Önjavító űreszközök irányába tettek egy lépést új tanulmányukkal a Bristol Egyetem Űrrepülés Mérnöki Karának kutatói.

Egy űrhajó megépítése már önmagában is kemény feladat. A rendkívüli precizitású alkatrészeknek túl kell élniük a világűr vákuumát, annak hőmérsékleti szélsőségeit és ezeknek a szélsőségeknek a hirtelen változásait. Amint egy űreszközt pályára állítottak a mérnököknek gyakorlatilag nullára csökken az esélyük egy esetleges meghibásodás kijavítására, hacsak maga az űreszköz nem rendelkezik önjavító képességekkel.

Ennek irányába tettek egy lépést új tanulmányukkal a Bristol Egyetem Űrrepülés Mérnöki Karának kutatói, akik mint már oly sokszor, ezúttal is a természetet vették alapul. "Amikor megvágjuk magunkat, nem kell összeragasztanunk a sérült területet hiszen rendelkezünk egy öngyógyító mechanizmussal. Vérünk varrá keményedik, és védőréteget biztosít az alatta fejlődő új bőr számára" - fejtegette Dr. Christopher Semprimosching, az ESA anyagtudósa, a tanulmány felügyelője a pénzügyi támogatást nyújtó Európai Űrtechnológiai Kutató Központ (ESTEC) részéről.

Ezekhez a vágásokhoz hasonlította az űrhajók elhasználódásból adódó sérüléseit. A hőingadozások, vagy a hatalmas sebességgel közlekedő porszemek, mikormeteoridok apró réseket ütnek az eszköz szerkezetében, melyek felgyülemlése egyre gyengébbé teszi az űrjárműt, mígnem elkerülhetetlenné válik a katasztrofa. A kutatóknak éppen ezért az ember sebgyógyulási folyamatát kellett reprodukálniuk illetve átültetniük egy gépi rendszerbe.

Semprimosching és munkatársai az űreszközök alkatrészeihez használt gyantás kompozit anyagban futó szálak néhány százalékát kicserélték ragasztóanyagokkal feltöltött üreges szálakra, amit egy könnyen törhető anyagból kellett készíteniük, ezért a választás az üvegre esett. "Amikor bekövetkezik egy sérülés a szálaknak könnyen kell törniük, máskülönben nem tudják kiereszteni a repedések kitöltéséhez és a javítás elvégzéséhez szükséges folyadékokat" - magyarázta Semprimoschnig.

Az üreges szálak sérülés esetén eltörnek és kieresztik az általuk tárolt folyadékokat, melyek feltöltik a repedéseket és megszilárdulnak
Az emberek esetében a levegő kémiai reakcióba lép a vérrel és megkeményíti azt. Az űr légmentes közegében azonban a mechanikus ereknek kell biztosítaniuk a folyékony ragasztó megszilárdításához szükséges adalékokat is. Az anyagoknak egyrészt kellően nyúlósnak kell lenni hogy kitöltsék a keletkezett réseket, másrészt nagyon gyorsan meg is kell szilárdulniuk.

Az első lépéseket újabbak fogják követni, melyek már jóval gyakorlatibbak lesznek, azonban a kutatók szerint még legalább egy évtizedre lesz szükség, mire technikájuk eljut az űrbe. Az öngyógyító űrhajó ígérete hosszabb élettartami eszközök, így nagyobb lélegzetvételű küldetések lehetőségét hordozza magában. Segítségével megkétszerezhetnék a Föld körül keringő műholdak vagy akár űrbázisok élettartamát, ami ezzel arányban felére csökkentené egy-egy küldetés költségeit. Az élettartam megnyúlása egyben azt is jelenti, hogy a Naprendszer azon távoli részeibe is lehetne űrexpedíciókat küldeni, ami a jelenlegi technikával túl kockázatosnak minősül.