SG.hu·

Milyen egy jó robotápoló?

A jelenlegi robotápolók már képesek a gyógyszerek adagolására és az ételek, illetve italok felszolgálására, azonban sok beteg idegenkedik a velük való kapcsolattól.

Egy ápolótól általában azt várják el a páciensek, hogy felkészült legyen, precíz, udvarias, figyelmes, türelmes és könnyen lehessen vele kommunikálni. Nos, a Duisburg-Esseni Egyetemen most indított kutatóprogram célja pont annak kiderítése, hogy az emberek mennyire fogadnák el a robotápolókat. A projektet, amelyben a Fraunhofer Intézet Gyártástechnikai és Automatizálási Intézete, valamint két ludwigsburgi cég vesz részt, a német kutatási minisztérium három éven keresztül összesen 1,5 millió euróval támogatja.

"Alapvetően azt a kérdést vizsgáljuk meg, hogy technikai megoldásokkal lehet-e és ha igen, miként javítani az ápolásra szoruló emberek életminőségén. Többek között kíváncsiak vagyunk arra, hogy a személyre szabott és elfogadott technikai szolgáltatásokkal önállóbbá válhatnak-e a nyugdíjasok" - említett néhány példát Karen Shire professzor, a program koordinátora. A vizsgálatok középpontjában két robotápoló, a Care-O-bot és a CASERO áll. Mindkét eszközt egy egészségügyi intézményben tesztelik majd és közben folyamatosan figyelni fogják, hogy a páciensek miként reagálnak az új személyzetre.

Már most vannak olyan egészségügyi kisegítő robotok, amelyek képesek például a kórházi szeméttárolókat kiüríteni, betegaktákat egyik helyről a másikba elszállítani vagy frissítőket hozni a betegeknek. A szakemberek elsőként arra keresik a választ, hogy mennyire van igény a robotápolókra. Az első tesztekre várhatóan 2010-ben kerül majd sor.

"Ki akarjuk találni, hogy miként kaphatnak nagyobb szerepet a technikai innovációk az egészségügyi ellátó szolgáltatásokban. Ezen kívül kíváncsiak vagyunk arra is, hogy milyen szerepet játszanak az optimalizált tudástovábbítás, a javított kommunikáció és az új technikák a szolgáltatók és az ápolásra szorulók közötti kapcsolatokban" - közölte Diego Compagna, a projekt egyik munkatársa. Az így megszerzett tapasztalatokat később hasznosítanák a robotápolók kifejlesztésekor és az új modellek már képesek lennének a kórházi személyzet tehermentesítésére. A szakemberek szerint azonban a robotok sosem váltják majd fel teljesen az embereket.

Érdekesség, hogy korábban a Massachusetts Technológiai Intézet (MIT) mérnökei is megalkottak egy Domo nevű robotápolót, amely alkalmas például egyes tárgyak mozgatására, elrendezésükre és házimunkák elvégzésére. A program célja szintén a tapasztalatszerzés volt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Inquisitor2009. 02. 08.. 15:21||#23
Jobban aggasztana egy full automata Samsung (határ)õrrobot, a 2Km hatótávolságú hõkameráival, meg a hozzá tartozó "kisteljesítményû" gépágyúval. 😊
© Tsol2009. 02. 07.. 12:09||#22
Csak nehogy terroristák kezébe kerüljön!<#violent><#zavart2>
© Inquisitor2009. 02. 05.. 23:08||#21
Háát ... a Twendy One mérföldekkel fejletebb, pedig félidõben van még csak a fejlesztési szakasza.

Nem viccbõl fejlesztenek ilyen robotokat fõleg Koreában és Japánban, olyan szintû a népesség elöregedése, hogy más módon NEM tudják megoldani.
© johnsmitheger2009. 02. 05.. 20:37||#20
😄D Ha valamit elszámol a precíz gép a végén a szoba közepére helyezett cuccot szépen beléd kanalazza és ugye nincs apelláta! 😊) Egyet a robot kedvéért!

Vagy két azonos színû pirulát szépen bekever és c vitamin helyett bead neked mondjuk 4 citrompótlót... De a legjobb, amit el tudok képzelni, hogy vérnyomás mérés közben lefagy és elsorvasztja a karod, mire lemerül! 😄
© toto662009. 02. 02.. 22:59||#19
Hát, ha megöregszünk eljöhet az is...
© loky2009. 02. 02.. 17:12||#18
<#banplz>
© loky2009. 02. 02.. 17:12||#17
Hát ha nem tudsz wc-t használni...
© zyppy2009. 02. 02.. 15:31||#16
beszarok a szoba közepére letakarítja?
© Szefmester2009. 02. 02.. 13:01||#15
akkor ne adj a kezükbe programozásra alkalmas fejlesztõi felületet😄
© loky2009. 02. 02.. 11:48||#14
Jha de ne elejtsük el, hogy igy kezdõdött a Cylon háboró, a Mátrix története, meg a Screamers is (csak ott katonai robotokról van szó)...jha s majd kihagytam az I robot-ot...az is tutkó volt. Ugyhogy hidd el...felkelést fognak szervezni...és majd az emberiség fog nekik szolgálni...persze nem holnap 😊)))))<#taps>
Azt írta már vlk hogy: "csak terroristák kezébe ne kerüljön"<#violent>