Hunter
Nagyobb az ózonlyuk, mint tavaly
2008-ban az Antarktisz fölött éktelenkedő ózonlyuk, mind méretében, mind ózon veszteségben meghaladja a tavalyit, azonban még mindig kisebb, mint 2006-ban.
Ózonpajzsunk egy védelmet nyújtó légköri réteg 25 kilométeres magasságban, ami megszűri a napfényt a káros ultraibolya sugaraktól. Idén az elvékonyodott ózon területe a Déli-sark fölött elérte a 27 millió négyzetkilométert. Összehasonlításként tavaly 25 millió négyzetkilométer volt, a rekordot pedig 2006-ban érte el 29 milliós értékével, ami nagyjából Észak-Amerika területének felel meg.
Az ózon kiürülését a nagy magasságok rendkívül hideg hőmérséklete és az ózont megsemmisítő gázok, mint a klór és a bróm okozzák. Utóbbiak az ember által előállított halogénezett szénhidrogénekből, CFC-kből erednek, amit 1987-ben a montreáli egyezmény betiltott. Az időjárási körülményektől függően az ózonlyuk mérete évről évre változik. A déli félteke tele során az Antarktisz feletti atmoszféra elszigetelődik a közép-magasságú levegő cseréjétől a poláris örvény néven ismert, nagyon alacsony hőmérsékletű sarok körüli, úgynevezett cirkumpoláris széljárás következtében, ami a poláris sztratoszférikus felhők jelenlétéhez vezet.
Az Antarktisz feletti ózonréteg változásai - legvékonyabb a lila (60%-a a normálisnak), ezt követi a kék, zöld, sárga és a narancssárga, mely a legvastagabb
A sarkvidéki tavasz beköszöntével, ami szeptemberben vagy októberben éri el a területet, a visszatérő napfény és a sztratoszférikus felhők együttes hatására klórgyökök szabadulnak fel, melyek különálló oxigén molekulákra bontják le az ózont. A klór annyira reaktív az ózonnal, hogy egyetlen klórgyök képes több ezer ózon molekula lebontására.
"2007-ben egy kevésbé koncentrikus és nagyobb poláris örvény az ózonpusztulás korai kezdetét eredményezte az örvény napfényes részein" - magyarázta Julian Meyer-Arnek, a lyukat évente tanulmányozó Német Űrrepülési Központ (DLR) kutatója. "2008-ban egy jóval koncentrikusabb sarki örvény körülbelül egy héttel eltolta az ózonpusztulás kezdetét. A sarkvidék légkörének kémiai előfeltételei nagyjából mindkét évben azonosak voltak, 2008-ban azonban a hőmérséklet némileg alacsonyabb volt, mint 2007-ben, ami a sztratoszférikus felhők kialakulásának erősödéséhez vezetett. Mivel a poláris örvény változatlan maradt a 2008-as ózonlyuk a valaha észlelt egyik legnagyobbá nőtte ki magát."
Az Antarktisz feletti ózonréteg idén mért minimum értéke 120 Dobson egység (DU), ami 2006-ban 100 DU volt, míg a Föld más területeinek átlagos ózonvastagsága 250-300 DU magasságában mozog. A DLR elemzései az ESA Envisat műholdjának SCIAMACHY légköri szenzorjának, a ERS-2 és a MetOp műholdak fedélzetén elhelyezett Globális Ózon Megfigyelő Kísérlet (GOME) adatain alapulnak. A tudósok szerint mivel az ózonlyuk mérete évente változik a hőmérséklet és a légköri dinamikák függvényében, ezért igen nehéz az ózon visszatermelődés jeleinek észlelése. "A jelek észlelésének érdekében kulcsfontosságú a globális ózon réteg, különösen a déli-sarki ózonlyuk folyamatos megfigyelése" - összegzett Meyer-Arnek.
Ózonpajzsunk egy védelmet nyújtó légköri réteg 25 kilométeres magasságban, ami megszűri a napfényt a káros ultraibolya sugaraktól. Idén az elvékonyodott ózon területe a Déli-sark fölött elérte a 27 millió négyzetkilométert. Összehasonlításként tavaly 25 millió négyzetkilométer volt, a rekordot pedig 2006-ban érte el 29 milliós értékével, ami nagyjából Észak-Amerika területének felel meg.
Az ózon kiürülését a nagy magasságok rendkívül hideg hőmérséklete és az ózont megsemmisítő gázok, mint a klór és a bróm okozzák. Utóbbiak az ember által előállított halogénezett szénhidrogénekből, CFC-kből erednek, amit 1987-ben a montreáli egyezmény betiltott. Az időjárási körülményektől függően az ózonlyuk mérete évről évre változik. A déli félteke tele során az Antarktisz feletti atmoszféra elszigetelődik a közép-magasságú levegő cseréjétől a poláris örvény néven ismert, nagyon alacsony hőmérsékletű sarok körüli, úgynevezett cirkumpoláris széljárás következtében, ami a poláris sztratoszférikus felhők jelenlétéhez vezet.
Az Antarktisz feletti ózonréteg változásai - legvékonyabb a lila (60%-a a normálisnak), ezt követi a kék, zöld, sárga és a narancssárga, mely a legvastagabb
A sarkvidéki tavasz beköszöntével, ami szeptemberben vagy októberben éri el a területet, a visszatérő napfény és a sztratoszférikus felhők együttes hatására klórgyökök szabadulnak fel, melyek különálló oxigén molekulákra bontják le az ózont. A klór annyira reaktív az ózonnal, hogy egyetlen klórgyök képes több ezer ózon molekula lebontására.
"2007-ben egy kevésbé koncentrikus és nagyobb poláris örvény az ózonpusztulás korai kezdetét eredményezte az örvény napfényes részein" - magyarázta Julian Meyer-Arnek, a lyukat évente tanulmányozó Német Űrrepülési Központ (DLR) kutatója. "2008-ban egy jóval koncentrikusabb sarki örvény körülbelül egy héttel eltolta az ózonpusztulás kezdetét. A sarkvidék légkörének kémiai előfeltételei nagyjából mindkét évben azonosak voltak, 2008-ban azonban a hőmérséklet némileg alacsonyabb volt, mint 2007-ben, ami a sztratoszférikus felhők kialakulásának erősödéséhez vezetett. Mivel a poláris örvény változatlan maradt a 2008-as ózonlyuk a valaha észlelt egyik legnagyobbá nőtte ki magát."
Az Antarktisz feletti ózonréteg idén mért minimum értéke 120 Dobson egység (DU), ami 2006-ban 100 DU volt, míg a Föld más területeinek átlagos ózonvastagsága 250-300 DU magasságában mozog. A DLR elemzései az ESA Envisat műholdjának SCIAMACHY légköri szenzorjának, a ERS-2 és a MetOp műholdak fedélzetén elhelyezett Globális Ózon Megfigyelő Kísérlet (GOME) adatain alapulnak. A tudósok szerint mivel az ózonlyuk mérete évente változik a hőmérséklet és a légköri dinamikák függvényében, ezért igen nehéz az ózon visszatermelődés jeleinek észlelése. "A jelek észlelésének érdekében kulcsfontosságú a globális ózon réteg, különösen a déli-sarki ózonlyuk folyamatos megfigyelése" - összegzett Meyer-Arnek.
