Hunter
Kilövésre kész a következő Mars-küldetés
Indulásra kész a NASA következő Mars-expedíciója, a Phoenix névre keresztelt leszállóegység, ami az élet számára alkalmas körülményeket kutatja.
A mostani küldetés gyökeresen eltér a bolygón jelenleg is szolgálatot teljesítő MER marsjáróktól. A dombok és kráterek közötti barangolás helyett a Phoenix megtelepszik a vörös bolygó északi fennsíkjainak jeges talaján, ahol azt vizsgálja, hogy vajon a Mars felszín közelében található fagyott víz képes-e időről időre annyira megolvadni, hogy egy lakható közeget biztosítson mikrobák számára. Ennek és a többi kulcsfontosságú célnak a teljesítése érdekében az egység fedélzetén egész sor, a Marson még soha nem használt kutatóeszközt helyeztek el.
Mindenekelőtt azonban el kell startolnia Floridából. A visszaszámlálás augusztus 3-tól veheti kezdetét, innentől három hét áll rendelkezésre a kilövéshez. Ez persze még korántsem a legkritikusabb része a küldetésnek, jövő tavasszal ugyanis még túl kell élnie egy leszállást is, amit a Phoenix esetében nem biztosítanak majd légzsákok. A robot kizárólag ejtőernyőjére és lassító rakétáira fog hagyatkozni.
A leszállóegység utolsó simításai a tisztaszobában
A leszállóegység a régi utat követve keresi majd a szén és víz alapú élet számára alkalmas körülmények meglétét. A NASA úgy véli, mindeddig teljes egészében bevált a "kövesd a vizet" stratégiája a Mars esetében, éppen ezért folytatják azt a Phoenix-szel is, magyarázta Doug McCuistion, a Mars kutatási program vezetője. A Mars Odyssey űrszonda 2002-ben bukkant rá az első bizonyítékokra, melyek alátámasztják, hogy a bolygó nagy területein, többek közt az északi sarkvidék síkságain a felszín alatt szinte karnyújtásnyira található vízjég.
A Phoenix újabb lépés lesz a NASA szisztematikus felderítő munkájában, azáltal, hogy elsőként meg is érintheti és elemezheti a marsi vizet. A robot küldetése 3 hónapra szól, mely alatt egyaránt belekóstolhat a marsi tavaszba és nyárba is. Műszereivel felmérheti hogyan módosította a folyékony víz a talaj kémiáját és ásványtanát, tette hozzá a Phoenix főfelügyelője, Peter Smith. "Emellett eszközeink megállapítják, hogy a vizsgált sarkvidéki környezet alkalmas-e a primitív mikrobák számára. A terület tudományos elemzése érdekében a Phoenix nyomon követi a sarkvidék időjárását, valamint a légkör kölcsönhatásait a felszínnel" - nyilatkozott Smith.
Az oldalra lenyíló nappaneljeivel a leszálló egység körülbelül 5,5 méter széles és 1,5 méter hosszú, 2,3 méteres robotkarjával fog beásni a jeges rétegbe, ami a várakozások szerint mindössze néhány centire van a felszín alatt. A karon egy kamera és egy szonda segít megállapítani, hogy valóban jégre bukkantak-e. A kar a mintákat az egységen elhelyezett két műszerhez emeli. Az egyik műszer melegítéssel illékony anyagok után kutat majd, mint az általunk ismert élet számára nélkülözhetetlen víz és szénalapú vegyületek, a másik műszer a talaj kémiáját fogja kielemezni. A leszállóegységhez tartozik egy meteorológiai állomás is, ami egy lézerrel méri fel a légkör víz és por tartalmát. Emellett a Phoenix arzenáljában megtalálható egy sztereo-kamera a leszállóhely vizsgálatához, egy ereszkedési kamera, mellyel a terület szélesebb környezetét is láthatják, és két mikroszkóp.
Az üzemkész Phoenix a felszínen
A leszállás utolsó szakaszához a Phoenix pulzáló hajtóművet fog használni. Maga a leszálló rendszer minden eddiginél kisebb súllyal rendelkezik, hogy az egység minél több tudományos felszerelést vihessen magával. Akárcsak az ezt megelőző küldetések, a Phoenix is egy hőpajzzsal fogja lassítani a légkörbe történő nagy sebességű belépését, amit egy ejtőernyő lassít tovább szuperszonikusról szubszonikus sebességre, körülbelül 215 km/h-ra. A leszállóegység ennél a pontnál válik le ejtőernyőjéről és kapcsolja be a hajtóműveit, ami 10 km/h alá lassítja mielőtt megvetné három lábát a talajon.
"A biztonságos leszállás a Marson mindig nehéz, akármilyen módszert válasszunk is" - mondta Barry Goldstein, a projekt vezetője. "2003 óta folyamatosan teszteljük a rendszert, hogy azonosítsuk és kiszűrjük sebezhetőségeit"
A leszállóhely egy széles völgy lesz, szélességi fokát tekintve nagyjából Észak-Alaszkának felel meg.
A mostani küldetés gyökeresen eltér a bolygón jelenleg is szolgálatot teljesítő MER marsjáróktól. A dombok és kráterek közötti barangolás helyett a Phoenix megtelepszik a vörös bolygó északi fennsíkjainak jeges talaján, ahol azt vizsgálja, hogy vajon a Mars felszín közelében található fagyott víz képes-e időről időre annyira megolvadni, hogy egy lakható közeget biztosítson mikrobák számára. Ennek és a többi kulcsfontosságú célnak a teljesítése érdekében az egység fedélzetén egész sor, a Marson még soha nem használt kutatóeszközt helyeztek el.
Mindenekelőtt azonban el kell startolnia Floridából. A visszaszámlálás augusztus 3-tól veheti kezdetét, innentől három hét áll rendelkezésre a kilövéshez. Ez persze még korántsem a legkritikusabb része a küldetésnek, jövő tavasszal ugyanis még túl kell élnie egy leszállást is, amit a Phoenix esetében nem biztosítanak majd légzsákok. A robot kizárólag ejtőernyőjére és lassító rakétáira fog hagyatkozni.
A leszállóegység utolsó simításai a tisztaszobában
A leszállóegység a régi utat követve keresi majd a szén és víz alapú élet számára alkalmas körülmények meglétét. A NASA úgy véli, mindeddig teljes egészében bevált a "kövesd a vizet" stratégiája a Mars esetében, éppen ezért folytatják azt a Phoenix-szel is, magyarázta Doug McCuistion, a Mars kutatási program vezetője. A Mars Odyssey űrszonda 2002-ben bukkant rá az első bizonyítékokra, melyek alátámasztják, hogy a bolygó nagy területein, többek közt az északi sarkvidék síkságain a felszín alatt szinte karnyújtásnyira található vízjég.
A Phoenix újabb lépés lesz a NASA szisztematikus felderítő munkájában, azáltal, hogy elsőként meg is érintheti és elemezheti a marsi vizet. A robot küldetése 3 hónapra szól, mely alatt egyaránt belekóstolhat a marsi tavaszba és nyárba is. Műszereivel felmérheti hogyan módosította a folyékony víz a talaj kémiáját és ásványtanát, tette hozzá a Phoenix főfelügyelője, Peter Smith. "Emellett eszközeink megállapítják, hogy a vizsgált sarkvidéki környezet alkalmas-e a primitív mikrobák számára. A terület tudományos elemzése érdekében a Phoenix nyomon követi a sarkvidék időjárását, valamint a légkör kölcsönhatásait a felszínnel" - nyilatkozott Smith.
Az oldalra lenyíló nappaneljeivel a leszálló egység körülbelül 5,5 méter széles és 1,5 méter hosszú, 2,3 méteres robotkarjával fog beásni a jeges rétegbe, ami a várakozások szerint mindössze néhány centire van a felszín alatt. A karon egy kamera és egy szonda segít megállapítani, hogy valóban jégre bukkantak-e. A kar a mintákat az egységen elhelyezett két műszerhez emeli. Az egyik műszer melegítéssel illékony anyagok után kutat majd, mint az általunk ismert élet számára nélkülözhetetlen víz és szénalapú vegyületek, a másik műszer a talaj kémiáját fogja kielemezni. A leszállóegységhez tartozik egy meteorológiai állomás is, ami egy lézerrel méri fel a légkör víz és por tartalmát. Emellett a Phoenix arzenáljában megtalálható egy sztereo-kamera a leszállóhely vizsgálatához, egy ereszkedési kamera, mellyel a terület szélesebb környezetét is láthatják, és két mikroszkóp.
Az üzemkész Phoenix a felszínen
A leszállás utolsó szakaszához a Phoenix pulzáló hajtóművet fog használni. Maga a leszálló rendszer minden eddiginél kisebb súllyal rendelkezik, hogy az egység minél több tudományos felszerelést vihessen magával. Akárcsak az ezt megelőző küldetések, a Phoenix is egy hőpajzzsal fogja lassítani a légkörbe történő nagy sebességű belépését, amit egy ejtőernyő lassít tovább szuperszonikusról szubszonikus sebességre, körülbelül 215 km/h-ra. A leszállóegység ennél a pontnál válik le ejtőernyőjéről és kapcsolja be a hajtóműveit, ami 10 km/h alá lassítja mielőtt megvetné három lábát a talajon.
"A biztonságos leszállás a Marson mindig nehéz, akármilyen módszert válasszunk is" - mondta Barry Goldstein, a projekt vezetője. "2003 óta folyamatosan teszteljük a rendszert, hogy azonosítsuk és kiszűrjük sebezhetőségeit"
A leszállóhely egy széles völgy lesz, szélességi fokát tekintve nagyjából Észak-Alaszkának felel meg.
