Hunter

Rövidített napjainkon a chilei földrengés

A NASA egyik tudósának jelentése szerint a Chilét megrengető 8,8-es fokozatú földmozgás megváltoztathatta a Föld forgását, és lerövidítette a napok hosszát bolygónkon.

A szombati volt a hetedik legerősebb mért földrengés, ami 1,26 mikroszekundummal rövidíthette meg a földi napokat, állítja Richard Gross, a NASA Sugárhajtómű Laboratóriumának tudósa. "Ez a változás állandó lehet" - nyilatkozott a SPACE.com-nak, bár van némi esély, hogy idővel a Föld forgása megnyugodjon, ezt azonban túl korai lenne kijelenteni. A Gross és munkatársai által alkalmazott számítógépes modell szerint a chilei rengés 8 centiméterrel mozdította el a Föld tengelyét. Ez a tengely a bolygó tömegének egyensúlyi közepe, nem ugyanaz, mint az észak-dél tengely, ami mentén a Föld minden nap körbefordul. Az egyensúlyi tengely nagyjából 10 méterrel tér el az észak-dél tengelytől.


Számos nagy erejű földrengés befolyásolta már a Föld napjait és tengelyét a múltban. 2004-ben a 9,1-es szumátrai földrengés 6,8 mikroszekundummal rövidítette le a földi napokat és 7 centiméterrel tolta el a tengelyét. Egy földi nap megközelítőleg 86 400 másodperc hosszú, az év során a napok hossza körülbelül 1 milliszekundummal változik, ami a Föld óceáni és légköri áramlatainak évszakonkénti változásának köszönhető, taglalta Gross. Ahogy a légköri áramlatok a téli hónapokban az északi féltekén déli irányba tolódnak, a nap hossza fokozatosan változik. A Föld forgása enyhén lassul ezekben a téli hónapokban, majd nyáron újra felgyorsul, tette hozzá Gross.

A chilei földrengés, bár gyengébb volt, mint a szumátrai katasztrófa, ami gyilkos cunamit is zúdított a területre, elhelyezkedése miatt mégis szinte ugyanolyan, illetve a tengelyt tekintve nagyobb hatást gyakorolt a Földre. A földrengés epicentruma a Föld közepes szélességén helyezkedett el, szemben a szumátrai eseményével, ami az egyenlítő közeléből indult ki. Emellett a mostani eseményért felelős vetődés szöge meredekebb a szumátrai földrengést kiváltó vetődésénél. "Emiatt a chilei vetődés hatékonyabb volt a Föld tömegének vízszintes függőleges mozgatásában, ezáltal erőteljesebb eltolódást idézett elő a Föld tengelyében is" - olvasható a NASA állásfoglalásában.

Gross elmondása szerint megállapításai korábbi chilei földrengés adatokon alapulnak, és meg van győződve a számítógép modell pontosságáról, amin már csak néhány apró módosítást kell elvégezni. A chilei földrengésnek több mint 700 ember esett áldozatul, és óriási pusztítást vitt végbe a dél-amerikai országban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Ny #77
    nem vagy te egy icipicit beképzelt?
    az emberek nagyjából 101%-a tudta, hogy viccelsz.
  • Epikurosz #76
    Azért nem becsüld túl a szereped...
    Nem vagyok az a típus, mint pl. KillerBee, aki ugrik minden hülyeségre vagy hibára. Néha, akkor sem szólok, ha látom a hülyeséget, sőt, van, amikor kiemelem a sok butaság közül azt, ami pozitívum. Különösebben nem fogott meg a kérdéses hsz-ed, így nem is fogadtam el vagy dőltem be neki. Ha tényleg annyira érdekelt volna, légy nyugodt, hogy utánanéztem volna. De, amint a mellékelt ábra mutatja, nem volt rá szükség, mert csiripeltél szépen. :-)
  • djhambi #75
    Az még oké, hogy Einstein nevévek kapcsolatban felmerül az idő. Bár fura, hogy az idő miért lenne megmaradó mennyiség... Az okés, hogy Parseval nevét nem sokan ismerik, ő inkább hálózatok energiájára talált jó közelítő megoldást. De hogy időenergia-összeg? Annak biztos ki kellett volna ütni legalább egy szkeptikus szemét. Egyébként is, a zárt rendszer milyen értelemben zárt rendszer? Időzárt? Tehát aki nem emelt hangot, az vagy nem foglalkozott ilyen hülyeségekkel, amiket írtam, vagy bedőlt neki. Ez kábé olyan, hogy a biorezonancia készülék kikeresi a mérgező anyagok frekvenciáját, és ellenütemben kioltja azokat. De mi rezeg? Hogy rezeg? Milyen frekvencia? Ezekre válaszol az ember, rájön, hogy kamu az egész. Nem kell parni, amúgy nem gáz, meg semmi, csak úgy tartom, hogy a fórumon tudományos téren sokan adnak a véleményemre, ezért úgy tűnik, hogy többet is elfogadnak a kelleténél. De nekem nem az a célom, hogy nekem legyen igazam, hanem szeretném, ha az emberek velem együtt gondolkodnának. (Ez talán beképzeltnek is hathat, de most megjegyzem, hogy együttgondolkodás esetén, ha hibázok - mert ember vagyok, és buta a mérhetetlen bonyolult világhoz képest - akkor nagyobb sansszal buktattok le, és javítotok ki.)
  • Epikurosz #74
    Mégis mit kellett volna erre válaszolni? Én arról nem hallottam, bár a Parsevalos utalás megzavart. Gondoltam, úgyis kifejted majd, ha fontosnak tartod.
  • djhambi #73
    Vagy mindenki vette a lapot, vagy aki nem vette, azt hülyének lehet nézni, de még egy válasz sem érkezett.
  • subertus #72
    Én úgy tudom, hgy a mi naptárunk se 365,25 napnak tekinti az évet, ennél sokkal pontosabb:
    -négyévente van szökőév
    -minden évszázadban szökőév lenne, de nincs
    -minden 400adik évben megvan a szökőév

    (Ezért volt a 2000-es év a kivételek kivétele)
    Ezekkel a pontositásokkal a naptár elvileg több 100ezer évig másodpercre pontos.
    Ezt főleg jaspercrynak javaslom figyelmébe, mert ő szemmel láthatóan nagyon szeret kötözködni
  • V43 1105 #71
    Csak nehogy a terroristák kezébe jusson !
  • Epikurosz #70
    OFF
    Légy szíves bojkottáld te is az Auchant!
    Nincs szükség olyan cégre, amely tönkreteszi a természetvédelmi értékeket.
  • sathinel #69
    Most ez a földrengés megváltoztatta a föld tömegközéppontját? Mekkora eltérés lehet ilyenkor? több méter? Csak kíváncsi lennék kicsit furának tűnt első hallásra az egész. Ha jól tudom ez már régóta folyik és egyre jobban kisímul a földfelszín. Tehát egyre kevésbé fog elmozdulni a tömegközéppont hisz egyre tökéletesebben oszlik el a tömeg?
  • djhambi #68
    Einstein relativisztikus időmegmaradási törvénye és Parseval időállandósági viszonya miatt minden ugyanolyan hosszú marad, hiszen zárt rendszer időenergia-összege minden pillanatban ugyanakkora.