Hunter

Anthrax: gyilkosból rákgyógyszer?

Legtöbbünkben fel sem merül, hogy az anthraxnak akár jó oldala is lehet, pedig ez a bakteriális méreg egy nap akár az egyik leghatékonyabb rák elleni szer lehet.

Az anthraxot az utóbbi időben a bioterrorizmustól való félelem miatt alaposan feltérképezték és többek közt azt is kimutatták, hogy meglehetősen szelektív a bőr rosszindulatú daganatai közül legveszélyesebb melanoma sejtjei célba vevésében. Az egészséges sejtekre gyakorolt mérgező hatása azonban mindeddig elzárta előle a klinikai alkalmazásokhoz vezető utat.

Stephen Leppla és munkatársai, akik a jelenlegieknél jobb és biztonságosabb kezeléseket igyekeznek kifejleszteni, felfigyeltek az anthrax fenti képességére és elkészítették a toxin egy módosított változatát, amit kizárólag a ráksejtekben túltermelődő fehérjék, a mátrix metallopoteinázok (MMP) tudnak aktiválni. Amikor a mutáns toxint kipróbálták egereken, azt észlelték, hogy a rágcsálók mindegyike tolerálta azt a dózist, ami a természetes toxin alkalmazásakor már halálos lett volna.

Az MMP-toxin ennek ellenére hatékonyabban pusztította el a melenoma tumorokat, mint a természetes toxin, köszönhetően specifikálódásának és hosszabb felezési idejének a vérben. Ami ennél is kiemelkedőbbé teszi a felfedezést, a kísérletek azt mutatják, hogy az MMP-toxin nem csupán a melanomára korlátozódik. Képes más tumorokkal is végezni, mint a vastagbél és tüdő daganatok. Ez a széleskörű hatékonyság a toxin azon képességének tudható be, mellyel képes meggátolni az angiogenezist, az új vércsatornák kialakulását, ellehetetlenítve a tumor fennmaradását.



Az anthrax toxin egy pórust alakít ki a tumor sejten, amin keresztül két másik toxin proteint juttat be a sejt belsejébe

A biztató állatkísérleti eredmények azt sugallják, hogy a módosított anthrax toxin klinikailag is életképes lehet, és a sokak által félt gyilkos egy nap jó ügyet szolgálhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • inkvisitor #38
    A félévenkénti tüdőszűrésről annyit, hogy azt tudtommal röntgensugárzással végzik.
    a túlzásba vitt sugáradag meg komoly kockázati tényező a rák kialakulásában.
  • neoG #37
    ejj, Nekem még sosem küldtem!szemetek!!!
  • Epikurosz #36
    A tüdőszűrés kötelező. Most nem tom, hogy évente, vagy 2 évente, de az önkormányzat szokott küldeni behívót.
  • DjDano #35
    Az a gáz, hogy a tüdőben kevés az érzőideg, mire valaki észreveszi hogy tüdőrákos már rég késő.... Ezt egy orvos mondta. Ellenben az időben észrevett tüdőrák gyógyítási esélye kimagaslóan jó. Tehát én azt tanácsolom mindenkinek, legalább évente de inkább félévente menjen tüdőszűrésre, főleg ha dohányzik!
  • Epikurosz #34
    Én a nanómanókra (c) (TM) esküszöm.
  • debut12 #33
    Szerintettek egy tüdőrákos embernek mennyi esélye van az orvostudomány mai állása szerint???
    Jónak tűnik ez a cucc, csak félő hogy még jó sok időbe telik, míg tényleg alkalmazni lehet, főleg kishazánkban.
  • who am I 7 #32
    NEM !
  • precision #31
    ah, nekem is pont EZ jutott eszembe
    durva:D
  • MerlinW #30
    Nézzétek meg az "I am Legend" c filmet:)
  • GyuriX2572 #29
    "bioterrorizmustól való félelem miatt" - na persze... nem is tudom ki állítótta előt és milyen célból... :D
    Attől függetlenül látok benne fantáziát :)