• Epikurosz
    #192
    Molni, én rólad rég lemondtam.
    Azzal dicsekedsz, hogy mérnök vagy. Ez mindent elmond a mai magyar felsőoktatásról. Én neked soha nem adtam volna diplomát, mert hiányzok belőled az a három-négy elem, ami egy műszaki értelmiségihez kell:
    - mindenekelőtt a jóhiszeműség (persze ez nem csak a műszaki értelmiségieknél elvárt, hanem úgy általában minden embernél),
    - másodsorban a józan paraszti ész,
    harmadsorban a képzelőerő.

    Ezek hiányában - sorry.

    A fizikában, de úgy általában a tudományban, nem csak számítások vannak, hanem először is meg kell érteni a folyamatokat, az ok-okozati összefüggéseket. Létezik olyan fogalom is, hogy elv.

    Nos, itt is egy elvet kellett volna használnod, a kukta elvét.
    Eszerint, egy tűnyi résen is el lehet vezetni a gőz nyomását, és nem robban fel a kukta.

    Nos, idiótaságod mutatja, hogy meg sem próbáltad megérteni, amit próbálok elmagyarázni már napok óta, de a vulkánkitörésekkel kapcsolatban is nulla a tudásod.

    A vulkánkitörés során két fő szakaszról beszélünk: amikor a felfelé nyomuló magma által felforrósított víz és gázok - hamu, kőtörmelék kíséretében - robbanásszerűen kitörnek, a második szakaszban a felszínre buggyan, érted buggyan, buggyan, buggyan, - nem ROBBAN - maga a láva, és szétfolyik a felszínen.
    Az első szakasz előtt a gőznyomást elvileg furattal le lehet vezetni, nyilván annyi furat kell, amennyi kamra van. Sok nem lehet. A gejzírek egyébként maguk is ilyen szelepek.
    A második szakasszal kapcsolatban nincs teendő, nem rendelkezünk olyan technikával, amely a magma nyomását befolyásolni tudná.