95104

-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
#45447
Azt hiszem a felesleges üzemanyagot képesek a lángcsóvába fújni. Ez adja a furcsa hatást:) Ez azért kellett, mert az eredetileg hajófedélzetre tervezett gépnek volt egy minimális leszállótömege amihez néhol ki kell engedni az üza-t.
Majd ezt a rendszert a szárazföldi gépnél is megtartották. -
JanáJ #45446 Legalább engedik. Gondolom sok az upgradelt változat a missziosok között. Csak azt nem értem miért nem lehet ilyet központilag beszerezni.
An/paq-et lehetne tenni az AK-kra? Úgy értem az eltérő lőszer gondot jelentene? Vehetnénk ilyet? Gondolom már nem csúcs technika. -
JanáJ #45445 Az F-111-esnek miért ilyen fura mikor utánégetővel megy? Tudom az auszik megvesznek érte, de nem értem. Olyan mintha egy harmadik hajtóműve is lenne. -
#45444
ezen nem fogunk összeveszni.
tudtommal jugoszlávia területén a háború végéig folyt a partizánharc, elég véresen, és nem kevés egységet kötött le.
ehhez vedd azt hozzá, hogy svájcban, mint lejjebb bemásoltam, nemzetvédelmi stratégia volt a gerilla-harc.
no meg a bunkerek országát azért ne hasonlítsuk össze a kecskepásztorokéval:)
részemről ennyi. -
#45443
Az hogy miért nem viselt háborút szerintem elég komplex dolog, nem lehet leegyszerűsíteni annyira, hogy simán csak nem érte volna meg megtámadni őket a várható veszteségekhez társuló aránylag kis haszon miatt, bár ebben is van igazság, és logikus is, de vajon a náci Németország (Hitler), a logikus döntéseiről volt híres? A Szovjetunió megtámadása, hadüzenet az USA-nak, a végsőkig kitartás stb logikus döntések voltak? Szerintem, ha lett volna valami komoly tervük Svájccal akkor gondolkodás nélkül lerohanják, és nem tartott volna sokáig elfoglalni, hiába a nehéz terep, meg a szívós ellenállás, már másoknak is sikerült elfoglalnia ezt a területet, akkor az ereje teljében lévő Németországnak nem okozhatott volna túl nagy problémát ez a dolog (pláne, hogy Svájc teljesen körbe volt zárva).
Ahogy Punker is írja, nagyon jó oka volt annak, hogy Svájc, mint semleges ország megmaradt ott Európa közepén, de ez az ok szvsz elég összetett lehet, aminek csak egy kis részét képezi az, hogy Németország "tartott" volna Svájctól. Miért pont őket hagyták volna ki, miközben elfoglalták majdnem egész európát, elvertek erős hadseregeket (francia, brit expedíciós), elfoglaltak nehéz hegyvidéki tereppel rendelkező országokat, méghozzá rövid idő alatt (Norvégia, Jugoszlávai, Görögország). -
#45442
fogalmam sincs.
én is csak recontól olvastam indexen, hogy saját beszerzés. -
JanáJ #45441 van infod róla mibe került ez neki? Nagyságrendileg. -
#45440
legyen úgy. -
#45439
németek végig fosztották európát + amit a zsidóktól begyűjtöttek, átváltották svájcban és így fizettek a svédeknek, ki volt ez találva. -
#45438
igen, ezt a srác saját maga tuningolta. -
#45437
a svédek is elég komolyan vették a honvédelmet, tudtommal. ahogy most is.
szerinted melyik jobb? megszállni kis befektetéssel egy országot, aztán kiszivattyúzni minden nyersanyagát, vagy véres harcok árán elfoglalni olyan országot, ami úgy felkészült a harcra, hogy alig érné meg a veszteségek miatt, ráadásul nem is potenciális ellenfél...esetleg kereskedni.
(nézzük meg svédország régebbi történelmét, ők voltak észak rambója:) -
#45436
tactical AK-ból van éles is nem csak AS replika, csak az a baj vele hogy a kittek webshop-okban még 1-1 db-nál is olcsóbbak mint az itthoni "fejlesztés" ezért a sógor koma nem keresne rajta.....
azért néha 1-1 felbukkan a képeken:
-
JanáJ #45435 Ne nevessetek ki, de airsoft fegyverből van ilyen AK variáns, hogy a fa melső markolatot müanyag szereléksínesre cserélték. Gyak. ugyan ez mint a képen. Nem hiszem, hogy nem lehetne ezt olyan müanyagból gyártani, akár fémbetéttel ami az élesen is megmaradna, akkor meg már vehetnénk egy tucat optikát a fegyverekre. Olcsó lenne és gyors és még sikkasztani is tudnának ha 40e/db áron adnák. De valamiért mégsem csináljuk. Miért? -
#45434
svédországot miért nem támadta meg? azért mert kereskedni hatékonyabb volt, ugyanez igaz svájcra. -
#45433
tegyük fel a kérdést, miért nem viselt háborút?
a náci németország miért nem szállta meg? talán tisztában voltak azzal, hogy nem éri meg a haszon a befektetést? -
#45432
Ez hogy egy kategórai lenne a két ország, szerintem elég szubjektív.
Izrael fegyverkezése, nagy méretű, társadalom jelentős részére kiterjedő hadserege ellen még a pacifistáknak sem nagyon lehet ellenvetésük, mivel fennállása (és még azelőtt is) óta folyamatosan konfliktusban van szomszédaival, egy teljesen ellenséges közegben foglal helyet, és természetes, hogy komoly hadsereggel rendelkezik.
Ezzel ellentétesen Svájc több, mint 200 éve nem viselt háborút, csak barátságos szomszédai vannak, mégsem engedi meg magának azt a luxust, amit pl "mi". -
JanáJ #45431 Nem véletlen hogy már Ádám és Éva is félt a svájci zsoldosoktól. :-) -
Gunslinger #45430 Pedig MMRCA tendert sztem el fogják bukni és hajófedélzeti masinát sem hiszem, hogy tőlük fognának vásárolni. Ha tényleg valamilyen katapultos eszközt akarnak a hajóikra, akkor a Szu-33 alapból kiesik, marad a Rafale, F-35C, meg a Super Hornet. -
Gunslinger #45429 Sztem még Izrael is hasonló kategória, nem csak Svájc az egyetlen. Kicsiny országok, egy komoly támadás esetén nem nagyon lehet hova visszavonulni, gyorsan jönnie kell a teljes mozgósításnak. -
#45428
Svájcot mindig is baráti államok vették körbe :) Olyan is volt hogy EGY baráti állam :) -
#45427
egy svájci pályaudvar
idézet Z.I-től:
Éppen ez az az európai állam, amely 24 órán belül képes végrehajtan nem csak a totális mozgósítást, hanem már meg is kezdi az aktív hadműveleteket!
A világ egyetlen állama, jelenleg, ahol a lakosságot és a hadsereget kiképzik a totális gerillaháborúra (méghozzá ez a XX. század 20-as évei óta folyik, folyamatosan).
Ugye ,,ki érti ezt?", hiszen Svájcot kizárólag baráti államok veszik körbe. Ha van ilyen képzés, akkor a svájciak szerint szükség van rá, barátok ide vagy oda...
-
#45426
Üzletel, túl sok szállal kötődnek egymáshoz (BrahMos, FGFA, Akula II.), akkor lehet az oroszoknak aggódni, ha a vadászgépeknél elfordulnak tőlük...
Utánanézve azt találtam, hogy az indiai haditengerészet a még tervezőasztalon lévő IAC-2 terveket átdolgozná, szívesen vennék, ha elektromagnetikus katapult lenne rajta, és nagyobb gépek. Opciók az F/A-18E/F, F-35C, Dassault Rafale és Szu-33K, ezekkel kapcsolatban kért információt a gyártóktól (milyen tömeggel szállnak fel a gépek, mekkora vonóerővel kell bírjon a katapult, stb.). A Saab-nak nem kültek ilyen kérvényt, de a Saab saját szakállára elkezdte a tervezést, és elküldte a saját javaslatát.
Szigorúan saját vélemény, de ez elég furcsa tőlük, nincs tapasztalatuk hajófedélzeti gépekkel, a Gripen pedig nem illik bele a haditengerészet által elképzelt nagyobb gép képébe... -
Gunslinger #45425 A Vikramadityára és az IAC-1-re kerülnek MIG-29K/KUB vadászok, az IAC-2 és 3-as számára más típust képzelnek el, erre akarnak a svédek ráerősíteni. -
#45424
Mondjuk elég nyilvánvaló hogy ha az oroszok adják el nekik az egyik hajójukat akkor már ragaszkodnak hozzá hogy a gépeket is tőlük vegyék.Úgy olvastam összetűzések is voltak amiatt hogy nem 2008-ra szállították le a hajót és még egy csomó pénzt is követeltek az eredeti összegen felül-mondván hogy alábecsülték a felújítás árát.Kíváncsi leszek hogy ezek után üzletel-e majd India az oroszokkal. -
#45423
A tengeri Griff csak egy ötlet. A cikkben is leírták, hogy ez közel sem olyan sétagalopp annak ellenére, hogy a Griff egyfajta STOL képességel bír. Attól az még nem hordozófedélzeti követelmények kielégítését jelenti. -
#45422
Nem tudom,csak beleolvastam az Aranysasba és abban írták ezt a Gripenekről,lehet hogy le vannak maradva. -
#45421
????
Az indiaiak már megrendelték a MiG-29K és KUB gépeket. Az eddigi 12+4 gép mellé most Januárban rendeltek meg további 29 gépet. Nem régi ez a hír egy kicsit? :) -
#45420
A SAAB már a Gripen hordozóról üzemeltethető változatát fejleszti mert el akarja nyerni az indiai hordozó bázisú vadászgép-tendert.Aranysasban írnak róla.Biztos nem lesz nehéz az átalakítás mert a Gripen is úgy van tervezve hogy szükség esetén autópályáról is üzemelhessen ezért gondolom kicsi fel és leszállási sebessége és az úthossza is kicsi lehet.Ez biztos ideális tulajdonság lesz egy anyahajó bázisú gépnek. -
#45419
'Be nagy lóba**ó gép ez a PAK-FA! 
Amúgy grat a cikkhez, nagyon jó lett, a gép valóban nagyon ígéretesnek hangzik, bár azt hittem, hogy megmarad a formabontó dizájn (gondolok itt a Szu-47-re) Most nekem olyan a gép mintha az F-22 és a Szu-27-es pároztatásának gyümölcse lenne. -
Gunslinger #45418 Nem AMD, tuningolt AK-63D lesz ez. -
#45417
Nem tudom. Elvileg India fizeti a fejlesztés költségeit, a Szu-30MKI részére, ez 2006-2007-es info, azóta nem nagyon hallani róla... :S -
#45416
A KS-172 az valaha rendszerbe állt egyáltalán? -
#45415
Szerintem két különálló fegyvertér, egy első (orrfutótól a főfutó száráig, és egy mögötte, a hosszuk kb. megyezik, mintegy 7 méteresek lehetnek.
A "van mit pakolni" kérdésre szerintem az új orosz AAM-ek adhatnak választ, sem az R-77, sem az R-73 nem készült eredetileg arra, hogy belső fegyvertérből indítsák, bár ha nem ejtős, hanem kinyúló sínes az indítómegoldás, akkor ez nem okoz nagyobb zavart...
A méretes fegyvertérbe viszont elférnének akár az olyan monstrumok is, mint a Kh-31 és a KS-172... -
#45414
A PAK-FA fegyvertere jól látom, hogy az orrfutótól a farokkúp elejéig tart?
Az YF-23-on meg nem mondom, hogy hol van. :)
Az F-35-é tényleg kisebb, na de a gép is mennyivel kisebb. Fajlagosan kellene összehasonlítani őket.
Van mit pakolni a PAK-FA-ba?
-
#45413
Itt egy hozzávetőleges kép a PAK-FA, YF-23, F-22A és F-35A gépekről, érdemes összevetni a fegyvertárak méretét...
-
#45412
Nocsak, miféle AMD variáns ez? Aligha a Szép-féle... -
#45411
hoho
-
#45410
A dátumot javítottam, köszi.
Eredetileg ide az SG-re készült volna, pénteken írtam meg a nagyját, Gz8 lektorálta másnap, de a hétvégén nem volt sajnos időm vele foglalkozni, tegnap este szerkesztettem meg, de látom, hogy közben már kikerült hírként. :S -
JanáJ #45409 Nagyon tetszet, gratula. Valahova kiteszed?
Egy észrevétel: szűzfelszállásnak 2009.-et adtál meg 2010 helyett. -
Gunslinger #45408 Köszönjük, nagyon szép írás, mint mindig :-)
