Hunter
A Szahara csillagai
Az egykori Timbuktu ma már csak egy letűnt állomáshely a Szahara peremén, nem úgy, mint a 15. században, amikor a luxus és a kifinomultság csúcsát testesítette meg.
Nem csupán mérhetetlenül gazdag és forgalmas kereskedelmi központ volt akkoriban, de a kor tudósai is rendszeresen találkoztak a városban, hogy kicseréljék megszerzett könyveiket és tudásukat. A mai Mali területén fekvő Timbuktu tündöklése azonban nem tartott sokáig. 1591-ben a várost marokkóiak lepték el, részt követelve a város vagyonából. Kifosztották az iskolákat, egyetemeket, száműzték a tanárokat és kézirataikat. A tetemes mennyiségű írásban felhalmozott tudásnak csupán egy töredéke élte túl az inváziót, melyek generációkon át pihentek ládák mélyén, vagy mecsetekbe befalazva.
Ezeket a kéziratokat tanulmányozzák jelenleg is dél-afrikai kutatók hogy megismerjék, mennyire voltak tisztában az akkori tudósok a világ dolgaival. Annak ellenére, hogy eddig a megtalált kéziratokból csupán egy tucatnyit fordítottak le, egyértelmű hogy Timbuktu tudósai jóval előbbre jártak, mint amit a kor afrikai tudományos és csillagászati fejlettségéről feltételeztek, illetve amiről a korábban fellelt emlékek tanúskodnak.
Timbuktu egykor kereskedelmi központ volt
A legkorábbi nyugati csillagászati elméleteket az ősi Mezopotámiában - a mai Irakban - dolgozták ki. A csillagok tanulmányozása azonban számos más korabeli civilizációban bírt jelentőséggel, többek közt Indiában, Kínában, Görögországban és Mezoamerikában. A Közel-Kelet iszlám tudósaira nagy hatással voltak a görög kéziratok, és rengeteg tudást adtak át ezekből a saját kutatásaikkal kiegészítve Európának a 8. és 16. század között. Egészen a timbuktui kéziratok feltárása és tanulmányozásának megkezdéséig az volt az általános nézet, hogy a szaharai régió kimaradt ebből a tudományos körforgásból, sőt a történészek szerint Afrika csak az európaiak érkeztével csöppent bele a tudomány világába.
A timbuktui kéziratok - melyek egyben a kontinens eddig szinte teljesen ismeretlen írásos tudományos örökségének is a bizonyítékai - ellentmondanak annak a hiedelemnek, hogy Afrikában a tudás kizárólag szájhagyomány útján terjedt. Amint fentebb említettük, az írások nagy része oda veszett, ennek ellenére is hatalmas mennyiség maradt fenn. Ennek többsége, - több mint 18.000 kézirat - Timbuktu egyetlen közkönyvtárában, az Ahmed Baba Központban kapott helyet, de eljutott néhány Ghánába is, illetve több magángyűjtemény is birtokol ilyen kéziratokat, melyek a 13. századtól egészen a marokkói invázióig nyúlnak vissza.
A kéziratok tudományos elemzésére 2006 februárjáig kellett várni, ekkor határozta el Thebe Medupe, a Fokvárosi Egyetem asztrofizikusa, hogy ideje lenne megtudni, mit is tartalmaz pontosan az a 37 általuk ismert kézirat, melyek asztronómiával és asztrológiával foglalkoznak. Ehhez munkatársai mellett segítségül hívta a Maliban működő Bamako Egyetem szakértőit, és kezdetét vette a kéziratok fordítási munkálatai, valamint első alkalommal tudományos elemzésük is. A korábbi vizsgálatok kizárólag az irodalmi és kulturális összefüggésekre koncentráltak.
A kutatók most azt akarják megtudni, vajon a timbuktuiak tudatában voltak-e a természet alapkoncepcióinak, például annak, hogy a Föld gömb alakú és a Nap körül kering. Emellett azt is szerették volna megtudni, hogy milyen matematikai ismeretekkel és műszerekkel rendelkeztek a kor csillagászai, feljegyezték-e az asztronómiai eseményeket, mint a meteorzáporokat, üstökösöket, nap- és holdfogyatkozásokat, és ha igen, mit kezdtek ezekkel az adatokkal.
A munka nem ígérkezett egyszerűnek, sőt elsőre kifejezetten kilátástalannak tűnt a fokvárosiak számára. Bár a legtöbb kézirat arab nyelven készült, akadnak köztük sokkal ritkább, bennszülött nyelveken íródottak is, ilyen a songhai és a hausa. A legtöbb kéziratban nem ügyeltek az írásjelekre, fontos lapok hiányoznak belőlük, vagy pont az első oldal tűnt el az idők során. Az eltelt másfél év alatt Medupe és csapata összesen 14 kéziratot tudott lefordítani a több ezerből, azonban ez a kevés is számos meglepetést okozott.
Jóval az első nyugati tudósok megjelenése előtt a timbuktuiak már elkezdték saját tudásanyaguk felépítését. Egy 1723-mas kéziratban Abul Abbasz timbuktui tudós egy jóval korábbi munkát fejteget. Ekkor már 300 évvel a kopernikuszi forradalom után járunk, amikor hivatalosan is a Nap áll a Naprendszer középpontjában, Abbasz mégis a görög geocentrikus világképről ír, ami jól bizonyítja, hogy akkoriban Timbuktu még nem volt kapcsolatban az európai tudományokkal.
Annak ellenére, hogy tévedtek a bolygók mozgását illetően, a kéziratból kitűnik, hogy a helyi tudósoknak pontos módszereik voltak az iszlám naptár meghatározására, beleértve a szökőévek kezelését is. Algoritmusaik ugyanolyan precízek voltak, mint a mai matematikusoké, állapította meg Medupe, aki számítógépes modellek segítségével ellenőrizte helytállóságukat. Több másik, 600 évvel ezelőtti kéziratban találtak gyönyörűen megrajzolt ábrákat a bolygók pályáiról, ami a komplex matematikai számítások alkalmazásáról tanúskodik. Emellett megtalálták a csillagászati események feljegyzéseit is, köztük egy 1583-mas meteorzáporét, míg egy másik munka egy csillagászati eszköz használatát magyarázza el, mellyel meghatározhatták Mekka irányát. Mindezek együtt több mint 300 évvel tolják vissza a tudományok tanulmányozását Afrikában.
A tudásszomj mellett jó pár gyakorlati ok is vezette Timbuktu muszlim tudósainak a csillagászat iránti érdeklődését. Elsőként maga a hit, hiszen a mecseteket úgy kellett megépíteni, hogy azok Mekka irányába nézzenek. Ehhez pedig algoritmusokat és eszközöket kellett kifejleszteni, melyekkel megállapíthatták mind Mekka, mind Timbuktu pontos elhelyezkedését. Még mindig a vallásnál maradva, meg kellett határozni az imák pontos idejét, napkeltekor, délben, délután, napnyugtakor és este. A görög módszerekkel ez nagyon nehézkésnek bizonyult, derül ki több timbuktui írásból is, éppen ezért a muszlimok önerőből felfedezve a trigonometria koszinusz, tangens, kotangens, szekáns és koszekáns funkcióit, jelentősen leegyszerűsítették a megoldásokhoz vezető utat. Egy másik ok, ami miatt a csillagokat igyekeztek behatóan tanulmányozni, hogy asztrológiai előrejelzésekhez jussanak, ezt igazolják az obszervatórium építések és a csillagászati könyvgyűjtemények.
Számtalan meglepetés lapulhat még az ezernyi kéziratban, melyeket eddig még nem elemeztek. Ráadásul nem csupán Timbuktuból származnak ősi feljegyzések, de más Malit szegélyező, még nagyobb múlttal rendelkező nyugat afrikai városokból is, Kelet-Szudántól egészen Tanzániáig. A kutatók ugyanakkor versenyben vannak az idővel is. Az eltelt évszázadok, a hőmérsékletingadozások, a nedvesség, a por mind megviselték a finom papírra felvitt írásokat, melyek kezdenek szétmállani. Miközben a régészek a kéziratok megmentésén fáradoznak, Medupe csapata projektjük jövő évi kibővítésén dolgozik, így betekintést nyerhetnénk a régi afrikaiak botanikai, gyógyászati, biológiai, kémiai, matematikai és éghajlattani tudásába is.
Medupe persze már így is elégedett, hiszen megtalálta az áhított bizonyítékokat a korai afrikai tudományos életre. Reményei szerint munkájával nem csupán Timbuktu tudósai kerülnek jogos helyükre a történelemkönyvekben, de ösztönözni fogja az afrikai tudósok következő generációját is, példaként hozva fel a nagy elődöket, akik meglepően messzire jutottak saját erejükből.
Nem csupán mérhetetlenül gazdag és forgalmas kereskedelmi központ volt akkoriban, de a kor tudósai is rendszeresen találkoztak a városban, hogy kicseréljék megszerzett könyveiket és tudásukat. A mai Mali területén fekvő Timbuktu tündöklése azonban nem tartott sokáig. 1591-ben a várost marokkóiak lepték el, részt követelve a város vagyonából. Kifosztották az iskolákat, egyetemeket, száműzték a tanárokat és kézirataikat. A tetemes mennyiségű írásban felhalmozott tudásnak csupán egy töredéke élte túl az inváziót, melyek generációkon át pihentek ládák mélyén, vagy mecsetekbe befalazva.
Ezeket a kéziratokat tanulmányozzák jelenleg is dél-afrikai kutatók hogy megismerjék, mennyire voltak tisztában az akkori tudósok a világ dolgaival. Annak ellenére, hogy eddig a megtalált kéziratokból csupán egy tucatnyit fordítottak le, egyértelmű hogy Timbuktu tudósai jóval előbbre jártak, mint amit a kor afrikai tudományos és csillagászati fejlettségéről feltételeztek, illetve amiről a korábban fellelt emlékek tanúskodnak.
Timbuktu egykor kereskedelmi központ volt
A legkorábbi nyugati csillagászati elméleteket az ősi Mezopotámiában - a mai Irakban - dolgozták ki. A csillagok tanulmányozása azonban számos más korabeli civilizációban bírt jelentőséggel, többek közt Indiában, Kínában, Görögországban és Mezoamerikában. A Közel-Kelet iszlám tudósaira nagy hatással voltak a görög kéziratok, és rengeteg tudást adtak át ezekből a saját kutatásaikkal kiegészítve Európának a 8. és 16. század között. Egészen a timbuktui kéziratok feltárása és tanulmányozásának megkezdéséig az volt az általános nézet, hogy a szaharai régió kimaradt ebből a tudományos körforgásból, sőt a történészek szerint Afrika csak az európaiak érkeztével csöppent bele a tudomány világába.
A timbuktui kéziratok - melyek egyben a kontinens eddig szinte teljesen ismeretlen írásos tudományos örökségének is a bizonyítékai - ellentmondanak annak a hiedelemnek, hogy Afrikában a tudás kizárólag szájhagyomány útján terjedt. Amint fentebb említettük, az írások nagy része oda veszett, ennek ellenére is hatalmas mennyiség maradt fenn. Ennek többsége, - több mint 18.000 kézirat - Timbuktu egyetlen közkönyvtárában, az Ahmed Baba Központban kapott helyet, de eljutott néhány Ghánába is, illetve több magángyűjtemény is birtokol ilyen kéziratokat, melyek a 13. századtól egészen a marokkói invázióig nyúlnak vissza.
A kéziratok tudományos elemzésére 2006 februárjáig kellett várni, ekkor határozta el Thebe Medupe, a Fokvárosi Egyetem asztrofizikusa, hogy ideje lenne megtudni, mit is tartalmaz pontosan az a 37 általuk ismert kézirat, melyek asztronómiával és asztrológiával foglalkoznak. Ehhez munkatársai mellett segítségül hívta a Maliban működő Bamako Egyetem szakértőit, és kezdetét vette a kéziratok fordítási munkálatai, valamint első alkalommal tudományos elemzésük is. A korábbi vizsgálatok kizárólag az irodalmi és kulturális összefüggésekre koncentráltak.
A kutatók most azt akarják megtudni, vajon a timbuktuiak tudatában voltak-e a természet alapkoncepcióinak, például annak, hogy a Föld gömb alakú és a Nap körül kering. Emellett azt is szerették volna megtudni, hogy milyen matematikai ismeretekkel és műszerekkel rendelkeztek a kor csillagászai, feljegyezték-e az asztronómiai eseményeket, mint a meteorzáporokat, üstökösöket, nap- és holdfogyatkozásokat, és ha igen, mit kezdtek ezekkel az adatokkal.A munka nem ígérkezett egyszerűnek, sőt elsőre kifejezetten kilátástalannak tűnt a fokvárosiak számára. Bár a legtöbb kézirat arab nyelven készült, akadnak köztük sokkal ritkább, bennszülött nyelveken íródottak is, ilyen a songhai és a hausa. A legtöbb kéziratban nem ügyeltek az írásjelekre, fontos lapok hiányoznak belőlük, vagy pont az első oldal tűnt el az idők során. Az eltelt másfél év alatt Medupe és csapata összesen 14 kéziratot tudott lefordítani a több ezerből, azonban ez a kevés is számos meglepetést okozott.
Jóval az első nyugati tudósok megjelenése előtt a timbuktuiak már elkezdték saját tudásanyaguk felépítését. Egy 1723-mas kéziratban Abul Abbasz timbuktui tudós egy jóval korábbi munkát fejteget. Ekkor már 300 évvel a kopernikuszi forradalom után járunk, amikor hivatalosan is a Nap áll a Naprendszer középpontjában, Abbasz mégis a görög geocentrikus világképről ír, ami jól bizonyítja, hogy akkoriban Timbuktu még nem volt kapcsolatban az európai tudományokkal.
Annak ellenére, hogy tévedtek a bolygók mozgását illetően, a kéziratból kitűnik, hogy a helyi tudósoknak pontos módszereik voltak az iszlám naptár meghatározására, beleértve a szökőévek kezelését is. Algoritmusaik ugyanolyan precízek voltak, mint a mai matematikusoké, állapította meg Medupe, aki számítógépes modellek segítségével ellenőrizte helytállóságukat. Több másik, 600 évvel ezelőtti kéziratban találtak gyönyörűen megrajzolt ábrákat a bolygók pályáiról, ami a komplex matematikai számítások alkalmazásáról tanúskodik. Emellett megtalálták a csillagászati események feljegyzéseit is, köztük egy 1583-mas meteorzáporét, míg egy másik munka egy csillagászati eszköz használatát magyarázza el, mellyel meghatározhatták Mekka irányát. Mindezek együtt több mint 300 évvel tolják vissza a tudományok tanulmányozását Afrikában.
A tudásszomj mellett jó pár gyakorlati ok is vezette Timbuktu muszlim tudósainak a csillagászat iránti érdeklődését. Elsőként maga a hit, hiszen a mecseteket úgy kellett megépíteni, hogy azok Mekka irányába nézzenek. Ehhez pedig algoritmusokat és eszközöket kellett kifejleszteni, melyekkel megállapíthatták mind Mekka, mind Timbuktu pontos elhelyezkedését. Még mindig a vallásnál maradva, meg kellett határozni az imák pontos idejét, napkeltekor, délben, délután, napnyugtakor és este. A görög módszerekkel ez nagyon nehézkésnek bizonyult, derül ki több timbuktui írásból is, éppen ezért a muszlimok önerőből felfedezve a trigonometria koszinusz, tangens, kotangens, szekáns és koszekáns funkcióit, jelentősen leegyszerűsítették a megoldásokhoz vezető utat. Egy másik ok, ami miatt a csillagokat igyekeztek behatóan tanulmányozni, hogy asztrológiai előrejelzésekhez jussanak, ezt igazolják az obszervatórium építések és a csillagászati könyvgyűjtemények.
Számtalan meglepetés lapulhat még az ezernyi kéziratban, melyeket eddig még nem elemeztek. Ráadásul nem csupán Timbuktuból származnak ősi feljegyzések, de más Malit szegélyező, még nagyobb múlttal rendelkező nyugat afrikai városokból is, Kelet-Szudántól egészen Tanzániáig. A kutatók ugyanakkor versenyben vannak az idővel is. Az eltelt évszázadok, a hőmérsékletingadozások, a nedvesség, a por mind megviselték a finom papírra felvitt írásokat, melyek kezdenek szétmállani. Miközben a régészek a kéziratok megmentésén fáradoznak, Medupe csapata projektjük jövő évi kibővítésén dolgozik, így betekintést nyerhetnénk a régi afrikaiak botanikai, gyógyászati, biológiai, kémiai, matematikai és éghajlattani tudásába is.
Medupe persze már így is elégedett, hiszen megtalálta az áhított bizonyítékokat a korai afrikai tudományos életre. Reményei szerint munkájával nem csupán Timbuktu tudósai kerülnek jogos helyükre a történelemkönyvekben, de ösztönözni fogja az afrikai tudósok következő generációját is, példaként hozva fel a nagy elődöket, akik meglepően messzire jutottak saját erejükből.
