gépeknek nem is volt okuk szégyenkezni.
Érdekességként megjegyezzük, hogy Vlagyimir Putyin nyilatkozata szerint 2013-ban az első széria gépekkel megkezdhetik a leendő pilóták kiképzését. (Ez kissé meredeknek tűnik elsőre... Meg másodikra is.)
Összegzés:
Ami tény, hogy az oroszok a jelek szerint hosszú vajúdás után egy új és igen ígéretesnek tűnő vadászgépet fejlesztenek, sőt elérték az első kritikus pontot, a gép szűzfelszállását is. Valószínű, hogy egy-két éven belül Indiában felszáll a testvértípusa is. Nem vitás, hogy az 1990-es nehéz évek után az orosz hadsereg és légierő megállt a lejtőn, és ha nagyon lassan is, de elindult a fejlődés útján. Még korai azt fejtegetni, hogy a PAK-FA felér-e az F-22A Raptorral (ne adj' isten túl is szárnyalja azt), és csak remélni lehet, hogy a Szuhoj új gépe nem tűnik el úgy a süllyesztőben, mint elődje, a Szuhoj S-37/Szu-47.
[center]![]()
![]()
![]()
![]()
A törzs alatti két fegyvertároló elhelyezése -
#45406
mig-29 -
#45405
Az R-77-es a Szu-27/MiG-29/MiG-31 szériának készült, az 1980-as években láttak hozzá, az R-73-as sem fiatal. A T-50-es 2015-2017-es szolgálatba lépésekor ezek 25-30 éves alapdesingt jelentenek, és eredetileg egyiket sem szánták zárt fegyverkamrából való indításra. -
#45404
Hát csak is, ha egy helyre rakják a kettő (azonos antennát használ a passzív és aktív radar), radar/IR esetén pedig külön egymás mellett... -
bgabor #45403 Az R-77-es ennyire nem váltotta volna be a hozzá fűzött reményeket? -
#45402
Hol fér el ez a sok szenzor egy olyan kis átmérőjű rakétában, mint R-77 vagy AIM-120? -
#45401
Feltehetően a most készülődő rakéták esetében ez már opcionálisan benne lesz, illetve egyre többet hallani a vegyes irányító rendszerről (aktív radar + passzív infravörös, aktív és passzív radar, stb.).
A T-50-hez állítólag új rövid távú és új közepes/hosszú távú légiharc rakéta készül. -
bgabor #45400 Értem, szóval ezek azért még nem közkézen lévő fegyverek. Azért arra kíváncsi lennék, hogy mihez kezd a rakéta, ha a célba vett vadászgép kikapcsolja a radarját, és letér az addigi pályájáról.
Nem lehet hogy ezekben a raksikban ugyanolyan, a végfázisban működésbe lépő aktív radar van, mint mondjuk az AMRAAM-ban? Valahogy csak meg kell találnia a célt, miután az ellenséges radar kikapcsolt. -
#45399
A magyar baka viszont még csak normális mellénnyel, vagy normálisan felpáncélozott szállítójárművel sem rendelkezik, tehát nincs jobb passzban, mint harckocsizó társa... :) -
#45398
Ahogy kiskorú írja, egy harckocsizó még mindig nagyobb biztonságban van, mint egy gyalogos. :) -
#45397
A PAK-FA orrában AESA antennarács lessz de kvesebb adó-vevő szenzorral (1500db) mint az F-22 esetében (2000 db).
Az AN/APG-77 T/R moduljainak száma hétpecsétes titok volt régen, hivatalosan 1000+, az F-22Raptor.com szerint 2000 volt. Egy 2007-ben nyilvánosságra került pentagon PDF viszont egyértelműen 1500-at említ, ezt a PDF utána gyorsan leszedték, és hivatalosan nem kommentálták az esetet. A legtöbb komoly forrás viszont egyetért abban, hogy az 1500-as adat reális lehet, így átvették. Komoly forrás például a Janes.
A T/R modulok száma egyébként nem feltétlenül jelenti a radar "erejét", mindössze azt takarja, hogy hány független adó/vevő modulból épül fel, így ennyi "radar-nyalábot" tud kibocsátani.
Gondolom a titkosított adatkommunikációt is tudni fogja a PAK-FA radarja...
Az adatkommunikációhoz nincs köze a radarnak, az egy külön rádióberendezés. Legfeljebb olyan téren, hogy a radar által nyert adatokat megossza a többi géppel... -
#45396
Tippre igen. -
#45395
Van olyan típusú levegő-levegő rakéta, ami a célpont radarkisugárzása alapján vezeti célra magát?
A Vympel jó ideje propagálja az R-27P/PE rakétát, ami ilyen, az R-77 családban az R-77P rendelkezik hasonló fejjel. Hogy ezek kész, vagy csak tervezett változatok, jó kérdés, nem sokat hallani róluk.
A Molni által említett anti-awacs rakéta a Novator KS-172/R-172/K-100/R-100 jelzésekkel rendelkezik, de ez egy elég méretes darab, és nem a vadászgépek ellen készült. -
#45394
mint írtam, honvédként gondolkodom, ergo az a pár gripen, talán az első körben kiesik, a mistralok meg...szóval érted. -
NorBear #45393 "ha az ellenség hk-t lát, légitámogatást kér rá, tüzérséget, csak pusztuljon a konzerv.
a lövészt meg senki nem veszi komolyan:)"
Jobb esetben azért a légvédelelm és a légierő is óvja a páncélosokat.Azért kiváncsi lennék rá hogy pl a II VH-ban meghalt német katonák közül kb hány volt hk. kezelő.Azért gondolom hogy a gyalogság veszteségei azért jóval nagyobbak voltak.A keleti fronton összesen 25584 db német páncélost semmisítettek meg.A kezelő személyzet vesztesége kb 128000 fő körül alakul ha úgy számolunk hogy a 25584 db páncélosból összesen 0 túlélőnek sikerült kivánszorogni.A példámnak van azért egy pár gyermekbetegsége például nem számoltam azzal sem hogy néhány páncélost a saját személyzete hagyott hátra és robbantott fel vagy a sérült harcjárművek egy részét sikerült vissza szerezni és megjavítani.Utóbbi esetben egy páncélosban akár többen is meghalhattak mint 5 fő mire a harckocsi végleges veszteséglistára került.
"A klasszikus séma szerint igen. Azonban a manapság, az asszimetrikus hadviselés korában már más a helyzet. Például ha te amerikai katona lennél irakban, mi lennél inkább? Gyalogos katona vagy egy Abrams sofőrje? "
Hát igen a szituáció sem mindegy mivel egy afgán gerilla osztag egy hegy mélyében megbújva nagyobb biztonságban érezheti magát mint egy Iraki T-72-es hk. személyzet kint a sivatagban miközben az A-10-es "varacskos disznók" körülöttük nyitogatják fel a többi iraki "konzervdobozt".
-
#45392
én magyar katonaként gondolkodom:)
ha muszáj választani, akkor az abrams lövegkezelője. -
bgabor #45391 A klasszikus séma szerint igen. Azonban a manapság, az asszimetrikus hadviselés korában már más a helyzet. Például ha te amerikai katona lennél irakban, mi lennél inkább? Gyalogos katona vagy egy Abrams sofőrje?
-
#45390
ha az ellenség hk-t lát, légitámogatást kér rá, tüzérséget, csak pusztuljon a konzerv.
a lövészt meg senki nem veszi komolyan:) -
JanáJ #45389 Egy mai modern hadseregben én inkább hk.-ó lennék.
A hk-at fejlesztették, a bakák többsége meg kap mellényt+sisakot és pont. -
#45388
úgyis kiszáll nem?
meg ki az a bátor, aki ilyenkor rá mer ülni? inkább a tetejére, mint az oroszok. -
#45387
Meg tud lapulni a fűben, ja, de sokkal sebezhetőbb a tüzérséggel szemben, mint egy komolyabb hk.
Szvzs a meglapulás, bujkálás leginkább defenzív harc során használható, és hk-k is többé-kevésbé képesek rá.
![]()
-
kiskorúbézoltán #45386 Jó, de valahogy csak el kell jutnia oda. :) -
#45385
meg tud lapulni a fűben, ergo azt vettem alapul, hogy nem btr-ben üldögél.
de hagyjuk. -
kiskorúbézoltán #45384 Tényleg, mennyivel jobb a nyusziknak. :D Egy ugyanakkora célt mutató, de fele, harmada olyan védettségű pöszkében csatába menni, ha kigyullad még versenyt is tudnak üvölteni. :) Vagy kicsi, de olyan védettségű járműben veretni neki ami a galambxartól se véd meg. :P -
#45383
valszeg nem csak 2 méterre repült fel. -
#45382
ezzel mélységesen egyet tudok érteni. ráadásul, amíg egy nyuszi meg tud lapulni a fűben, addig a harckocsi az első kilövendő célpont.
a képet csak a torony meglehetősen érdekes pozitúrája miatt raktam be. -
#45381
a franc se menne harckocsizónak, ha már meg kell halni inkább a szabadban. -
Freeda Krueger #45380 már látható,egy M84 maradéka... -
#45379
![]()
így már igen:) -
#45378
sehogyselátszik -
#45377
-
#45376
csak egy kép
-
NorBear #45375 Üdv! 
"A T-50 esetén a farokkúp láthatóan nagyobb, és immár feltehetően AESA radar kerülne oda, így az érzékenysége is nagyobb lehet"
A PAK-FA orrában AESA antennarács lessz de kvesebb adó-vevő szenzorral (1500db) mint az F-22 esetében (2000 db).Gondolom itt is lehetőség lessz arra hogy a repülőgépekről az AESA képet készítsen és a beérkező információkat a referencia adatbázis segítségével feldolgozza.Gondolom a titkosított adatkommunikációt is tudni fogja a PAK-FA radarja... illetve tudnia kéne ha már lopakodónak szánták. -
#45374
Elvileg az orszok terveztek AWACS gyilkos raktétát, ami ilyen elven működik.
Szerinem mozgó célok ellen az ilyen alkalmazás reménytelen, vadászok ellen főleg. Ma már szinte csak tűzvezetéshez kapcsolsz fel radart és akkor is csk MCG idejérea valószínűleg. Egyszerűen egy ilyen fegyverhez nincs úgymond input harchelyzetben. A félaktív rakéták korában esetleg lett volna értelme. -
bgabor #45373 Azok ott kétoldalt valamiféle Sztrela/Igla indítók lehetnek? -
bgabor #45372 Értem. Van olyan típusú levegő-levegő rakéta, ami a célpont radarkisugárzása alapján vezeti célra magát? Erről nem tudtam. Persze levegő-föld rakéták esetében sok ilyet ismerek(pl:HARM), de ott ugye nem gond ha kikapcsolják közben a radart, mert a rakéta "emlékszik" hogy pontosan honnan jött korábban a kisugárzás.
De levegő-levegő rakéták esetében ilyen vezérlésről még nem hallotam. Csak olyanról, mint a Sparrow és az AMRAAM Home-On-Jam üzemmódja, amikor a zavarás forrása alapján vezeti célra magát a rakéta.
De olyat, ami a radarkisugárzás alapján vezeti célra magát, még nem.
Mely rakéták ezek? -
#45371
Akad pár tényleg érdekes kép, ez például teljesen új nekem, úgy néz ki, mintha valami légvédelmi téren felturbózott változat lenne.
[center]![]()
-
#45370
Gyakorlatilag egy vakfoltot kezel le, ugyan a Szu-34/35 esetén a farokkúp átmérője elég kicsi, így papíron 3m^2 RCS értéknél olyan 50km-ről észlelte a célpontot, de a lényeg, hogy az ellenséges vadászgép nem tud kikapcsolt radarral / KOLSz-al észrevétlenül a hátába és közel kerülni. Persze ennek az ára az, hogy az ellenséges gép az RWR-el (Radar-besugárzás-jelző) észlelheti a gépet, és tudhatja, hogy hátrafelé is "lát". Végső problémának pedig ott van az is, hogy a radarkisugárzást követő rakéták számára vonzó célpont is lehet.
A T-50 esetén a farokkúp láthatóan nagyobb, és immár feltehetően AESA radar kerülne oda, így az érzékenysége is nagyobb lehet. -
Freeda Krueger #45369 Kinai harckocsik
Kínai harckocsik és páncélos járművek...
csak a képek miatt érdekes -
bgabor #45368 Teljes intenzitással csak hat éve dolgoznak a projecten. Nyilvánvaló volt hogy ennyi idő alatt nem lehet csodát tenni, annyi részegységet és szerkezeti elemet vettek át a korábbi, továbbfejlesztett Szu-27 változatokból, amennyit csak lehetett.
Az is egy érdekes kérdés hogy mikor fog ez a cucc csapatszolgálatba állni.
Ugyebár az Eurofighter 1994 elején repült először, és 2003-ban állt hadrendbe az első egységnél. Az F-22ből az első prototípus (YF-22) 1990-ben repült először. Tehát a világnak a jobbik felén is eltelik bő tíz év mire egy modern vadászgép a csapatszolgálatba kerül. Akkor vajon mennyi lesz ez az idő oroszoknál?
