Hunter
25 millió tonna ózont vesztettünk az Antarktisz felett
A Holland Királyi Meteorológiai Intézet (KNMI) tudósai az ESA ERS-2 műholdjának segítségével egy kialakuló ózon-lyukat észleltek az Antarktisz fölött. Térképeik és légköri vázlataik azt mutatják, hogy a lyuk augusztus közepén kezdett el növekedni, jelenleg 25 millió négyzetkilométernyi területű, közel 25 millió tonna ózont veszítve az eltelt időszak alatt.
Az Antarktisz légkörében kialakuló jelenség elképesztő adatait a KNMI és az ESA tudósai egyedi módszere szolgáltatja, ami a műholdas megfigyelés eredményeit egy nagy sebességű számítógép segítségével néhány óra alatt átfogó ózon térképpé alakítja. Az ózon, mint tudjuk pajzsként szolgál a Föld számára a Nap káros ultraviola sugarai ellen.
Az antarktiszi tél hónapjaiban hatalmas örvénylő szél alakul ki a Déli-sark körül, csapdába ejtve egy jókora légtömeget és annak hőjét, ez a vihar szeme. Ahogy ez az álló levegő lehűl felhők képződnek, melyek halogént bocsátanak ki. Tavasszal a nap energiája "aktiválja" a halogén atomokat, ami reakcióba lép az ózonnal és megsemmisíti azt. Először 1980-ban észlelték az ózon-lyukat az Antarktisz felett, amikor az rendkívül gyorsan növekedett, ám visszatekintve, a korábbi adatok arra utalnak, hogy már 1976-ban megkezdődött a folyamat. Maga a "lyuk" megfogalmazás nem az ózon réteg teljes megsemmisülését jelenti, csupán az elvékonyodását. A terület szokatlan légköri viszonyai erősítik fel a mechanizmust, tehát a sarkvidék feletti lyukat vehetjük egy korai figyelmeztetésnek. Ha továbbra is növekszik a CFC és halogén kibocsátás, akkor a világ bármely pontján előfordulhat a jelenség.
Az ózon-lyuk megfigyelése csak az egyik célkitűzése az ESA-KNMI szolgáltatásnak. Az eredeti ok, amiért életre hívták a rendszert az időjárás előrejelzések tökéletesítése.
Az Antarktisz légkörében kialakuló jelenség elképesztő adatait a KNMI és az ESA tudósai egyedi módszere szolgáltatja, ami a műholdas megfigyelés eredményeit egy nagy sebességű számítógép segítségével néhány óra alatt átfogó ózon térképpé alakítja. Az ózon, mint tudjuk pajzsként szolgál a Föld számára a Nap káros ultraviola sugarai ellen.
Az antarktiszi tél hónapjaiban hatalmas örvénylő szél alakul ki a Déli-sark körül, csapdába ejtve egy jókora légtömeget és annak hőjét, ez a vihar szeme. Ahogy ez az álló levegő lehűl felhők képződnek, melyek halogént bocsátanak ki. Tavasszal a nap energiája "aktiválja" a halogén atomokat, ami reakcióba lép az ózonnal és megsemmisíti azt. Először 1980-ban észlelték az ózon-lyukat az Antarktisz felett, amikor az rendkívül gyorsan növekedett, ám visszatekintve, a korábbi adatok arra utalnak, hogy már 1976-ban megkezdődött a folyamat. Maga a "lyuk" megfogalmazás nem az ózon réteg teljes megsemmisülését jelenti, csupán az elvékonyodását. A terület szokatlan légköri viszonyai erősítik fel a mechanizmust, tehát a sarkvidék feletti lyukat vehetjük egy korai figyelmeztetésnek. Ha továbbra is növekszik a CFC és halogén kibocsátás, akkor a világ bármely pontján előfordulhat a jelenség.
Az ózon-lyuk megfigyelése csak az egyik célkitűzése az ESA-KNMI szolgáltatásnak. Az eredeti ok, amiért életre hívták a rendszert az időjárás előrejelzések tökéletesítése.