Hunter

Új korszak előtt állhat az USA emberi űrrepülése

Bár Barack Obama NASA költségvetésének részletei csak a jövő hét elején jelennek meg, a sajtó szerint a Fehér Ház megszabadul a Constellation programtól és a következő öt évben 6 milliárd dollárt fektet a magáncégekbe, hogy azok lássák el az űrhajósok alacsony földkörüli pályára juttatását. Ez azt jelenti, hogy az USA belátható időn belül nem tér vissza a Holdra, a NASA pedig közel 50 év után elveszti az emberi űrrepülésben szerzett privilégiumát.

A terv kimenetele erősen kétséges, mert bár a támogatói kör szerint a stratégiaváltással új iparágak lendülhetnek fel és több ezer új munkahely jön létre, a Kongresszus ellenzi Obama tervét. A leghangosabb kritikák természetesen a jelentős NASA érdekeltséggel rendelkező államokból, különösen Floridából érkeznek. "El kell érnünk, hogy az elnök többet tegyen a NASA-ért" - hangoztatja Bill Nelson, Florida állam demokrata szenátora. "Amerika globális tudományos és műszaki vezetése forog kockán, ha nem tartunk fenn egy erősebb űrkutatási programot."

Ugyancsak Floridából, a republikánus Bill Posey az űrsikló program ideiglenes meghosszabbítását szorgalmazza. "Folytatom a munkámat mindkét pártbeli kollégáimmal, hogy Amerika továbbra is első maradhasson az űrben. Ez a téma még közel sem lefutott" - írja állásfoglalásában. Posey szerint Obama tervei az űrprogram "lassú halálát" jelentik.

Időközben a nyugállományba vonuló űrsikló flottát felváltani hivatott Constellation program gerincét képező Ares rakéta és az Orion űrhajó folyamatos csúszásokat szenvedett el a múlt évben, ami egyre nagyobb és aggasztóbb szakadékot képez az űrsiklók és az Egyesült Államok új emberi űrrepülési rendszere között.

A magánszektor ugyanakkor üdvözölné a döntést, bár eddig egyetlen kereskedelmi cégnek sem sikerült még önerőből űrhajót pályára állítani, Brett Alexander, a Kereskedelmi Űrrepülési Szövetség elnöke szerint azzal az elkötelezettséggel, amit Obama tanúsít, fel tudják venni a kesztyűt és meg tudják oldani a feladatot. "Úgy vélem a kereskedelmi társulásoknak meg kell adni a lehetőséget a sikerre" - tette hozzá Leroy Chiao, egykori NASA űrhajós, aki részt vett a NASA terveket felülvizsgáló elnöki bizottságban. "Az alacsony földkörüli pályára való eljutáshoz szükséges technológia már 50 éve létezik - nincs benne semmi új."

Ugyanakkor Chiao még korainak tartja a Constellation program teljes leírását, ő inkább csak a tervek módosítását valószínűsíti, George Logsdon, a George Washington Egyetem űrpolitikai szakértője viszont nem ilyen derűlátó. "A Constellation halott" - mondta, bár ez szerinte sem jelenti azt, hogy az USA nem térne vissza a Holdra, csupán nem annak az ütemtervnek megfelelően, ahogy azt az előző elnök, George W. Bush 2004-ben lefektetett. Obama tervei és a paradigma váltás nem rossz Amerikának, egyaránt vérfrissítés lenne a NASA-nak és a magánszektornak, miközben segítene az Egyesült Államok vezető helyének megtartásában is.

"A visszatérés 'víziója', amit 2004 óta a NASA irányít, végig alulfinanszírozott volt" - nyilatkozott Joan Johnson-Freese, A Haditengerészeti Akadémia Nemzetbiztonsági Karának tanára. "Obama űrtervének egyik célja hogy lehetőséget nyújtson a NASA-nak valami maradandót alkotni, mintsem egy megfontolás nélküli, irreális visszatérés-a-Holdra tervet dédelgetni."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Epikurosz #137
    Kiló húsz deka lett, maradhat?
  • Epikurosz #136
    Nálunk a vevő az első!
  • djhambi #135
    Jónapot kívánok! Kérek szépen húsz deka párizsit és egy kilo atomreaktort. Köszönöm szépen!
  • Molnibalage #134
    Súlyos tévedés ilyen számításokat leírni. A gépek méretével nem lineárisan és nem is köbösen alakul a teljesítményük. Elég csak egy szivattyúra és motorra ránzéni.
  • Epikurosz #133
    Nos, ha 200.000 embernek az atomreaktora 21.500 tonna, akkor 10 ember atomreaktora hármasszabály alkalmazásával 10x21.500/200.000 annyi, mint 215 / 200 annyi, mint kb. 1 tonna. Ezt már a hátukon is feviszik a fiúk, nem igaz?
    (Majd halgatyó ellenőrzi a számításokat :-D)
  • Epikurosz #132
    Orosz wannabe űrbéli atomreaktor
    Már unom, hogy mindig igazam van.
  • Epikurosz #131
    "The floating nuclear power station is a non-self-propelled vessel with a length of 144 metres (470 ft) and width of 30 metres (98 ft). It has a displacement of 21,500 tonnes[1] and a crew of 69 people.[2]
    Each vessel has two modified KLT-40 naval propulsion reactors providing up to 70 MW of electricity or 300 MW of heat, enough for a city with a population of 200,000 people. It could also be modified as a desalination plant producing 240,000 cubic meters of fresh water a day.[1][3] Another modification will be supplied by two ABV-6M reactors with a capacity of around 18 MWe (megawatts of electricity).[4] Also, 325 MWe VBER-300 and 55 MWe RITM-200 reactors have been mentioned as potential reactors to use for the floating nuclear power station.[5]"

    200 ezer embernek, tetszett hallani?

    Nos, 10-100 embernek akkor elég egy iciripiciri atomreaktor is.
    A ruszkiknak vannak is terveik, hogy a Marsra felcipeljenek egy atomreaktort, én is beidéztem ide valahová, nem fogom saját magam ismételgetni.
  • Molnibalage #130
    Valakinek lentebb ez a mániája.
  • Molnibalage #129
    De. A tengó súlypontját az atomreaktor határozza meg, de nagyon kemény. 100 tonnás nagyságrenben van a reaktro tömege. Ha akarod, akkor próálok adatot keresni.
  • Sir Ny #128
    miért kéne bármit is gyártani a Holdon?