Hunter

Harmonikusabb lett az űrállomás

2001 óta első alkalommal bővült a Nemzetközi Űrállomás túlnyomásos területe. Az olasz építésű Harmony modul a legénység életterét növeli meg a világűrben, egyben átjáróként is szolgál az év végén és a jövő év elején érkező új laboratórium modulok felé.

Az újonnan becsatolt, eredetileg Node 2 jelű modul átjáróját Peggy Whitson az űrállomás parancsnoka és az olasz Paolo Nespoli, a munkálatok irányítója nyitotta meg. Bár a jelenlegi helye még nem a végleges, az űrhajósok nem szerettek volna várni az avatással és a keresztelővel, és nem utolsó sorban belső munkálatok is vártak rájuk. A Harmony nevet a NASA pályázatára érkező ötletek közül választották ki, természetesen ezúttal is diákok voltak a névadók.

A Harmony-t a torinói Thales Alenia Space építette az európai űrügynökség (ESA) és az olasz űrügynökség megbízásából, ennek megfelelően nem csoda, hogy egy olasz űrhajós is helyet kapott a modult szállító űrsikló legénysége között. Nespoli az ötödik olasz, aki eljutott a világűrbe. A Thales Alenia munkáját a NASA elsőszámú alvállalkozójaként a Boeing fejezte be, számos alrendszert építve be a modulba: világítást, ventillátorokat, elektromos kapcsolókat és átalakítókat, rekeszeket, az oxigénellátáshoz szükséges berendezéséket, füstérzékelőket, valamint az átjárókat.

A Harmony több mint 14 tonnát nyom, 7,2 méter hosszú, 4,4 méter széles. Összesen 73,6 köbméternyi túlnyomásos, azaz lakható teret ad az állomáshoz. Az új modul már pénteken csatlakoztatásra került, jelenleg a központi Node 1, azaz Unity modul bal oldalán helyezkedik el, 16 ponton rögzítették. A legénységnek az új modul csatlakoztatása után több mint 700 rögzítőcsavart kellett eltávolítania, melyek a kilövés során fellépő erőhatások és vibráció ellen védték a modul fő- és alrendszereit. Emellett aktiválják a tűzoltó berendezéseket és még némi elektromos munka is várat magára.


A Discovery leválása után az állomás legénysége a laboratórium robotkarjával lecsatlakoztatja az űrsikló dokkoló portját a Destiny modul elejéről és a Harmony-hoz csatolja. Ezután az új modult végleges helyére, a Destiny elejéhez irányítják, majd rákötik az állomás elektromos és hűtő rendszereire, előkészítve a decemberben érkező Columbus kutató modul csatlakoztatására. Az európai Columbus a Harmony jobb oldalán fog elhelyezkedni, míg a bal oldalához a japán Kibo labort csatolják jövő év elején.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)