A példátlan gázkrízis is rámutatott arra, mennyire fontos egy országnak - főleg energiahordozóban olyan szegénynek, mint Magyarország -, hogy legyen hosszú távú energiapolitikája. Bár hazánknak van a parlament által elfogadott, 2020-ig szóló energiakoncepciója, nagy kérdés, mi valósul meg a leírtakból, és legalább ennyire lényeges, hogy ami kimaradt belőle, az miért maradt ki - mondta Kiss Péter, a KPMG energetikai szektorának kelet-közép-európai vezetője.

- Nézzük először a mostani gázkrízis hatásait és azt, hogy mit kellene legsürgősebben megtennünk. Alaphelyzet, hogy az energia az élet minden területét meghatározza, és Magyarországon, ahol hárommillió háztartásban használnak gázt, alapvetően nincs alternatívája a földgáznak. Ezt a korábbi évtizedekre jellemző, szinte kizárólag az olcsó orosz földgázra épült energiakoncepció eredményezi. A hazai villamosenergia-termelésben és -szolgáltatásban jelentős és szinte azonnali változások kellenének. A mostanihoz hasonló helyzetekben válik világossá, milyen hasznos az atomenergia, mennyire lényeges a hazai lignitvagyon felhasználása és így tovább.

Ennek fényében újra kellene gondolni az egész magyar villamosenergia-rendszer közép- és hosszú távú működését, hiszen az élet bizonyítja, hogy feltétlenül szükség van újabb atomerőművi blokkokra. Ezért fel kell gyorsítani a paksi atomerőmű tervezett két új, egyenként legalább ezer megawattos blokkjainak előkészítését, ami - mint szakmai körökben ismeretes - tulajdonképpen már 3-4 évvel ezelőtt megkezdődött. Ez azért is sürgető, mert egy nukleáris erőmű előkészítési, engedélyeztetési és kivitelezési ideje 10-15 év; ezt a kérdést a gázhelyzet még aktuálisabbá teszi, és talán a politikai okokból eddig tabuként kezelt egyéb témák is terítékre kerülhetnek.

Mit ért politikai tabuként kezelt témákon?
- Mindazt, ami kimaradt az energiakoncepcióból, elsőként említve a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer kérdését. Nekünk nincs szabályozható, vagyis szivattyús-tározós erőművünk, és az ország természeti adottságai nem is igen teszik lehetővé az építését, ugyanis nincsenek olyan hegyeink, gleccsereink, mint osztrák szomszédunknak. Itt van viszont a Duna Bős és Nagymaros közötti szakasza, mely 2004. május elseje óta immár két uniós tagállam (Magyarország és Szlovákia) területe. A Bős-Nagymarosra tervezett vízlépcsőrendszer az elektromos áram termelése mellett a nemzetközi dunai hajózás javítását, az árvízvédelmet, a regionális fejlesztést is szolgálná, de pusztán energetikai okokból sem lehet tovább tabuként kezelni ezt a kérdést, még ha a politika ódzkodik is a felvetésétől, ez ugyanis átvezet a megújuló energiaforrások kérdéséhez.


Természetesen szükség van ezek arányának növelésére is, de nyilvánvalóan nem lehet a paksi atomerőművet szélkerekekkel kiváltani, még ha néhányan szeretnék is. Viszont komolyan szóba jöhet a biomassza, a biogáz, ezekhez a programokhoz uniós támogatást is lehet szerezni, és a vidéki élet számos területén adottak a feltételek a helyi energiatermelésre, a mezőgazdasági és egyéb hasznosítható hulladékok felhasználására.

Ha már az uniós támogatásokat említette, nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy Magyarországnak számos uniós normának, előírásnak kell megfelelnie. Mit jelentenek ezek az energetika területén?
- EU-tagországként alkalmazkodnunk kellene az unió energiastratégiájához, ami viszont nincs. Nincs, mert az energia minden ország társadalmi, gazdasági életére, nemzetbiztonságára jelentősen kihat, vagyis mindegyiknek fontos, hogy mindent megtegyen a saját érdekének érvényesítésére. Ám miközben nincs közös uniós energiapolitika, vannak kötelező érvényű, Brüsszelben meghozott döntések, melyeket nekünk is be kell tartani. Ilyen például a szén-dioxid-kvóta kérdésköre, ami jelentősen korlátozza erőmű-építési lehetőségeinket, elég ha csak a Mátrai Erőmű új 400 megawattos blokkjára gondolunk, amely a 120 évre elegendő hazai lignitvagyonra alapul, és valós alternatívát kínál a földgáztüzeléssel szemben. Talán most már végre sínre kerül, de ezt a projektet is évek óta késleltette a kvótakérdés.

A következő években ezt is át kell gondolnia az uniónak, mert miközben a világ kibocsátásának csak mintegy 10 százalékáért felelősek az európai országok, az EU-ban az egyik legszigorúbb a kvótaszabályozás. Kínában két-három naponta helyeznek üzembe új szenes erőművet, Indiában pedig 570 millió embernek nincs áramellátása, ezért gőzerővel építik a mi meglátásunk szerint környezetszennyező erőműveket.

Mindebből az szűrhető le, hogy bár van energiastratégiánk, amiből azért számos fontos kérdés kimaradt, a legnagyobb gond mégis az időtényezővel van?
- Az idővel és számos, az energiapiacok liberalizációjához kapcsolódó kérdéssel. A fő dilemma, hogy alapvetően mit is tud uniós tagországként a magyar kormány befolyásolni. Van új villamosenergia-törvényünk, új gáztörvényünk, megnyílt az árampiac, júliusban teljesen megnyílik a gázpiacunk, de igazából alig van olyan eszköz az állam kezében, amivel ráveheti a befektetőket új erőmű, új gázvezeték vagy átviteli hálózat építésére. Beszélhetünk Déli Áramlatról, Nabuccóról, bős-nagymarosi vízerőműről, de az állam igazán csak arra tud ráhatni, ami a tulajdonában van.

Alapvetően akkor csak az atomenergia bővítése jöhet szóba...
- Persze, a paksi atomerőmű, aminek az építését sürgetni kell, de emellett energetikai szempontból újra meg kell vizsgálni Bős-Nagymaros kérdését. Ezenfelül meg kell próbálkoznunk kedvező befektetési környezetet teremteni, ám ez rögtön felveti az árak kérdését is, amire piaci körülmények között megint nincs (nem lehet) hatása az államnak. De nézzük a manapság legkritikusabb gázkérdést. Természetesen dönteni kell új gázvezetékekről, de olyan projektet érdemes támogatni, amelyben gáz is lesz, mert egyébként kár a beépített acélért. Talán a mostani krízis ráébreszti a döntéshozókat, hogy legalább azokat a beruházásokat el kell kezdeni, amire ráhatásunk van.