Hunter
Megtalálták az ózonpusztító molekulát
A NASA északi-sark fölött méréseket végző repülőgépéről származó adatok felhasználásával a Harvard Egyetem tudósainak először sikerült megfigyelniük azt a molekulát, melyről a kutatók már jó ideje gyártanak elméleteket, mint a légköri ózont elpusztító klór-peroxid.
A mérések elemzését a NASA Sugárhajtás Laboratóriumának kutatói által kifejlesztett, a légkör kémiáját szimuláló számítógép segítségével végezték el. A tudósok legtöbbször "klór-monoxid dimerként" hivatkoznak erre a molekulára, mivel két azonos klóralapú klór-monoxid molekulából tevődik össze. A dimert laboratóriumban állították elő, a légkörben csak a különösen hideg sztratoszférában létezik a sarkvidékek fölött, amikor a klór-monoxid szint viszonylag magas.
Az Antarktisz feletti ózonréteg elvékonyodása az évek során
"Már az 1987-es megfigyelésekből tudtuk, hogy a magas ózon veszteség összefüggésben van a magas klór-monoxid szinttel, azonban mindeddig soha nem sikerült észlelnünk a klór peroxidot" - mondta Rick Stimpfle, a Harvard tudósa. "Évek óta mérjük a klór-monoxidot a sarkvidékek fölött, melyből kikövetkeztethető a dimer molekula létezése, valamint az hogy igen nagy mennyiségben kell jelen lennie, azonban mostanáig nem tudtuk észlelni" - mondta Ross Salawitch, a tanulmány társszerzője.
A klór-monoxid és dimerje elsősorban a CFC molekulákból eredeztethető, azokból a molekulákból, melyeket az ember hozott létre ipari tevékenységéhez, mint például a hűtéshez. A CFC használatát a Montreali egyezményben betiltották, azonban évtizedekig képesek életben maradni a légkörben. "A sztratoszférában található klór folyamatosan pótlódik emberi forrásokból" - tette hozzá Stimpfle. A klór-peroxid ózonpusztulást eredményez, amikor a molekula elnyeli a napfényt és két klór, valamint egy oxigén molekulára bomlik. A szabad klór atomok rendkívül reagensek az oxigén molekulákkal, ezért felbomlasztják azokat, csökkentve az ózont. Az ózon lebontása közben a klór peroxid újra formálódik, és újra indítja az ózonpusztító folyamatot is.
"A klór-peroxid molekulát illetően visszajutunk a kiindulási ponthoz, mivel a folyamat két ózon molekulát három oxigén molekulává alakít. Ez a körforgás okozza az ózoncsökkenést" - szögezte le Stimpfle. "A közvetlen klór peroxid mérések lehetővé teszik a sarkvidéki tél sztratoszférájában bekövetkező ózon veszteség jobb számszerűsítését" - mondta Mike Kurylo, a NASA Felső Légköri Kutató Programjának vezetője. "Összerakva tudásunkat a sarkvidéki területek adataival, melyeket a repülőgépek méréseiből kapunk, valamint a globális mérésekből, melyeket a kutató műholdak végeznek, a NASA javítani tud a tudósok által használt modelleken, mellyel az ózon jövőbeli mennyiségének alakulását és annak hatását jelzik előre."
A mérések elemzését a NASA Sugárhajtás Laboratóriumának kutatói által kifejlesztett, a légkör kémiáját szimuláló számítógép segítségével végezték el. A tudósok legtöbbször "klór-monoxid dimerként" hivatkoznak erre a molekulára, mivel két azonos klóralapú klór-monoxid molekulából tevődik össze. A dimert laboratóriumban állították elő, a légkörben csak a különösen hideg sztratoszférában létezik a sarkvidékek fölött, amikor a klór-monoxid szint viszonylag magas.
Az Antarktisz feletti ózonréteg elvékonyodása az évek során
"Már az 1987-es megfigyelésekből tudtuk, hogy a magas ózon veszteség összefüggésben van a magas klór-monoxid szinttel, azonban mindeddig soha nem sikerült észlelnünk a klór peroxidot" - mondta Rick Stimpfle, a Harvard tudósa. "Évek óta mérjük a klór-monoxidot a sarkvidékek fölött, melyből kikövetkeztethető a dimer molekula létezése, valamint az hogy igen nagy mennyiségben kell jelen lennie, azonban mostanáig nem tudtuk észlelni" - mondta Ross Salawitch, a tanulmány társszerzője.
A klór-monoxid és dimerje elsősorban a CFC molekulákból eredeztethető, azokból a molekulákból, melyeket az ember hozott létre ipari tevékenységéhez, mint például a hűtéshez. A CFC használatát a Montreali egyezményben betiltották, azonban évtizedekig képesek életben maradni a légkörben. "A sztratoszférában található klór folyamatosan pótlódik emberi forrásokból" - tette hozzá Stimpfle. A klór-peroxid ózonpusztulást eredményez, amikor a molekula elnyeli a napfényt és két klór, valamint egy oxigén molekulára bomlik. A szabad klór atomok rendkívül reagensek az oxigén molekulákkal, ezért felbomlasztják azokat, csökkentve az ózont. Az ózon lebontása közben a klór peroxid újra formálódik, és újra indítja az ózonpusztító folyamatot is.
"A klór-peroxid molekulát illetően visszajutunk a kiindulási ponthoz, mivel a folyamat két ózon molekulát három oxigén molekulává alakít. Ez a körforgás okozza az ózoncsökkenést" - szögezte le Stimpfle. "A közvetlen klór peroxid mérések lehetővé teszik a sarkvidéki tél sztratoszférájában bekövetkező ózon veszteség jobb számszerűsítését" - mondta Mike Kurylo, a NASA Felső Légköri Kutató Programjának vezetője. "Összerakva tudásunkat a sarkvidéki területek adataival, melyeket a repülőgépek méréseiből kapunk, valamint a globális mérésekből, melyeket a kutató műholdak végeznek, a NASA javítani tud a tudósok által használt modelleken, mellyel az ózon jövőbeli mennyiségének alakulását és annak hatását jelzik előre."