Hunter

Másodszor is nekivág az űrnek Simonyi

A magyar származású amerikai milliárdos javában készül második űrutazására, ő lesz a hetedik űrturista, ugyanakkor az első, aki magánemberként kétszer is feljuthat a Nemzetközi Űrállomásra.

Charles Simonyi Szojuz rakétája a tervek szerint csütörtökön, magyar idő szerint 12 óra 49 perckor startol a kazahsztáni Bajkonur Kozmodróm kilövőállásáról, egy nappal a Discovery űrsikló leválását követően. Útitársai ezúttal az ISS 19. expedíciójának tagjai, az amerikai Michael Barratt és az orosz Gennagyij Padalka űrhajósok lesznek. A 13 napos útért Simonyi megközelítőleg 35 millió dollárt fizetett az Orosz Szövetségi Űrügynökségnek az amerikai Space Adventures cégen keresztül. Ez gyakorlatilag 5 millió dollárral több a megszokott díjnál, ami a Space Adventures számláját gazdagítja. A pénz egyfajta belépést jelent egy elit klubba, az úgynevezett Orbital Missions Explorers Circle-be, ami lehetővé teszi, hogy a tag előre ugorjon az űrutazási várólistán.


A 19. expedíció tagjai (balról jobbra): Simonyi, Padalka és Barratt

Simonyi az állomáson tervei szerint tudományos kísérleteket fog végezni, felvételeket készít a Földről és rádióamatőr-sávon keresztül beszélget majd diákokkal világszerte, népszerűsítve az űrkutatást a fiatalok körében. Gyakorlatilag ugyanezt a programot valósította meg két évvel ezelőtti utazása során is, reményei szerint azonban most még több munkát fog elvégezni, mint 2007-ben. "Az űrben végzendő munkám hatékonysága rengeteget fejlődött az első utazásomból származó tapasztalataimnak köszönhetően" - nyilatkozott Simonyi a SPACE.com-nak adott interjújában. "Kicsit olyan ez, mint a biciklizés. A világűr egy teljesen más környezet. A súlytalanságnak mindenféle hatása van a munkára és a közérzetre. Másodszorra minden sokkal gördülékenyebbé válik."

Ezúttal is működni fog a 2007-ben már világszerte ismertté vált www.charlesinspace.com weboldal, ahol Simonyi napi rendszerességgel teszi közzé az űrkalanddal kapcsolatos blogbejegyzéseit. Legutóbbi látogatása óta azonban nagy változásokon ment át az ISS, jelentősen kibővült mind az alapterületet, mind a lehetőségeket tekintve, hiszen azóta beépítésre került az európai Colombus modul, valamint a japán Kibo laboratórium.


Múlt héten az utolsó nappanel tömb is munkába állt, így Simonyi ezúttal teljes pompájában csodálhatja majd meg az űrállomást. Bár űrsétára is lenne lehetősége, ezzel azonban nem kívánt élni, úgy véli nem eléggé felkészült fizikailag egy ilyen művelethez. Emellett a megfelelő kiképzést sem tudta volna elsajátítani idő hiányában; ne feledjük, hogy Simonyinak több várakozót is sikerült beelőznie.

Amennyiben bármi akadályozná az indulását, arra az esetre is megvan a helyettes Eshter Dyson, a jeles fizikus, Freeman Dyson lányának személyében. Dyson 3 millióért képeztette ki magát "tartalék űrhajósnak", ő a Space Adventures egyik befektetője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Epikurosz #60
    „Amikor Jézus Betániában a leprás Simon házában tartózkodott, odament hozzá egy asszony. Alabástrom edényben drága illatos olajat hozott, s ahogy ott ült az asztalnál, a fejére öntötte. Ennek láttára a tanítványok bosszankodtak: "Mire való ez a pazarlás? Hisz jó pénzért el lehetett volna adni, s az árát a szegények közt szétosztani." Jézus észrevette, s így szólt hozzájuk: "Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hisz jót tett velem. Szegények mindig lesznek veletek, de én nem maradok mindig veletek.” (-->)
  • jamborl #59
    En nem ertem sokan miert sajnaljak azta penzt az urkutatastol es adjak inkabb raszoruloknak. Raszorulok lesznek es voltak mindig is.

    Ha van folos penzem, (es akkor is ha nincs) megveszem a uj videokartyat a gepembe, mert elszorakoztat ha latom hogy milyen fejlett grafikajuak a mostani jatekok. De sosem arra gondolok hogy azt a penzt talan masra is kolthetnem, mondjuk egy-ket ovodanak lehetne belole venni ket kozepes P3as gepet a gyerkocoknek, pedig azt is megtehetnem.

    A lenyeg inkabb, hogy kovessuk az almainkat, Simonyi megteheti es o azt is teszi, mert hat miert is dolgozott volna annyit, ha nem azert hogy elvezze a hasznat.

    Biztosan vannak maganrepuloi es ilyen meg olyan kocsija, yachtja. De ez nem is szamit. Az adakozast is leirjak az adobol. De ez nem is szamit.

    En nem sajnalom ha masnak milyen sok penze van es "hulyesegre" kolti. Azt sajnalom, hogy nekem nincs, es probalok is tenni ellene.

    A felesege kulonben 32 evvel fiatalabb nala ;), na ezt azert nem sokan fogjuk lemondnai magunkrol, de lehet megelekszunk majd a mi kis asszonykankkal ha oda jutunk.

    A lenyeg, hogy hasznosan eljuk az eletunket es hasznaljuk ki amennyire csak lehet azt.... bolcsen.

    Meggondolando hogy mit valasztanek: az urutazast vagy a fiatal feleseget, mind a ketto rovid de maradando elmenyt nyujthat.
  • Epikurosz #58
    Azt hiszem ideje bevezetni a spontán vagy ad-hoc összeesküvés fogalmát.
    Ez gyakorlatilag olyan, mint a ragadozók működése: a hiénákat sem irányítja egy hiénakormány, ettől függetlenül ragyogóan együttműködnek a falkáik, és leterítik az antilopokat.

    A folyamatok valahogy így működnek a bankárvilágban, de a piti bűnözők világában is. Abban biztos vagyok, hogy amikor egy csapat rétinéger kaszákkal és kapákkal megjelenik egy vidéki település utcáján, és adott esetben lincsel is, akkor erre felkészítést kapott, mégpedig a jogvédőitől és a kisebbségi önkormányzatának botcsinálta vezetőitől.
    Arra azonban nem kell kioktatni őket, hogy csoportosan támadjanak meg idős embereket a házaikban, vagy védtelen járókelőket az utcán, és raboljanak. Ezek már spontán gaztettek, persze ezek elkövetéséhez is kell egyfajta társadalmi légkör, egyrészt a nehéz megélhetés, másrészt a büntetés elmaradása.

    Igazából, a társadalmat nem lehet leírni csak tudatos cselekményekkel. Természetesen az öntudatos emberek cselekvései mögött van tudatosság, de sok folyamat ösztönös, ami jól mutatja, hogy azért az ember az állatvilágból emelkedett ki, és nem szakadt el tőle.
  • droidka #57
    (Bár mondjuk ehhez a történethez még hozzátartozik az is, hogy ő és George W. Bush nagyapja pedig Hitlert pénzelték...)
  • droidka #56
    Nem kell kritikátlanul tisztelni senkit, nem kell mindig kétkedés nélkül mindent elhinni! De nyilvánvaló, hogy sok fontos állításában igaza van D.J.-nek. Legalábbis számomra úgy tűnik.
    Például azt az állítását sem akarják elhinni egynémelyek, hogy a kommunizmust a szupergazdag bankárok (a Rockefellerek) hozták létre (mivel a komcsik deklaráltan ezek megsemmisítését tűzték ki célul).

    Csakhogy tegnap beleolvastam Henry Ford (gy.k.-gyáros, futószalag) könyvébe, amelyben lényegileg ezt megerősíti.
  • toto66 #55
    Michel, ki az új Don?
    Hát a "libás" GorDon!
  • Epikurosz #54
    Különben abban igaza van, hogy sok galád ember van vezető pénzügyi posztokon.
  • [NST]Cifu #53
    Ez ugyan az a Drábik, aki fantazmagóriákat szőtt Pearl Harbour-ról, és kitalálta, hogy a Global Hawk programot (?!) felhasználva vezettek neki robotrepülőgépeket a WTC tornyoknak?

    Figyelembe véve, hogy mennyit ért a haditechnikához / hadtudományhoz, és ezekből ő mégis milyen mélyenszántó következtetéseket tud levonni, finoman szólva megkérdőjelezem, hogy a többi írása minimálisan is megéri azt az időt, amíg elolvassa az ember. Ha tájékozódni akarsz, tedd, de ne olyan emberektől, akik nem is értik mit írnak le. :)
  • Epikurosz #52
    Középszerű tudással rendelkező emberke agymenése. Drábik Jancso bá jól keres a könyvein, és egyre nagyobbakat lódít. Hadd szóljon!
    Mert ugye a folyamatok megértése az már nehezebb, ahhoz meg kell dolgozni.
  • droidka #51
    Francba, ez kimaradt:

    ''Február végén zártköru tanácskozást tartott a budapesti Soros Egyetemen a Világbank. Az előadók elmondták, hogy elképzelésük szerint Magyarországon csak 8 millió lakosnak kellene élni. Ebből 2 millió úgynevezett "narrow minded" szakember legyen, a többi 6 milliónak pedig a hátteret kellene biztosítania. Az eloadók úgy vélték, azokat a magyarokat, akik egy bizonyos szellemi szint fölé emelkedtek, ösztönözni kellene a kivándorlásra.''