Kézi és az Olimpia

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Isthy
#46034
Te kis telhetetlen <#wink>
Igen, van még javítanivaló, ahogy én is írtam a rövidke beszámolómban. Azok amiket te is írtál (meg én is), valamint a visszarendezõdéssel is vannak még problémák. A felállt falas védekezés egész jól mûködött, a fiatalok szépen dolgoztak benne. Meglátjuk mire lesz elég ez komolyabb csapatok ellen. Elöl még nagyon hiányolom a szélsõk használatát, túl sokat akarunk középen. Azért látszik a Mester munkája a csapaton, lehet tovább fokozni és haladni elõre. A szeptemberi 4 forduló sorsolása viszonylag kedvezõ számunkra, hiszen most könnyebb ellenfelek jönnek, lehet önbizalmat szerezni. Persze az ETO ellen szerdán csak a tisztes helytállás a cél, de a másik 2 meccset meg kell nyerni. Október elejére a kisebb szünet után már Nóri is ott lesz a csapatban, ami újabb segítség. Kár, hogy Fruzsina még nem lesz játékra kész, mert onnantól fontos meccsek jönnek.

Hajrá Újváros!

DUNAFERR FOREVER!!!

kaloz174
#46033
Ezt láttam ma a Cunderen:
Kisebb meglepetés született Fehérváron.
38-31-re nyert a hazai csapat, megérdemelten.
Jól sikerültek az igazolásaik, a jelek szerint, na és Trischuk visszatérése is rendben van.
A Csaba kicsit emlékeztetett a tegnapi Siófokra. Nem éreztem a motivációt, de hogy mi volt ennek az oka, itt kevésbé értettem.

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

kaloz174
#46032
nm😊

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

kaloz174
#46031
Ez érdekes. Emlékeim szerint, bár lehet, hogy nem így hívták, de akkor is volt (nem írom meg, mikor <#kacsint>) kézicsapat Szekszárdon, amikor én odajártam suliba.

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

webibebi
#46030
köszönöm segítséged!

msn:[email protected] bárki felvehet

Breki33
#46029
Ez a háttere ami miatt nagy ünnep, kicsinek tünt a csarnok - mondjuk ez igaz is :-)

"A kék-sárga klub vezetõi büszkék lehetnek eredményükre, hiszen az un. rendszerváltást követõen egyetlen olyan klubként sikerült a legmagasabb osztályba jutniuk, akiknek azt megelõzõen nem volt múltjuk, hiszen 15 évvel ezelõtt, 1995-ben alakultak. Nem akármilyen évforduló!"
kaloz174
#46028
Ez az egész nekem kicsit sok így... (Nem hiszem, hogy bárhol máshol ne látnák szívesen és udvariasan a magyar bajnokot, max. nem annyira katartikus élmény a megjelenésük, mivel nem elõször fordul elõ. A szurkolók között pedig - mindenhol, csak az arányok változnak, de az ország ugyanaz - elõfordulnak "focidrukkerek", sajnos.)

Ennek ellenére örülök, hogy Szekszárdon értékelik a sportágat. Jó látni, hogy ünnep volt a bajnoki nyitány az élvonalban.
Na és annak is örülök, hogy újra eljut a nõi élvonal a Dél-Dunántúlra is, nem csak a Nyírségbe...

Változatlanul köszi viszont a beszámolót! <#worship>

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

kaloz174
#46027
Szia!
Szerintem ITT nézz körül.

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

Breki33
#46026
Ezek tényleg szorosabbak a vártnál, köszi az infókat
Breki33
#46025
egy kis zönge:

Mottó: …..a sport mindenre megtanít!
2010.09.02.
Gyõri Audi ETO
Vanyus Attila
Ügyvezetõ elnök
Kedves Attila!
Ezúton is szeretném megköszönni a mai mérkõzésen tanúsított sportszerû hozzáállását az általad vezetett csapatnak. Külön szeretném elismerésemet kifejezni a szurkolók sportszerû magatartásért, és a találkozó végén elhangzott "Szekszárd, Szekszárd!" rigmusokért. Kérlek, hogy tolmácsold nekik is köszönetemet, hogy így együtt hozzájárultatok a mi kis ünnepünkhöz. Számomra ez nem csak azért fontos, mert sok munkám van benne (természetesen másokkal együtt), de külön öröm azért is, hogy mindezt éppen veletek, szülõföldem a Kisalföld csapatával ünnepelhettem. Talán ennyi személyesség megengedhetõ egy ilyen, számomra, számunkra jelentõs esemény alkalmával is. Ennek okán (is) további sok sikert kívánok nektek, természetesen nem csak a hazai küzdelmekben, de a Bajnokok Ligájában is!
Üdvözlettel:
Varga Jenõ
UKSE Szekszárd
Ügyvezetõ elnök

2010.09.03.
Nagyon köszönöm kedves szavaid, örülök, hogy játékosainkkal és szurkolóinkkal együtt sikerült ezt a számotokra oly csodálatos kézilabda ünnepet még feledhetetlenebbé tenni.
Sok sikert a továbbiakban úgy Neked, mint a csapatnak és nem utolsó sorban Szekszárd kézilabdát szeretõ nagyszerû közönségének.
Baráti üdvözlettel:
Vanyus Attila
Ügyvezetõ elnök


2010.09.04.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Elnökségi Tagok!
A mai nap megkaptam Elnök Úr Vanyus Attilának küldött levelét. Meg kell mondanom, nagyon jó érzés volt olvasni a gyõri szurkolótábor dicséretét. Sajnos ilyet az elmúlt közel nyolc év alatt nem sokat kaptunk, pedig elmondhatom, hogy az ország, de talán Európa egyik legjobb tábora vagyunk, soha sehol nem volt velünk probléma, pedig 2002 óta az összes hazai bajnoki és kupamérkõzésen, valamint kivétel nélkül a csapat minden nemzetközi mérkõzésén képviseltettük magunkat.
Számomra meglepõ volt a szekszárdiak fogadtatása. Itt nem csak a csütörtöki napra gondolok, hiszen mint újonc, számunkra ismeretlen csapat miatt már a nyár közepén felvettem a kapcsolatot, hogyan, miképp juthatunk belépõhöz, hány vendégszurkolót tudnak fogadni. Akkor is és néhány napja, mikor a tényleges információkat megkaptam, nagyon kedvesen bántak velünk. Ezt csak növelte a csütörtöki közremûködésük. Zökkenõmentesen sikerült bejutnunk a csarnokba, olyan helyünk volt, ahonnan még látni is lehetett. A rendezõk, biztonságiak nagyon korrektül, udvariasan végezték dolgukat, ha problémánk volt, szívesen segítettek. Ezt eddig csak nagyon kevés pályán kaptuk meg.
Mindezt szeretném a magam és a szurkolótábor nevében megköszönni.
Sportbaráti üdvözlettel:
Gellért Tamás
a Gyõri ETO Kézilabda Szurkolók egyesülete elnöke
webibebi
#46024
sziasztok! nem tudjátok hogy adja-e valamelyik csatorna a mai balatonfüredi tornát?

msn:[email protected] bárki felvehet

kaloz174
#46023
Hatalmas gratuláció a Csapatnak, álmomban nem gondoltam, hogy ilyen biztosan nyerünk. Az Újváros sokkal motiváltabb volt, meglepetésemre, mint a Siófok.
Nem a tény, hanem a különbség volt ezen a téren számomra meglepõ.
Úgy gondolom, Vili még keresi a csapatát, valamint látszott talán az is, hogy az alapozás idején elég nagy káosz volt Siófokon. (2 meghatározó játékos távozott is, Sterbik és Barna.)
Most azt mondom: a Kulcsár Anita Emléktorna igencsak jó felkészülésnek bizonyult, mert a vereségek ellenére felpörgött a Csapat, egy magasabb, most fura talán, amit írok, de egy hozzájuk jobban illõ szintre. <#taps>
A szép gyõzelemhez még annyit tennék hozzá, hogy azért van, mit javítani, mert az elején több ziccer, na és a meccs során több hetes is kimaradt. Lehet, ez telhetetlenség, viszont ezt javítani kell.
Az viszont egyértelmûen feltûnt, hogy a csajok végigrohanták a meccset, gond nélkül, na és visszaértek védekezni. <#eljen> Pedig viszonylag kevés csere volt.
A sporik az elején nem várták végig a támadásokat, vagy 3 gólunkat elvettek így. (Boki végül már erõsen reklamált ezért, de mi is.😊) Szerencsére aztán fejükhöz kaptak.😊

A meccs végén nagy volt a boldogság, Kiss Szilárdot ünnepelte a B-közép. <#worship> Így kell kezdeni egy bajnokságot. <#wink>
Szép volt csajok!

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

Isthy
#46022
Sajnos az lesz Szandránál, ami várható volt egy ilyen vállsérülés esetében:

„Szépen javul a megmûtött vállam, óvatosan már labdás edzéseket is végezhetek – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a válogatott átlövõ, akinek a rehabilitációját Budapesten végzik, így a helyszínen tudta megnézni a Ferencváros–Érd bajnokit. – A lövõedzéseket azonban csak novemberben kezdhetem el, vagyis a decemberi Európa-bajnokságot szinte biztosan ki kell hagynom."

Mihamarabbi teljes gyógyulást kívánok neki!

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#46021
Most olvasom, hogy Ibi 7 gólt lõtt a Lokinak, ráadásul mind akciógól volt. Szép szezonkezdet <#taps>

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#46020
A mai másik két mérkõzésen:

FTC-Érd 34-30 (18-16)
DVSC-Veszprém 31-26 (18-16)

Mind a Fradi, mind a Loki esetében nagyobb arányú gyõzelemre számítottam hazai pályán, olyan 10 gól körülire. Mindkét mérkõzésen jól helytálltak a vendégek, az érdiekre jó lesz odafigyelni.

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#46019
Dunaújváros-Siófok 38-22 (16-11)

A szünet után a védekezés továbbra is jó volt, amibõl labdákat is tudtunk szerezni és leindítás gólokat lõni. Vivi is sokkal többet tett hozzá a kapuban. Elöl kevesebbet rontottunk, így folyamatosan nõtt az elõny. Az utolsó 10 percben több szerepet kaptak a fiatalok is a széleken illetve beállóban és õk is hozták magukat.
A Siófoktól többet vártam, elsõsorban a játékuk dinamikája volt gyenge. Emellett sok hibával is játszottak, amit a szünet után sikerült is jól kihasználnunk. Vilinek rengeteg dolga lesz még a csapattal.
Jó idénykezdet, egy önbizalomnövelõ szép gyõzelemmel.

Szép volt lányok és nagyasszonyok! <#taps><#worship>

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#46018
Félidõben:

Dunaújváros-Siófok 16-11

Elég idény eleji formában játszanak a csapatok, van hiba mindkét oldalon rendesen. A védekezésünk viszont egész jó. Támadásban vannak gondok a 16 lõtt gól ellenére. Emberelõnyben 3x adtuk el a labdát és leindításból mindháromszor gólt is kaptunk. Kihagytunk 2 db 7 m-est is, meg vagy 4 ziccert. Kicsit több odafigyeléssel elöl min. 7-8 gól lenne közte. Remélem bírni fogják a csajok végig és akkor meglesz a fontos 2 pont.

Hajrá Újváros!

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#46017
Azért szurkoljunk holnap, hogy minden rendben legyen! <#wink>

Hajrá Újváros!

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#46016
Köszi a beszámolót és a képeket!

DUNAFERR FOREVER!!!

kaloz174
#46015
Köszi a beszámolót!
Kicsit sok lett a különbség, talán nem volt szerencsés egybõl a bajnokot vendégül látni, de legalább túl vagytok rajta.
Fauszt Éva megint túl korán befejezte, ez pedig a Szekszárdnak nagy érvágás lehetett. (Klubtársak voltak az Újvárosban ...)

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

Breki33
#46014
Majd még rakok be holnap képeket
Breki33
#46013
Érdekességek kedvenc kabalátok mikor már ment a mecs és támadtak odamant pacsizni külön Fauszt Évához miközben õ a védõfalban állt.

Az elején egész jól ment de aztán elhúzott a Gyõr és 8-3 nál idõt kértünk utánna a 10-esünket kiállították a gyõriektõl nem láttam pontosan, hogy miért, de eléggé ment utánna a magyarázgatás és kicsit szigorúnak tartották a szekszárdiak.

Gyõrnél a második félidõ nagy részében már inkább õk játszottak



Lunde nem védett a gyõriek azt mondták a lába miatt nemis jött el, Görbét se láttam.
Anyán viszont nem semmi volt elõszõr a melegítõ Pálingert szólongatta májd a másik oldalon Vérten Orsinak kiabált mindaddig mig a csapattársa nem szólt neki, mire õ megkérdezte hogy van (nagyon aggódott érte a múltkori meccsen történtek miatt) és mikor azt mondta köszöni jól van már mondta neki, hogy azért vigyázzon magára :-)

Eléggé telt ház volt legközelebb lehet még korábban kell kimenni ha jól tudom elõszõr jön a Fehérvár majd a Fradi kb egy hónap múlva arra megint kimegyek szerintem.
Breki33
#46012
Akkor eredményt nemis írok.

Egy õrával korábban mentünk, de már nem volt hely a hazai oldalon ezért átmentünk a vendég oldalra, aztán utolsó percekben mikor már javában ment a bemelegítés jött egy vendég busz és a rendezõk ki akartak minket paterolni, hogy a gyõriek beférjenek azt mondták addig nem kezdik a meccset, aztán a végén maradtunk , de bekerültünk a gyõi B középbe jöttek dobokkal és közvetlen melettünk doboltak anyu ezt nemis bírta átment a túloldalra (látható is a képen)



#46011
Sok sikert nekik! Én azt mondom várjunk még azzal a sokáig tartó "telt házzal" volt ez így másutt is... Veszprém ellen csak azért nem voltak a csilláron mert nem volt csillár, mondjuk a mászókötélen voltak... most meg...
kaloz174
#46010
Szekszárd-ETO
Online a mai meccsrõl

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

kaloz174
#46009
Egy újabb elõzetes a DO oldaláról.
(Nem lettem tõle vidámabb, ami a sérültek állapotát illeti, itt elsõorban aktuálisan Ivettre és BB-re gondolok.)

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

kaloz174
#46008
Reálisan látja a Mester.
Ez még az építkezés éve, változatlanul, köszönet azoknak, akik segítenek.<#worship>
Az azért jó érzés, hogy egyértelmûen tapasztalható elõrelépés, és azt a Csapat saját, kitartó munkájának köszönheti. <#eljen>

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

Isthy
#46007
A mester szavai a holnapi nyitómeccs elõtt az esélyeket illetõen:

"Ha az átigazolásokat vesszük alapul, látható, komolyan megerõsödött a Fradi, az Érd, a Veszprém, a Cornexi és remélem, mi is. Sajnos Takács Fruzsina hosszú idõre kiesett, de Jókai Nóra már edzésbe állt. Ha a tavalyi helyezést elérjük, az jónak számít, ennél feljebb már bravúr lenne. A Siófok edzõmérkõzésen legyõzött bennünket, de ez még a kísérletezõ szakaszban volt. Ám ez figyelmeztetõ lehet számunkra. Nehéz mérkõzésre számítok, amelyen a gyõzelemhez feltétlenül szükséges lesz a szurkolóink fergeteges buzdítása. Bízom a játékosaimban, mert küzdeni is nagyon tudnak."

Egyetértek! <#eljen>

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#46006
Jó szurkolást és várjuk a beszámolót! <#wink>

DUNAFERR FOREVER!!!

Breki33
#46005
Világsztárok ellen mutatkoznak be az NB I-ben

UKSE Szekszárd | A világ egyik legjobb csapatának számító Gyõri Audi ETO KC-t fogadja az újonc UKSE Szekszárd alakulata a csütörtöki bajnoki idénynyitón.

http://www.teol.hu/tolna/sport/vilagsztarok-ellen-mutatkoznak-be-az-nb-i-ben-325303


Kapkodják a jegyeket

A jegyárusító helyeken egymásnak adják a kilincset az érdeklõdõk. Az UKSE ügyvezetõje, Varga Jenõ tájékoztatása szerint több száz jegyet már eladtak elõvételben, így biztosra csak az mehet, aki elõvételében vásárolja meg a belépõjét. Gyõrbõl ötven szurkoló kíséri el Konkoly Csaba együttesét, õk is rendeltek tiketteket. Az ügyvezetõ azt is elmondta, hogy ülõhelyet csak a bérleteseknek tudnak garantálni, akiknek egy szektort különítenek el a mérkõzéseken. Aki tehát biztosan látni szeretné az NB I-es meccseket, annak érdemes elõre megváltania bérletét vagy belépõjegyét. Három helyen, az UKSE irodában (városi sportcsarnok), a Sport Büfében vagy a Vadász Sörözõben ezt megteheti.
kaloz174
#46004
Mielõbbi jobbulást!
(legutóbb ezt Zácsik Szandrának mondtam, de kértem, hogy türelmes legyen, ha könnyû is ezt mondani...)

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

Isthy
#46003
Sajnos Görbét nem láthatod majd a pályán, max. a lelátón...

Az ETO sérültjeirõl

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#46002
Igen, olvastam.
Asszem nézek majd egy kis ismétlést a hétvégérõl <#wink> Pénteken meg remélem legalább majd ott láthatom a meccset, ha már élõben a helyszínen nem...

DUNAFERR FOREVER!!!

kaloz174
#46001
Érdemes ellátogatni újra a Cunder oldalára.
Heti mûsort, új blogot és egyéb érdekességeket lehet felfedezni.

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

#46000
Én viszont láttam mindhárom mérkõzését a válogatotnak+ a többit is és az a véleményem, hogy szükség volt erre a tornára , mivel Dániában már komolyabb ellenfelek lesznek és láthatóan szükség van a csapatnak az összeszokásra. Rengeteg volt a rossz passz akkor, amikor a tartalékok is beálltak s amikor fõleg õk szerepeltek. Mindhárom kapus is védett s Herr meg Pastrovics nem is rosszul. Arra senki sem számithatott, hogy a horvátok ellen nem marad balszélsõnk és a szoros eredmény ennek is köszönhetõ. Az újak közül sajnos sem Sopronyi, sem Tillinger nem bizonyitott, de a régiek közül is sokan még formán kivül vannak. Örvendetetes hogy Szucsánski a hátára vette a csapatot a horvátok ellen és neki köszönhetõ, hogy nyert a csapat. Szerintem egy szükséges és jó erõfelmérõ torna volt.
#45999
A válogatott torna szerintem az ég világon semmit nem ért, még akkor sem ha ezt természetesen a szövetségi kapitány másként látja is, az értékelésével egyet értek.
Jaj dehogy nem ért valami, Sinkáék megint zsebe vágtak egy kis zsetont...

A Kulcsár emléktorna viszont jó volt, már amennyit én láttam belõle, így utólag is azt mondom szépen helyt álltak a fiatalok, voltak biztató megoldások. Ami viszont nagyon nem tetszett az a rengeteg Gyõri mezhúzás, ha én vezet a meccset szerintem a végén a fél csapat a lelátón lett volna a piros lapok miatt, nem értem, hogy egy ilyen meccsen miért kellett...
Breki33
#45998
Igen ma megkérdeztünk a jegyárakat 1100 a felnõtt belépõ a meccsre
Isthy
#45997
Gratula a fiúknak! <#taps>

De ne feledkezz meg arról, hogy csütörtökön 18:00-tól kézis program vár rád, ahogy azt a #45994-es hozzászólásban beírták neked <#kacsint>

DUNAFERR FOREVER!!!

Breki33
#45996
Breki33
#45995
Simán megvertük a szerbeket vizilabdában. <#eljen><#wave>

Nemsemmi közük sem volt a mecshez <#fogmosas><#gun><#awink>
kaloz174
#45994
Bizony, kár.
Mert bár nem voltunk sokan, sajnos a csarnokban, a meccsek jók voltak, összességében, valamint nagyon sok kedves ismerõssel találkozhattunk. <#eljen>
Bár a mi csapatunk most nem volt fõszereplõ, azonban azt hiszem, a fiatalok életre szóló tapasztalatot szereztek, hogy mi is az a szint, ahova szeretnének eljutni, na és hogy ehhez hogyan kell teljesíteni. A Mesterrel ellentétben (minden tiszteletem ellenére) én úgy gondolom, hogy tanulságos volt ez a torna, na és a játékosok, még a fiatalok is, nem kudarcként élték meg ezeket az eredményeket, mivel csupán az örök igazság érvényesült: a jobbtól nem szégyen kikapni, egyébként meg rengeteget lehetett tanulni.
Elõtte nem így gondoltam, ma igen: a torna színvonala jól szolgálta a nemes célt: méltó módon emlékezni a világ legjobb beállósára.

Ami zavart engem, az a torna szervezése. 0 tájékoztatás és kommunikáció. Ez jelentõsen rontotta a hangulatot, + a rossz idõ hatása is, azt eredményezte, hogy elég kevés nézõ látogatott el a meccsekre, pedig állítom: sokkal jobb meccseket láthattak volna, mint pl. a langyos válogatott torna.

Igen, a köv. hét már a bajnokság. 2-án kezdõdik Szekszárdon! (Az ETO látogat oda.)
Újvárosban az elsõ meccs pénteken, 3-án kerül sorra, a Siófok ellen.
(A Csapat sorsolása

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

Isthy
#45993
Kár, hogy nem tudtál jönni... <#szomoru2>

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#45992
A válogatott végül tényleg nagyon nehéz meccset játszott a horvátokkal és ahogy olvastam, csak a végén fordított a csapat. A pozitívum, hogy a végjátékban nyerték meg a meccset. Mivel nem láttam a mérkõzést az emléktorna miatt, így nem tudok semmit véleményt alkotni. Nem tudom mennyire volt hasznos ez a torna... Fõleg annak fényében, hogy sikerült megint többeknek sérüléseket összeszedni. Mert még ha több komoly ellenfél ellen gyakorolhattak volna, akkor talán, de így...

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#45991
A hétvégi Kulcsi emléktornáról:

A csapat tulajdonképpen helytállt a jóval erõsebb keretû ellenfelekkel szemben. Az utolsó meccsen a sérülésveszély miatt már szinte végig csak a fiatalok játszottak az ETO ellen. Szerencsére Ivett térdével nincs komoly probléma, minden bizonnyal játszhat majd pénteken már BB-vel együtt a Siófok elleni hazai bajnoki nyitómeccsen. A fiatalok közül néhányan szépen helytálltak és megmutatták magukat. Persze még rengeteget kell fejlõdniük, de mutattak bíztató jeleket. Arra jó volt a torna, hogy felmérhette magát a csapat komoly ellenfelekkel szemben. Mondjuk a 2 nap alatt 3 meccs kicsit erõs terhelés volt ennek a "vékony" keretnek és ez meg is látszott.
Ezzel vége a felkészülésnek, most már péntektõl jön az ami számít, a bajnoki küzdelmek. Minden meccsnek, minden pontnak fokozott jelentõsége van, mert borzasztóan szoros lesz ismét a középmezõny. Azt gondolom ismét a 6-9. helyért lesz harcban a csapat. Mivel a vetélytársak erõsödtek, így azt gondolom, ha a tavalyi eredményt megismétli a csapat, akkor nem leszek boldogtalan. <#kacsint>

HAJRÁ ÚJVÁROS!!!

DUNAFERR FOREVER!!!

Duby
#45990
Jó szórakozást!
Nekem végül csak beütött a krach. Cunderen tán el tudok majd csípni egy meccset valamikor... <#falbav>

Sztori szemle (http://sztoriszemle.wordpress.com)

kaloz174
#45989
Hajrá! Tedd is, amíg teheted. <#taps>

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

kaloz174
#45988
Na és holnap?😊

MINDÖRÖKKÉ DUNAFERR!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAR KÉZISEK!!!

Isthy
#45987
Egy könnyed meccs a nem túl izmos ellenfél ellen. A holnapi is ilyen lesz, talán a horvátok elleni lesz majd komolyabb.

DUNAFERR FOREVER!!!

Isthy
#45986
Szombaton találkozunk, egész nap ott leszek. <#wave>

DUNAFERR FOREVER!!!

matyi0323
#45985
Fehérgyarmat, Nyíregyháza nincs messze szerintem így oda elmegyek. Dunaújváros azért már nekem távol esik.. 😊
Jövõhéttõl nekem is kezdõdnek az edzések, "hangolódom" egy kicsit. 😊

"Osama Bin Ladenen fejbelövése napján Barcelona mez volt. Azóta sem tudják, hogy meghalt, vagy csak színészkedik..."